Hír archívum: 2012. november

Más hónap

Hétszeres életfogytiglanra és további 140 év börtönre ítélték Giffords merénylőjét

2012.11.09.

Hétszeres életfogytiglani, letöltendő szabadságvesztésre és további 140 év börtönre ítélték csütörtökön Jared Lee Laughnert, aki tavaly januárban agyonlőtt hat embert, további 13-at pedig - köztük Gabrielle Giffords demokrata képviselőnőt - megsebesített.

Közfoglalkoztatottak az elbocsátott munkavállalók helyén? - Az ombudsman figyelmeztet, a Katasztrófavédelemi Igazgatóság cáfol

2012.11.09.

A közfoglalkoztatás céljával alapvetően ellentétes, ha azt álláshelyek „kiváltására” kívánják használni úgy, hogy elbocsátják a munkavállalókat és az így felszabaduló státuszokat lényegesen alacsonyabb bérű közfoglalkoztatottakkal töltik be – figyelmeztetett az ombudsman.

A Kehi 38 milliárd forintot "hozott vissza" a költségvetésbe - A Pénzügyi ellenőrök konferenciájáról

2012.11.09.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2010 júniusa és 2012 októbere között 65 vizsgálatot folytatott le, 1200 szervezetet ellenőrzött és 38 milliárd forintot "hozott vissza" a költségvetésbe - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke a Magyar Pénzügyi és Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete (MPGEKE) idei éves konferenciáján csütörtökön

Tisztességes utakon - Korrupció elleni együttműködést írt alá Magyarország és Kína

2012.11.09.

A Magyarország és Kína közötti korrupció ellenes együttműködés előmozdítása érdekében Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Cui Hairong a Kínai Népköztársaság Nemzeti Korrupció-megelőzési Hivatalának vezető-helyettese együttműködési és egyetértési nyilatkozatot írt alá.

Nem támadható meg a szlovák tokaji borvidék uniós jegyzékbevétele - Az Európai Bíróság elfogadhatatlannak minősítette Magyarország keresetét

2012.11.08.

A Törvényszék elutasítja a „Vinohradnícka oblast’ Tokaj” megjelölésnek az E Bacchus nyilvántartásba Szlovákia tekintetében történt bejegyzésével szemben Magyarország által indított keresetet. E bejegyzés ugyanis nem támadható meg, hiszen arra automatikus módon kerül sor, azon oltalom alapján, amelyben e megjelölés az Unióban már az e nyilvántartásba való bejegyzése előtt is részesült - áll az Európai Bíróság ítéletében.

Szűkülhet a politikai reklám tere - Jelentősen módosulhatnak a választási kampány szabályai egy fideszes javaslat szerint

2012.11.08.

A jövőben az urnazárásig tartanának a választási kampányok, nem reklámozhatnának a politikai pártok internetes oldalakon, valamint nem minősülne kampánytevékenységnek a választás napján a részvételre való buzdítás. Többek között erről szóló a választási eljárási törvényjavaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító indítványokat támogatott csütörtökön az alkotmányügyi bizottság kormánypárti többsége, valamint a törvény előterjesztője és a kormány képviselője is.

Felfüggesztett börtön két korrupt rendőrnek

2012.11.08.

Jogerősen másfél, illetve két esztendei - három, illetve négy évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön meghozott, jogerős ítéletében a Győri Ítélőtábla azokat az exrendőröket, akik egy közúti ellenőrzés alkalmával pénzt fogadtak el egy kamionostól.

Uniós hangsúlyt kap a kisebbség- és a gyermekvédelem - Az Európai Parlament éves emberi jogi jelentéséről

2012.11.08.

A nemzeti kisebbségek védelme, a gyermekkatonák és gyermekmunka elleni küzdelem kérdése is bekerült az Európai Parlament (EP) éves emberi jogi jelentésébe - tudatta csütörtökön közleményében Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője, aki az erre vonatkozó módosító javaslatokat jegyezte.

Perbeszéd helyett párbeszéd - Mediációs szakmai konferencia az Országos Bírósági Hivatal szervezésében

2012.11.08.

Az Országos Bírósági Hivatal 2012. november 12-én Perbeszéd helyett párbeszéd címmel szakmai konferenciát tart a bírósági perek alternatíváját jelentő közvetítői eljárások témakörében.

A francia kormány jóváhagyta az azonos neműek házasságát engedélyező törvényjavaslatot

2012.11.08.

Jóváhagyta szerdai ülésén a francia szocialista kormány az azonos nemű párok házasságának engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot.

Közlönyfigyelő 2012/6

2012.11.08.

Néhány havi szünet után Közlönyfigyelő című sorozatunk folytatódik. Ez alkalommal a 2012. október 25. – 2012. október 31. közötti időszakot tekintettük át, az elfogadott törvényekre fókuszálva.

A Neo FM médiaszolgáltatási díjtartozása közel egymilliárd forint - A Fővárosi Ítélőtábla a hatóságnak adott igazat a Neo FM ügyében

2012.11.08.

A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint végrehajtható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozata, amelyben felmondta a Neo FM-et működtető FM 1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését.

Bírósági tisztújítások - Új bírósági vezetőket neveztek ki a fővárosban

2012.11.08.

Új bírósági vezetőket nevezett ki a Fővárosi Törvényszékre Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, illetve több kerületi bíróságra Fazekas Sándor, a törvényszék elnöke - olvasható a törvényszék honlapján közzétett szerdai közleményben.

Nincs tömeges kilakoltatás a közelgő téli moratórium előtt - A Végrehajtói Kamara cáfolja a sajtóhíreket

2012.11.08.

Nincs és nem is lesz tömeges kilakoltatás a közelgő moratórium előtt - tudatta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerdán. A köztestület "cáfolja a sajtóban múlt héten megjelent híreket, miszerint a december 1-jei téli kilakoltatási moratórium életbe lépése előtti napokban tömeges kilakoltatások várhatók" - olvasható a közleményben, amely tartalmazza azt is: az ingatlanárveréseket követő kilakoltatások száma az idén sem éri el a 250-et.

Problémákat vet fel az új ösztöndíj-szabályozás - A felsőoktatási törvény tervezett módosításáról

2012.11.07.

Bár a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elvben támogathatónak tartja, hogy az önköltséges hallgatók is részesülhessenek tanulmányi ösztöndíjban, a szervezet szerint a hozzáférők körének bővítése problémás lehet, ha továbbra is csak az állami ösztöndíjas hallgatók után jár a hallgatói normatíva.

Rekordszinten a cégtörlések - A cégjogi szigorítások hozzájárulnak a cégvilág tisztulásához

2012.11.07.

Idén októberben 3103 cég megszűnését tették közzé a cégbírságok; ilyen sok cég utoljára 2010 nyarán szűnt meg egy hónap alatt - tájékoztatott az Opten céginformációs szolgáltató szerdán.

Átláthatatlan pályázati döntéshozatal - Ombudsman vizsgálta az Iskola-háló 2011 pályázatainak elbírálását

2012.11.07.

A tisztességes eljárás egyik alapja, hogy a pályázati eljárás döntéshozatala átlátható legyen – fogalmazta meg Szabó Máté ombudsman, miután a vizsgálata több vonatkozásban is kiszámíthatatlannak és ellentmondásosnak találta az Iskola-háló 2011 pályázatainak elbírálását.

Gyámság vs. játékautómaták - Bíróságtól kértek segítséget az olasz szerencsejáték-függők családjai

2012.11.07.

Egy hónap alatt húsz család fordult bírósághoz az olaszországi Paviában szerencsejáték-függőségben szenvedő rokonaik ügyében - írta a keddi olasz sajtó.

Az igazságszolgáltatást nem a bosszú, hanem az igazságérzet hajtja - Konferencia a kommunizmus tömeggyilkosságainak vizsgálatáról

2012.11.07.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint csak jogállami eszközökkel lehet fellépni a kommunista diktatúra idején elkövetett bűntettekkel szemben, de fellépni kötelesség, és a felelősségre vonásról nem lehet lemondani. Nem a bosszú, a revansvágy hajtja az igazságszolgáltatást, hanem az igazságérzet - fogalmazott Rétvári Bence a kisebbik kormánypárt kommunizmus bűnei munkacsoportjának és a Konrad Adenauer Alapítvány közös, keddi budapesti konferenciáján.

Jövő évtől szigorítanák az elektronikus házi őrizet alkalmazását Ausztriában

2012.11.07.

Az eddiginél szigorúbb feltételek mellett változtathatnák a börtönbüntetést elektronikusan ellenőrzött házi őrizetre, azaz "elektronikus lábbilincs" alkalmazására a jövő évtől Ausztriában a kormány keddi kezdeményezése értelmében.

Alakulóban az adótörvények - A Gazdasági Bizottság benyújtotta módosító javaslatait

2012.11.07.

A biztosítási, pénzpiaci ügynöki tevékenységet és az ingatlan bérbeadást végző vállalkozások nem választhatják a kisadózó vállalkozások új, tételes adóformáját, ha tényleges bevételük származik a felsorolt tevékenységből - egyebek mellett erre vonatkozó módosítást nyújtott be az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn.

Hátrányosan megkülönböztetett bírák - Uniós jogot sértett a magyar törvény

2012.11.06.

Az életkoron alapuló, nem igazolható megkülönböztetést jelent, így uniós tilalomba ütközik a magyar bírák kötelező nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállítása - mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Korrekciókat jósol az ombudsman a választójogi és a nemzetiségi törvényben - Konferencia a nemzetiségi jogok érvényesüléséről

2012.11.06.

Az alapvető jogok biztosa szerint mind az általános választójogi törvény, mind pedig az új nemzetiségi törvény sok korrekción fog még keresztülmenni a 2014-es választásokig a belső és a külső kritikák hatására.

A palermói ügyészség szerint a szicíliai maffia az államnak köszönheti túlélését

2012.11.06.

Húsz év elteltével igyekszik fényt deríteni a szicíliai Cosa Nostra bűnszervezet és az olasz politika között a 90-es évek elején született paktumra a palermói ügyészség, amelynek vizsgálati eredményeit az olasz sajtó kedden közölte.

Vádat emeltek a vesztegetéssel gyanúsított szegedi bíró ellen

2012.11.06.

Vádat emelt N. N. törvényszéki bíró és társa ellen hétfőn a Szegedi Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Húsz napra csökken az útlevelek elkészítésének határideje - Módosultak a rendészeti tárgyú törvények, gyorsul a közigazgatás

2012.11.06.

Harmincról húsz napra csökken az útlevelek elkészítésének határideje, és gyorsabb lesz az erkölcsi bizonyítványok kiadása is annak a törvénynek az értelmében, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.

A szolgáltató egyoldalúan nem módosíthat az előfizetők kárára - Módosultak az elektronikus hírközléssel összefüggő törvények

2012.11.06.

Jövedelemadó-mentessé teszi a szociálisan rászorulóknak a digitális átálláshoz nyújtott állami támogatást a parlamentben hétfőn elfogadott törvényjavaslat. Az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő törvények módosítását 288 igen szavazattal, 62 ellenében fogadta el az Országgyűlés. A kormánypárti és a jobbikos képviselők igennel, az MSZP és az LMP politikusai nemmel szavaztak.

Franciaországban jogilag nem léteznek kisebbségek - Jean-Marie Woehrling ET-szakértő előadása a Magyar Külügyi Intézetben

2012.11.06.

Franciaországban a közvélekedés szerint a közösségek különállása, a nekik nyújtandó külön jogok veszélyt jelenthetnének az állam egységére, ezért szorul háttérbe a kisebbségvédelem - mondta Jean-Marie Woehrling, az Európa Tanács (ET) szakértője hétfőn Budapesten.

Rendeződtek a MÁV ÁBE kötelező biztosításaival kapcsolatos kártérítési szabályok

2012.11.06.

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a MÁV Általános Biztosító Egyesülettel (ÁBE) kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseken alapuló kártérítési igények érvényesítésének szabályairól szóló törvényt.

Jövőre egyszerűsödnek a nyugdíjjal összefüggő ügyintézések és eljárások

2012.11.06.

Jövőre egyszerűsödhetnek a nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíjigazgatással összefüggő egyes ügyintézések és eljárások - derül ki a kormány honlapján hétfőn közzétett jogszabálytervezetből.

"A jog nincs felkészülve arra, hogy az állam terrorizálja" - Bemutatták a Koncepciós perek Magyarországon 1945 után című DVD-t

2012.11.05.

Bemutatták a Koncepciós perek Magyarországon 1945 után című DVD-t hétfőn Budapesten, a kiadó Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának rendezésében. Mezey Barna alkotmánytörténész, az ELTE rektora úgy fogalmazott: a DVD-ben életközelbe kerülnek ezek az ügyek, megjelennek az emberi gesztusok és hangulatok is.

Fenyegető sms-ek, agresszív kereskedelmi gyakorlat - Tízmillió forintra bírságolta a PSZÁF az EOS követeléskezelőt

2012.11.05.

Tízmillió forintra bírságolta az EOS Faktor Magyarország Zrt.-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és megtiltotta az általa elkövetett jogsértő magatartás további folytatását, mivel a társaság az ügyfeleinek küldött fenyegető sms-ekkel és levelezőlapokkal többszörösen megsértette az agresszív kereskedelmi gyakorlatot tiltó rendelkezést.

Indul a 9. verzió emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál - 25 országból mintegy 50 film érkezik Budapestre

2012.11.05.

Kreatív és új dokumentumfilmeket kínál a világ minden tájáról keddtől november 11-ig Budapesten a 9. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyre 25 országból mintegy 50 film érkezett.

Korrupciógyanú a román egészségbiztosítónál

2012.11.05.

A korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) tesz feljelentést a román miniszterelnöki hivatal az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) ellenőrzése során feltárt lehetséges törvénysértések miatt - közölte vasárnap a bukaresti kormány sajtóirodája.

Átalakulóban a közigazgatási bíráskodás

2012.11.05.

A közérdek hatékonyabb érvényesülését szolgálhatja a közigazgatási bíróságok hatáskörének bővülése, ezzel párhuzamosan pedig indokolt lehet új perrendtartás megalkotása - mondta Mudráné Láng Erzsébet kúriai bíró a közigazgatási perek eljárási kérdéseinek vizsgálatára létrehozott kúriai joggyakorlat-elemző csoport munkáját bemutató háttérbeszélgetésen.

Ingatlanárverés kizárólag interneten a bírósági végrehajtói kamaránál

2012.11.05.

Elektronikus eljárásokkal bővítette szolgáltatási rendszerét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, ennek eredményeként már kizárólag elektronikus úton lehet licitálni az ingatlanárveréseken - közölte a köztestület.

Új büntető kollégiumvezető a Szegedi Ítélőtáblán

2012.11.05.

Dr. Hegedűs Istvánt, a Szegedi Ítélőtábla tanácselnök bíróját november 1-jétől 2018. október 31-ig a Szegedi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetőjévé nevezte ki dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

Az új alaptörvény több felhatalmazást nyújt a természeti értékek védelmére - Szabó Marcel zöldombudsman az együttműködő alkotmányosság híve

2012.11.05.

Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelméért felelős új helyettese az együttműködő alkotmányosság híve, álláspontja szerint az új alaptörvény a korábbinál több felhatalmazást nyújt a természeti értékek védelmére, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ennek a védelemnek a szintje a válság miatt szűkülő erőforrások mellett se csökkenjen.

Terítéken a pénzügyi ombudsmanról szóló törvényjavaslat

2012.11.05.

A pénzügyi ombudsmanról szóló törvényjavaslatról is tárgyal ma az Országgyűlés, ha az ülés kezdetén napirendre veszik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatát. A parlament dönt az útlevélkiadás gyorsításáról. Orbán Viktor kormányfőnek ellenzéki kérdésekre kell válaszolnia.

KRIMINÁLEXPO IT-SEC 2012 - 19. nemzetközi biztonsági, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, katasztrófavédelmi és informatikai konferencia és szakkiállítás

2012.11.05.

Az Ügyészek Országos Egyesülete - a Legfőbb Ügyészség társrendezésében- immár a 19. alkalommal idén 2012. november 19-21. napja között a Magyar Telekom Tölösi Konferencia Központjában (Budapest, Krisztina krt. 55.) “Kommunikáció a biztonságos világért, kommunikáció a biztonságos Magyarországért“ címmel, ismét megrendezi a KRIMINÁLEXPO IT-SEC nemzetközi konferenciát és szakkiállítást.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000