Hír archívum: 2013. január

Más hónap

A vallási meggyőződés kinyilvánításának korlátairól - Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei

2013.01.16.

Több, a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében is hozott ítéletét ismertette a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden.

Szigorodnak a fegyvertartás szabályai az Egyesült Államokban - Obama 19 rendelettel lép fel a fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében

2013.01.16.

Barack Obama amerikai elnök a fegyveres erőszak visszaszorítása érdekében 19 különböző rendelettel akarja megszigorítani a fegyvertartási szabályokat - írták kedden egybehangzóan amerikai napilapok.

Devizahitelesek kontra OTP - Egy kiemelt t ársadalmi jelentőségű ügy - A Kúria előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményez az Európai Bíróságnál

2013.01.15.

A Kúria az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezi az OTP Bank ellen egy devizahiteles által indított perben.

Korlátozott a különélő szülő iratbetekintési joga - A gyermekvédelmi törvény egységes értelmezéséért - Ombudsmani jelentés

2013.01.15.

A jogbiztonságot sérti, ha a gyermekével kapcsolatot tartó, különélő szülő nem tekinthet bele a kapcsolattartással összefüggő iratokba. Az ombudsman a jogszabály értelmezésének problémájára hívta fel a figyelmet.

Munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás - Beszélgetés dr. Goda Mark munkajogásszal

2013.01.15.

2013. január 1-jén hatályba léptek az új Mt. munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásról szóló rendelkezései. Dr. Goda Mark munkajogásszal beszélgetünk arról, hogy ez év elejétől a munkáltatók és munkavállalók számára mi változott, illetve melyek a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás feltételei és korlátai.

Korrupciós botrány Ausztriában - Négy év börtönre ítélték a megvesztegethető osztrák EP-képviselőt

2013.01.15.

Első fokon négy év börtönbüntetésre ítéltek Ausztriában hétfőn egy volt osztrák európai parlamenti képviselőt megvesztegethetőség miatt

Kínai hallgatók kaptak jogi oklevelet Szegeden - A Kapu csereprogramról

2013.01.15.

Féléves angol nyelvű képzési programot követően nyolc kínai hallgató kapott oklevelet hétfőn a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Karán.

Hilbert Edit a Budapest Környéki Törvényszék új elnöke

2013.01.15.

Hilbert Edit a Budapest Környéki Törvényszék új elnöke - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) hétfőn a honlapján. Handó Tünde, az OBH elnöke 2013. január 15-től hat évre nevezte ki az új törvényszéki elnököt, aki 2012 júniusától az OBH általános elnökhelyettesi posztját töltötte be.

Kapcsolati erőszak - Büntetőjogi fogalommeghatározás - Elkészítette javaslatát a kodifikációs munkacsoport

2013.01.15.

Elkészítette törvénymódosítási javaslatát a kapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport; a dokumentum hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerülhet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn.

Precedensértékű bírósági ítélet Szerbiában - Első ízben ítélt meg kártérítést egy volt bosnyák fogoly javára

2013.01.15.

Első ízben ítélt meg kártérítést egy belgrádi bíróság egy bosnyák férfinak, akit a háború idején tartottak fogva Szerbiában - írta kedden a boszniai sajtó. Az Oslobodjenje című napilap szerint egy belgrádi bíróság első fokon félmillió dinár (4700 euró) kártérítést ítélt meg Mujo Vatres zepai lakosnak, aki az 1992-95-ös boszniai háború idején Szerbia területén, a sljivovicai és a Mitrovo Polje-i fogolytáborban raboskodott.

Az EU-ban az európai rendszám, másutt a zöldkártya igazolja a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás meglétét - PSZÁF közlemény

2013.01.15.

Az Európai Unión belül továbbra is az európai rendszám igazolja a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) meglétét, más országokban az ovális H-jelet tartalmazó matrica, illetve a zöld kártya tanúsítja a biztosítást - egyebek mellett ezt tartalmazza a Pénzügyi Szervezek Állami Felügyelete (PSZÁF) által kiadott közlemény, amely a legutóbbi Hivatalos Értesítőben jelent meg.

A gyermekbarát igazságszolgáltatásért - Három miniszter munkacsoportot alakított a törvénymódosítások előkészítésére

2013.01.15.

Munkacsoportot hozott létre Navracsics Tibor igazságügy-, Pintér Sándor belügy- és Balog Zoltán erőforrás-miniszter a gyermekbarát igazságszolgáltatással kapcsolatos konzultációkra és ezek nyomán törvénymódosítások előkészítésére.

Tisztább élelmiszer kerülhet az asztalunkra - EU-rendelet szabályozza az élelmiszer-adalékanyagok tisztasági követelményeit

2013.01.14.

Elsősorban az élelmiszer-előállítók számára jelent fontos információt, hogy mostantól az uniós tagállamokban – a korábbi irányelvekben történt szabályozás helyett - közvetlenül és kötelezően alkalmazandó EU rendelet szabályozza az élelmiszerekben felhasználható különböző élelmiszer-adalékanyagok tisztasági követelményeit

Fókuszban a munka- és pihenőidő, a munkavállalói jogviszony rendezettsége - A Munkaügyi Hivatal 2013-as ellenőrzési tervéről

2013.01.14.

A munka- és a pihenőidő betartását, valamint a munkavállalók jogviszonyának rendezettségét is ellenőrzi az idén a hatóság - olvasható a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának 2013-as ellenőrzési tervében.

Könyvtár kattintásra – Digitalizált Törvényhozási Tudástár - 2 millió oldalnyi digitalizált dokumentum egy helyen

2013.01.14.

2 millió oldalnyi jogforrás, történeti országgyűlési dokumentum, jogtudományi, politikatudományi és történettudományi szakirodalom vált hozzáférhetővé 2012 novemberében az Országgyűlési Könyvtár „Digitalizált Törvényhozási Tudástár” elnevezésű projektjével. A http://dtt.ogyk.hu portál a jogalkotási munkát és a jogalkotás hátterében folyó szakmai tevékenységet is támogatni kívánja.

Visszás elemek a közfoglalkoztatás rendszerében - A belügyminiszter válasza az ombudsman jelentésére

2013.01.14.

Az alapvető jogok biztosának a közfoglalkoztatási rendszer működését vizsgáló jelentései közül négyre megérkezett a belügyminiszter válasza és intézkedési terve, az ötödik, átfogó jelentés esetében pedig a válaszra megszabott határidő még nem járt le. Az ombudsman továbbra is bízik a szaktárca konstruktív hozzáállásában, mivel közös érdek, hogy a közfoglalkoztatás rendszeréből kikerüljenek a kifogásolt, visszás elemek.

11 milliónyi bevándorló tartózkodik törvénytelenül az Egyesült Államokban - Átfogó bevándorlási reformot készíttet elő Obama elnök

2013.01.14.

Olyan átfogó bevándorlási reform előkészítését rendelte el Barack Obama amerikai elnök, amely egyebek között megteremti a lehetőséget az Egyesült Államokban törvénytelenül tartózkodó 11 milliónyi bevándorló többségének állampolgárrá válásához - közölte vasárnap a The New York Times.

Egységes uniós jogosítvány - Uniós irányelv egységesíti a vezetői engedélyeket

2013.01.11.

Egységes, kártyaformátumú vezetői engedélyeket hozhat az új év az EU-ban. Jövő héten lép hatályba az az uniós irányelv, amely előírja az EU-ban érvényes összesen több mint 100 féle jogosítvány egységesítését, amellyel a vezetői szabályok részleges harmonizációja párosulhat. 2033-ra már nem lesz érvényben régi formátumú jogosítvány.

Szabad véleménynyilvánítás vagy közösség elleni izgatás? - Alkotmánybírósági határozat szab határt - A bírói gyakorlat egységes

2013.01.11.

Az Alkotmánybíróság 30/1992. számú határozatában húzta meg azt a zsinórmértéket, amely a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a közösség elleni izgatás bűntette elhatárolására alkalmas. Az alkotmánybírósági döntés alapján kialakult egy töretlen bírói gyakorlat, amely az ilyen bűncselekmények jogi megítélését mára egységessé tette.

Ma kezdte meg működését az Európai Kíberbűnözés-elleni Központ

2013.01.11.

A virágzó nemzetközi internetes bűnözés különböző formái elleni küzdelem új, minden eddiginél hatékonyabb eszköze lehet az Európai Kíberbűnözés-elleni Központ (EC3), amely január 11-én Hágában kezdi meg hivatalosan a tevékenységét. A tagállami nyomozóhatóságokat támogatást nyújtó új szervezet többek között az internetes csalások és a kiskorúak világháló segítségével történő szexuális kizsákmányolása elleni harcra szakosodik majd.

Alapjogbarát gyülekezés - Az ombudsman gyülekezési joggal kapcsolatos jogalkotási javaslatairól

2013.01.11.

Az elmúlt években ugyan jelentős előrelépéseket tapasztalt Szabó Máté a gyülekezési jog érvényesülésében, 2008 óta mégis több olyan jogalkotási javaslatának teljesítésére vár, amelyek megerősítenék e szabadságjog garanciáit.

Több milliárd forintos kárt okoztak a győri fémhulladék-kereskedők - Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel a bűnszervezetet

2013.01.11.

Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddigi adatok szerint több mint hatmilliárd forint értékben - számoltak be az ügy magyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

Februártól egyszerűsödnek a hatósági céges eljárások

2013.01.11.

Egyszerűsödnek februártól a hatósági céges eljárások - hívja fel a figyelmet az MTI-hez is eljuttatott közleményében a Microsec Zrt. A közlés szerint azok a cégek, amelyek bármilyen hatósági kérelmükhöz eddig cégkivonatot, aláírási címpéldányt vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintát voltak kötelesek csatolni, februártól nem kötelezhetők erre.

Egyszerűsödik több közúti közlekedési hatósági eljárás

2013.01.11.

Ez év októberétől egyszerűbben lesz intézhető egyebek mellett a jogosítvány elvesztésének bejelentése, az elveszett rendszám pótlása vagy a gépkocsik forgalomból való ideiglenes kivonása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NMF) csütörtökön.

2014-ben egyszerre lehetnek az országgyűlési és az EP-választások

2013.01.11.

Ha az alkotmányos kereteken belül és az európai szabályozás szerint is lesz rá lehetőség, 2014-ben akár egy időpontban is megtarthatják az országgyűlési és az európai parlamenti (EP) képviselő-választásokat - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön.

Bűnök és bűnhődések - Három évszázad kriminalisztikai esetei - Kiállítás Kaposváron a Somogy Megyei Levéltárában

2013.01.11.

Három évszázad kriminalisztikai eseteiből nyílt kiállítás Kaposváron a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárában csütörtökön.

Közzétették a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait

2013.01.11.

A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait. A Kormányszóvivői Iroda tudatta, hogy bár a politikai vezetőkre nem vonatkozik a kötelező nyugdíjba vonulás, de a kettős finanszírozás, vagyis a nyugdíj és a munkabér együtt fizetésének tilalma rájuk is érvényes.

Nyitott bíróságok - Jogtudatos ifjúság - A Szegedi Ítélőtábla bíróinak előadásai

2013.01.10.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által meghirdetett „Nyitott bíróságok” program keretében a bíróságok bírái és bírósági titkárai előadásokat tartanak középiskolások számára annak érdekében, hogy szélesítsék e korosztály jogi ismereteit. A programba - vidéken elsőként - bekapcsolódott a Szegedi Ítélőtábla is, és első lépésben, tavaly november 23-án öt szegedi középiskolával (Ságvári Endre Gimnázium, Radnóti Miklós Gimnázium, Deák Ferenc Gimnázium, Tömörkény István Gimnázium, Eötvös József Gimnázium) kötött megállapodást.

Azonnali hatállyal megszüntetik az államigazgatás betöltetlen álláshelyeit - A kormány határozatáról

2013.01.10.

Azonnali hatállyal megszüntetik az államigazgatásban a betöltetlen álláshelyeket. A kormány erről szóló határozata a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg, amely egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy a minisztériumokban a vezetői munkakörök aránya nem haladhatja meg a 15 százalékot.

Perpótló végrehajtási elemek a munka jogában

2013.01.10.

A bírósági végrehajtás, mint speciális nemperes eljárás kétségtelenül perpótló szerepet tölt be a munkajogban néhány szigorúan körülhatárolt esetben. A magánszféra alanyai közül a jogalkotó a munkáltatót hozza abba a kitüntetett helyzetbe, hogy egyoldalú jogi aktusa - amennyiben az a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényben (Vht.) foglalt feltételeknek megfelel - végrehajtható lesz anélkül, hogy a végrehajtást bírósági, vagy egyébként a törvény rendes útjára tartozó eljárás, és az annak alapján meghozott végrehajtható határozat megelőzte volna.

A portfóliókezelési szolgáltatás nem élvezhet adómentességet - Az Európai Bíróság ítélete nyugtalanságot okozhat a pénzintézeti szektorban

2013.01.10.

Az Európai Bíróság korábbi ítélete alapján a portfóliókezelési szolgáltatás olyan komplex szolgáltatásnak tekinthető, amely nem élvezhet adómentességet. A Deutsche Bank AG ügyében indított eljárás keretében az Európai Bíróság megvizsgálta a portfóliókezelési szolgáltatások hozzáadottérték-adó kezelését. A közel fél éve született ítélet természetesen Magyarországra nézve is érvényes, a pénzintézetek azonban – a Deloitte Zrt. tapasztalatai szerint – mindeddig nem fordítottak kellő figyelmet a határozat nyomán felmerült kockázatok kezelésére.

Alaptörvény-ellenes az új hegyközségi törvény? - A HNT arra kéri az ombudsmant, forduljon Alkotmánybírósághoz

2013.01.10.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) arra kéri az ombudsmant, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) az új hegyközségi törvény miatt, mert álláspontja szerint a jogszabály több rendelkezése sérti az alaptörvényt - mondta Horváth Csaba, a HNT főtitkára szerdán.

Enyhe emelkedés - A vendéglátó üzletek által fizetendő jogdíjakról - Az Artisjus közétette az idei tarifákat

2013.01.10.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda közétette a vendéglátóüzletek által fizetendő idei jogdíjakat az idei első Hivatalos Értesítőben. Egyes tételek minimálisan emelkedtek a tavalyihoz képest, míg mások változatlanok maradtak.

Felmentés a kötelező nyugdíjazás alól - Érdekképviseletek: Továbbra is sok a kérdőjel az egészségügyi dolgozók ügyében

2013.01.10.

Az egészségügyi dolgozók érdek-képviseleti szervezetei szerint a szerdai egyeztetés után is több kérdőjel maradt a kötelező nyugdíjazás alóli felmentés ügyében.

A gyűlöletre uszítás a közösség elleni izgatás legfontosabb tényállási eleme - Első fokon elítélte a PKKB a Tomcat néven publikáló bloggert

2013.01.10.

Közösség elleni izgatás miatt első fokon egy év két hónap, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság a Tomcat néven ismert bloggert, Polgár Tamást - közölte a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) blogbejegyzésében.

Paczolay: Az Alkotmánybíróság nem politikai szempontok szerint dönt - A Testület továbbra is az alkotmányosság őre

2013.01.10.

Az Alkotmánybíróság (Ab) az elmúlt évben is világossá tette, hogy a törvényhozás alkotmányos működésének őre, rendelkezik a feladatának ellátásához szükséges eszközökkel és használja is azokat - mondta Paczolay Péter, a testület elnöke szerdán.

Aránytalanul magas az önálló bírósági végrehajtók munkadíja - Az ombudsman a bírósági végrehajtási rendszer vizsgálatát tervezi

2013.01.09.

Az alapvető jogok biztosa a bírósági végrehajtási rendszer átfogó vizsgálatát tervezi 2013 első félévében. Szabó Máté hivatala szerdai közleményében a vizsgálatot a beérkezett panaszokkal, a jogászi hivatásrendek képviselőinek jelzéseivel és a közelmúltban megjelent sajtóhírekkel indokolta.

Hűtlen kezelés és adócsalás a Pécsi Egyházmegyében - Tagadta bűnösségét a volt vagyonkezelő a Pécsi Törvényszék előtt

2013.01.09.

Tagadta bűnösségét a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője az ellene szerdán, a Pécsi Törvényszéken kezdődött büntetőperben. A szabadlábon védekező W. Gyula szóban nem kívánt vallomást tenni, a bíróságon felolvasott írásbeli vallomásaiban hangsúlyozta: megalapozatlannak tartja a meggyanúsítása során és a vádiratban megfogalmazott, az ő bűnösségét igazolni próbáló állításokat.

A nyitott és biztonságos világhálóért - Pénteken megkezdi tevékenységét a kiberbűnözés elleni európai központ

2013.01.09.

Pénteken megkezdi tevékenységét a számítástechnikai bűnözés elleni európai központ az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) hágai székhelyén - közölte Cecilia Malmström belügyi EU-biztos. A központ - állapította meg Malmström szerdai közleményében - a szabad, nyitott és biztonságos világhálót szolgálja.

Moszkvai ingatlanügy - A magyar államot ért kár 17 milliárd forint - Egy hónapon belül lezárják a nyomozást

2013.01.09.

A Központi Nyomozó Főügyészség egy hónapon belül lezárja a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében indult nyomozást - tájékoztatta Fazekas Géza ügyészségi szóvivő kedden az MTI-t. A nyomozás az első gyanúsítás közlésétől számított két évig tarthat, ez a határidő február elején jár le.

Újabb Erzsébet-utalványokat vezetnek be január közepétől - A Cafeteria 2013 konferenciáról

2013.01.09.

Újabb utalványok forgalmazását kezdi meg a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. január közepétől az Erzsébet-utalvány család keretében - jelentette be Kocsmár Kornél, a NÜSZ ügyvezető igazgatója kedden Budapesten, egy szakmai fórumon.

Erőszakos közösülés és más bűncselekmények - Négy év hat hónap - A Kúria helybenhagyta Damu Roland sorozatszínész börtönbüntetését

2013.01.09.

Damu Roland továbbra is börtönben marad, miután a Kúria kedden helybenhagyta a korábbi jogerős másodfokú bírósági ítéletet. A sorozatszínészt tavaly márciusban ítélte jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszék. A mostani döntés ellen újabb jogorvoslatnak nincs helye.

Áprilistól egyszerűbb lesz a magasabb összegű családi pótlék igénylése

2013.01.09.

Áprilistól egyszerűbb lesz a magasabb összegű családi pótlék megállapításához szükséges igazolás kiállításának rendje. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

Sokkoló fotók a cigarettásdobozok felületének 75 százalékán - Dohányzásellenes intézkedések az EU-ban

2013.01.09.

Figyelemfelkeltőbb és elrettentőbb erejű csomagolásra, a markáns ízű dohány betiltására, a cigaretták méretének egységesítésére tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság a dohánytermékekről szóló irányelv felülvizsgálatát célzó tervezetben. A direktíva elsődleges célja, hogy elrettentse a fiatalokat attól, hogy rászokjanak a dohányzásra, illetve, hogy ösztönözze a dohányzókat a leszokásra. A korábbi hírekkel ellentétben Brüsszel nem szeretne egységes csomagolást.

Alkotmánybírósági mustra – Alaptörvény-ellenes átmeneti rendelkezések és választási eljárási szabályok

2013.01.09.

Az Alkotmánybíróság az év végén megsemmisítette az Alaptörvény számos átmeneti rendelkezését, majd egy hét múlva a még ki nem hirdetett választási eljárási törvény több – köztük a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget előíró – szabályát.

Bizonyítatlan milliárdos adócsalás - A Fővárosi Törvényszék felmentette az Eclipse-ügy mind a 12 vádlottját

2013.01.08.

Bizonyítottság hiányában felmentette a milliárdos áfa-csalás miatt indult Eclipse-ügy mind a 12 vádlottját a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Erősíteni kell a bírósági rendszer egységét és szolgáltató jellegét - Handó Tünde OBH elnök évértékelése

2013.01.08.

A korszerű, az európai normáknak megfelelő igazságszolgáltatásban kulcsfontosságú a törvényesség, a jogállamiság, a függetlenség - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a szervezet tavalyi tevékenységéről. Handó Tünde ugyanilyen jelentőségűnek tartja a magas szakmai színvonalú, egységes ítélkezés biztosítását és a bíróság szolgáltató jellegének erősítését.

Szigorodik a TAJ-kártya használata, javul a betegek gyógyszerbiztonsága - Törvénymódosítások az egészségügyben

2013.01.08.

Az új egészségügyi „saláta-törvény” módosítja a gyógyszerhamisítással kapcsolatos intézkedéseket, erősíti a betegek gyógyszerbiztonságát, szabályozza a gyógyászati-segédeszközellátást. A törvénymódosítás alapján bővül a gyógyászati segédeszközök támogatással történő javítására jogosultak köre. A jövőben szigorodik a TAJ-kártya használata is. A törvény meghatározza a járóbeteg szakellátó intézmények állami fenntartásba vételét 2013. május 1-jét követően és megalapozza Magyarország teljes jogú tagságáról szól Eurotransplant megállapodást.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000