Hír archívum: 2013. január

Más hónap

Alanyi mentesség katásoknak év közben is - A NAV tájékoztatása

2013.01.08.

A kisadózók tételes adóját, azaz a katát választók akár évi egy bevallásra csökkenthetik adminisztrációs kötelezettségüket - tájékoztatta a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) kedden.

Sukoró-ügy - Megkezdődött a büntetőper a Szolnoki Törvényszéken

2013.01.08.

A vádirat ismertetésével hétfőn megkezdődött a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken. Az eljárás öt vádlott ellen indult, és a tárgyalás során több mint száz tanút hallgat meg Sólyomváriné Csendes Mária bírói tanácsa.

Ügyfelekre hárított tranzakciós illeték - Vizsgálatot indít a pénzügyi jogok biztosa

2013.01.08.

A pénzügyi jogok biztosa szerint valódi versenyhelyzetben nem fordulhatna elő, hogy a pénzintézetek a társadalmi közteherviselésből eredő pluszköltségeiket ügyfeleikkel fizettetik meg. Doubravszky György vizsgálatot indít a bankolási költségek ügyében.

Egy hónapon belül új számlát kell kiállítaniuk az áramszolgáltatóknak - A hétfőn közzétett miniszteri rendeletről

2013.01.08.

Az áramszolgáltatóknak a korábban előre kiküldött számlák helyett 30 napon belül újakat kell kiállítaniuk. Az erről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg hétfőn.

Vita az őssejtkutatás körül - Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem tárgyalja a finanszírozás elleni keresetet

2013.01.08.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság hétfőn úgy határozott, hogy nem tűzi napirendre azt a keresetet, amelyet csaknem négy éve nyújtott be két kutató azzal a céllal, hogy tiltsák be az embrionális őssejtkutatás szövetségi finanszírozását.

Ügyvéddé válni nem kell félnetek

2013.01.07.

Az Alkotmánybíróság december 17-én elutasította azt az alkotmányjogi panaszt, amely sérelmezte, hogy az ügyvédi kamarai felvételhez legalább egy évi joggyakorlatot írnak elő. A szaktárca nyáron közzétett tervezete viszont eltörölné a 2011-ben bevezetett, két kormánypárti képviselő által kezdeményezett szigorítást.

A Google nem vétett a versenyszabályok ellen? - Megszüntette a két éve tartó vizsgálatot az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság

2013.01.07.

Megszüntette a Google elleni, csaknem két éve tartó vizsgálatot az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC), mert arra a megállapításra jutott, hogy a cég a keresési eredmények rangsorolásával nem sértette meg sem a trösztellenes, sem a verseny korlátozását tiltó szabályokat - közölték pénteken az amerikai napilapok.

Új Ptk. - Alkotmányossági aggályokat vetnek fel az elfogadott módosítások - Vékás Lajos akadémikus bírálata

2013.01.07.

Vékás Lajos akadémikus szerint az új polgári törvénykönyv (Ptk.) törvényjavaslatát módosító indítványok alkotmányossági aggályokat vetnek fel; a polgári jogi kodifikációs főbizottság vezetője erről a Magyar Jog című folyóirat legfrissebb számában megjelent cikkében írt, amelyet az Új PTK elnevezésű honlapon tettek közzé.

Nem számít közszereplőnek a nyilvános területen intézkedő rendőr - A Kúria jogegységi határozatot hozott

2013.01.07.

A nyilvános helyen vagy közterületen való szolgálati kötelezettségük teljesítése közben nem minősülnek közszereplőnek a rendőrök, ezért a róluk készült beazonosítható képi vagy hangfelvételeket csak az ő beleegyezésükkel lehet nyilvánosságra hozni. A Kúria erről szóló, november 26-ai jogegységi határozata a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg.

Tilos lesz közpénzekkel spekulálni Ausztriában - Alkotmányerejű törvényben rögzítik a tilalmat

2013.01.07.

Tilos lesz közpénzekkel spekulációs jellegű befektetéseket végrehajtani Ausztriában - ebben állapodtak meg egymással pénteken a tartományi és a helyi önkormányzatok, valamint a kormány képviselői.

Megtévesztett hallgatóság - Sok a jogsértés a termékbemutatókon - A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összefoglaló jelentése

2013.01.07.

Továbbra is sok a jogsértés a termékbemutatókon, bár némi javulás tapasztalható a korábbi évekhez képest - ismerteti a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az összefoglaló jelentésében. A fogyasztóvédők 180 árubemutatón végeztek hatósági ellenőrzést 2012-ben február 20. és október 16. között, 117 esetben tártak fel valamilyen jogsértést, így a kifogásolási arány 65 százalékos volt a korábbi 76 százalékkal szemben.

Moszkvai ingatlanügy - Hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolással gyanúsítják Tátrai Miklóst

2013.01.07.

Az eddigi hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében - tájékoztatott Fazekas Géza ügyészségi szóvivő szombaton. Közölte: az államot ért kárt is többre becsülik a korábbinál, összesen mintegy 80 millió dollárra.

Országos akciók miatt bírságolt a GVH - A CBA-t tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 30 millió Ft-ra büntette

2013.01.07.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 30 millió Ft bírságot szabott ki a CBA Kereskedelmi Kft-vel (CBA Kft.) szemben .

Alaptörvény-ellenes a választási eljárási törvény több pontja - Ab-döntés

2013.01.04.

Alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget az Alkotmánybíróság (Ab), amely pénteken határozott a köztársasági elnök kezdeményezéséről - tájékoztatta a testület közleményben.

Az LG-t és a Samsungot is megbüntették árrögzítés miatt - A kínai hatóságok összesen 12,8 milliárd forintnyi büntetést szabtak ki

2013.01.04.

Hat vállalatot, köztük az LG-t és a Samsungot is megbüntették a kínai hatóságok árrögzítés miatt - írja a Cajhszin gazdasági és pénzügyi lap.

A kisvállalati adó legfontosabb szabályai

2013.01.04.

A kisvállalati adó (kiva), mint új adónem bevezetésének gazdaságpolitikai célja a foglalkoztatás növelése mellett a beruházások ösztönzése. A cikk második része a kisvállalati adó legfontosabb szabályaival foglalkozik, úgy mint az adóalanyiság feltételei, a bejelentkezés módja, az adó-és adóelőleg mértéke, a bevallás és megfizetés időpontja, valamint az adóalanyiság megszűnése.

Közbeszerzések versenyeztetési eljárás nélkül - Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott

2013.01.04.

Az uniós közbeszerzési jog alapján nem megengedett az a nemzeti szabályozás, amely versenyeztetési eljárás nélkül lehetővé teszi közjogi jogalanyok számára olyan együttműködési szerződések megkötését, amelyek nem az említett jogalanyok közös közszolgáltatási feladatának végrehajtására irányulnak, és amelyek alkalmasak arra, hogy valamely magánszolgáltató számára előnyösebb helyzetet biztosítsanak - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Meghosszabbították a SZÉP-kártyákon lévő összegek felhasználási határidejét

2013.01.04.

Május 31-ig meghosszabbította a kormány a SZÉP-kártyákra 2011-ben feltöltött összegek felhasználásának határidejét - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Működésbe lépett az e-bíróság

2013.01.04.

Január 1-jétől működik az elektronikus bírósági kommunikáció és ügyfélkapcsolat, amelyet a törvényszékek elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekben választhatnak az ügyfelek.

Az új munka törvénykönyve gyakorlati működéséről - Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára

2013.01.04.

Az új munka törvénykönyve (Mt.) gyakorlati működéséről szóló visszajelzések szinte kivétel nélkül megerősítették az új törvény megalkotásának szükségességét, és bár a törvény "finomhangolására" még szükség lehet, a gyakorlati tapasztalatok átfogó összegzését legalább egyéves alkalmazás után célszerű elvégezni - mondta Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.

25 százalékkal növekedett panaszügyek száma - Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának 2012. évéről

2013.01.04.

Az átalakult, újraszervezett ombudsmani rendszer első évében 25 százalékkal növekedett a hivatalnak küldött panaszügyek száma. A törvényben megszabott, a 2012-es évtől részben új feladatokat a szervezet egységes szemléletével, rugalmas munkaszervezéssel és jelentős túlmunka árán teljesíteni tudta.

Bérkompenzáció a közszférában - A kormány rendeletet fogadott el a 2013-as részletszabályokról

2013.01.04.

A kormány rendeletet fogadott el a közszférában és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél dolgozók 2013-as kompenzációjának részletszabályairól - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

Idegen pénznemben meghatározott pénzkövetelés - A Kúria Polgári Kollégiumának jogalkalmazást egységesítő álláspontjáról

2013.01.03.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara Elnöke a Kúria Elnökének címzett, 2012. szeptember 6-ai keltezésű levelében jelezte, hogy eltérő az eljáró bíróságok gyakorlata az idegen pénznemben meghatározott pénzkövetelésről kiállított közjegyzői okiratok végrehajtási záradékkal való ellátása tekintetében. A vitatott jogkérdés lényege az volt, hogy - ha a közjegyzői okirat idegen pénznemben határozza meg a pénzkövetelést - milyen módon (forintban vagy devizában) kell meghatározni a végrehajtási záradékban a végrehajtandó követelést.

Biztosítási jogviták - A peren kívüli vitarendezés hazai és külföldi megoldásai - XII. AIDA Budapest Biztosítási Kollokvium

2013.01.03.

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Magyar Jogász Egylet Biztosítási Jogi Szakosztálya Biztosítási Jogászok Nemzetközi Szervezetének (AIDA) magyar nemzeti szekciója nemzetközi konferenciáját, elegáns környezetben, a budapesti Gellért Szállóban.

A bírák elleni büntetőeljárások elbizonytalanítják a bírói kart - A Magyar Bírói Egyesület rendkívüli választmányi üléséről

2013.01.03.

Az elmúlt időszakban nyilvánosságra került, bírákat érintő büntetőeljárások aggodalommal töltik el a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) tagjait, egyes eljárások elbizonytalanítják a bírói kart - közölte az egyesület szerdán.

500 elítélt kerülhet szabadlábra Szlovákiában - Széleskörű amnesztiát hirdetett Ivan Gasparovic szlovák államfő

2013.01.03.

Széleskörű amnesztiát hirdetett Ivan Gasparovic szlovák államfő a Szlovák Köztársaság létrejöttének huszadik évfordulója alkalmából.

Megjelentek a január 1-én hatályba lépett hulladéktörvény végrehajtási rendeletei

2013.01.03.

A kormány hét rendeletbe foglalta a január elsején hatályba lépett hulladéktörvény végrehajtási szabályait, a szintén az év első napjától hatályos rendeletek a tavalyi utolsó Magyar Közlönyben jelentek meg.

Többszázmilliós áfacsalás fiktív számlákkal - Két bűnszervezetet számolt fel a NAV

2013.01.03.

Egy törvénytelen kávékereskedést és egy számlagyárat számolt fel az adóhatóság. A pénzügyőrök összesen 820 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, ingatlanokat és járműveket, 23 gyanúsított került előzetes letartóztatásba - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője csütörtökön.

Szabályozási hiányosságok a párttörvényben - A pártok ellenőrzéséről - Új ÁSZ jelentések

2013.01.03.

Az Állami Számvevőszék kétévenkénti rendszerességgel ellenőrzi az állami támogatásban részesült pártokat. Emellett az ÁSZ utóellenőrzések keretében értékeli a korábbi ellenőrzések során megfogalmazott felhívások teljesítését. A számvevőszéki ellenőrzések tapasztalatai mindinkább igazolják a hatályos törvényi előírások megújításának szükségességét, időszerűségét.

Illetékmentesen - A nemzetgazdasági miniszter frissen megjelent rendeletéről

2013.01.03.

Az Ajka térségében bekövetkezett vörösiszapömlés károsultjai, ha a káruk megtérítéséért perelnek, akkor a bíróság mellőzi az eljárási illeték megállapítását - jelent meg a nemzetgazdasági miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben.

Túlsúlyban a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyek - Juhász Miklós, a GVH elnöke értékelte a 2012-es évet

2013.01.03.

A Gazdasági Versenyhivatal az idén közel 110 ügyet zárt le, és körülbelül ugyanennyi eljárást indított. Változatlanul a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyek teszik ki a lezárt és indított ügyek többségét, mintegy 55-60 százalékát - mondta Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke.

Író bírók - Érzékeny tollú poéták a bírói emelvényen - HVG lapszemle

2013.01.02.

A bírói emelvényen ülő taláros emberek között érzékeny tollú poéta, öniróniára hajlamos epigrammaszerző, sőt történelmi regényeket író Gárdonyi-rajongó is akad - olvasható a HVG Író bírók című írásában.

Autópályadíj - Új kategória a buszokra és a lakóautókra - Megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete

2013.01.02.

A 3,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű autóbuszok és lakóautók januártól az újonnan bevezetendő B2 kategóriába tartoznak, és éves autópálya-használati jogosultságot is vásárolhatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Amnesztiarendelet - Václav Klaus cseh államfő újévi közkegyelmet hirdetett - Több mint hétezer elítélt szabadul a cseh börtönökből

2013.01.02.

Több mint hétezer elítélt, a csehországi bebörtönzöttek majdnem egyharmada kerül szabadlábra Václav Klaus cseh államfő közkegyelme révén - jelentette be szerdán a cseh igazságügyi minisztérium.

Az uzsora-jelenség elleni állami fellépésről - Ombudsmani jelentés

2013.01.02.

Nem érvényesülnek ténylegesen az uzsora bűncselekmény elleni fellépés állami szabályai, ami főként a sértettek kiszolgáltatott helyzetével függ össze. Az alapvető jogok biztosa a jogérvényesítés hatékonyságának elősegítésére összehangolt kormányzati intézkedéseket javasol.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás nem jár korrupciós veszéllyel - Gajdos Róbert, a Közbeszerzési Hatóság elnöke a 2012-es évről

2013.01.02.

Csökkent a közbeszerzések száma az idén, egy eljárásra azonban magasabb összeg jutott - mondta Gajdos Róbert, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, értékelve az elmúlt egy évet.

2013 január 1-től - Jogszabályváltozások

2013.01.02.

Tíz százalékkal csökken a gáz, a villany és a távhő ára január 1-jétől a kormány döntése értelmében. A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről Giró-Szász András kormányszóvivő korábban azt mondta, a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át.

Nyugdíj-politikai elvek a közszférában - A kormány közzétette határozatát

2013.01.02.

Közzétette a kormány a közszférában alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő határozatát, amely szerint január végéig kell intézkedniük a minisztereknek a nyugdíjas korú közalkalmazottak és kormányzati dolgozók jogviszonyának megszüntetéséről. Az egyetemeken, főiskolákon tanítók kivételt jelentenek, és indokolt esetben mások is továbbfoglalkoztathatóak.

Megalakultak a járási hivatalok

2013.01.02.

Harminc évvel a járási rendszer megszüntetése után január 1-jével - új szervezeti rendben és új célokkal - ismét létrejöttek a járási hivatalok.

Létrejött az Országgyűlési Őrség, szigorúbban fegyelmezhet a házelnök

2013.01.02.

A parlament munkáját érintő több változás is hatályos az új év első napjától: létrejött az Országgyűlési Őrség, hivatalba lépett Mátrai Márta háznagy, Such György főigazgató, és szigorúbb fegyelmezési jogkört kap a plenáris ülést vezető elnök.

Több mint névtáblacsere - Január 1-jével megkezdték működésüket a közigazgatási és munkaügyi bíróságok

2013.01.02.

Január 1-jével létrejöttek az új közigazgatási és munkaügyi különbíróságok, a szervezeti átalakítás nem csupán névtáblacsere: célja a szakbíróságok létrehozatalával az eljárások gyorsítása és az ítélkezés színvonalának javítása - mondta Németh Zoltán, az Országos Bírósági Hivatal elnöki kabinetének vezetője.

Jogalkotási rekord 2012-ben

2013.01.02.

Soha annyi kormányrendeletet és soha annyi törvényt nem hirdettek ki egyetlen éven belül, mint 2012-ben – derül ki a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja Jogtárának adataiból. Tavaly majdnem húsz százalékkal több jogszabályt alkotott a kormány, mint egy évvel korábban, míg kormányhatározatból harmadával több született, mint egy évvel ezelőtt. A törvények száma sorozatban másodszor haladta meg a kétszázat.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000