Hír archívum: 2014. március

Más hónap

Utolsó szakaszban a CEPOL Budapestre költöztetése - Az EP szkbizottsága elfogadta a Rendőrakadémiáról szóló megállapodást

2014.03.11.

Az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága hétfő este strasbourgi ülésén elfogadta a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanács és az EP tárgyalódelegációja közötti megállapodást az Európai Rendőrakadémia Budapestre költöztetéséről.

Újraszabályozták az üzleten kívüli és a távollévők között kötött szerződéseket - A kormányrendelet fokozottan védi a fogyasztókat

2014.03.10.

A kormány újraszabályozta a fogyasztók és a vállalkozások közötti szerződések részleteit, a cél, hogy a fogyasztók jogairól szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültessék a magyar szabályozásba.

Putyin: A Krím félsziget vezetésének döntése nemzetközi jogon alapszik - A NATO főtitkára az orosz csapatok visszavonását követeli

2014.03.10.

A nemzetközi jogon alapszik és a terület lakosságának törvényes érdekeit képviseli a Krími Autonóm Köztársaság vezetésének a félsziget Oroszországhoz való csatolásáról szóló döntése - közölte az orosz államfő uniós vezetőkkel folytatott telefonbeszélgetése során, amelyről a Kreml sajtóosztálya vasárnap adott ki tájékoztatót.

Május 25-én lesz az európai parlamenti választás Magyarországon

2014.03.10.

Május 25-ére, vasárnapra tűzte ki az Európai Parlament (EP) magyar képviselőinek választását Áder János köztársasági elnök - közölte az államfő hivatala szombaton.

Csökken a jogszolgáltatás állami támogatása Nagy-Britanniában - Több ezer ügyvéd tüntetett a londoni parlament előtt

2014.03.10.

Több ezer ügyvéd tüntetett pénteken a londoni parlament előtt, tiltakozva a jogi szolgáltatásokhoz biztosított állami pénzügyi segítségnyújtás központi keretének tervezett jelentős lefaragása ellen.

A magyar kormány beavatkozik az SZNT Európai Bizottság elleni perébe - Lattmann: Ez nem befolyásolhatja az uniós bíróság döntését

2014.03.10.

Legfeljebb politikai súlyt adhat az ügynek, hogy a beavatkozás mellett döntött a magyar kormány a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) az Európai Bizottság döntése ellen indított perével kapcsolatban, de nem befolyásolhatja a döntést - mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász.

Bíróság állampolgárközelben - Törvénykezési helyek jönnek létre a járásbíróságok illetékességi területén

2014.03.10.

Benyújtotta a járásbíróságok részeként létrehozandó úgynevezett törvénykezési helyekről szóló törvényjavaslatot a kormány az Országgyűlésnek pénteken.

Megváltozott munkaképességű fiatalok segítik az OBH munkáját

2014.03.10.

Immáron közel egy éve négy autizmussal élő fiatal - Targuba Réka, Rajczy Mátyás, Bernáth Miklós és Petrás Bence - megbízási szerződés keretében tevékenykedik az Országos Bírósági Hivatalban. Munkájuk a civil szervezetek által megküldött beszámolók intézésére terjed ki.

Ha magánszemély köt építési szerződést egy kivitelezővel... - Építésügyi jogszabályokat módosított a kormány

2014.03.10.

Amennyiben magánszemély fogyasztó köt építési szerződést egy kivitelezővel, akkor a szerződésnek tartalmaznia kell a megrendelő nyilatkozatát arról, hogy az aláírástól számított 14 napon belül kívánja-e megkezdetni a kivitelezést - egyebek mellett ezt tartalmazza az a rendelet, amely a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg.

Háromezer ügyvédbojtár

2014.03.10.

Háromezer ügyvédjelölt készül magára ölteni a talárt. A törvényhozás és a kamara is tevékenyen küzd a szigorításért: a társszakmákból érkezőknek egyéves bojtárkodást, a principálisoknak bevételi minimumot, a jelölteknek pedig kötelezettségeik maradéktalan teljesítését szabták feltételül.

Buktatók a külföldi kiküldöttek magyarországi adózásában - Buktatók és nehézségek - Egy adószakértő tanácsai

2014.03.07.

A 2013-ra vonatkozó személyi jövedelemadó bevallások határideje 2014. május 20-a. Ez a határidő ugyan még viszonylag távoli, azonban nem árt készülődni, a dokumentumokat összegyűjteni, hiszen ez az a bevallástípus, amely nagymértékben ránk, magánszemélyekre hárul. Azok, akiknek a legtöbb időt érdemes hagyni a felkészülésre a külföldi magánszemélyek, hiszen ők ráadásul sokszor az otthonitól eltérő szabályozás miatt, a magyar rendszert még bonyolultabbnak találják. Nekik általában cégük segít elkészíteni a magyar adóbevallást. Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner adószakértőjének írása azoknak a magyar cégeknek nyújt segítséget, akik külföldi magánszemélyeket foglalkoztatnak.

Közös tulajdoni hányad sorsa külön tulajdon megsemmisülése esetén - Társasházi kérdések - A Kúria elvi jelentőségű döntést hozott

2014.03.07.

A társasházi külön tulajdonban álló ingatlan megsemmisülésének ténye a közös tulajdoni hányadokban a törvény erejénél fogva nem eredményez változást - mondta ki a Kúria elvi jelentőségű ügyben hozott határozatában.

Korszerűbben mért és elosztott bírósági munkateher - Kiterjesztett e-szolgáltatások és optimalizált emberi erőforrások - EKOP projekt

2014.03.07.

„Az elektronikus szolgáltatások kiterjesztése és az emberi erőforrások optimalizálása az ítélkezés időszerűségének javítása érdekében” elnevezésű EKOP - 2.1.22-2013-2013-0001 azonosító jelű, a 2013. október 22-én indult projekt megvalósításának eddig megtett, illetve tervezett lépéseit a modernizáció irányát és további lehetőségeit ismertették a projekt csütörtöki nyitórendezvényén az Országos Bírósági Hivatalban.

Jelentősen nőt a gazdasági bűnözés Szlovákiában - 2013-ban a vállalatok 34 százaléka vált áldozattá

2014.03.07.

Míg két évvel ezelőtt a Szlovákiában működő vállalatok egyötöde vált a gazdasági bűnözés áldozatává, arányuk tavaly már meghaladta az egyharmadot; még mindig leggyakoribb a sikkasztás, bár arányuk csökkent, a korrupciós esetek aránya azonban nőtt - derült ki a PwC piackutató és tanácsadó ügynökség felméréséből, melynek részleteit pozsonyi sajtótájékoztatóján hozta nyilvánosságra a szervezet.

Több mint 40 millió forintot sikkasztott egy budapesti ügyvéd - Őrizetbe vették

2014.03.07.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette azt a budapesti ügyvédet, aki a megalapozott gyanú szerint 2010. és 2012. között több alkalommal kötött letéti megállapodást ügyfeleivel, majd az ügyvédi letétként átvett összegekkel később nem számolt el, hanem azzal sajátjaként rendelkezett - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész. Jován László védőügyvéd megerősítette védence, Ruttner György őrizetbe vételét, részletekről nem kívánt nyilatkozni.

Panaszos vagy ügyfél? - Hatályba lépett az un. panasztörvény

2014.03.06.

2014. január 1. napjával hatályba lépett a 2013. évi CLXV. törvény, amely olyan fogalmakat definiál, mint például a panaszos vagy a közérdekű bejelentő. Miben is különböznek ezek a közigazgatási eljárásból ismert ügyféltől ? A különbség gyakorlati jelentősége igen nagy.

Megvásárolt üdülőhasználati jog - Csábító ajánlatok, elhallgatott hátrányok - Mit érdemes megfontolni a vásárlást megelőzően

2014.03.06.

Csábító ajánlat, felnagyított előnyök, elhallgatott hátrányok, a későbbiekben megjelenő fizetési kötelezettségek, és nehezen értékesíthető befektetés - ezek a leggyakoribb fogyasztói panaszok üdülőhasználati jog vásárlásával kapcsolatosan a Budapesti Békéltető Testülethez benyújtott kérelmek alapján.

Rendelet vagy irányelv? - Uniós adatvédelmi jogszabály a jövő ködében - Folytatódnak a szakértői szintű egyeztetések

2014.03.06.

További szakértői szintű egyeztetést tartott szükségesnek az EU igazságügyi miniszteri tanácsa kedden Brüsszelben az asztalon lévő adatvédelmi jogszabály vitájában. Ezzel végkép irreálissá vált Viviane Reding azon reménye, hogy a júniusi ülésen általános tanácsi megközelítés születhessen, utat nyitva a jogszabály év végéig történő véglegesítéséhez.

Bírói pályázatok - Elbírálás előtt összetett pályázati eljárás - 2013-ban 147 pályázatot írtak ki, melyekre 734 pályázat érkezett

2014.03.06.

A bírói álláshelyekre minden esetben pályázatot kell kiírni, amely a bíróságok központi honlapján (www.birosag.hu) és a Bírósági Közlönyben is megjelenik. Az elbírálást azonban összetett pályázati eljárás előzi meg.

Adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás - Hitel törlesztéséhez is! - A nemzetgazdasági miniszter rendelettervezetéről

2014.03.06.

Elkészült a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól, a kormány honlapján olvasható dokumentum egyebek mellett szabályozza a támogatás felhasználásának igazolási módját.

Kína világelső a szellemi tulajdont érintő jogsértések terén

2014.03.06.

Ipari kémkedés, szerzői jogsértés, szabadalom- és védjegybitorlás – ezek a bűncselekmények gyakran felmerülnek a kínai cégekkel kapcsolatban, ha szellemi tulajdonról van szó.

Az illegális vadkereskedelem ellenében - Közös nyilatkozatot írt alá Londonban 46 ország és 11 ENSZ-szervezet képviselője

2014.03.06.

A vadon élő állatokkal folytatott feketepiaci kereskedelem megfékezését célzó nyilatkozatot írt alá februárban 46 ország és 11 ENSZ-szervezet képviselője a témában rendezett nagyszabású londoni találkozón.

Több mint 25 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra 2013-ban - BÁH évértékelés

2014.03.06.

Jelentősen nőtt az illegális migráció elsősorban a déli határszakaszon, a 90-es években volt hasonló helyzet Magyarországon - mondta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgató-helyettese Miskolcon, a hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságán tartott évértékelő sajtótájékoztatóján.

Letöltendő börtönre ítélt katolikus pap - A Törvényszék döntött a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője ügyében

2014.03.05.

Három év tíz hónap letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék első fokon, nem jogerősen a Pécsi Egyházmegye gazdasági bűncselekményekkel vádolt volt vagyonkezelőjét szerdán.

Gyógyfürdők által fizetendő szerzői jogi díjak - Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott

2014.03.05.

Szerző jogi díjakat kell fizetnie annak a gyógyfürdőnek, amely vendégei számára a szobájukban elhelyezett készülékek útján védelem alatt álló zeneműveket továbbít. A szerzői jogi közös jogkezelő szervezetek számára fenntartott területi monopólium nem ellentétes a szolgáltatásnyújtás szabadságával - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Választói adatszolgáltatás jelölőszervezet részére nem és életkor szerint - A NAIH állásfoglalása

2014.03.05.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének álláspontja szerint lehetséges, hogy nem és életkor szerinti bontásban adják át a választási irodák a jelölőszervezetek kérésére a választók név- és lakcímadatait.

Bűnmegelőzési mintaprojekt nevelőszülőknél élő gyerekeknek - Sport mint prevenciós eszköz - A programsorozat alternatívát kínál

2014.03.05.

Hétszáz, jórészt nevelőszülőknél élő gyereknek indít bűnmegelőzési és a közösségi sportot népszerűsítő programsorozatot az Ágota Alapítvány, valamint a nevelőszülői hálózatot működtető Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. A programokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma 6,5 millió forinttal támogatja - közölte az ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján.

Hatalmas méreteket ölt a pénzmosás Hongkongban - 2012 óta már bankok és más pénzügyi intézmények is felelősségre vonhatók

2014.03.05.

Hatalmas méretű a pénzmosás az Ázsia pénzügyi központjának számító Hongkongban, miközben az adatok szerint Kínában meglepően alacsony fokú ez az illegális tevékenység - derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) egy friss jelentéséből.

Bírálható közszereplők - Alaptörvényt sért az új Ptk. - Az alkotmánybíróság határozatot hozott

2014.03.05.

Az Alkotmánybíróság március 3-án meghozott határozatában megállapította: sérti az Alaptörvény IX. cikkében foglalt szólás- és sajtószabadságot, hogy az új Ptk. a közügyek vitatásakor a közéleti szereplők szélesebb körű bírálhatóságát „méltányolható közérdek” igazolásához köti. Az alaptörvény-ellenesnek ítélt törvényi feltételt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, így az új Ptk. 2:44. §-a anélkül lép hatályba 2014. március 15-én. Az Alkotmánybíróság határozatának indokolása emellett megadta azokat a kereteket, amelyek között a közéleti szereplők emberi méltóságát is védelem illeti meg a szólás- és sajtószabadsággal szemben.

Elektronikus fizetés a közigazgatási szolgáltatásokban - Bővül az e-díj- és e-illetékfizetési lehetőséget biztosító eljárások köre

2014.03.05.

A 2011-ben indult központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszer (EFER) 2013-ban több mint 7 milliárd forintnyi eljárási díjat és illetéket kezelt, az idén ez az összeg várhatóan meghaladja a 10 milliárdot, mivel jelentősen bővül az elektronikus díj- és illetékfizetési lehetőséget biztosító államigazgatási eljárások köre - közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ).

Magyarországra költözik az Európai Rendőrakadémia - Különálló normában újítják meg a CEPOL jogi alapjait

2014.03.05.

Széles körű, csaknem valamennyi uniós tagállamra kiterjedő egyetértés mutatkozott Brüsszelben az EU-országok belügyminisztereinek tanácskozásán abban a kérdésben, hogy a Nagy-Britanniából Magyarországra telepítendő Európai Rendőrakadémia (CEPOL) jogi alapját ne a hágai székhelyű Europolról - az uniós országok rendőrségközi együttműködési szervezetéről - szóló rendelet keretében, hanem attól különálló normában újítsák meg.

Sarkalatos közpénzügyek

2014.03.05.

Elég-e, ha a költségvetési szabályok legfőbb parancsa, hogy „csökkentsd az államadósságot”? Kell-e vétójogot adni a Költségvetési Tanácsnak és fog-e vele élni egyáltalán? Összefér-e a KT-s sapka a jegybankelnökivel? Az MTA Jogtudományi Intézete által rendezett beszélgetéssorozat közpénzügyekről szóló rendezvényén jogászok és közgazdászok vitatták meg az átalakult szabályozás legfontosabb kérdéseit.

Még sokáig kell alkalmazni a régi Ptk.-t - A Kúria felülvizsgálta a korábbi anyagi jogi tárgyú elvi iránymutatásait

2014.03.04.

Bár az új polgári törvénykönyv (Ptk.) március 15-én hatályba lép, a bíróságoknak a korábban keletkezett jogviszonyokból származó jogvitákban még hosszú ideig alkalmazniuk kell a régi Ptk.-t, valamint a Kúria ahhoz kapcsolódó elvi iránymutatásait - közölte a Kúria sajtótitkársága.

Szigorúbb minőségi elvárások, kevesebb transzzsírsav, támogatott kézművesipar - Új irányelvekkel bővült a Magyar Élelmiszerkönyv

2014.03.04.

Több új irányelvvel bővült a Magyar Élelmiszerkönyv, új szabályozás született a kézműves termékekkel, a fűszerpaprika-őrleményekkel kapcsolatban, egy új irányelv biztosít eligazodást a transzzsírsavak vizsgálatához, rögzítették a hagyományőrző cukrászati termékek szabályait és befejeződött a tartósítóipari irányelvek átdolgozása - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A fegyveres erők további emberi jogokat sérthetnek - Ellenzi a katonaság bevetését Ukrajnában az orosz emberi jogi tanács

2014.03.04.

Az orosz elnök mellett működő emberi jogi tanács közleményben szögezte le, hogy az orosz katonai erő alkalmazása a Krímben egyáltalán nem áll arányban az ottani orosz állampolgárok emberi jogainak tényleges megsértésével, egyúttal hangsúlyozta, hogy Ukrajna problémáit politikai eszközökkel, nem pedig a hadsereg bevetésével kell megoldani.

Korlátozott plasztikai beavatkozások - Tajvanon törvény tiltja a 18 éven aluliakon végzett szépítészeti műtéteket

2014.03.04.

Törvény tiltja mostantól a kiskorúak számára a szépítészeti célú plasztikai műtétet Tajvanon, ahol egyre több fiatal fekszik hiúságból kés alá.

Választás 2014 - A választási ügyekben hozott döntések felülvizsgálatáról - Paczolay: Sok beadvány érkezhet az Alkotmánybírósághoz

2014.03.04.

Sok alkotmányjogi panasz érkezhet az Alkotmánybírósághoz (Ab) a Kúria, illetve az ítélőtáblák választási ügyekben hozott döntéseinek felülvizsgálatát kérve - mondta az Ab elnöke Szegeden.

One of us - Sikeres a magzatvédő európai polgári kezdeményezés - Hitelesítették az aláírásokat

2014.03.04.

Hitelesítették a "One of Us" (Egy közülünk) európai polgári kezdeményezéshez összegyűlt aláírásokat, így a javaslat hivatalosan is sikeresnek tekinthető - közölte az Európai Bizottság.

Új szabály az őstermelői igazolvány visszavonásáról - A kormányrendelet tervezett módósításáról

2014.03.04.

A mezőgazdasági őstermelői igazolvány 2 hónaptól 2 évig terjedő időszakra vonható vissza, azt követően új igazolványt kell kiállítani az őstermelőnek - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

Wellmann György lett ki a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője

2014.03.04.

Wellmann Györgyöt nevezte ki a Kúria Polgári Kollégiumának vezetőjévé Darák Péter, a Kúria elnöke - közölte a legfelsőbb bírói fórum.

Radikális változás előtt a transzferárazási előírások - Jelentősen nőhetnek a cégek adminisztrációs terhei

2014.03.03.

Radikális változást hozhat a cégek transzferárazási gyakorlatában az OECD új nemzetközi ajánlástervezete. A szabályozás még a jelenlegi magyar gyakorlatnál is szigorúbb feltételeket szabhat a vállalatok számára.

Bíróság állampolgárközelben - Törvénykezési helyek jönnek létre a járásbíróságokon - A törvényjavaslatról

2014.03.03.

Törvénykezési helyek jöhetnek létre a járásbíróságokon, az erről szóló törvényjavaslat benyújtásáról a kormány szerdai ülésén döntött - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Alkotmánybírósági mustra – Csak „méltányolható közérdekből” bírálható a közszereplő?

2014.03.03.

Ismét a Testület napirendjén szerepel a kormány devizahiteles indítványa, az új Ptk. közéleti szereplőket védő szabálya, továbbá a folyamatos nemzetbiztonsági ellenőrzést lehetővé tevő rendelkezés. Megkezdik a takarékszövetkezetek alkotmányjogi panaszának tárgyalását.

Üzleten kívül kötött szerződések - Megtévesztett fogyasztók - Békéltető testületi ajánlása a fogyasztói magatartás tudatosítására

2014.03.03.

Gyakori probléma, hogy a termékbemutatós cégek a fogyasztókat ingyenes orvosi vizsgálatot, garantált ajándékot, nyereményt stb. ígérő szórólapokkal, meghívókkal csábítják el egy rendezvényre, amelynek valódi célja az, hogy bizonyos termékeket eladjanak számukra.

Szigorodtak a fémhulladékok értékesítésének szabályai - Az előzetes bejelentés elmulasztása pénzbírság kiszabásával járhat

2014.03.03.

Szombattól hatályos a fémtörvény módosítása, amelynek alapján bizonyos fémhulladékok csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) előzetes vizsgálatával és engedélyével értékesíthetők - hívta fel a figyelmet az adóhatóság a Facebook-oldalán.

Az Egri Törvényszék az országos átlagnál jobban teljesít - Hunyadi-Buzás Ágnes elnök 22 év után távozik elnöki tisztségéből

2014.03.03.

Az Egri Törvényszék az ítélkezési munkájában tavaly az országos átlagot meghaladó teljesítményt nyújtott - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken Egerben.

Szegregált oktatás helyett többségi etnikumú osztályok - Nyíregyházi Törvényszék: Jogellenes a roma gyerekek elkülönítése

2014.03.03.

Jogellenesnek minősítette a Nyíregyházi Törvényszék pénteken meghozott, nem jogerős ítéletében a cigány gyerekek elkülönítését a nyíregyházi Huszár-telepi általános iskolában az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek Alapítvány által indított polgári peres eljárásban. A másodrendű alperes, az intézményt működtető Hajdúdorogi Egyházmegye fellebbez az ítélet ellen.

Türelmi idő az online pénztárgépre való átállás helyett számlázóknak - A módosított adatszolgáltatási rendelet szombaton lépett hatályba

2014.03.03.

Budapest, 2014. február 28., péntek (MTI) - Türelmi időt kapnak a jövő év első napjáig azok a vállalkozók, akik nem az online pénztárgépre való átállás megkerülése miatt döntöttek a számlázó programok használata mellett, hanem eddig is a számlázás szabályai szerint jártak el - közölte Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára pénteken az adatszolgáltatási rendelet módosításával kapcsolatban.

Ügyvédi irodát nyit a volt német államfő - Christian Wulffot a hannoveri bíróság felmentette a korrupciós vádak alól

2014.03.03.

Önálló ügyvédként folytatja pályafutását Christian Wulff volt német államfő, miután felmentették a korrupció vádja alól.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000