Hír archívum: 2014. május

Más hónap

Évekig végzett jogosulatlanul jogi tevékenységet egy rendőr - Zugírászat gyanúja miatt hallgatta ki a nyomozó ügyészség

2014.05.22.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség zugírászat vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy volt hivatásos állományú rendőrt, aki a jelenlegi adatok szerint, - már magánszemélyként - évekig végzett jogi tevékenységet úgy, hogy arra nem volt jogosult.

Hatályon kívül egy devizahitel-adósnak kedvező semmisségi döntés - A Győri Ítélőtábla ítéletéről

2014.05.21.

Hatályon kívül helyezett kedden a Győri Ítélőtábla egy olyan első fokú bírósági döntést, amely a szerződés egészének semmisségére hivatkozva az adósnak adott igazat egy devizahiteles-perben. Ugyanez a tanács pár órával korábban egy másik szerződés részbeni semmisségét mondta ki.

Emberi jogokat sért a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés? - BVOP: Jelnleg 46-an töltik halálig tartó büntetésüket hazánkban

2014.05.21.

Jelenleg 46-an töltik tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésüket, közülük 33 fogvatartott ítélete jogerős - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP).

Tagállamok közötti információcsere közlekedési jogsértésekre - Az Európai Bíróság megsemmisítette a vonatkozó irányelvet

2014.05.21.

A Bíróság megsemmisíti a közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjéről szóló irányelvet. Az irányelv joghatásai legfeljebb egy évig fennmaradnak - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében

Pennsylvaniában is megnyílt az út a melegházasságok előtt - Egy szövetségi bíró érvénytelennek nyilvánította a törvényi tilalmat

2014.05.21.

Egy szövetségi bíró kedden érvénytelennek mondta ki az azonos neműek házasságára vonatkozó Pennsylvania állambeli tilalmat.

Engedély nélkül nyújtott zálogkölcsönt az IFN TREZOR - Az MNB 25 milliós bírságot szabott ki és büntetőeljárást kezdeményezett

2014.05.21.

Engedély nélküli zálogkölcsön-nyújtást folytatott az IFN TREZOR Amanet S.R.L. az ugyancsak jogosulatlanul kiemelt közvetítői tevékenységet végző Zafír Gold Záloghitelező Kft. közreműködésével, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két cégre összesen 25 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki és büntetőeljárást kezdeményezett.

HIPA - Bonyolult számítási módszer, nagyobb adóterhek - A helyi iparűzési adó bevallásának új szabályairól

2014.05.21.

Idén először kell alkalmazniuk a vállalkozásoknak az új szabályokat a helyi iparűzési adó kiszámításakor. „Ez várhatóan sokaknak kettős nehézséget is fog okozni: hiszen az adóalap kiszámítása nagyon bonyolult, és elképzelhető, hogy az eredmény kedvezőtlen is lesz számukra.” – hívta fel a figyelmet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Adócsalási ügy áldozata lett Szergej Magnyitszkij orosz ügyvéd? - Amerikai szankciók 12 orosz tisztviselő ellen

2014.05.21.

Az amerikai pénzügyminisztérium kedden szankciókat hirdetett ki 12 orosz állampolgár ellen az emberi jogok megsértése miatt. A célszemélyek közül többeknek közük volt valamilyen módon Szergej Magnyitszkij orosz ügyvéd halálához, s a listán szerepel több csecsen nemzetiségű személy is.

A kínai igazságügyi reform a törvényes kormányzást szolgálja - Darák Péter kétoldalú igazságügyi együttműködésről tárgyalt Pekingben

2014.05.21.

Pekingben arra törekszenek, hogy a kínai igazságügyi rendszer szervező elve is a törvényen alapuló kormányzás és a jogállami értékek tiszteletben tartása legyen - mondta el Darák Péter, a Kúria elnöke kedden Pekigben, miután megbeszélést folytatott Vu Aj-jing kínai igazságügy-miniszterrel.

Bunda-ügy - A labdarúgó bundáért való jogi felelősség kérdései a kártérítési felelősség szemszögéből

2014.05.21.

A közlemúltban egy kilenc országot - köztük hazánkat - behálózó, labdarúgó mérkőzések eredményét befolyásoló bűnszervezetet lepleztek le. Az ügy az egész nemzetközi labdarúgást megrendítette. - A labdarúgó bundáért való jogi felelősség kérdései a kártérítési felelősség szemszögéből

Ügyvédek labdarúgó-világbajnoksága Magyarországon - Péntektől jövő vasárnapig

2014.05.20.

Péntektől jövő vasárnapig Magyarország ad otthont az ügyvédek 17. labdarúgó-világbajnokságának, a Mundiavocatnak.

Elfogadták a vajdasági autonómia alapdokumentumát - A szerb parlament megszavazta a javaslatot

2014.05.20.

Jelentős szavazattöbbséggel elfogadta a szerb parlament a Vajdaság új statútumára vonatkozó javaslatot kedden Belgrádban.

Emberi jogokat sért a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés - Elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság

2014.05.20.

Elmarasztalta Magyarországot kedden közzétett első fokú ítéletében az Európa Tanács égisze alatt Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges - vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró - életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt.

A verseny feletti őrködés megtakarítást hoz a fogyasztónak - A verseny jóléti hatásának vizsgálatáról - GVH-felmérés

2014.05.20.

Azzal, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) őrködött a piaci verseny felett, a fogyasztók legalább 58 milliárd forintot takarítottak meg 2008 és 2012 között - mondta a Magyarországon a verseny jóléti hatását először vizsgáló felmérés bemutatóján Juhász Miklós, a versenyhatóság elnöke kedden Budapesten.

Rászoruló álláskeresőktől megtagadott szociális ellátások? - Főtanácsnoki indítvány az Európai Unió Bíróságának asztalán

2014.05.20.

Melchior Wathelet főtanácsnok szerint Németország megtagadhatja a „rászoruló álláskeresőknek biztosított szociális ellátásokat” más tagállambeli állampolgároktól olyan általános szempont alapján, amely bizonyítja a fogadó tagállammal fennálló tényleges kapcsolat hiányát. Németország így kizárhatja az ilyen ellátásokból azokat a személyeket, akik kizárólag álláskeresés vagy szociális segélyben való részesülés céljából lépnek a területére.

Mediáció a devizahiteles pereknél - Egy hatékony eszköz a hosszú és költséges pereskedés helyett

2014.05.20.

Az új Ptk. a családjog egyes területein bevezette a kötelező mediációt, míg az egyéb, gazdasági ügyeknél megteremtette hozzá a szükséges jogi feltételeket azzal, hogy a közvetítői törvényben megjelentek a kötelező közvetítői eljárások általános eljárási szabályai. A Szecskay Ügyvédi Iroda szerint kívánatos lenne, ha a kötelező mediáció fokozatosan megjelenne a polgári jog egyéb területein is. A bankok és magánügyfeleik közötti vitás kérdések rendezése során hatékony eszköznek bizonyulhat a mediátor bevonása a hosszú és költséges pereskedés helyett.

Beszélj róla! - Gyermekkori szexuális bántalmazás áldozatait segítő honlap indult

2014.05.20.

A Beszélj róla! projekt keretében elindult egy honlap, amelyen gyermekkori szexuális bántalmazást átélő áldozatok név nélkül oszthatják meg a történetüket. A projekt célja mind egyéni, mind társadalmi szinten megtörni a témát övező hallgatást - közölték a programot gondozó Anoni Mara Társaság tagjai hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon.

A NAV kiemelten kezeli a transzferárak ellenőrzését - Tavaly 33 milliárd forint bírságot szabott ki az adóhatóság

2014.05.20.

A korábbi évek gyakorlatánál jóval szigorúbban vizsgálja az adóhatóság a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciókat, különös figyelemmel az árazási módszerekre, a költségalapokra és az alkalmazott haszonkulcsokra. A kapcsolt vállalatok közötti árak (transzfer árak) ellenőrzésekor 2011-ben még csak 18 milliárd, míg tavaly már 33 milliárd forint bírságot szabtak ki - közölte a DLA Piper Adótanácsadó Kft..

Megnyerte a jogtalan adatszerzési pert a Facebook és a Zynga - Az ítélet szerint azonban a Facebook megszegte szerződési feltételeit

2014.05.19.

A bíróság annak ellenére állítja ezt, hogy a Facebook megszegte szerződési feltételeit. A két vállalatot azért perelték be, mert a hirdetési módszereikkel kapcsolatban felmerült, hogy jogtalan adatszerzési módszereket alkalmaznak.

Kifejthet-e bíró személyes véleményt, értékítéletet egy határozatban? - Etikai eljárás indult a "cigánybűnözést" emlegető a gyulai bírónő ellen

2014.05.19.

Etikai eljárást kezdeményezett Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) elnöke annak a gyulai bírónőnek az ügyében, aki egyik határozatában személyes véleményt fogalmazott meg a romákról, és többek között a "cigánybűnözés" kifejezést is használta.

Ha­rag és részrehajlás nélkül - Lenkovics Barnabás alkotmánybíróval Sereg András beszélgetett

2014.05.19.

Magántulajdon nélkül nincs szabadság - vallja Lenkovics Barnabás, aki ombudsmanként, majd alkotmánybíróként is igyekezett megfelelni Tacitus intelmének. Az ókori historikus így kezdte Róma történetének megírásá: „sine ira et studio”, vagyis ha­rag és részrehajlás nélkül.

Egyszerű és gyors adatszolgáltatás szabálysértési eljárásoknál - A bíróságok már használják a statisztikai adatszolgáltató alkalmazást

2014.05.19.

A bíróságok 2014. május 15-től használják a szabálysértési statisztikai adatszolgáltató alkalmazást. Az Országos Bírósági Hivatal a hatékony és időszerű ügyintézés érdekében – a végleges megoldás kialakításáig - a Robotzsaru internetes felületét választotta ki erre a célra.

Egyeztetett beadási árak, felosztott piacok - A GVH összesen több mint 10 millió forint bírságot szabott ki a jogsértő vállalkozásokra

2014.05.19.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy GEO-LOG Környezetvédelmi és Geofizikai Kft. (GEO-LOG), és a „GEOSERVICE” Geofizikai, Geológiai és Kútszelvényező Kft. (GEOSERVICE) egységes, komplex és folyamatos jogsértést követtek el, amikor a Mátrai Erőmű Zrt. (MERT) pályázatain, valamint az Árpád-Agrár Zrt. pályázatán úgy indultak, hogy egyeztették a beadási árakat és felosztották egymás között a piacot. A GVH ezért összesen 10.750.000 Ft bírságot szabott ki a vállalkozásokra.

Mi részesülhet uniós vidékfejlesztési támogatásban? - Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott a Szatmári Malom ügyben

2014.05.19.

A malomüzem általános teljesítményét javító, régi malmok bezárásával és egy új malom kapacitásbővítés nélkül történő létrehozásával járó beruházási művelet részesülhet uniós vidékfejlesztési támogatásban - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Elrabolt és értékesített csecsemők - Halálra ítélték egy gyermekkereskedő hálózat vezetőjét Kínában

2014.05.19.

Halálra ítélték egy emberkereskedő hálózat fejét a dél-kínai Kuanghszi-Csuang autonóm területen, a csoport szervezésében 23, legfeljebb néhány hónapos kisfiút, illetve terhes nőt csempésztek Vietnamból Kínába - jelentette a Hszinhua hírügynökség.

EP-választás a külképveseleteken - Öt külképviseleten nem lehet szavazni - Negyvenöt megfigyelőt jelentettek be a pártok

2014.05.19.

A biztonsági helyzet miatt öt magyar külképviseleten - Tripoliban, Kabulban, Bagdadban, Rámalláhban és Damaszkuszban - nem szavazhatnak a választópolgárok a május 25-i európai parlamenti (EP-) választáson - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.

Magánszemélyek adataival visszaélve jogosulatlanul visszaigényelt szja - Két csalót buktattak le a NAV nyomozói - Egyikük könyvelő

2014.05.19.

Egy magánszemély és egy könyvelő éveken át mások személyes adatait felhasználva, nevükben, jogosulatlanul igényeltek vissza személyi jövedelemadót, a csalókat az adóhatóság nyomozói buktatták le.

Jogpont+ - Ingyenes munkavállalói és munkaadói jogsegélyszolgálat - Több mint 10 ezer megkeresés az Észak-Alföldön

2014.05.19.

Sikeres a Jogpont+ ingyenes jogsegélyszolgálat az Észak-Alföldön, a régiót alkotó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék 31 városában működő irodákban személyesen 8900, telefonon és elektronikusan 2000 ügyfél kért információt - közölte az Ipartestületek Országos Szövetsége.

Európai intézmények ellen kémkedett a magyar képviselő? - Az EP jogi bizottsága dönt a mentelmi jog felfüggesztéséről

2014.05.16.

Akár több hónapig is eltarthat, amíg megszületik az Európai Parlament hivatalos döntése a kémkedéssel vádolt Kovács Béla, jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, vagy ennek megtagadásáról.Az EP jogi bizottsága az esetek túlnyomó részében kiadja a képviselőket, akik ellen hazájukban vádat emeltek. Kovács ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést.

Árva művek - Megjelent a felhasználás részletes szabályairól szóló kormányrendelet

2014.05.16.

A Magyar Közlöny 2014. évi 61. számában megjelent a Kormány 138/2014. (IV. 30.) rendelete az árva mű felhasználásának részletes szabályairól. A kormányrendelet az árva művek egyes megengedett felhasználási módjairól szóló 2012/28/EU (2012. október 25.) európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a magyar jogba való átültetését tette teljessé

Életveszélyes lakóingatlanok, önkormányzati kötelezettségek - Ombudsman: Elkülönített forrásra van szükség a felújításhoz

2014.05.16.

Az ombudsman kezdeményezte a belügyminiszternél, hogy különítsenek el forrásokat azokra az esetekre, amikor egy életveszélyessé vált lakóház helyreállítását a tulajdonos anyagi helyzete miatt az önkormányzat kénytelen elvégeztetni - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken.

Áfa-fizetési kötelezettség meghiúsult kereskedelmi ügyletek esetén - Az Európai Bíróság ítélete pontosítja a kötelezettség tartalmát

2014.05.16.

Az Európai Unió Bírósága ítéletében pontosítja a meghiúsult kereskedelmi ügyletek esetén az eladót terhelő áfa-fizetési kötelezettség tartalmát

Megkezdte munkáját a drogszakmai civil ombudsman - Négy ernyőszervezet Bitskey Hajnal ügyvédet választotta biztossá

2014.05.16.

Négy nagy drogszakmai ernyőszervezet Bitskey Hajnal ügyvédet választotta drogszakmai civil ombudsmannak. A közjogi státusszal nem rendelkező megbízott nem közvetlenül az állampolgárok, hanem a drogszakmai szervezetek és intézmények érdekeit fogja képviselni - közölte a civil ombudsmani intézmény egyik létrehozójaként a Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége (Madászsz) csütörtökön.

Elkészült a jegybank Alapokmánya - Belső alkotmány - Küldetés, alapértékek, kiemelt stratégiai és intézményi célok

2014.05.16.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön bemutatta a jegybank "belső alkotmánynak" nevezett Alapokmányát; Balog Ádám alelnök a sajtóbeszélgetésen közölte azt is, hogy június első hetére elkészítik a részletes társadalmi felelősségvállalási koncepciót.

Tőkejövedelem utáni adózás - A helyes kategorizálásról és a feltételek helyes értékeléséről

2014.05.16.

A tőkejövedelmek után jellemzően személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni; de mértékük és a kapcsolódó bevallási, önadózási kötelezettség jelentősen eltérhet az egyes kategóriákban és különböző feltételek teljesülése esetén. Mivel a tőkejövedelmek helyes kategorizálása és a feltételek helyes értékelése igen bonyolult, az érintetteknek különös körültekintéssel kell eljárniuk.

Egyenlő esélyek a rendvédelemben - Nemzetközi módszerek és legjobb gyakorlatokatok - Konferencia

2014.05.16.

A magyar rendőrség nem kampányolni kíván a kisebbségi származású fiatalok integrációja érdekében, hanem azokat az utakat, lehetőségeket keresi, amelyek hosszú távon hozzájárulnak a társadalmi feszültségek csökkentéséhez - mondta Halmosi Zsolt vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatója az Egyenlő esélyek a rendvédelemben című csütörtöki budapesti konferencia megnyitóján.

Született áldozatok?

2014.05.16.

Hazánkban évente 220 ezren válnak bűncselekmény áldozatává. A lakosság túlértékeli a formális társadalmi kontroll lehetőségeit, az informálisét (család, iskola, szomszédság) viszont alulértékeli. Milyen szubjektív és objektív okai vannak a sértetté válásnak? Mit lehet tenni azért, hogy ne legyünk áldozatok?

Csaknem száz illetéket törölnek el Romániában

2014.05.15.

Közzétette a román pénzügyminisztérium annak a csaknem száz illetéknek a listáját, amelynek eltörlésére, vagy összevonására készül - közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál.

Jelentős szerepet kaphatnak a nemzetiségek az Országgyűlésben - Az Alapjogokért Központ elemzése

2014.05.15.

Bár a szószólók az országgyűlési képviselőkhöz képest szűkebb jogosítványokkal rendelkeznek a parlamentben, a nemzetiségeket képviselő bizottság hatáskörei folytán mégis jelentős szerepet kaphatnak a törvényalkotási folyamatban - állapította meg az Alapjogokért Központ legújabb elemzésében.

Kézikönyv a szerzői jog érvényesítéséhez - A ProArt Szövetség frissítette az ingyenesen letölthető kiadványt

2014.05.15.

2012-ben jelent meg a Kézikönyv a szerzői jog érvényesítéséhez című kötet a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért támogatásával, amely kezdettől fogva ingyenesen letölthető teljes terjedelemben. A kötet most ismét frissült, elsődlegesen az új Polgri törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépése miatt.

Megbízhatóbb és gyorsabb ügyintézés a bíróságokon - Korszerűsített informatikai rendszerr - Törvényszéki elnök a projektről

2014.05.15.

A bíróságok szolgáltató jellegének erősítése, valamint a magas színvonalú, megbízható és gyors ügyintézés érdekében az Országos Bírósági Hivatal megkezdte az elektronikus szolgáltatások körének bővítését, és a bírósági munkateher-mérés módszerének továbbfejlesztését az EKOP-2.1.22 azonosító jelű, (úgynevezett Levelező) projekt keretében. A hivatal a hatékonyabb igazságszolgáltatás biztosításához olyan informatikai rendszert és portálfelületet alakít ki, amelynek segítségével az ügyfelek információhoz juthatnak a különböző bíróságok leterheltségéről, másrészt könnyen kezelhető elektronikus felületen keresztül nyújthatják be igazgatási panaszaikat. Az egyes ügyek elintézésének várható munkaidő igényét tükröző súlyszám pedig segítséget nyújt a bírósági ügyelosztási és ügybeosztási rend kialakításában, valamint az ellenőrzésben.

Special 301 jelentés - Az online kalózkodás ellenében - Olaszország lekerült a megfigyeltek listájáról

2014.05.15.

Az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselőjének Hivatala (USTR) még áprilisban jelentette be, hogy eredményeik elismeréseként Olaszország ezentúl nem szerepel az Special 301 Report összeállításban.

ORFK: Újabb veszélyes pszichoaktív hatású drog jelent meg Magyarországon - 80 fiatal került kórházba

2014.05.15.

Új, az egészségre rendkívül káros és elsősorban a fiatalok körében népszerű, pszichoaktív hatást kifejtő szer jelent meg a magyar feketepiacon: a múlt hónapban 80 fiatalt kellett kórházba vinni a szer fogyasztói közül légzésleállás, eszméletvesztés miatt - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerdán.

Meghatározott autonómia - Elfogadták a vajdasági statútum tervezetét - Június 6-ig kell jóváhagynia a belgrádi törvényhozásnak

2014.05.15.

Jelentős többséggel elfogadta a vajdasági tartományi parlament szerdán Újvidéken a Vajdaság alapdokumentumának számító statútum tervezetét, amelyben a legjelentősebb változások a tartomány végrehajtó szervének elnevezésére és a Vajdaság jelképeinek használatára vonatkoznak.

Hatályban a földforgalmi törvény második része - Több kérdés is felmerül a gyakorlati alkalmazással kapcsolatban

2014.05.14.

Jelentős változásokat hozott az új földforgalmi törvény második részének hatályba lépése. Ezzel egyidejűleg május elsejétől a Btk. kiegészítése nyomán büntetendővé válnak azok, akik zsebszerződés megkötésében részt vesznek vagy zsebszerződés alapján termőföldet használnak – hívja fel a figyelmet Ódor Dániel, a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda ügyvédje.

Népszerű betegjogi képviselők

2014.05.14.

A betegjogi központot közel tízezren keresték fel panaszukkal az elmúlt évben. A betegjogok sérelméről és a kórházi ellátórendszer jövőképéről is beszámolt az Európai Betegjogi nap alkalmából rendezett konferencia.

Június 6-án mutatja be az új kormányt Orbán Viktor - A minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatról

2014.05.14.

Június 6-án kívánja bemutatni az új magyar kormányt Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Országgyűlésben.

Megújul a bírák etikai kódex - Már magyar nyelven is elérhetők a bírói magatartás ENSZ-alapelvei

2014.05.14.

Az etikai kódex tervezetéről egyeztettek a résztvevők 2014. május 8-án a Magyar Igazságügyi Akadémián megrendezett konferencián.

Offshore cégek tulajdonosai a banki adatszolgáltatás hálójában - 2017-től lényegesen szűkül a vagyonok eltitkolásának lehetősége

2014.05.14.

Az EU Megtakarítási Irányelve már hosszú évek óta automatikus információcserét ír elő a tagállamoknak, amely alapján az adóhatóságok hozzájuthatnak állampolgáraik más tagállamokban fenntartott bankszámlaadataihoz. Az Irányelv azonban csak a magánszemélyek nevén lévő bankszámlákra terjed ki, így alkalmazását könnyű volt kikerülni egy cég – tipikusan offshore cég – közbeiktatásával. A napokban elfogadott módosítás alapján 2017-től megszűnik ez a kiskapu: a tagállami pénzintézetek kötelesek lesznek az offshore cégek bankszámlái mögötti magánszemély tulajdonosokat is azonosítani és a róluk begyűjtött információt a hazai adóhatóságaiknak megküldeni. Ez lényegesen szűkíteni fogja a vagyonok eltitkolásának lehetőségét – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000