Hír archívum: 2017. július

Más hónap

Új adóeljárási törvény - Mától véleményezhető a tervezet

2017.07.31.

Hétfőtől véleményezhető az új adóeljárási törvény tervezete, amely jelentős egyszerűsítés mellett több új szolgáltatást biztosít az adózóknak.

Bírósági fogalmazói álláshelyek Békéscsabán és Gyulán - Augusztus 24-éig lehet jelentkezni

2017.07.31.

2017. év II. félévében a Békéscsabai Járásbíróságon és a Gyulai Járásbíróságon egy-egy bírósági fogalmazói álláshely került meghirdetésre. Az állásokat pályázat útján lehet betölteni. Az állásra olyanok jelentkezését várjuk, akik egyetemi állam- és jogtudományi diplomával rendelkeznek.

Lezárult két állami tulajdonú gazdasági társaság ellenőrzése - Az Állami Számvevőszék megállapításai

2017.07.31.

Az Állami Számvevőszék befejezte két állami tulajdonban lévő társaság, a Müpa Budapest - Művészetek Palotája Nonprofit Kft. és az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy az illetékes minisztériumok, illetve Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mindkét társaság felett szabályszerűen gyakorolták tulajdonosi jogaikat. A Müpa Budapest Kft. és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. működésének szabályozottsága egyaránt összességében megfelelő volt; vagyongazdálkodásuk és a pénzügyi-számviteli feladatok ellátása megfelelt az előírásoknak.

Varsó elleni kötelezettségszegési eljárás - A lengyel külügyminiszter megállapításai

2017.07.31.

Negatív légkört teremthet az Európai Bizottság (EB) és Lengyelország közötti kapcsolatokban a Varsó elleni kötelezettségszegési eljárás elindítása - jelentette ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter Brüsszelnek az egyik lengyel bírósági törvény miatt tett lépésére reagálva.

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj - Július 31-én jár le a határidő

2017.07.31.

Lejár az élelmiszerlánc-felügyeleti díj befizetésének határideje július 31-én - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke.

Bankárok bilincsben - Az Agrobank-per - Egy híres ügy a magyar jogtörténetből

2017.07.29.

A rendszerváltás utáni egyik leghíresebb bankperben az elsőfokú bíróság bűntett hiánya miatt felmentette, a Legfelsőbb Bíróság viszont vesztegetésért börtönre ítélte az ügy elsőrendű vádlottját, aki kegyelmet kapott volna az államfőtől, csakhogy az igazságügy-miniszter megtagadta az elnöki határozat ellenjegyzését. - Az Agrobank-per

Biztonsági törvénytervezet - Vita az osztrák kormánykoalícióban

2017.07.28.

Vita alakult ki az osztrák kormánykoalícióban a néppárt által javasolt biztonsági törvénycsomagról, a szociáldemokraták tiltakoznak többek között az internetes üzenetküldő szolgáltatások rendőrségi megfigyelésének lehetősége ellen - közölték osztrák lapok.

Több mint száz fogyasztót hagyott ott Pozsonyban a Ryanair - A légitársaságnak meg kell téríteni az utasok kárát!

2017.07.28.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a legnagyobb megdöbbenéssel értesült a médiából arról, hogy a Ryanair 2017. július 26-i, Madridból Budapestre tartó esti járata végül Pozsonyban szállt le és az utasokat szó szerint otthagyták. Egyetlen felelős légitársaság sem teheti meg azt, hogy ne foglalkozzon utasaival és ne biztosítson valamilyen módon hazajutási lehetőséget a fogyasztóknak! Még akkor sem, ha - ahogy az értesülésekben olvasni lehet -, egy vihar miatt nem tudott a légi járat eljutni a tervezett célállomásra és emiatt közlekedett más útvonalon.

Akár hatszoros különbségek a diákszámláknál - Összefoglaló a lehetőségekről

2017.07.28.

A legolcsóbb diákszámlák éves szinten akár ingyenesek is lehetnek, de vannak 1-2 ezer forintból fenntarthatóak. A diákszámlák közötti különbségek jelentősek, akár ötszörös, hatszoros eltérés lehet a kiadásokban. Az is fontos, hogy a diákszámlához tartozó elektronikus szolgáltatások kényelmesek, egyszerűek legyenek. Ma már lehetőség van például videós számlanyitásra, valamint a bankkártya alkalmazásba történő integrálására. A bankoknak elemi érdeke, hogy minél több diákkal lépjenek kapcsolatba, később ugyanis ők fontos ügyfelekké válnak.

Kitoloncolás terrorcselekményekért - A német alkotmánybíróság döntése

2017.07.28.

Ki lehet toloncolni Németországból a terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott külföldieket, akkor is, ha nem követtek el bűncselekményt - döntött a német alkotmánybíróság.

Lezárult az állami vagyon ellenőrzése - Az Állami Számvevőszék megállapításai

2017.07.27.

Az Állami Számvevőszék a jogszabályi előírásnak megfelelően évente ellenőrzi az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységeket. Az ÁSZ 2015-re vonatkozó ellenőrzése megállapította, hogy az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás követelményeinek teljesülését a legjelentősebb, kiemelt vagyoni kör feletti tulajdonosi joggyakorlók tevékenysége összességében támogatta. A vagyonhasznosítással összefüggő feladatellátás az állami vagyon meghatározó hányada fölött megfelelő volt, a földrészletek értékesítése szabályszerűen történt. Több tulajdonosi joggyakorlónál a rábízott vagyonról vezetett nyilvántartás ugyanakkor nem volt szabályszerű. A vagyon-nyilvántartási rendszerhez adatszolgáltatási kötelezettségeiket teljesítették, a kialakított és működtetett belső kontrollrendszer összességében hozzájárult az Alaptörvényben és az állami vagyonról szóló törvényben előírtak teljesítéséhez.

Vigyázzunk az utazás szervezésénél! - Utazni, de melyik irodával, nyaralás, de melyik szállodában?

2017.07.27.

A GFK Hungary felmérése szerint 2017-re a magyar lakosság több mint fele tervezett nyaralást, közülük is a legtöbben azt belföldön szeretnék tölteni. Legyen szó akár belföldi, akár külföldi utazásról, ma már nem nélkülözhető a tudatosság az utazási iroda vagy épp a szálloda kiválasztásakor sem.

Etikus hackerek - Nincs különbség a szándék között a büntetőeljárásban

2017.07.27.

Ormós Zoltán internetes szakjogász szerint a büntetőeljárásban értékelhető, de önmagában nem ment fel senkit az, ha jobbító szándékkal hackerkedik.

Bővített legfelsőbb bírósági hatáskör - A lengyel államfő a vétó mellett új jogköröket hozna létre

2017.07.27.

Andrzej Duda az általa megvétózott törvényhez képest bővítené a legfelsőbb bíróság hatáskörét - számolt be a lengyel elnök egyik munkatársára hivatkozva az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió.

Reklámadó újratöltve - Adó-visszatérítés vagy milliárdos bírság

2017.07.26.

2017 májusában ismét változtak a reklámadó szabályai, melyek miatt adó-visszatérítésre van lehetőség, de a 2017 januárjától érvényben lévő módosítások miatt milliárdos bírság is elképzelhető.

Oroszország elleni szankciók - Jóváhagyták a törvénycsomagot

2017.07.26.

Az amerikai képviselőház szinte egyhangú szavazással fogadta el azt a törvénycsomagot, amely újabb szankciókat foganatosít Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen.

Az uniós támogatásokat feltételekhez kötnék - Cél a jogállamiság érvényesülése

2017.07.26.

A tagországoknak szánt uniós támogatásokat a jövőben a jogállamiság általános elveinek biztosításáéhoz kell kötni - jelentette ki Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa Brüsszelben sajtótájékoztató keretében.

Az első magyar állami javitó-intézet Aszódon - A Magyar Igazságügy 1882. évi júliusi számából

2017.07.26.

A Magyar Igazságügy című havilap 1882 évi júliusi száma közölte a szerző tanulmányát.

Nem lesz új egészségbiztosítási törvény - Döntött az amerikai szenátus

2017.07.26.

Elbukott az amerikai szenátusban az előző, demokrata párti kormány által kiépített egészségbiztosítási rendszer, az Obamacare visszavonásáról és annak egy új egészségbiztosítási törvénnyel való felváltásáról szóló szavazás.

1400 iraki menekült kitoloncolását állították le - Egy szövetségi bíró intézkedett

2017.07.25.

A michigani Detroitban egy szövetségi bíró több mint 1400 iraki menekült kitoloncolását állította le.

Lengyel igazságügyi reform - A kormányfő vállalja a felelősséget

2017.07.25.

Andrzej Duda lengyel államfő vállalja a felelősséget az igazságügyi reformért, új törvénytervezeteket készít elő, a kormány elvárása az, hogy ezek a Beata Szydlo miniszterelnök által kitűzött három célt valósítják meg - jelentette ki kedden Rafal Bochenek kormányszóvivő a lengyel elnök előző napi döntését kommentálva.

Újabb három egyetemi utóellenőrzés zárult le - Az Állami Számvevőszék megállapításai

2017.07.25.

Folytatja az egyetemek utóellenőrzését az Állami Számvevőszék, ezúttal a győri Széchenyi István Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem és a Nyíregyházi Egyetem esetében zárult le az intézkedési tervek végrehajtásának értékelése. A Dunaújvárosi Egyetemen jelentősen javult a működés és a közpénzfelhasználás szabályozottsága és a Széchenyi István Egyetemen is végrehajtották az intézkedési tervben meghatározott feladatok jelentős részét, itt azonban a belső kontrollrendszer területén feltárt hiányosságok egy része továbbra is fennáll. A Nyíregyházi Egyetemen volt a legtöbb probléma, ott több az ÁSZ által korábban azonosított hiányosság továbbra is fennáll, amelyek veszélyeztetik a kifizetések szabályosságát.

Német autógyártói kartellgyanú - Az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatósága vizsgálja az ügyet

2017.07.25.

Az Európai Bizottság (EB) versenyjogi főigazgatósága vizsgálja ki az öt vezető német autógyártó társaság, a Volkswagen (VW), az Audi, a Porsche, a BMW és a Daimler szembeni kartellgyanút.

Megérdemelt szabadság - A felmondási időre járó szabadság és a többlet szabadság visszakövetelése jogértelmezési kérdései

2017.07.24.

A munka- és pihenőidő szabályai a régi Mt.-hez (1992. évi XXII.tv.) képest a 2012-ben hatályba lépő munka törvénykönyvében (2012. évi I.tv.: Mt.) jelentős változáson mentek át. A változások két eleme okoz a gyakorlatban jelenleg is jogértelmezési gondot: a felmentési idő-re járó szabadság, valamint a "túlvett" szabadsággal való munkavállalói elszámolás kérdései. Előbbire azonban a Kúria pontot tett. Nézzük a vita alapját és a megoldásokat.

Az európai vállalatok védelmében - Brüsszel fellépne az USA ellen, ha további oroszországi szankcióról van szó

2017.07.24.

Brüsszel válaszlépések meghozatalát fontolgatja az Egyesült Államokkal szemben, ha Washington olyan új szankciókat vezet be Oroszország ellen, amelyek súlyosan érinthetnek európai vállalatokat - közölte a Financial Times című brit üzleti napilap.

Transzferárperek – több nézőpontból - Üzleti adatbázisok a NAV segítségében

2017.07.24.

Megesik, hogy hasonló alapokon nyugvó transzferárperekben egyszer az adóhatóság, egyszer pedig az adózó nyer. A transzferárszakértő szerint a bankok hirdetményei nem, az MNB statisztikái viszont feltételesen felhasználhatóak lehetnek transzferárak alátámasztására. Az adóhatóság pedig nem csinál titkot abból, hogy a transzferár-ellenőrzések során üzleti adatbázisokat alkalmaz. Mindezek kiderültek a budapesti Kempinski Szállóban lezajlott transzferárper-konferencián.

Vesztegetés és befolyással üzérkedés - Volt címzetes rendőr dandártábornok a vádlott

2017.07.24.

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt egy volt címzetes rendőr dandártábornok és társai ellen a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál.

Terjednek a zsarolóvírusok - Egyre többen használnak számítógépeket

2017.07.24.

Bencsáth Boldizsár adatbiztonsági szakértő szerint az úgynevezett zsarolóvírusok azért mostanában terjedtek el igazán, mert már van annyi számítógép, hogy a támadók elég pénzt tudjanak szerezni, míg korábban kevesebben használtak számítógépeket.

A gyűlöletbeszéd nem tartozik a szólásszabadság hatálya alá - Az Emberi Jogok Európai Bíróságának legfrissebb döntése

2017.07.21.

Nem tartozik a szólásszabadság hatálya alá az interneten terjesztett iszlamista gyűlöletbeszéd - mondta ki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

Több ügy miatt összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot - Vizes vb, orosz azeri wifi-ügy a napirenden

2017.07.21.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke július 31-re összehívta a testületet több ügy megtárgyalására.

A szejm megszavazta a legfelsőbb bíróságról szóló törvényt - A szenátusnak és az elnöknek is döntenie kell még a törvényről

2017.07.21.

Megszavazta a lengyel parlament alsóháza (szejm) a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált. A tervezetre a 460 fős szejm jelen lévő képviselői közül 235-en szavaztak igennel, 192-en ellenezték, 23-an tartózkodtak. Előzőleg a szejm illetékes bizottsága a törvényjavaslathoz benyújtott valamennyi módosító indítványt egy csomagban elutasította és egyúttal visszaküldte a képviselőknek szavazásra a tervezetet.

Szlovén-horvát határvita - A hágai nemzetközi döntőbírósági határozat

2017.07.21.

Az Európai Bizottságnak (EB) nyomást kell gyakorolnia Horvátországra, hogy elfogadja a hágai nemzetközi döntőbíróság határozatát a szlovén-horvát határvita ügyében, ugyanúgy, mint ahogy "Lengyelországra is nyomást gyakorol az igazságügyi reformmal kapcsán és büntető intézkedéseket helyezett kilátásba" - mondta Karl Erjavec szlovén külügyminiszter.

Szíriában elkövetett háborús bűnök kivizsgálása - Az Unió támogatást nyújt a mielőbbi felelősségre vonáshoz

2017.07.21.

Az Európai Unió fokozza támogatását Szíriában elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálása és az elkövetők mielőbbi felelősségre vonása érdekében - közölte az Európai Bizottság.

Választottbírósági reform - Beszélgetés Szecskay András ügyvéd választottbíróval az új választottbírósági törvényről

2017.07.21.

Az eljárásújítás frissen bevezetett intézménye felesleges és horrorisztikus, a választottbírósági eljárás egész szellemiségét aláássa - mondja Szecskay András ügyvéd, választottbíró, akivel az új választottbírósági törvény indokoltságáról és vitatott rendelkezéseiről beszélgettünk.

Megváltható-e 1 forinttal a versenytilalmi kikötés? - Más szabályok vonatkoznak a vezető állású munkavállalókra

2017.07.20.

A Munka Törvénykönyve (Mt.) a vezető állású munkavállalókra vonatkozó speciális szabályok körében eltérést enged a munkaviszonyról szóló rész rendelkezéseitől, így a munkaszerződésben lehetőség van a versenytilalmi megállapodás Mt.-ben foglalt előírásaitól való eltérésre, akár a munkavállaló hátrányára is. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyiben lehet eltérni ezektől a rendelkezésektől, illetve mi lehet ennek a határa?

Bebörtönzött újságíró Törökországban - A német lap az alkotmánybírósághoz fordul

2017.07.20.

A török alkotmánybírósághoz fordul a Die Welt című német lap kiadóvállalata Törökországban bebörtönzött újságírója, Deniz Yücel ügyében.

Uniós állampolgárok jogaira tett brit javaslat - Jogszűkítéstől tart az Európai Unió

2017.07.20.

Az Európai Unió szemszögéből minden elfogadhatatlan, ami jogszűkítést jelent, ezért nem valószínű, hogy elfogadják az uniós állampolgárok jogaira tett brit javaslatot - mondta Egedy Gergely történész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.

Lengyel igazságügyi reform - Az Európai Bizottság a törvények felfüggesztésére szólított fel

2017.07.20.

A vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt szerdán az Európai Bizottság, "súlyos aggodalmának" adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget Lengyelországban.

Új egészségbiztosítási törvény? - Vagy hatályban is maradhat az Obamacare?

2017.07.19.

Donald Trump amerikai elnök új egészségbiztosítási törvényt ígért, Chuck Schumer demokrata párti szenátor jelezte, hogy pártja kész az együttműködésre.

Bírsággal büntette a jegybank a CLB-t - Együttműködési kötelezettség megsértése - biztosítói közlemény

2017.07.19.

A tavalyi jogszabályi szigorítás óta először szabott ki bírságot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi fogyasztói jogviták rendezéséhez kapcsolódó együttműködési kötelezettség megsértése miatt egy biztosításközvetítőre, mert az nem jelent meg személyesen a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) előtti eljárásban. A bírsággal sújtott CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. közölte, hogy a jövőben mindig képviseltetni fogja magát a személyes meghallgatásokon.

Szabad-e felhasználni Instagram képet, videót? - Szerzői jogi védelem illeti meg a feltöltőket?

2017.07.19.

A fenti kérdés sokakban felmerül, amikor honlapjukon, blogjukon képeket, híreket osztanak meg. A legtöbben erre azt válaszolják, hogy ha nyilvánosságra hozták a képeket, akkor miért ne lehetne őket szabadon átvenni? Az Instagram szolgáltatásának felhasználási feltételei – melyet valljuk be, sokunk különösebb elolvasással való bajlódás nélkül elfogad magára nézve kötelezőként – azonban egy kevéssé ismert buktatót hordoznak az Instagram-os képek megosztására vonatkozóan. Ezt a kérdést jártuk körül dr. Beraczkai Dávid, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda szerzői és webjoggal foglalkozó jogásza segítségével.

Adó mint társadalompolitikai eszköz - Megjelent az új Pénzügyi Szemle

2017.07.19.

A Pénzügyi Szemle legújabb száma az adózást helyezi a fókuszába. A témakör négy tanulmánya választ ad olyan izgalmas kérdésekre, mint hogy melyik adónk legyen egykulcsos, hogyan alakul a bérhányad a magyar gazdaságban, milyen hatásai vannak a hazai család- és otthonteremtési adókedvezményeknek, illetve hogyan érinti Magyarországot az offshore jelenség. A fókusz tanulmányokon kívül további három elemzés várja az Olvasót, melyek a hazai nyugdíjrendszer második és harmadik pilléreinek jelentőségével, az MNB megújult monetáris politikájának eredményeivel és a hazai pénzügyi kultúra 2010 és 2015 között mért változásaival foglalkoznak.

A földközi-tengeri EU-művelet meghosszabbítása - Olaszország a mandátum lejárta mellett döntött

2017.07.19.

Olaszország megakadályozta az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácsülésén az embercsempészet ellen indított, Sophia elnevezésű földközi-tengeri művelet mandátumának meghosszabbítását - közölték névtelenséget kérő diplomáciai források.

A munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogai - A német jog összeegyeztethető az uniós joggal - Az EUB legújabb döntése

2017.07.19.

A valamely csoport Németországon kívül foglalkoztatott munkavállalóinak a munkavállalói képviselőknek a német anyavállalat felügyelőbizottságába történő választására vonatkozó aktív és passzív választójogból való kizárása nem ellentétes a munkavállalók szabad mozgásával.

Montenegrói puccskísérlet vádlottjainak pere - Élőben közvetíti a televízió az eljárást

2017.07.18.

Élőben közvetíthetik a montenegrói televíziók és hírportálok az októberi puccskísérlet vádlottjainak perét, amely szerdán kezdődik - erről döntött a podgoricai felsőbb bíróság.

Építőipari viták rendezése - A TSzSz felszálló ágban – jogi bökkenőkkel

2017.07.18.

Egyre jelentősebb szerepet tölt be építőipari vállalkozások közötti viták rendezésében a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSzSz). Ennek ellenére a TSzSz-szel kapcsolatos néhány jogi kérdés még mindig nem tisztázott; többek között az sem, hogy az általa adott szakvélemény meddig gátolhatja meg egyes szerződéses biztosítékok (így pl. bankgarancia) lehívását. Amíg ez nem rendeződik, az a fél kerülhet kiszolgáltatottabb helyzetbe, aki az egyébként jogszerű biztosítékokkal rendelkezik – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Rendkívüli állapot Törökországban - Újabb három hónappal hosszabbították meg a kivételes helyzetet

2017.07.18.

A török parlament úgy határozott, hogy újabb három hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusi katonai puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000