Hír archívum: 2018. február

Más hónap

Magyarország túllépi a légszennyezettségi határértékeket - Márciusban az Európai Bíróság elé idézheti a Bizottság hazánkat

2018.02.19.

A határidő lezárultáig az érintett uniós tagállamok mindegyike, köztük Magyarország is további tájékoztatást nyújtott a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedéseiről - közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője, leszögezve, hogy március közepén, a beérkezett levelek értékelését követően szükség esetén bíróság elé  idézik a légszennyezettségi határértékeket túllépő országokat.

Digitális Bíróság - A bírósági igazgatás elektronizálása - A projekt újításai

2018.02.19.

A bírósági iratokhoz, határozatokhoz, valamint a közhiteles nyilvántartáshoz való hatékonyabb elektronikus hozzáférés megvalósítása az európai uniós támogatással megvalósuló Digitális Bíróság projekt feladata. A projekt célja a bürokráciacsökkentés. A megvalósuló fejlesztések eredményeként az ügyfelek gyorsabban és kisebb költséggel intézhetik ügyeiket.

2013 óta több mint 290 iskolai lövöldözés történt az USA-ban - Mi lehet az ok? - A kriminálpszichológus válaszokat keres

2018.02.19.

Csendesen és szisztematikusan, egy teljes fegyverarzenállal készült a floridai iskolai lövöldözésre az a fiatal, aki tizenhét embert ölt meg szerdán - mondta Facsarné Werner Mária kriminálpszichológus az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

A PKKB működéséről - A Fővárosi Törvényszék sajtóhíreket cáfol a közvélemény pontos tájékoztatása érdekében

2018.02.19.

A Fővárosi Törvényszéknek legnagyobb szervezeti egysége a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Ez az egyik legjelentősebb méretű kerületi bíróság Európában, ahol közel 220 bíró dolgozik. A PKKB bírói létszámhelyzetéről rendelkezésre álló statisztikák alapján a Fővárosi Törvényszék felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt években nem történt radikális változás a korábbi évek adataihoz képest.

Kártérítést kell fizetniük a jogellenesen felmondott Zsolnay dolgozóknak - 117 munkás több mint 20 milliót kell megfizetnie

2018.02.16.

Jogellenes volt felmondásuk, ezért együttesen több mint 20 millió forint perköltséget és távolléti díjat kell megfizetnie annak a 117 dolgozónak, aki 2016 júniusában rendkívüli felmondással távozott a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-től - erről kedden jogerősen döntött a Zalaegerszegi Törvényszék.

Bírósági történelem és hagyományápolás - Kihirdették a 2017-es Ráth György Pályázat eredményét

2018.02.16.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2017. szeptember 6-án negyedik alkalommal hirdette meg a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázatot. A pályázati lehetőség megteremtésével az OBH a bíróságok történetiségével és hagyományőrzésével kapcsolatos tevékenységet kívánja támogatni. A nyertes pályázatok eredményeként 2018-ban számos történeti kutatás, konferencia és kiállítás szervezhető meg, illetve néhány történeti értékű berendezési tárgy felújítása mellett 14 db muzeális értékű, bírósági könyvtári állományba tartozó könyv restaurálása is megvalósulhat.

A nagy iskolaalapító - Arckép Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszterről

2018.02.16.

Klebelsberg Kuno tízéves kultuszminisztersége alatt soha nem látott mértékben fejlődött az oktatás és a kultúra Magyarországon. Történelmünk egyik nagy iskolaalapítójaként sikeres harcot folytatott az analfabetizmus ellen. A népiskolai programja keretében ötezer falusi, tanyai tantermet építettek. Ő volt a legelső Corvin-lánc kitüntetett.

Hatékonyabb és megbízhatóbb közbeszerzési eljárások uniós pénzből - Új bizottsági iránymutatások segítik a tagállamokat

2018.02.16.

A Bizottság a héten új iránymutatásokat tett közzé, amelyek lehetővé teszik az uniós alapokkal regionális és nemzeti szinten dolgozó tisztviselők számára, hogy hatékonyan és átláthatóan biztosítsák az Unió által finanszírozott projektek keretében lefolytatott közbeszerzési eljárásokat.

Online társkeresés tisztességes feltételekkel - A GVH tisztességes tájékoztatást vár a szolgáltatüktól

2018.02.15.

Tisztességes tájékoztatást vár el a Gazdasági Versenyhivatal az internetes társkereső oldalaktól, azt, hogy a szolgáltatás minden lényeges körülményéről, köztük a díjakról érthetően tájékoztassák a felhasználókat - közölte a GVH.

Új igazgató a CEPOL élén - Detlef Schröder vette át a leköszönő Bánfi Ferenc helyét

2018.02.15.

Detlef Schröder vette át a leköszönő Bánfi Ferenc helyét az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) ügyvezető igazgatójaként.

Szigorodó eljárási szabályok vélelmezett áramlopás esetén - A február 19-étől hatályos MEKH rendelet a fogyasztót is védi

2018.02.15.

Szigorodnak a vélelmezett áramlopás esetére vonatkozó eljárási szabályok, a 2018. február 19-étől érvényes Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) rendelete a fogyasztót is védi - mondta Baranovszky György, a Budapesti Békéltető Testület (BTT) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Küszöbön az új európai adatvédelmi rendelet hatálybalépése - A NAIH megduplázott szakértői állománnyal készül a bevezetésre

2018.02.15.

Növelt létszámú szakértői állománnyal készül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az új európai adatvédelmi rendelet (GDPR) hatálybalépésére - mondta a hatóság elnöke csütörtökön Budapesten, egy szakmai konferencián.

Eljárás a gyermekkorban érkezett illegális bevándorlók védelmében - Szövetségi bírók lépnek fel Trump bevándorlási reformja ellenében

2018.02.15.

Újabb szövetségi bíró függesztette fel Donald Trump amerikai elnök döntését a DACA-program megszüntetéséről. Az előző elnök, Barack Obama által 2012-ben életre hívott DACA-program (Késleltetett Eljárás a Gyermekkorban Érkezettekért) azokat a fiatalokat védi a kitoloncolástól, akiket illegális bevándorló szüleik kisgyermekként hoztak az Egyesült Államokba, majd ott is nőttek fel.

Könnyebben azonosíthatóak lesznek a hamis jegyek és bérletek - A jegyellenőrök munkáját segítő új alkalmazást tesztel a BKK

2018.02.15.

A hamisítás visszaszorítását célzó alkalmazást tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), ennek segítségével az ellenőrök könnyebben azonosítani tudják a jegyeket és a bérleteket - közölte a BKK.

Kifejezett tiltakozás hiányában automatikusan szervdonor - Minden állampolgárt érintő törvénymódosítást fogadtak el Hollandiában

2018.02.15.

A jövőben minden állampolgár automatikusan szervdonor lesz Hollandiában egy kedden elfogadott törvénymódosítás értelmében, hacsak kifejezetten nem tiltakozik ez ellen.

Bérpótlék hétvégi munkáért - Módosult a munka törvénykönyve Szlovákiában

2018.02.15.

Jóváhagyta szerdán a pozsonyi törvényhozás a Munkatörvénykönyv azon módosítását, amely szerint májustól a hétvégén végzett munka után járó bérpótlékot vezetnek be Szlovákiában, és megemelik az éjszakai, illetve az ünnepnapokon végzett munka után járó pótlékokat is.

Szigorodtak az adóeljárási határidők - Változtak a szabályok mind az adóhatóság, mind az adózók vonatkozásában

2018.02.15.

Szigorúbbá váltak az adóeljárási határidőkre vonatkozó szabályok az adóhatóság és az adózók számára is - hívta fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó.

Átfogó védelem a migráció ellenében - Benyújtotta a kormány a "Stop Soros" törvénycsomagot

2018.02.14.

A migrációt támogató szervezetek működésének engedélyezéséről, a bevándorlási finanszírozási illetékről és az idegenrendészeti távoltartásról nyújtott be törvényjavaslatokat a kormány az Országgyűlésnek - a "Stop Soros" törvénycsomag egy részének elfogadásához kétharmados támogatás szükséges.

Közérthető bírósági kommunikáció - Milyen a jó sajtótitkár? - Sajtótitkári képzés a Magyar Igazságügyi Akadémián - Videóval

2018.02.14.

Mintegy 40 sajtótitkár részvételével zajlott a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA) az a két napos képzés, melynek középpontjában a közérthetőség állt.

Sorkatonaság helyett kötelező nemzeti szolgálat - Egy új elképzelés a francia törvényhozás asztalán

2018.02.14.

Mindenki számára kötelező lesz az általános "nemzeti szolgálat" Franciaországban, amelynek bevezetése Emmanuel Macron államfő egyik választási ígérete volt - jelentette be kedden a francia kormányszóvivő.

A Bitcoin nem pénz - A virtuális valuták magas kockázatai - Az európai pénzügyi hatóságok figyelemfelhívása!

2018.02.14.

A virtuális valuták jelentős kockázataira intették a befektetőket hétfői közös figyelmeztetésükben az Európai Unió pénzügyi hatóságai. Az Európai Bankhatóság (EBA), az Európai Értékpapír- és Piacfelügyeleti Hatóság (ESMA), valamint az Európai Biztosítási és Nyugdíjfelügyelet (EIOPA) felhívása szerint a jelenleg hozzáférhető virtuális valuták olyan digitális értékmegtestesítők, amelyeket nem jegybankok bocsátottak ki, így nem is áll mögöttük jegybanki vagy egyéb közhatósági garancia, és jogi státusuk alapján nem is számítanak valutának vagy pénznek.

További 400 oldal műszaki feltétel az online számlázó rendszereknek - Közzétette az utolsó módosítási csomagot a minisztérium

2018.02.14.

Júliustól élesben is elindul az online számlázás rendszere Magyarországon. A rendelettervezet azonban még mindig nem tekinthető véglegesnek, miközben a számlázó programokat a vártnál komplexebb technikai specifikációnak kell megfeleltetni. Sürgeti az idő a vállalkozásokat, akiknek az új rendszerrel ráadásul a számlakibocsátást követő azonnali adóellenőrzésre is fel kell készülniük. Amennyiben ezt nem tudják teljesíteni akár számlánként 500 ezer forintos bírságra is számíthatnak majd – hívja fel a figyelmet az EY szenior menedzsere, Molnár Péter.

Visszaélt hivatalával egy belügyminisztériumi kormánytisztviselő? - Előzetes letartóztatását indítványozza a Fővárosi Főügyészség

2018.02.14.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult bűnügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy a Belügyminisztérium állományában dolgozó kormánytisztviselőt, valamint egy vállalkozót hallgatott ki gyanúsítottként. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó több tucat település polgármesterének ajánlotta fel, hogy minisztériumi kapcsolata révén sikeres, ún. "vis maior" pályázati pénzhez tudja juttatni a településeket, ha a kivitelezéssel az ő cégét bízzák meg.

Még nem létező jogszabályra alapozott alkotmányjogi panasz - Döntés a vigalmi negyed nyitvatartásáról szóló népszavazási ügyben

2018.02.14.

Egy személy vagy szervezet akkor fordulhat alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz bírói döntéssel szemben, ha saját maga érintett az ügyben, és a döntés az Alaptörvényben biztosított valamely jogát sérti. Az Alkotmánybíróság határozata rámutatott: az indítványozó által sérelmezett, vigalmi negyed nyitvatartását korlátozó szabályozás még nem létezik, így jogsérelem sem következhetett be. A népszavazási kérdésre vonatkozó alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság visszautasította, azonban az indítványozó nincs elzárva attól, hogy amennyiben az önkormányzat a jövőben olyan rendelet alkot, amelyet az indítványozó alaptörvény-ellenesnek tart, megfelelő jogorvoslati lehetőség kimerítése után közvetlen alkotmányjogi panaszt nyújtson be az Alkotmánybírósághoz.

Corvin-láncot kapott Martonyi János egykori külügyminiszter - A kitüntetést az államfő adja át kimagasló érdemek elismeréseként

2018.02.14.

"Hitelesség, megfontoltság és kitartó munkával megszerzett bizonyosság. Ez önbecsülésünk alapja." - mondta Áder János államfő hétfőn, a Corvin-lánc kitüntetések átadásakor, a Parlamentben elmondott beszédében. Az elismerésben részesült Martonyi János jogász, egykori külügyminiszter is.

Az Alkotmánybíróság ereje

2018.02.13.

„Az Alkotmánybíróság és törvényhozás viszonya Magyarországon 1990–2015. A JUDICON projekt eredményei” – címmel 2018. január 25-én mutatta be Pócza Kálmán az MTA TK jogtudományi Intézetében annak a projektnek az eredményeit, mely a visegrádi országok, valamint Németország és Románia alkotmánybíróságának „erejét” vizsgálja, azok jogalkotásra gyakorolt hatása alapján.

Ki nem elégített hitelezők és be nem fizetett pénzbírságok - 12 ezernél több magánszemélyt tiltott el a cégvezetéstől a cégbíróság 2017-ben

2018.02.13.

A cégbíróság tavaly 12 184 magánszemélyt tiltott el a cégvezetéstől, az érintettek a következő 5 évben nem tölthetnek be cégvezetési, cégképviselői jogköröket és többségi tulajdonosi szerepköröket sem - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Ügyfelek letéti pénzeit sikkasztotta el egy szegedi ügyvéd - Hat év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság

2018.02.13.

Hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Járásbíróság egy helyi ügyvédet, aki elsikkasztotta az ügyfelek letétként rábízott több millió forintját - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője kedden.

Alaptörvényt sért a román igazságszolgáltatási reform - Elbukta az alkotmányossági normakontrollt öt rendelkezés

2018.02.13.

Részben alkotmánysértőnek minősítette kedden a román alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag harmadik törvényét is, amely a bírák és ügyészek szakmai szervezetének, a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (CSM) a működését szabályozza.

Hatékonyabb közbeszerzési jogorvoslatok - Egy egyedülálló nemzetközi együttműködés - Szakértői ülés Budapesten

2018.02.13.

A közbeszerzési jogorvoslati rendszer eredményességének, hatékonyságának és átláthatóságának javítása érdekében a Közbeszerzési Hatóság, illetve a Hatóság keretében működő független Közbeszerzési Döntőbizottság egyedülálló nemzetközi együttműködést kezdeményezett a V4-es tagországok, valamint Horvátország és Szerbia társzervezeteivel. Az együttműködés keretében szakértői ülést tartottak 2018. február 13-án, Budapesten.

10 milliárd közpénzből - A pártok gazdálkodásának tipikus hiányosságai - Az ÁSZ elemzésének tapasztalatai

2018.02.13.

Összegezte a költségvetési támogatásban részesült pártok ellenőrzési tapasztalatait az Állami Számvevőszék. A 2015-2018. között nyilvánosságra hozott, 10 különböző pártot érintő 19 számvevőszéki jelentés megállapításait összegző elemzés következtéseit ismertetve Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára elmondta: „Visszatérő és jellemző szabálytalanságokat, hiányosságokat azonosított az ÁSZ, ezek összegzésével pedig hozzá kíván járulni a döntő mértékben közpénzekből működő pártok törvényes gazdálkodásához.” Az elemzés alapját képező ellenőrzések összesen több mint 10 milliárd forint összegű költségvetési támogatás felhasználására terjedtek ki.

Lakást hitelből? - Fogyasztói kockázatok - Amit a változó kamatozású pénzügyi termékekről tudni kell!

2018.02.13.

Lakásvásárlásnál sokan hitelből szeretnék megvenni álmaik új otthonát. Azonban a kellő tudatosság híján könnyen olyan terhet vehet a fogyasztó a nyakába, amelynek későbbi kockázataival nem is számol. A változó kamatozású lakáshitel kezdetben olcsó lehet, de hosszabb távon jelentősen megnőhetnek a törlesztők a kamatkockázat miatt! Gondosan válasszák meg emellett a fogyasztók a hitel futamidejét, hiszen ezzel is nagyobb összegeket spórolhatnak meg, továbbá rögzítsék minél hosszabb időre a kamatokat!

Megalapozatlan állítások az OLAF által megküldött ügyekkel összefüggésben - A Legfőbb Ügyészség figyelemfelhívása

2018.02.13.

Az elmúlt napokban a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás függetlenségét súlyosan sértő, teljesen megalapozatlan állításokon alapuló politikusi nyilatkozatok jelentek meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) által a magyar ügyészségnek megküldött ügyekkel összefüggésben - közölte a Legfőbb Ügyészség. "Magyarország Ügyészsége visszautasítja és a jogállami elvekkel összeegyeztethetetlennek tartja a politikai kísérleteket"- hangsúlyozzák.

Hirdetésekből szerzett adatokkal vásárolt hitelre telefonokat egy csaló - 18 személy adataival élt vissza a férfi

2018.02.13.

Álláshirdetést feladva szerezte meg egy férfi több tucatnyi ember személyes adatait, majd ezeket felhasználva országszerte vásárolt hitelre telefonokat, de azokat eladta, a részleteit pedig nem fizette - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

Jogosulatlan pénzügyi segítségnyújtást vett igénybe a Barclay?s - Vádat emeltek az egyik legnagyobb brit befektetési bankcsoport ellen

2018.02.12.

Jogosulatlan pénzügyi segítségnyújtás igénybevétele címén vádat emeltek hétfőn az egyik legnagyobb brit befektetési bankcsoport, a Barclays ellen.

Csak nagykorú tanú jelenlétében átvehető postai küldemények - Székely: A Posta gyakorlata sérti az egyenlő bánásmód követelményét

2018.02.12.

A Magyar Posta minden esetben és automatikusan csak nagykorú tanú jelenlétében engedi átadni a postai könyvelt küldeményt a vak és gyengénlátó címzett számára. Ez a gyakorlat az alapvető jogok biztosa szerint nem egyeztethető össze sem az egyenlő méltósághoz való joggal, sem a nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel. Székely László ombudsman a szaktárcáktól és a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójától olyan megoldást kér, amely tekintettel van az érintettek önrendelkezési jogára.

Szlovénia megfelelően védi a magyar nemzeti kisebbségek jogait - Az ET kisebbségvédelmi felügyeletének tapasztalatai

2018.02.12.

Szlovénia megfelelően védi az olasz és a magyar nemzeti kisebbségeket és jogaikat, de több erőfeszítésre van szükség a romák helyzetének javítása, a gyűlöletbeszéd elleni fellépés fokozása érdekében - közölte az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt felügyelő tanácsadó bizottsága.

Kiemelten ellenőrzött internetes kereskedelem - A fogyasztóvédelmi ügyeket már járási szinten is fogadják

2018.02.12.

A hagyományos fogyasztóvédelmi ügyek, a jótállás és szavatosság mellett idén is a webáruházak, valamint a termékbemutatók ellenőrzése lesz a fogyasztóvédelem legjelentősebb feladata - mondta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

Haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés - 500 millió forint 25 sértettől - Házi őrizetben egy ismert budapesti ügyvéd

2018.02.12.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. február 8-án 30 napra elrendelte egy ismert budapesti ügyvéd házi őrizetét és a mozgásának nyomkövető eszközzel történő ellenőrzését. A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyvéddel szemben haszonszerzés végett elkövetett ügyvédi visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

Bírósági fogalmazók kerestetnek - Bővült a pályázható helyek száma!

2018.02.12.

Módosult a felhívás a bírósági fogalmazói álláshelyekre. A Győri Törvényszék, illetve a Szegedi Törvényszék meghirdetett álláshelyeinek száma változott, így az összesen megpályázható helyek száma 36-ra növekedett.

Választás 2018 - Már 84 pártot vettek nyilvántartásba

2018.02.12.

Újabb hét pártot és három nemzetiségi önkormányzatot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Ezzel 84-re emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma, négy évvel ezelőtt összesen 71 pártot vett nyilvántartásba a bizottság.

A jogi nyelv jövője

2018.02.09.

A jogi nyelv statikussága és a köznyelv dinamizmusa közötti ellentmondás feloldására több kísérlet is történt az elmúlt években. A közérthetőség hiánya nemcsak a joghoz való hozzáférést gátolja, hanem a jogszabályok, jogi eljárások céljának megvalósulását is.

Alperesi védekezés és bírósági meghagyás az új Pp-ben

2018.02.08.

A megújult Pp. – a hatékonyság növelése érdekében – a felek számára előírja az eljárás lefolytatását elősegítő, aktív közreműködést. A feleknek az új Pp. alapján igazmondási kötelezettségük mellett mindent meg kell tenniük, hogy a per korai szakaszában a jogvita elbíráláshoz szükséges tények és bizonyítékok rendelkezésre álljanak.

Megéri megváltozott munkaképességűeket alkalmazni - Akár tízmilliókat spórolhat egy cég a rehabilitációs átvilágítással

2018.02.08.

Idén már fejenként 1 242 000 forint rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie annak a cégnek, amelyik nem alkalmaz megfelelő számú megváltozott munkaképességű személyt. Ez az összeg 29 százalékkal magasabb a két évvel ezelőtti, és 8 százalékkal a tavalyi értéknél. Ez a tény, valamint az egyre nyomasztóbb általános munkaerőhiány egyes területeken gyakorlatilag teljes foglalkoztatást eredményezett ennek a munkavállalói csoportnak is. A cégek ugyanakkor az egyre nehezebbé váló toborzás helyett rehabilitációs átvilágítással is megoldhatják a rehabilitációr hozzájárulás befizetését: egy-egy ilyen audit a dolgozóknak akár több mint 5 százalékáról is feltárhat kedvezményre jogosító tartós betegséget.

Az egyéni vállalkozóknak február 26-ig kell bevallaniuk és befizetniük az szja-t - Ez az evások és katások határideje is

2018.02.08.

Az egyéni vállalkozóknak február 26-ig kell benyújtaniuk 2017-ről szóló szja-bevallásukat és befizetniük az adót. Ez az evások és katások határideje is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Radikalizálódó menekültek - Veszélyére figyelmeztet a német szövetségi bűnügyi hivatal vezetője

2018.02.08.

A menekültek radikalizálódásának veszélyére figyelmeztetett a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője a 21. európai rendőrségi konferencián, Berlinben. Holger Münch előadásában kiemelte, hogy az "iszlamista fenyegetettségi potenciál" folyamatosan növekedik Németországban, és az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szíriai és iraki befolyásának csökkenése nem javított a helyzeten.

Indokolatlanul és aránytalanul korlátozott civilek? - Az Európai Bíróság előtt az uniós kötelezettségszegési eljárás

2018.02.08.

Beérkezett az Európai Bizottság keresete, és ezzel hivatalosan is az Európai Bíróság elé került a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás - közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű bírói fórum.

Jelentős sztrájksiker Németországban - 28 órás munkahét és növekvő reáljövedelem a fém-, és elektronikai iparban

2018.02.07.

Több hétig tartó sztrájksorozatával elérte a legnagyobb német szakszervezet a 28 órás munkahét intézményének bevezetését a fém-, és elektronikai iparban. Az ágazat 3,9 millió dolgozójának érdekeit képviselő IG Metall és a munkaadók keddi megállapodása szerint 2019-től a munkavállalók külön indoklás nélkül heti 35 óráról 28 órára csökkenthetik munkaidejüket két évi időtartamra.

2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000