Hír archívum: 2019. július

Más hónap

Családbarát és egészségközpontú bíróságok - Újabb hat törvényszék és egy ítélőtábla kapta meg a címet - Kisfilm

2019.07.31.

Egyre fontosabb szempont, sőt igény a hazai munkahelyeken, hogy kiemelt figyelem irányuljon a családbarát és egészség özpontú intézkedésekre. Idén hat törvényszék és egy ítélőtábla nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma Családbarát Munkahely pályázatán. Az eredményes pályázók között volt a Győri Ítélőtábla, a Debreceni, a Szegedi, a Veszprémi, a Fővárosi, a Miskolci és a Gyulai Törvényszék.

Diszkriminatív-e a tartós ápolást végzők időskori támogatása? - Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezéseket semmisített meg

2019.07.31.

A jogalkotó ésszerűtlen különbséget tesz a homogén csoporton belül az egy, valamint a több tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket ápoló szülők között - mutat rá az Alkotmánybíróság a szociális ellátásokról szóló törvény egyes rendelkezéseinek a megsemmisítéséről szóló III/1716/2018. számú határozatában.

Vádat emelt az ügyészség Gyárfás Tamással szemben - Pont kerülhet a 21 éve történt Fenyő-gyilkossági nyomozás végére

2019.07.31.

2019. június 27-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megküldte a Fővárosi Főügyészségnek a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtóira vonatkozó nyomozás iratait, mellyel egy közel 22 éves nyomozás részben lezárult.

Önteszt önkormányzati jegyzőknek - Újabb területtel bővült az ÁSZ szabályos működést támogató rendszere!

2019.07.31.

Újabb területtel bővült az Állami Számvevőszék önteszt-rendszere. Az ÁSZ honlapján elérhető önteszt kitöltésével mintegy 3200 települési önkormányzat jegyzője kaphat pontos képet az általuk vezetett önkormányzat működésének szabályozottságáról, belső kontrollrendszerük állapotáról, a korrupciós veszélyek elleni védettségükről, illetve a jövőre vonatkozóan elősegíthető ezeknek a területeknek a javítása.

"Bírák vagyunk..." - A bírói hatalom gyakorlásáról - Örökérvényű gondolatok egykoron élt kiváló bíráktól - 1. rész: Degré Miklós

2019.07.31.

"Bírák vagyunk..." - Az Országos Bírósági Hivatal ünnepi kiadványt jelentetett meg a bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvény kihirdetése 150. évfordulója alkalmából. Ebből idézünk most néhány örök érvényű gondolatot egykoron élt kiváló bíróktól, akiknek tevékenysége, elhivatottsága összefonódott a magyar bírósági szervezet múltjával.

Állami kárfelelősség uniós ítélkezési gyakorlat sérelme miatt - Az Európai Bíróság ítélete egy magyar közbeszerzési ügyben

2019.07.31.

Milyen körülmények között vezethet az állami kárfelelősség megállapításához a közbeszerzési szabályokra vonatkozó uniós ítélkezési gyakorlat magyar bíróságok általi állítólagos figyelmen kívül hagyása? - Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott

Munkavégzés korlátokkal - A munkavállaló személyiségi jogainak korlátozása az új Mt. alapján

2019.07.30.

Mikor vizsgálható a munkavállaló alkalmassága, mikor kérhető be erkölcsi bizonyítvány? Mennyiben és hogyan ellenőrizhető a munkavégzés, mikor jogszerű a kamerahasználat? Kiterjedhet az ellenőrzés a munkaidőn túlra? Ellenőrizhetőek-e a munkavégzéshez biztosított eszközök? - A GDPR miatt számos ponton módosult a Munka törvénykönyve!

Visszakapja a 200 milliós óvadékot a Fenyő-ügy feltételezett felbujtója - Gyárfás betartotta a kényszerintézkedések szabályait

2019.07.26.

A Fővárosi Törvényszék 2018. július 23-i végzésében 200 millió forint óvadék ellenében enyhébb kényszerintézkedést rendelt el Gy. T.-vel szemben, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy felbujtóként felelős Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban történt meggyilkolásáért. Az elrendelt kényszerintézkedés hatálya 2018. november 11-én lejárt, így a bíróság az ügyészség indítványára most visszafizeti a terhelt által letett óvadék összegét.

A THEMIS döntőjében a magyar fogalmazók! - Két különdíjat is kapott a csapat a nemzetközi versenyen - Kisfilm

2019.07.26.

Finalista lett a fogalmazók nemzetközi versenyén, a THEMIS-en induló magyar csapatok egyike. Megnyerték az elődöntőt és emellett még a legjobb vizuális előadásmódnak járó különdíjat is megkapták a szakmai zsűritől. Gyuranecz Franciska, Papp Dorottya és Krausz Bernadett csapattagok, valamint a csapatot felkészítő Kovács Bálint bíró meséltek élményeikről.

Köteles-e a kereskedő telefonos elérhetőséget megadni weboldalán? - Az Európai Bíróság döntést hozott

2019.07.26.

Az Amazonhoz hasonló elektronikus kereskedelmi platform nem köteles minden esetben telefonszámot a fogyasztó rendelkezésére bocsátani egy szerződés megkötését megelőzően. Köteles azonban a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan kommunikációs eszközt, amely lehetővé teszi a számára, hogy gyorsan és hatékonyan kapcsolatba tudjon lépni vele - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Közzétehető-e a börtönőr bírósági tárgyaláson készült képmása? - Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Fővárosi Ítélőtábla ítéletét

2019.07.26.

Főszabály szerint a közhatalmat gyakorló személyek e tevékenységük során tűrni kötelesek képmásuk közzétételét. Önmagában a képmás védelme nem alapozza meg a sajtószabadság korlátozását - szögezi le az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla képmáshoz fűződő jog megsértése tárgyában hozott ítéletét megsemmisítő IV/1170/2018. számú határozatában.

17 év fegyház helyett 13 év után szabadult az olaszliszkai lincselő - Mit jelent a feltételes szabadságra bocsátás jogintézménye?

2019.07.26.

Múlt héten szabadult az olaszliszkai lincselő, aki július 15-én hajnalban hagyhatta el a Szegedi Fegyház és Börtön falait – H. Dezsőt 17 éves fegyház-büntetése helyett 13 év után kedvezménnyel feltételesen szabadlábra helyezték. Mi a feltételes szabadságra bocsátás szerepe és célja az igazságszolgáltatásban? Mit is jelent a gyakran hallott „jó magaviselet”?

Csaknem 7 millió elektronikus irat a bíróságokon! - Hat és fél éve vezették be az elektronikus kapcsolattartás lehetőségét

2019.07.25.

Az elektronikus kapcsolattartás 2013. évi bevezetése óta eltelt 6 és fél évben a bíróságokra érkezett elektronikus beadványok és a bíróságok által elektronikus úton kiküldött kiadmányok száma megközelítette a 7 milliót.

Munkahelyi baleset – ami a foglalkoztatónak is fáj - Megváltozott a kormányhivatal gyakorlata - Amire figyelni érdemes!

2019.07.25.

A munkavállalót a kiküldetés során megcsípi egy kullancs. Rakodás közben meghúzódik a háta. Munkavégzés közben leég a napon. Az esetek közös jellemzője, hogy azok mindegyike munkahelyi balesetnek számít. Márpedig, ha a munkáltató ezekre nem figyel oda, komoly hátrány érheti. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.

Egy 38 éves hölgy az Igazságügyi Minisztérium élén - Milyen irányú változásoknak néz elébe az IM és a Kormány?

2019.07.24.

Egy 38 éves hölgy váltotta Trócsányi Lászlót az igazságügyi tárca élén - a köztársasági elnök július 12-i hatállyal kinevezte Varga Juditot igazságügyi miniszternek. Milyen irányú változásoknak néz elébe az Igazságügyi Minisztérium és a Kormány, mit jelent ez hazánk számára külpolitikai szempontból a jövőben?

A bíróságok ismét felvételt hirdetnek! - 21 bírósági fogalmazói álláshelyre pályázhatnak a jelentkezők

2019.07.24.

2019. II. félévében a fővárosban és 11 megyében, összesen 21 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.

Eljárhat-e előzetes letartóztatról döntő bíró az ügy érdemében? - Az Alkotmánybíróság döntést hozott

2019.07.24.

Amennyiben a büntetőeljárás vádemelés utáni szakaszában nem merülnek fel aggályok sem a bizonyítékok megismerhetősége, sem a megalapozott gyanú megállapítása körében, akkor sem sérül a pártatlan bíróhoz való jog akkor, ha az előzetes letartóztatás kérdésében a vádemelést követően döntést hozó bíró az ügy érdemében is eljár - szögezi le az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz elutasító IV/3120/2015. számú határozatában.

Igazságügyi botrány fenyegeti Észak-Macedóniát - Vajon miért mondott le Katica Janeva különleges ügyész?

2019.07.24.

Igazságügyi botrány és ebből következő belpolitikai válság fenyegeti Észak-Macedóniát, ha kiderül, hogy van összefüggés Katica Janeva különleges ügyész lemondása és egy szkopjei tévés személyiség letartóztatása között.

150 éve korszakalkotó törvény született a bírói hatalom gyakorlásáról - A 1869. évi IV. törvénycikk - Kisfilm

2019.07.24.

"A bírói függetlenség a bírák lelkiismeretén múlik. Olyan a bírói ítélet, amilyen a bíró." - 150 évvel ezelőtt született a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk. A törvény tartalmában és formájában is korszakalkotó volt és másfél évszázad múltán is utat mutat a bírói függetlenség terén. A kiegyezés éveiben deklarált törvényről neves jogtudósok meséltek a Bíróságok Napja alkalmából.

Szállásfoglalás meglepetések nélkül! - Az Airbnb összhangba hozta ajánlatainak megjelenítését az uniós joggal

2019.07.24.

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Airbnb a vele folytatott tárgyalások eredményeképpen továbbfejlesztette és teljes mértékben egyértelművé tette fogyasztói ajánlatainak megjelenítését, összhangba hozva azokat az uniós fogyasztóvédelmi jogi normákkal. Mindez azt követően történt, hogy az Európai Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok 2018 júliusában módosításra szólították fel a vállalkozást.

Hogyan bizonyítsuk a ledolgozott éveket? - Módosultak a munkaügyi iratok megőrzésére vonatkozó szabályok

2019.07.23.

A nyugdíj megállapítás iránti kérelmek kapcsán többen szembesülnek azzal, hogy nincsen birtokukban a megfelelő jövedelemigazolás mindazon munkáltatóktól, akiknél életük során munkavállalóként tevékenykedtek. Hogyan igazolhatóak a ledolgozott éveket?- Módosultak a munkaügyi iratok megőrzésére vonatkozó szabályok

Kitől kérhető a repülőjegy árának visszatérítése szervezett utazás esetén? - Az Európai Bíróság döntést hozott

2019.07.23.

Azoknak az utasoknak, akiknek joguk van az utazásszervezőjüktől követelni repülőjegyük árának visszatérítését, nincs lehetőségük a légi fuvarozótól is visszatérítést kérni. Ezek együttes alkalmazása az utas indokolatlan, a légi fuvarozó kárára történő túlbiztosítását eredményezné - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

Jogosulatlanul igénybevett támogatás 2,1 milliárd forint értékben - Túlárazott szolgáltatásokkal és fiktív számlákkal csaltak el pályázati pénzeket

2019.07.23.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és pénzmosás bűntette miatt vádat emelt egy bűnszervezet 9 tagjával szemben, akik az ügy további 15 vádlottjával különböző pályázati források megszerzése érdekében fiktív számlaláncot működtettek és túlárazott szolgáltatásokról kiállított fiktív számlák felhasználásával nemcsak támogatásokhoz jutottak hozzá csalárd módon, de az áfa kötelezettségüket is jogosulatlanul csökkentették.

Megtagadható-e a jogsegélykérelemmel kapcsolatos adatszolgáltatás? - Az Alkotmánybíróság döntést hozott

2019.07.23.

Amennyiben adatszolgáltatás kérésének megtagadása nemzetközi szerződésen, végső soron az Amerikai Egyesült Államok hatóságának döntésén alapul, felülvizsgálatára a magyar bíróságok nem jogosultak - szögezi le az Alkotmánybíróság a Kúria ítélete elleni alkotmányjogi panaszt elutasító IV/179/2018. számú határozatában.

Terror-finanszírozás - A terrorizmus anyagi forrásait biztosító eszközökről és magatartásokról

2019.07.23.

Al-Kaida, ISIS, Boko Haram - korunk legismertebb terrorszervezetei. Veszélyességük, kíméletlenségük, gátlástalanságuk globális probléma, mely nemzetközi összefogást és a lehető leghatározottabb - büntetőjogi eszközökre is kiterjedő - fellépést követel. De mi is minősül terrorcselekménynek? És mik a terrorizmus anyagi forrásait biztosító eszközök és magatartások?

A londoni alsóház nem támogatja a megoldás nélküli Brexitet - Törvénymódosítás a parlament felfüggesztésének megakadályozására

2019.07.22.

Törvénymódosítást fogadott el csütörtökön a londoni alsóház annak megakadályozására vagy legalábbis megnehezítésére, hogy a következő brit miniszterelnök a parlamenti ülésszak felfüggesztésével próbálja megállapodás nélkül kiléptetni az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.

Fókuszban a bíróság! - Az OBH pályázata amatőr fotósok részére - Október 4-dikéig várják a pályaműveket

2019.07.22.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) idén is pályázatot hirdet amatőr fotósok részére, akik szívesen készítenének képeket bírósági épületekről, a bírósági munkáról, mindennapokról, tárgyalótermi eseményekről.

A románok támogatják az alaptörvény korrupcióellenes módosítását - Az Alkotmánybíróság mégis elutasította a törvénytervezeteket

2019.07.22.

A román alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette múlt héten azokat az alkotmánymódosító törvénytervezeteket, amelyekkel a május 26-i korrupcióellenes népszavazáson kifejezett népakaratot építenék be a román alaptörvénybe.

Visszaélt az Amazon az oldalán hirdetők adataival? - Az Unió vizsgálja az amerikai kereskedőóriás tevékenységét

2019.07.22.

Mélyreható vizsgálatot indított az Amazon ügyében az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy az amerikai kereskedőóriás visszaélhetett-e az oldalán hirdetők adataival.

Hátrányos megkülönböztetés a mindennapokban - A diszkrimináció fajtái és hazai szabályozása

2019.07.19.

Egy meleg pár ingatlant szeretett volna bérelni, azonban amint a tulajdonos megtudta, hogy homoszexuálisok, megtagadta tőlük a lakásának kiadását. Egy sztómás beteget egy fürdőből tessékeltek ki, a betegségének következménye – a sztómazsákja – miatt. A közelmúltban előforduló esetek iskolapéldái a hátrányos megkülönböztetésnek, az előbbi a szexuális irányultságú, utóbbi az egészségügyi alapú diszkriminációra példa.

Az igazságügy embere - Arckép Pauer Tivadar jogtudósról

2019.07.19.

„Az igazságot kutatta, tisztelte, szerette és követte s annak megismerése őt szerénnyé tette." - Pauler Tivadar jogfilozófus, akadémikus, miniszter. Három évtizeden keresztül joghallgatók ezreit tanította ész- és büntetőjogra. Miniszterként számos fontos jogszabály kezdeményezője, a büntetőtörvény megalkotásának egyik fő előkészítője.

Közérdekű adat-e a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos hatástanulmány? - Az Alkotmánybíróság döntést hozott

2019.07.19.

Egy olyan nemzetbiztonsági és nemzetstratégiai fontosságú beruházást érintő tárgyalássorozatban, mint a paksi atomerőmű bővítése, a magyar tárgyaló fél és a Magyar Állam pozícióinak védelme szükségessé teheti a közérdekű adatok megismeréséhez való jog korlátozását - szögezi le az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz elutasításáról szóló IV/1722/2015. számú határozatában.

Jogsértő az alkalmazott okmányainak általános jellegű másolása - Mikor jogszerű a munkáltató okmánykezelési gyakorlata?

2019.07.19.

A munkáltatók csak kivételes esetekben másolhatják le jogszerűen az alkalmazottak személyes iratait – mutat rá a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda. Kivételt kizárólag a kifejezett jogszabályi felhatalmazás, illetve speciális, egyedi célhoz kötöttség jelenthet.

Terminállal felszerelt jegyellenőrők! - BKK: Már bankkártyával is kifizethető a helyszíni pótdíj

2019.07.18.

Már azonnali bankkártyás fizetéssel is kiegyenlíthető a jegyellenőrök által kiszabott helyszíni pótdíj a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.

Kivégeztek Kínában egy anyja megölését megbosszuló férfit - A bíróság ítélete ellentétben állt a hagyományos kínai értékrenddel

2019.07.18.

A kínai internetezők egy jó részében felháborodást keltett, hogy kivégeztek Senhszi tartományban egy férfit, aki anyja megölését bosszulta meg három szomszédja meggyilkolásával. A kínai hagyományos értékrend szerint ugyanis az ilyen ember a szüleit tisztelő gyerek mintaképének is tekinthető.

Justizmord, avagy "az igazság megölése" a modern büntetőeljárásban - Okok és következmények

2019.07.17.

Negyvenhárom – 43 (!) − év után szabadult egy férfi, C.R. Finch az Amerikai Egyesült Államokban, miután kiderült, hogy a terhére rótt bűncselekményt nem ő követte el. A férfi a halálsort is megjárta, kivégzésére csupán azért nem került sor, mert az ítélete után eltörölték a halálbüntetést Észak-Karolinában. Ő egy a sok közül, aki justizmord áldozata lett. De mi eredményezheti az „igazság halálát” a modern büntetőeljárásokban?

A német Ursula von der Leyen az Európai Bizottság új elnöke - A kereszténydemokrata politikus megbízatása novembertől 5 évre szól

2019.07.17.

Megválasztotta Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kedden. Von der Leyen megbizatása 2019. november elsején kezdődik, és öt évre szól.

Elhunyt személy ingatlanait szerezték meg hamis szerződésekkel - A csalók ellenjegyzőként elhunyt ügyvéd nevét tüntették fel

2019.07.17.

A négy vádlott egy elhunyt személy ingatlanait szerezte meg, hármukkal egyezséget kötött a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség, és vádat emelt jelentős kárt okozó csalás bűntette, közokirat-hamisítás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt is vádat emelt a Budai Központi Kerületi Bíróság előtt.

Változnak a drónokra vonatkozó szabályok 2020-tól! - Hogyan készüljünk fel az új uniós rendeletek alkalmazására?

2019.07.17.

A drónok üzemeltetése, amely eddig csak kevéssé képezte jogi szabályozás tárgyát, súlyos biztonsági és adatvédelmi aggályok forrásává vált egész Európában. A múlt hónapban azonban az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) két közösségi szintű, drónokkal kapcsolatos szabályozást hirdetett ki, amelyek 2020. július 1-jétől válnak alkalmazandóvá. A Taylor Wessing Budapest szakértői összefoglalták, milyen változásokkal kell számolniuk a drónokat üzemeltető cégeknek és magánszemélyeknek az elkövetkezendő egy évben.

Tisztújítás az Európai Bizottság élén - Ma szavaz az EP - Ursula von der Leyen bemutatta elképzeléseit az Európai Parlamentben

2019.07.16.

Az Európai Bizottság elnöki posztjára jelölt Ursula von der Leyen hétfőn bejelentette, hogy szerdán távozik a német védelmi miniszteri posztról. A jelölt kedd délelőtt vázolta a Bizottság elnökeként legfontosabbnak tartott politikai elképzeléseit. A képviselők ma 18 órakor szavaznak a jelöltségéről.

Módosult a köznevelési törvény - Mennyiben csorbul a szakmai autonómia és a szülők önrendelkezési joga?

2019.07.16.

Az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását érinti a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása, amelyet másfél hetes halasztás után pénteken fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.

Hatályban a sokat vitatott ukrán nyelvtörvény - A jogszabály felszámolja a kisebbségek nyelvi jogait

2019.07.16.

Hatályba lépett kedden a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvény, amely előírja, hogy miden állampolgár köteles beszélni az ukránt mint állama hivatalos nyelvét.

Sérti-e a közbeszerzési törvény a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát? - Az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezést utasított el

2019.07.16.

Az új közbeszerzési törvény szerinti jogorvoslati rend a hatályba lépése előtti jogviszonyokra nézve a jogalanyok számára kötelezettséget nem állapít meg, azokat nem teszi terhesebbé - szögezte le az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezést elutasító III/773/2019. számú határozatában.

Biztonságosabb kibertér a gyermekek védelmében - Ügyészségi együttműködés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal

2019.07.15.

A Legfőbb Ügyészség és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete július 10. napján együttműködési megállapodást írt alá, melynek célja a gyermekek és a jövő nemzedék számára a biztonságos kibertér kialakítása, valamint a gyermekeket érintő kibertérben megjelenő fenyegetések elleni hatékony fellépés.

Hatályon kívül helyezés közigazgatási perekben - Kúriai joggyakorlat-elemzés

2019.07.15.

Miként lehet közigazgatási perekben eljárásjogi hibát ejteni? - A felülvizsgálati bíróság hatályon kívül helyezési gyakorlatát vizsgálta a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja. „A hatályon kívül helyezés gyakorlata slágertéma a bírósági berkekben” – mondta Tóth Kincs, a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának tanácselnöke a kúriai vizsgálat és elemzés részleteit bemutató háttérbeszélgetésen.

A csőd nem a vég, hanem lehetőség a cégek számára - Hogyan menthető meg a vállalkozás? - A szakértő félreértéseket tisztáz!

2019.07.15.

A „csőd” és a „csődeljárás” kifejezés a mindennapi szóhasználatban egyet jelent „tönkrement” fogalmával, ami jogi értelemben a felszámolási eljárást jelentené. Mindezekkel szemben amennyiben valaki csődeljárás megindítását kéri a cégével szemben, az pontosan a cég megmentésének szándékát fejezi ki, elköteleződést a társaság gazdasági célja mellett és felelősségvállalást a hitelezők felé. Pajor Dávid ügyvéd segít eloszlatni néhány félreértést.

Nem biztosítottak a betegek "sürgős szükséghez" kapcsolódó jogai - Hiányosságok a vészhelyzeti betegellátásban - ÁSZ jelentés

2019.07.15.

Folyamatosan elérhető volt a vészhelyzeti betegellátás a 2015-2017 közötti időszakban, azonban nem volt biztosított, hogy a betegek az egészségi állapotuk által indokolt időn belül ellátást kapjanak – ezt állapította meg az Állami Számvevőszék. Domokos László, az ÁSZ elnöke kiemelte: a vészhelyzeti betegellátó-rendszerre vonatkozó átfogó fejlesztési célok kialakításáról az ágazati irányításért felelős miniszter gondoskodott, ugyanakkor nem alakított ki a nyomon követéshez és értékeléshez szükséges eszközöket és feltételeket, illetve nem is értékelte a megvalósítás folyamatát.

2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
0000