Mong Attila: Három csapás a videóbűnözőkre

Lex Gavra. A bajai hamis videóra meg is érkezett a villámgyors jogalkotói válasz, börtönbe minden videó-hamisítóval és hamisvideó-közzétevővel. Mit old meg a törvényjavaslat, és mit áldoz be? Polyák Gábor írása.

Miközben civil szervezetek, jogvédők, újságírók évek óta azt hangsúlyozzák, hogy a személyiség védelme a polgári jog területére tartozik, és a büntetőjogi beavatkozás a vélemény- sajtószabadság aránytalan korlátozása, a Fidesz-frakció hirtelen felindulásból tovább szélesítené a büntetőjogi szabályozást. A hétfőn benyújtott törvényjavaslat a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang- és képfelvétel készítését fenyegeti szabadságvesztés-büntetéssel, ha annak célja más vagy mások becsületének csorbítása. Még súlyosabb büntetés – akár 2 év szabadságvesztés – vár azokra, akik ilyen felvételt a becsületcsorbítás szándékával nyilvánosságra hoznak. Sőt a büntetőjogban csak kivételes lehetőségként, a legsúlyosabb bűncselekmények esetében alkalmazott megoldással a gondatlan elkövetést is büntetné a javaslat. Utóbbira nyilvánvalóan azért van szükség, mert sem a bajai videó ügyében, sem más esetben nem lehet bizonyítani, hogy a közzétevő portál, televízió, rádió, újság vagy bármi kifejezetten a becsületcsorbítás szándékával közöl egy birtokába kerülő felvételt, de nehogy már Gavra Gábor legközelebb ilyen olcsón megúszhassa. Már persze amennyire olcsó az, hogy a hvg.hu főszerkesztője a magyar sajtóban ritkán tapasztalható felelősségvállalásról tett tanubizonyságot, és az eset után beismerte a hibáját, lemondott a szerkesztőség vezetéséről.

És éppen ez a lényeg. Bizonyos szerkesztőségek nem értenek a szép szóból, meg a csúnyából se. Nem értették a médiatörvények legfontosabb üzenetét, nem értették – vagy még nem szembesültek vele –, hogy mit üzen a Fidesz az új polgári törvénykönyvvel, vagy éppen az új büntető törvénykönyv internet-blokkolási előírásaival. Pedig egyszerű az üzenet: nem bántunk, ha nem akarunk. A játékszabályok nem átláthatók és nem kiszámíthatók. Az újságíró nem lehet biztos benne, hogy amit tesz, az még belefér, vagy már beindítja valamelyik megtorló gépezetet. Ilyen feltételek mellett az egyetlen ésszerű újságírói magatartás az óvatos konfliktuskerülés. Így végső soron nem is kell alkalmazni a beígért büntetéseket, mert azok puszta fenyegetésként is elérik a céljukat. Aztán persze mindig maradnak jónéhányan, akik ezt a logikát nem tudják vagy nem akarják magukévá tenni. Az sem véletlen, hogy a büntetőjogi szankció ötlete nem a Lomnici-ügy, vagy a Cohn-Bendit botrány idején merült föl. Mindkét esetben a közmédia munkatársai sértettek meg alapvető újságíró szakmai szabályokat, de akkor – lévén lojális szerkesztőkről szó – fel sem merült ilyen ötlet.

Szó sincs arról, hogy menteni próbálnám a hvg.hu-t a bajai videóval kapcsolatban. A szerkesztőség hagyta magát túlpörgetni a kampánylázban, és ezzel kockára tette az elmúlt években kivívott szakmai és közéleti tekintélyét. Fontos lenne, hogy a szakmai szervezetek – mindenekelőtt a Főszerkesztők Fóruma – átbeszéljék az ilyen helyzeteket és levonjanak néhány tanulságot. A Klubrádió Kuncze-ügye is azt mutatja, hogy a kampány fokozódásával politikai szempontból egyre kényesebb döntéseket kell meghozniuk a szerkesztőségeknek. Egyszerre kell kielégíteniük a közönség felfokozott, az ellenfél (ellenség) földbe döngölésére vonatkozó elvárásait, illetve eleget tenniük a tisztességes tájékoztatás szakmai követelményeinek. A Mérték számára nem kérdés, hogy utóbbi az, ami a társadalmi párbeszéd előmozdításával előbbre visz, de azt is tudjuk, hogy az olvasottság/nézettség/hallgatottság adatai nem feltétlenül minket igazolnak.

Rogánék legújabb szerzeményére visszatérve azt is megállapíthatjuk, hogy nem törvényalkotási remekmű. Vajon azok a magatartások, amiket a javaslat büntetni rendel, a hatályos előírások szerint megengedettek? A Büntető Törvénykönyv szerint rágalmazást követel az, aki a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ. Aki pedig nem tényállítással, hanem egyéb módon – véleményközléssel vagy bármilyen más cselekménnyel – csorbítja más becsületét, az becsületsértést követ el. A bajai videó elkészítése és közzététele tulajdonképpen belefér e tényállások keretei közé. Nem tippeket akarunk adni, csak szólnánk, hogy néha érdemes olvasni is a törvények szövegét, nem csak írni az újabb és újabb javaslatokat. A rágalmazás vagy a becsületsértés sértettje lehet akár a Fidesz, mint párt, akár az érintett képviselőjelölt. A hamis videóban valótlan tényállítások hangzanak el, amik alkalmasak a becsület csorbítására. Ebben az esetben még a közszereplők nagyobb tűrési kötelezettségére sem lehetne hivatkozni, mert a tudatosan valótlan állítás még a korábbi alkotmánybírósági mérce szerint sem védett. A videó készítői nyilván tudták, hogy amit beszélnek, az nem igaz. És már meg is valósult a rágalmazás. Az számomra értelmezhetetlen, hogy az elkészült videó oktatófilm lenne. Ha mégis ilyenekből tanul a magyar politikus, akkor nekünk már nagyon mindegy. Ráadásul a hatályos szöveg büntetni rendeli a híresztelést is, azaz azt, ha valaki más forrásból származó, becsületet sértő tényeket ad tovább saját felületein. Hogy mindez hogyan értelmezhető a bajai videó ügyében, azt döntse el a bíróság. Nekünk mindez csak azért érdekes, hogy világos legyen: megint nem a túl kevés jogszabály okozta a problémát. Márpedig minden fölösleges szabályozás egyúttal aránytalan korlátozása is a vélemény- és sajtószabadságnak.

Mit tesz akkor mégis hozzá az új javaslat a világhoz? Retteghetnek a karikaturisták és a mém-gyártók, de még a Bukás-videó újabb és újabb átértelmezői sem érezhetik magukat biztonságban. És persze a nyilvánosságra hozó szerepének kiemelésével a legfontosabb üzenet megint az, hogy a sajtó jobban teszi, ha ezeregyedszer is meggondolja, mit tesz közzé. A kívánt cél a túlzott óvatosság, a túlzott óvatosság pedig a tájékoztatás halála. Olyan nincs, hogy akár a munkáját legjobban végző szerkesztőség is ne követne el hibát. A hiba önmagában nem lehet jogi, főleg büntetőjogi szankció alapja, ha egyébként a szakmai szabályokat az érintettek betartják. A hiba akkor is súlyos következményekkel jár, ha csak a közönség fordul el az adott médiumtól.

A legszebb mégis a javaslat indoklása. Az előterjesztők aggódnak a demokratikus intézményekért, a választások tisztaságáért. Ha ez így van, akkor érdemes lenne azon is elgondolkodniuk, ők maguk hogyan járultak hozzá egy olyan helyzet kialakulásához, amelyben egy lényegében tét nélküli helyi választás politikai élet-halál harccá válhatott, amelyben végletesen megosztottá és párbeszédképtelenné vált a nyilvánosság, és amelyben a közönség érdeklődése már egy szavazatvásárlást bemutató videóval is alig kelthető fel. Több szabály helyett több demokratikus gesztust, ha kérhetnénk.