Lelkiismereti okból állt fel a Simicska médiabirodalom vezérkara, köztük főszerkesztők is. Ennek a lelkiismeretnek azonban semmi köze az újságírókéhoz. Mong Attila írása.
“Le a kalappal, Uraim! Respect!” – így gratulált barátainak Bayer Zsolt, publicista a Magyar Hírlapban, miután a Simicska Lajos, egykori Fidesz-pártpénztárnok, jobboldali oligarcha érdekeltségébe tartozó médiabirodalom vezérkara egyik napról a másikra lemondott, az irányt pedig piaci pletykák szerint a formálódó, központosított állami média felé vették. Bayer az írásból kiolvashatóan bátor újságírói tettnek tartja azt, amit kollégái megléptek, és valójában ők maguk is “lelkiismereti” okokra hivatkoztak a távozásukat bejelentő közleményükben, bár annak valós tartalmát homályban hagyták.
Tavaly nyáron, első látásra – és főleg a magyar sajtószabadság helyzete iránt érdeklődő külföldi olvasó szemszögéből – kísértetiesen hasonló módon, lelkiismereti okokra, politikai nyomásgyakorlásra hivatkozva távoztak az Origo.hu meghatározó szerkesztői és újságírói, miután kirúgták a főszerkesztőjüket, aki nem volt hajlandó elállni az újság egyik nyomozó anyagának folytatásától.
Két távozás, mégis micsoda különbség!
Az utóbbi esetben – az eseményekből jól kiolvasható módon – az újságírók nyilvánvalóan a szakma alapvető elveinek és küldetésének engedelmeskedve azért álltak fel, mert lehetetlennek látták, hogy az Origo.hu-nál ezeknek az elveknek a lelkiismeretüknek megfelelően hűségesek tudjanak maradni. A szakma egyik legfőbb parancsa a szerkesztőség-tulajdonos viszonyában ugyanis úgy fogalmazható meg, hogy fizetésüket ugyan az őket alkalmazó cégtől kapják, a lojalitásuk azonban végső soron a közönségükhöz köti őket (“Its first loyalty is to citizens” – erről bővebben itt). Minden olyan esetben, ha e két érdek feloldhatatlan ütközésbe kerül, az újságírói lelkiismereti parancs egyértelmű. Az ügy utóélete is azt mutatja, hogy az Origo.hu-tól távozó szerkesztők és újságírók komolyan vették ezt az erkölcsi parancsot: az egyik újságíró belső vizsgálatot kezdeményezett a történtek miatt a cégnél, és társaival együtt új oknyomozó portált indított.
Még egyszer, nem tudjuk, hogy a Magyar Nemzetttől, Hír TV-től, Lánchíd Rádiótól távozó prominens vezetők pontosan, mit értettek lelkiismereti ok alatt, de az események olvasatából, valamint egyes nyilatkozatokból felfejthető, hogy ennek a lelkiismeretnek egyáltalán nincsen köze az újságíráshoz. Ez a lelkiismeret leginkább egy feudális földesúr-jobbágy viszonyrendszerben értelmezhető („Cuius regio, eius religio – Akié a föld, azé a vallás”).
Először is ott van a médiacégtől korábban kirúgott egyik újságíró nyilatkozata, ami jól mutatja, hogy Simicska Lajos médiabirodalmában milyen is pontosan az “újságírói” szerepfelfogás. Torkos Matild, a Magyar Nemzettől kirúgott újságíró a távozása után a blogján ezt írta: “egy Orbán–Simicska-konfliktusban szerepet vállaló lapnál nekem valóban nincs semmi keresnivalóm, különösen nincs az erkölcsileg vállalhatatlan oldalon.” Ez a mondat azt jelzi, hogy a Simicska-féle médiabirodalomban az olvasókhoz, a közönséghez való lojalitást bizony könnyedén felülírja a “melyik urat szolgáljam” parancsa. Itt az erkölcsi dilemma csak az egyik vagy másik úr közötti választásra egyszerűsödik, és a lojalitás is az úrnak szól elsősorban.
Ugyanígy érdekesek Simicska Lajos nyilatkozatai. A médiabirodalom feje ugyan egyik mondatával hitet tesz a demokratikus, független sajtó mellett (“Komolyan veszem a demokráciát, és komolyan veszem a média szerepét a világban, és ehhez ragaszkodom, és ehhez mint tulajdonos ragaszkodni fogok”), majd ugyanazon a napon “árulóknak” minősíti a távozókat, maga vallja be, hogy a lelkiismereti problémák hátterében valójában az áll, hogy a beosztottai nem voltak hajlandóak követni a parancsait egy kormánykritikusabb, Orbán Viktort személyében is hangsúlyosan bíráló irányváltás végrehajtására. Az irányváltás igénye mögött pedig csupán az rejtőzik, hogy érdekeltségeinek, amelyek eddig a szinte kritika nélküli kormánybarátságról voltak híresek, hirtelen több adót kell fizetni, ő maga pedig láthatólag háttérbe szorult a különböző üzletek megszerzéséért folytatott harcban. Vicces, hogy az egyik lelkiismereti áldozatnak pár nappal ezelőtt még egyáltalán nem esett nehezére ennek a vonalnak a támogatása: a Népszavának adott nyilatkozatában, akkor még Simicska-jobbágyként azt mondta: “ha van választék, a nézők dönthetnek, melyik tévé tudósításai érdekli őket jobban, a belemenős, eseményközeli, hiteles beszámolók, vagy a termelési riportok. (…) A reklámadó, az állami hirdetések elvonása, és a konkurenciaharcra kényszerítés ellenére, tesszük azt, ami egy jobboldali tévé dolga. Még akkor is, ha most épp egy jobboldali kormány nem szeret bennünket.”
Végül beszédes lesz majd az is, hogy a most lelkiismereti okokból felállt vezetők, hol folytatják tovább. Engedelmeskedve az újságírói lelkiismeretnek független oknyomozó újságot alapítanak (esetleg crowdfunding módszerrel előfizetőket gyűjtenek) vagy beállnak a most erősebbnek tűnő földesúr szolgálatába, és az állami média vezetői lesznek?
