Nagy Krisztina: Szelektív nyilvánosság

A Médiahatóság által közzétett információkból a közvélemény nem tudhatja meg a frekvenciapályázatok nyerteseivel megkötött szerződések fontos adatait, miközben a demokratikus közvélemény működésének őreként életre hívott intézménytől ez elvárható lenne. Nagy Krisztina írása.

„Az elnyert frekvencián megjelenő tartalom nyomokban tartalmazhat eredeti vállalásokat is.”
(egy anonim iratbetekintő)

A médiahatóság döntéseinek tanulmányozása során kérdések merültek fel, hogy milyen motivációk működhettek a Médiatanácsban a rádiós piac elmúlt időszakának alakítása során. A honlapon hozzáférhető információk alapján indultam el, de hamar kiderült, alapvető információk hiányoznak, az iratokba való betekintés nélkül nem áll össze a kép.

Evidensnek tűnő állítás, hogy a frekvenciapályázatok elbírálása a pályázók által tett vállalások értékelése alapján zajlik. Ahogy az is könnyen belátható, hogy csak a vállalások nyilvánosságra kerülése, az elbírálás szempontjainak megismerése után alkothatunk véleményt az elbírálás megalapozottságáról, a döntés indokairól, azaz a pályáztatás jogszerűségéről.

A törvény lépésről-lépésre rögzíti a pályáztatási eljárást egészen a szerződéskötésig. Elvileg az eljárás követhető, nem pusztán a döntések, hanem azok indokolása is hozzáférhető. Egy jól működő rendszerben a pályázatot lezáró döntés eligazítja a külső szemlélőt is (legyen ő egy leendő lelkes rádióhallgató, versenytárs vagy egy újságíró), hogy milyen jellegű tartalom szólal meg majd az adott frekvencián, a preferált pályázó milyen vállalásokkal nyerte el a jogosultságot.

A döntés után a vállalások átkerülnek a hatóság és a nyertes között megkötött hatósági szerződésbe. Ez rögzíti a jogosultság gyakorlásának feltételeit, azaz azt, hogy mit ígért a pályázó, és mire adta áldását a hatóság. Az új médiatörvény a korábbi törvénynél sokkal részletesebb eljárási és tartalmi szabályokat rögzít a pályáztatás egészére. A gyakorlatban azonban úgy tűnik, hogy a korábbiakhoz hasonlóan sokszor homályban maradnak a döntések motívumai. A szabályok sokszor nem, vagy csak formálisan teljesülnek. A Médiahatóság jelenlegi gyakorlata szerint ugyanis a pályázatok elbírálásáról szóló döntés és az egyéb nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján nem tudható, hogy az új frekvencián milyen rádióműsor fog megszólalni.

Ezt az információhiányos helyzetet a későbbiekben megkötött hatósági szerződés sem orvosolja, mivel a szerződés alapadatai sem kerülnek fel honlapra. Így nyilvánosan nem hozzáférhető például az, hogy milyen összegű díjat fizet a rádió, vagy milyen helyi jellegű tartalom szolgáltatását vállalta. A probléma nem pusztán az alapadatok nyilvános közzétételének kérdése. A háttérben a hatósági szerződések nyilvánossága körüli jogvita áll, amiről a Mérték is már több alkalommal beszámolt. A szerződések megismerését célzó bírósági eljárásban nyáron már született egy elsőfokú ítélet, amely kimondta, hogy ezek a szerződések nyilvánosak, mivel a benne foglaltak üzleti titoknak nem minősülő közérdekű adatok.

A pályáztatás folyamatának, a megkötött hatósági szerződések tartalmának, esetleges változásainak nyomon követése, illetve a rádiók szerződésszerű működésének felügyelete olyan információk, amelyek nélkül a médiahatóság tevékenysége érdemben nem ellenőrizhető. De fontos az információk elérhetősége a piaci szereplők, a versenytársak szempontjából is, mivel ők is csak azok alapján tudják követni versenytársaik működésének feltételeit, jogszerűségét. És fontos ez az új pályázók, az újonnan piacra lépni szándékozók számára is, hiszen ezen információk ismeretében tudják megtervezni lehetséges piacra lépésüket. Végül, de nem utolsó sorban, természetesen nagyon fontosak az információk a közönség számára is. Egyrészt azért, hogy tisztában legyenek vele, a frekvenciakincs hasznosítása során a döntéshozó hatóság az őket szolgáló médiaszolgáltatók kiválasztásánál milyen szempontokat tart szem előtt. Másrészt azért, hogy ne csupán passzív elszenvedői legyenek a kínálatnak, hanem aktívan részt tudjanak venni a kínálat értékelésében.

Itt van mindjárt a Lánchíd Rádió esete, amely az új Médiahatóság működése alatt a korábbi budapesti jogosultsága mellé öt új helyi frekvenciát nyert el Győrben, Balatonfüreden, Zalaegerszegen, Keszthelyen és Székesfehérváron. A nyertessé nyilvánításról szóló döntésekből – amelyek a Médiatanács honlapján hozzáférhetőek – egyértelműen kitűnik, hogy a rádió a nagymértékű helyi tartalom vállalása miatt nyerte el a frekvenciákat, más versenytársak ellenében. A „helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet bemutató, segítő műsorszámok” arányát pályázatában minimum a nappali műsoridő 50%-ában vállalta. Ennyi a nyilvánosan hozzáférhető információ az eredményhirdetés után.

A pályázat és a szerződés részletes megismerése alapján – a hatóság ezesetben engedélyezte a hivatali helyiségben történő betekintést – azonban kiderül, hogy ez a vállalás sokkal kevesebb műsoridőt takar. A Lánchíd Rádió ugyanis minden esetben olyan pályázatot nyújtott be, ami alapján a budapesti jogosultságával hálózatba kapcsolódva működteti a többi helyi adót. Így azonban a helyi tartalmakra vonatkozó vállalás nem a nappali órák felét, azaz kilenc órányi helyi műsort, hanem csupán a teljes műsoridő kevesebb, mint 10 százalékát, két órát jelent. Azaz az 50%-os vállalás nála két órával teljesülhetett, másnál, aki valóban helyi rádióként működhetett volna legalább kilenc órát jelentene. Csak a szerződésbe való betekintés után derül ki, hogy nem „helyi rádió”, hanem egy budapesti rádió filiáléja kapott engedélyt a sugárzásra.

Később, a pályázatok lezárását követő néhány hónapon belül a Médiahatóság két rendkívül szűkszavú határozatban (1217/2011, 1716/2011) hozzájárult ahhoz, hogy a Lánchíd Rádió budapesti jogosultsága kibővüljön az új – fővároson kívüli – frekvenciákkal, a hálózatos jogosultság vételkörzet-bővítéssé alakuljon át. Az új szerződés szerint a most már egységes Lánchíd Rádió műsoridejéből napi két-két órát négy nem budapesti helyszínnek szentel. Létrejött tehát egy olyan rádió, amely ugyanazzal a műsorral a Dunántúl jelentős részét lefedi, és napi két órában tájékoztat a nem budapesti hírekről. Az csak az egyik kérdés, hogy milyen médiapolitikai szempontok alapján döntött így a Médiatanács, miért tartotta fontosnak, hogy egy „mozaik” rádió jöjjön létre. De legalább ilyen fontos az is, hogy valóban így működik-e a Lánchíd Rádió.

Mindez csak a pályázatok és a szerződések részletes tanulmányozása alapján volt kideríthető. Az információk tehát ebben az esetben nyilvánosak voltak, de kérdés, hogy a transzparenciának ez a mértéke megfelel-e a felelős médiahatósággal kapcsolatos elvárásoknak.
Tizenöt évvel a duális médiapiac megnyílása után igazán elvárható lenne egy olyan hozzáférhető, könnyen kezelhető nyilvántartás, ahol a kínálatot érintő alapadatokat bárki megtekintheti. Egy ilyen adatbázis biztosíthatná a szerződéseket érintő hatósági döntések átláthatóságát, értékelésének esélyét is. Nem feltételezve, hogy a médiahatóság nem érdekelt az átlátható viszonyok megteremtésében, ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a nyilvános adatbázis ma még hiányzik.