Mindig jogos kérdés, amikor a rendőrség egy halálos – „hátrahagyásos” – közlekedési baleset helyszínéhez érkezik, hogy az út mellett fekvő halottat valóban csak figyelmetlenségből ütötték el, illetve gázolták el, vagy netán a megölését követően helyezték az úttest mellé?
A tanulmány arra világít rá, hogy a valós tényállás megállapításához, az igazság mihamarabbi kiderítéséhez a legfontosabb az elsődleges, halasztást nem tűrő eljárási cselekmények időszerűsége és precizitása, a nem rutinból való, hanem az egyediesített, adott ügyre konkretizált eljárás. “Minden helyszín más és más, nem szabad csupán sémák szerint dolgozni. Nem túlzó azt mondani, hogy kellő odafigyelés, körültekintés és persze szakmaiság hiányában könnyen „benézhető” a koholt helyszín” – hangsúlyozza a Szerző, aki maga is másfél évtizedig detektív volt, számtalan bűnügyi helyszínen dolgozott, így gyakorlati tapasztalattal állítja, nem szabad egy helyszíni- (és halott) szemlét félvállról venni, mert sokszor csak a helyszínen rögzített nyomok, anyagmaradványok állnak rendelkezésre, amelyek, ha nincsenek alaposan felkutatva, illetőleg a felkutatott elváltozások nincsenek megfelelő eszközzel, módon és – figyelemmel a kontamináció veszélyére – időszerű sorrend szerint rögzítve, majd csomagolva és tárolva, szállítva, akkor a későbbiekben a kirendelt igazságügyi (orvos, toxikológus, vegyész, genetikus, nyom, ujjnyomat, közlekedési, genetikus, botanikus, fegyver, rovartani, stb.) szakértő sem fog tudni kategorikus, a bűncselekmény és az ismeretlen tettes kilétének felderítését szolgáló szakvéleményt adni. “A helyszín „beszél”, abból olvasni lehet, csak jó szem kell hozzá, vagy a megfelelő szemüveget kell viselni… “
A Szerző jelenleg bírósági titkár.