A jogállami forradalom történeti alkotmánya

2003. november 19. Dr. Majtényi László <>

Véglegessége elõbbre való ideiglenességénél

A magam részérõl az 1946. évi I. törvényt is a rendszerváltás történeti alkotmánya részének tekintem. Talán nem is egészen alaptalanul. A „láthatatlan alkotmányt” Sólyom László fogalmi és nyelvi újításának tudjuk. Azonban a hazai irodalomban találkozunk egy nagyon érdekes elõzményével az ugyancsak alkotmányjogi fogalomként használt „láthatatlan alapokmány” kifejezéssel Bibó Istvánnál. A kiegyezést bírálva így ír Bibó: „A kiegyezés tulajdonképpeni tartalma az, hogy a magyar nemzet a közös ügyek rafináltan kétértelmû megszerkesztésében megkapta azokat az engedményeket, melyeknek árán azután elfogadhatja… az októberi diplomát. A magyar közjogban egy szó sem esik az októberi diplomáról, annak dinasztikus és rendi erõk kompromisszumán alapuló óvatos alkotmányosságáról, holott a kiegyezéses magyar alkotmányosságnak az üres vázzá vált negyvennyolcas törvények mellett az volt az igazibb, szellemében közel állóbb, láthatatlan alapokmánya.” (Bibó István: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem, Válogatott tanulmányok, 2. kötet, 587. o.)

Mármost – pozitív értéktartalommal – ebben az értelemben tartom az 1946. évi I. törvényt a jogállami forradalom történeti alkotmánya „igazibb, szellemében közel állóbb” részének.

Szeretném végezetül két példán bemutatni önöknek, hogy – akármennyi rosszat tudunk is róla elmondani – a jelenlegi alkotmány véglegessége elõbbre való ideiglenességénél, mert oltalmazza a jogállami forradalom történeti alkotmánya. De ha új alkotmányt írunk, minden történeti hivatkozás sápadtabbnak, homályosabbnak látszik majd, sõt a történet maga is letagadható lesz.

Akkor nézzük a két illusztrációt: Ezen a tavaszon a gyülekezési jogot a rendõrség – miután az ellenzék az erejét az utcákon mutatta meg – egészen furcsa jogértelmezéssel korlátozni próbálta. (Akárcsak az emberi jogok egyik legfõbb hivatásos védelmezõje, aki ugyanezzel állt elõ.) Na most, ha van egy akármilyen alkotmányunk, az nyilván deklarálja a gyülekezési szabadságot. De mindenki tudja, ez nem korlátozhatatlan jog, márpedig a 6-os villamosnak feltétlenül járnia kell, munkába, valamint otthonaikba igyekeznek a munkás polgárok, nem lehet õket akadályozni, nekik is vannak jogaik, tehát valahol Ópusztaszer környékén ki lehet jelölni a teret, ahol szabad tüntetni a kormány ellen. Az Alkotmánybíróság – nem tehet mást – majd elõveszi a szép új, nyomdafestékszagú alkotmányát, és (Meddig arányos a korlátozás?) okosan elkezdi ráncolni a homlokát.

Csakhogy ez megtakarítható. Nem a sötétben tapogatózik az, aki tekintetét a rendszerváltás alkotmányos történetére függeszti. Akkor ugyanis azt látja, hogy igaz, nem volt Magyarországon forradalom, ez biztos, de volt azért egy-két kicsiny forradalom, és a rendszerváltást megelõzõ tömegtüntetések, mondhatom, forradalmi követelésként még a pártállamtól kényszerítették ki Európa egyik legliberálisabb gyülekezési törvényét. Ezt méltóztatott fogvacogva elfogadni a pártállami parlament, és ennek nyomán írták be a gyülekezési szabadságot alapjogként az alkotmányba. Ezt ismerve és erre hivatkozva sokkal erõsebb védelmi pozíciónk van, mint amikor egy új alkotmány szükségképpen rövid, lakonikus és bizonytalan szövegére támaszkodhatunk.

A másik példa: milyen társadalmi értéket tükröz az alkotmány?

Ha ma államunk valamely vezetõje azzal áll elõ, hogy helyezzük jogaiba a keresztény magyar állam fogalmát, ma még elég, ha felhívjuk szíves figyelmét a jogállami forradalom alkotmányára. (Az esetleges félreértések elkerülése végett, tõlem minden távolabb áll, mint az antiklerikális indulat. Az államegyházi modellt megvalósító számos európai ország alkotmányosságával az égvilágon semmi bajon nincs.)

Mármost, ha valaki azt mondja, hogy keresztény magyar állam, erre vitapartnere elõhúzhatja természetesen az alkotmány hatályos szövegét, és azt mondhatja, hogy tessék olvasni: „A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva mûködik.” Az állam nem keresztény, nem ateista, nem deista és nem böszörmény.

Azonban érdemes történetiségében megnézni néhány mondatot. Akkor látjuk csak, mi a valódi jelentése annak, hogy világnézetileg nem elkötelezett az állam. Ha elõvesszük az 1949-es alkotmányszöveget, akkor ott ezt látjuk: „Magyarország: népköztársaság… A Magyar Népköztársaság a munkások és dolgozó parasztok állama.”

Akkor jön az 1971-es alkotmányszöveg, amelyik azt mondja: „Magyarország: népköztársaság… A Magyar Népköztársaság szocialista állam.”

Erre hajaz az 1989-es alkotmányszöveg, amelyik a kemény alkuk következtében teljesen értelmetlen szöveget produkált: „Magyarország: köztársaság… A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek.”

Világnézetileg nem elkötelezett

Ha valaki ehhez értelmezést képes illeszteni, az mûvész. Viszont nem vitatható, ez az alkotmányszöveg mindenesetre két kvázi értéket (és harmadikként: ötvözetüket) is megnevezi.

Viszont a hatályos szövegben mára annyi maradt, hogy „Magyarország köztársaság… A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam”.

Nem lehet kétségünk abban a tekintetben, hogy az alkotmányozó atyák (köztük sokan hitvalló katolikusok, protestánsok) határozottan azt óhajtották, hogy a jogállamiság merõben formális értéke hassa át a magyar alkotmányt, és tényleg, a magyar állameszmét ma ez határozza meg. Néhány évtizeddel korábban kellett volna ahhoz a rendszerváltásnak bekövetkeznie, hogy az alkotmányozók fejében komolyan felmerüljön a keresztény magyar állam alkotmányos eszméje.

Mint minden, ez is lecserélhetõ, de nem kétséges, mi volt az alkotmányozó atyák (anyák) akarata, amint az sem, jóváhagyta ezt az ország, és máig természetesnek tekinti. Az alkotmány történeti jelentésével és szövegével is ellentétes az az értelmezés, amely valamilyen tartalmi értéket kíván a magyar állam eszméjéhez hozzákötni.

A jogállami forradalom paradoxon, mert a jogállam és a forradalom rendesen nem fér meg együtt. Nálunk – ez része a paradoxonnak – nem a történelem unt közhelyei teljesülnek; nem a jogállami forradalom falja fel a gyermekeit, hanem kitûnõ étvágyú gyermekei falják fel õt. A jogállami forradalom – ezt látnunk kell – nem jelenvalóság. Ezzel szemben a jogállami forradalom történeti alkotmánya jelen van, része az életünknek, kereteit meghatározza; ez ideig még mindig erõsebb azoknál, akik játékszerüknek tekintik. Az új alkotmány viszont ebben a tekintetben is új helyzetet teremtene.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYJOG
ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁS