A közelmúlt hazai fejleményei azt igazolják, hogy a magyar kormány is a kiemelt gazdasági és társadalompolitikai feladatok között kezeli az információs technológiák elterjesztésére irányuló fejlesztéseket. Ez a politikai szándék tûzte a jogalkotás napirendjére az információs társadalom kulcsfontosságú infrastruktúrális egységének, a távközlési hálózatokra és a távközlési szolgáltatásokra vonatkozó jogi szabályozás újrakodifikálását.
Az új hírközlési törvény tervezete ennek a folyamatnak nagy jelentõségû állomása lehet. Igen nagy a tét, mert most jó alkalom adódik arra, hogy a hazai távközlési piacon tapasztalható egészségtelen jelenségeket – ezek zömmel a monopóliumok jelenlétével függenek össze – a jogalkotó visszaszorítsa s egyúttal a magyar távközlési szabályozást az Európai Unió vonatkozó irányelveinek szelleméhez igazítsa. Mivel még el nem fogadott jogszabályról van szó, e helyen csak az említett törvénytervezet elõzetes véleményezése lehet a szerzõ célja.
A szabályozás tárgya
A tervezett jogszabály – címe szerint – a “hírközlésrõl” fog szólni. Azt a területet, amit szabályozni kíván jelenleg több törvény rendezi. Ezek a frekvenciagazdálkodásról szóló 1993. évi LXII. törvény, a postáról szóló 1992. évi XLV. törvény és a távközlésrõl szóló 1992. évi LXXII. törvény. Ezen törvények a tervezet elfogadása és hatályba lépése után – néhány más jogszabállyal együtt – hatályukat veszítik. (Tervezet 89. § (7) bek.) E rendelkezés is arra utal, hogy az új hírközlési törvény egységes szerkezetben fogja szabályozni a hagyományos postai tevékenységet és a modern, elektronikus távközlési hálózatok létesítésével és mûködtetésével kapcsolatos viszonyokat. Ezt a felfogást kiolvashatjuk a tervezet mellékletébõl is, ahol az úgynevezett “hírközlési szolgáltatásról” megtudhatjuk, hogy az a távközlési és postai tevékenységet foglalja magába. (Melléklet 12.)
A posta hagyományos küldeményfeldolgozó és továbbító tevkenységétõl meglehetõsen távol állnak a digitális vagy éppen analóg technológiákra épülõ vezetékes és mobil telekommunikáció, a rádiófrekvenciás mûsorszórás illetve a kábelhálózaton megvalósuló mûsorelosztás s a modern távközlés egyéb rendszerei. Jogalkotási hiba volna ezt a két különálló és más-más természetû tevékenységet egyazon törvény keretei között szabályozni, mert visszalépést jelentene a jelenlegi modell elõtti szabályozási megoldáshoz, amikor valóban egységes törvény, a postáról és a távközlésrõl szóló 1964. évi II. törvény képezte ezen ágazatok mûködésének jogszabályi alapját.
Mind a jelenleg hatályos távközlési törvénynek, mind a vizsgált tervezetnek a leggyengébb része a definíciókat tartalmazó melléklet. Az itt olvasható meghatározások igen sokszor pontatlanok, logikai ellentmondásokkal terheltek vagy éppen hiányosak. Mi a jelentõsége és az elvi alapja például a távközlési szolgáltatás (38. pont) és a hírközlési szolgáltatás (12. pont) megkülönböztetésének?
A tervezet által ûzött szómágia, erõszakolt fogalomalkotás szinte komikus.
hírközlés = távközlés + posta.
Ha meggondoljuk, lehetne akár fordítva is:
távközlés = hírközlés + posta
A távközlési szolgáltatásnak fogalmi eleme a hálózati illetõleg az elõfizetõi szolgáltatás. A definíciók között azonban sem a hálózati sem az elõfizetõi szolgáltatás fogalma nem található meg, mint ahogy hiányzik a hálózat és az elõfizetõ meghatározása is. Ugyancsak hiányzik – ez a bekezdés még üres – a távbeszélõ szolgáltatás (37. pont) definíciója.
A törvény – illetve a tervezet – értelmezésénél ezekre a fogalmakra kell a jogalkalmazónak támaszkodnia, s minthogy a definíciók kimunkálatlanok, magának a tervezetnek a tartalma sem állapítható meg pontosan.
A hírközlési szolgáltatók piacra lépése
Ennek a piacliberalizálás szempontjából döntõ fontosságú kérdésnek a rendezésérõl, a szabályozás milyenségérõl explicit normaszöveg hiányában igen nehéz véleményt formálni. A tervezet ugyanis sajnos nem szakít azzal a sokat kárhoztatott hazai jogalkotási hagyománnyal, amely kerettörvények és kapcsolódó egyéb jogszabályok megalkotásával teremt nehezen áttekinthetõ jogszabályi állapotokat. A hírközlési szolgáltatók piacra lépésérõl szóló rész is egyike azoknak a fejezeteknek, amelyek igen általános rendelkezéseket tartalmaznak csupán.
Az engedélyezési eljárás részletes szabályainak irmertetése helyett a leendõ törvény “kimutat önmagából” s egy közelebbrõl meg nem nevezett “jogszabályt” hív fel (22. § (3) bek). Lényegében ugyanezt tapasztalhatjuk a 22. § (4) bekezdésénél is, amely szerint rádió- televízió-mûsor szétosztását és szórását – többek között – “az állam által, külön jogszabályban meghatározott feltételekkel e célra alapított gazdálkodó szervezet végezheti”. A kérdésnek ilyen módon való rendezése nem teremt bizalmat a szabályozás elfogulatlansága iránt és nem hat a piac liberalizálása irányába sem.
Adatvédelem a távközlésben
A tervezet csupán igen szûk terjedelemben foglalkozik az adatvédelem kérdéseivel. A 76-78 §-ok csupán alapelv jellegû rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek nem mélyednek el a megvalósítás részleteiben. Tulajdonképpen csupán a valódi adatvédelmi rendelkezések preambulumaként foghatók fel ezek a szabályok.
Igen jellemzõ részlet a 76. § (6) bekezdése, amely így szól:
A szolgáltató köteles az igénybevevõk tudomására hozni adataik kezelésének feltételeit … valamint a felhasználó ezzel kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.
A továbbiakban azonban nyomát sem találhatjuk a fentiekben említett felhasználói jogoknak és kötelezettségeknek a részleteirõl. A részletezettség hiánya tapasztalható az egész fejezetben. Ez igen sajnálatos, mert az új törvény megalkotása során inkább éppen arra kellene nagy gondot fordítani, hogy ez a jogszabály minél részletesebb szabályokat tartalmazzon. A távközlési szolgáltatás során kezelt személyes adatok védelmének technikai feltételeit mindenképpen a törvényben kellene rendezni. A tervezet ezzel szögesen ellentétes megoldást választ.
76 § (7) A szolgáltató adat- és titokvédelemmel kapcsolatos az (1)-(6) bekezdésekben meghatározott kötelezettségein túlmenõen az adatkezelés részletes szabályait, a titokvédelemre vonatkozó különleges feltételeket, a forgalmi és számlázási adatok kezelését, az azonosító-kijelzés és hívásátirányítás feltételeit jogszabály állapítja meg.
Ezt a bizonyos “jogszabályt” nyilvánvalóan törvényi formában kellene megalkotni. Annál is inkább, mert az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint “a Magyar Köztársaságban az alapvetõ jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg…”. A személyes adatok védelméhez való jog pedig egyike az alapvetõ jogoknak, s ezért törvényben – legcélszerûbben a hírközlési (távközlési?) törvényben – rendezendõk a távközlési tevékenységgel kapcsolatos adatkezelésekre vonatkozó szektorális adatvédelmi kérdések.
Európai irányelv – magyar törvénytervezet…
A tervezet – a 89. § (8) bekezdés l, pontja szerint – olyan szabályozást tartalmaz, amely összeegyeztethetõ az Európai Parlament és a Tanács, a távközlési ágazatban a személyes adatok kezelésérõl és a magánélethez fûzõdõ jogok védelmérõl szóló 97/66/EK irányelvével. Ezt a jogalkotói szándékot csak üdvözölni lehetne, ez a kitétel azonban sajnos nem teljesül. Az irányelv ugyanis – ellentétben a tervezettel – részletesen szabályozza mindazokat a kérdéseket, amelyeket a 76. § (7) bekezdés nagyvonalúan átenged egy közelebbrõl meg nem nevezett “jogszabálynak”.
A jelenleg hatályos jogot tekintve ez a bizonyos “jogszabály” talán a távközlési elõfizetõi szerzõdésekrõl szóló 243/1997 (XII. 20.) Korm. rendelet lehet. Ez a rendelet a közcélú vezetékes és mobil távbeszélõ, valamint a személyhívó szolgáltatás szerzõdéseivel kapcsolatos részletszabályokat állapítja meg, s valóban tartalmaz néhány adatvédelemre irányuló szabályt is. Ezek azonban nem terjednek ki olyan kérdésekre, amelyeket az EK irányelv rendez; például sem az automatikus hívásátirányítás letiltásának lehetõségére, sem pedig a közvetlen üzletszerzés céljára alkalmazott nem-kívánt telefonhívások kezelésének illetve letiltásának módjára.
A német megoldás
A legalább deklaráltan joaglkotási mintának tekintett EK irányelvnek is van gyenge pontja. Ez a dokumentum is lényegében teljesen “telefon-centrikusan” fogja fel a távközlési szektort, s alig van tekintettel az új és rohamosan terjedõ, tömegesedõ alternatív kommunikációs módokra, lehetõségekre. A hálózatokat, különösen az Internetet használók mindennapi tapasztalatai is azt jelzik azonban, hogy ezekkel az újonnan jelentkezõ távközlési szolgáltatásokkal kapcsolatban is igen jelentõs mennyiségû személyes adat válik hozzáférhetõvé, s áramlik az érintettek tudta és beleegyezése nélkül gyakorlatilag ellenõrizhetetlen csatornákon. Helyeselhetõ lenne, ha a magyar jogalkotás a távközlési szektor újraszabályozása során már tekintettel lenne ezekre az új kommunikációs rendszerekre s ezek vonatkozásában is érvényesítené a személyes adatok védelmének elveit.
A Német Szövetségi Köztársaság 1997 évi törvénye az információs és távközlési szolgáltatásokról (Informations- und Kommunikationsdienste-Gesetz – IuKDG) olyan szabályozási mintát jelent, amelyre érdemes odafigyelni. E terjedelmes törvénycsomag egyik önálló darabja a távközlési szolgáltatások adatvédelmi törvénye (Teledienstdatenschutzgesetz – TDDSG). Ez a törvény lényegesen túllép az EK irányelv korlátain, és sokkal szélesebb körben alkalmazható, hatékonyabb adatvédelmet biztosító újszerû szabályokat állapít meg.
A jogalkotó szándéka láthatóan az volt, hogy szigorúbb elbánásban részesítse a távközlési piacon kialakult monopol cégeket és hatékonyabb védelmet nyújtson a magánszférának. A törvény ennek szellemében bevezet két igen figyelemre méltó új adatvédelmi – személyiségvédelmi – elvet. Eszerint távközlési szolgáltatás név nélkül vagy felvett, fiktív néven is igénybe vehetõ. Az elõfizetõt azonosító valódi adatok ekkor csak a számlázás során használhatók fel. A másik újszerû rendelkezés elõírja, hogy a távközlési szolgáltató amennyiben egy ellátási körzetben monopol helyzetben van, a szolgáltatási szerzõdés megkötését – és így a szolgáltatás nyújtását – nem kötheti olyan nyilatkozat megtételéhez, melyben az elõfizetõ beleegyezését adja adatainak az eredeti céltól eltérõ felhasználásához, feldolgozásához.
A készülõ új törvényben a távközlés adatvédelmi szabályait az EK irányelv, mint minimális követelményrendszer szerint kellene megállapítani, illetve megfontolásra ajánlom, hogy a részletszabályok tekintetében inkább a TDDSG megoldásait kövesse a jogalkotó.
