A közösségi jog létrejötte, fejlõdése, különös tekintettel az Európai Bíróság jogfejlesztõ tevékenységére

2001. november 21. Dr. Fülöp Botond
letöltés

6. Összegzés

Báró Eötvös József szerint “...minden eszme a társaságot, mely fölött uralkodott, végre azon formákhoz vezeti, melyek alatt ezen eszme legtökéletesebben létesíthetõ.” Nem tudhatjuk, mely történelmi kor mely tapasztalata lebegett Eötvös szeme elõtt e gondolat megfogalmazásakor: az általa papírra vetett igazság alátámasztására ugyanis számos példa hozható fel az emberiség történetébõl. Tökéletesen illik ez a megállapítás például a római történelemre, azon belül is a római jogfejlõdésre. Amikor a római polgárok számára a szerzõdések régi, merev szabályai már terhesek voltak, amikor az egyre élénkebb kereskedelem és áruforgalom már rugalmasabb, egyszerûbb szabályozást igényelt, kifejlõdött és megerõsödött a szabad szerzõdés gondolata, létrejöttek az új, a kor igényeinek megfelelõ jogelvek, fokozatosan csökkent a formalitások szerepe, egyszerûsödtek, korszerûsödtek a jogügyletek.Az eszköz pedig, melynek segítségével e fejlõdés a római jogban végbement, nem volt más, mint a prétori jogfejlesztés, a ius praetorium.
Az egyik lehetséges eszköz tehát, mely “a társaságot azon formákhoz vezeti, melyek alatt ezen eszme legtökéletesebben létesíthetõ”, a bírói, a jogalkalmazói jogfejlesztés. A bíróságok és a társadalom közötti kapcsolat ugyanis a történelemben sokszor erõsebb volt, mint az a viszony, mely az uralkodó politikai elitet fûzte a társadalom széles rétegeihez. A bírák mindig pontosan meghallották és megértették a “kor szavát”, s mivel sosem elszigetelten müködtek, rájuk is mindig hatottak a társadalomban megjelenõ új eszmék. Ez még akkor is így volt, ha a bíróságok nem voltak mindig abban a helyzetben, hogy ezen eszméket tevékenységük során teljes mértékben érvényesíthessék. Ám mégis, ha lassan és sokszor küzdelmek árán is, az új eszmék a bíróságok tevékenysége révén jogelvekké formálódtak, a jogelvekbõl jogintézmények jöttek létre, s ha a történelmi helyzet kedvezõre fordult, ezen jogelvek és jogintézmények jogszabályokká konkretizálódtak. A bírói jogfejlesztés nagy elõnye, hogy mindig szerves fejlõdésként jelentkezett, mely a társadalomban jelen lévõ eszmék fejlõdésével, változásával párhuzamosan ment végbe, s emellett rugalmasan, a problémákkal esetrõl esetre szembesülve tudott új megoldásokat, új elveket és jogintézményeket létrehozni.
Az európai integráció folyamatát már az “alapító atyák” is egyfajta szerves fejlõdési folyamatként képzelték el, mely az idõk során majd a spill-over elméletnek megfelelõen fog elmélyedni és kiterebélyesedni. Ennek megfelelõen már a kezdeteknél várható volt, hogy a programalkotó jellegû, célokat kitûzõ és feladatokat kijelölõ alapító Szerzõdések által alkotott keretszabályok tartalommal való megtöltésében a Közösségek másodlagos jogalkotása mellett jelentõs szerepet kap majd a Bíróság joggyakorlata is. Az elsõdleges szerzõdési joganyag programjellege mellett az is elõrevetítette a Bíróság esetjogának késõbbi jelentõségét, hogy a Szerzõdések számos kérdésrõl nem rendelkeztek egyértelmûen. Ezen kérdések közül is kiemelkedett jelentõségét tekintve a közösségi jog jellege és a nemzeti jogrendszerekhez való viszonya, illetve a Közösségek és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás kérdésköre. Azt lehet tehát mondani, hogy a tagállamok ezen kérdések rendezését hallgatólagosan rábízták az Európai Bíróságra, mivel belátták, hogy célszerûbb fokozatosan, szerves fejlõdés révén a bírósági esetjog által kialakítani egy mûködõképes modellt, mint reménytelen és vég nélküli tárgyalásokba bocsátkozni ezen különösen kényesnek mondható kérdések rendezése érdekében.Várható volt ugyanis, hogy az integráció céljáról, jellegérõl, illetve a nemzeti szuverenitásról vallott rendkívül sokféle nézet és elképzelés hatására csak olyan semmitmondó és óvatos szabályozás születhetne meg, mely sokkal inkább visszavetné, mint elõre lendítené az integráció folyamatát. Ezen elképzelés helyességére megfelelõ bizonyítékkal szolgált a luxembourgi kompromisszum idõszaka, amikor a tanácsi döntéshozatal megbénulásával gyakorlatilag az Európai Bíróság vette át a közösségi jog fejlesztésének funkcióját.
Az Európai Bíróság pedig élt a számára biztosított lehetõséggel, s - mint azt a korábbiakban láttuk - tevékenysége révén a Közösségben olyan jogrend jött létre, melyben a jogforrások hierarchikus rendje, valamint a hatáskörmegosztás szabályrendszere ma már szinte teljes mértékben megfelel a föderális államok jogrendjének megfelelõ szabályaival. A közösségi jog primátusának elvét egyértelmûen megállapító, a közvetlen és a közvetett hatály doktrínáját kifejlesztõ és az elõfoglalás szabályait lefektetõ luxembourgi testületre teljes mértékben ráillik az “alkotmányozó bíróság” megjelölés.
Az Európai Közösségek Bíróságának tevékenységét a kezdetektõl az a szándék vezette, hogy a közösségi jog a tagállamokban ténylegesen érvényesülõ, a mindennapos jogviták során is alkalmazható és alkalmazandó szabályrendszer legyen. Ennek megfelelõen már a kezdeteknél szétzúzta a közösségi jog nemzetközi jogias megközelítésére irányuló szándékokat és így annak tényleges érvényesülését függetlenítette a tagállamok akaratától. Egyértelmûvé tette azt is, hogy nem fogadja el a közösen megalkotott szabályok érvényesülésének egyoldalú aktusokkal történõ akadályozását vagy lehetetlenné tételét, mivel a kötelezettségek teljesítése az elõnyökbõl való részesülés feltétele. Ha ugyanis a tagállam “egyoldalúan megsérti a Közösséghez való csatlakozásból származó elõnyök és kötelezettségek egyensúlyát, kérdésessé teszi a tagállamok közösségi jog elõtti egyenjogúságát, hátrányos megkülönböztetést tesz polgáraik között, és fõként magának annak az államnak a polgáraival szemben, amely a Közösség szabályain kívül helyezi magát.” Minden, a Bíróság által kifejlesztett jogelv és jogintézmény - mint például a közvetlen hatály, az elõfoglalás vagy a kölcsönös elismerés doktrínája, illetve a magánszemélyekkel szembeni állami kárfelelõsség intézménye - a fenti alapelveknek, vagyis a tényleges, egységes és teljes alkalmazás, illetve a közösségi joggal ellentétes egyoldalú aktusok tilalmának köszönheti létét.
Ezen jogfejlesztõ tevékenysége során a Bíróságnak mindvégig ügyelnie kellett arra, hogy ne haladjon túl gyorsan és ne menjen hirtelen túl messzire, mert akkor a tagállamok részérõl ellenhatást válthat ki és így az elért eredmény pontosan ellentétes lehet a szándékolt céllal, a közösségi jog, illetve az európai jogrend fejlesztésével. Eddig sikerült ezt a csapdát elkerülnie a luxembourgi testületnek, sõt sok, általa meghozott döntés késõbb az írott jog része lett, egyes határozatai pedig ösztönzõen hatottak a közösségi szervek, mindenekelõtt a Bizottság tevékenységére.
Sokan adtak már hangot nemtetszésüknek az Európai Bíróság egyértelmûen integrációpárti ítélkezése és sokszor meglehetõsen nagyvonalú, célközpontú és funkcionális jogértelmezése láttán. Számon kérték rajta a “politikai legitimáció” hiányát, hiszen - úgymond - demokratikus legitimációval nem rendelkezõ testület nem alkothat jogot, csupán alkalmazási joggal rendelkezik a megfelelõ szervek által megalkotott szabályok vonatkozásában. Valóban: az Európai Bíróság, mint minden, a jog fejlesztésében nagy szerepet játsszó bírói fórum a rendszer arisztokratikus elemét testesíti meg, hiszen jogfejlesztõ (kvázi-jogalkotó) döntéseit nem a részvétel, hanem egyedül a tekintély legitimálja. Emiatt tevékenységével valószínûleg mindig bírálatot fog kiváltani azok részérõl, akik mindenféle “vegyes jellegû államformát” elutasítva a régi “demokratikus” elvek totalitását és megdönthetetlenségét hirdetik. Észre kellene azonban venni, hogy már nem a XVIII., vagy XIX.században élünk, s a hatalommegosztás és a népszuverenitás eszméje sem ugyanazt jelenti, mint mondjuk 100 évvel ezelõtt. Mint írtuk, az európai integráció egyértelmûen és látványosan meghaladottá tett néhány megdönthetetlennek hitt dogmát, s ilyen dogmának tekinthetõ a legitimációt kizárólag demokratikus legitimációként elfogadni hajlandó felfogás is. Merjük végre kimondani: nem csupán a népi részvétel lehetõsége, hanem a közösség érdekében végzett eredményes cselekvés és a kivívott tekintély is legitimáló tényezõ lehet! A szemünk elõtt jött létre Európában egy jogrendszer, melyben nem a legfõbb népképviseleti szerv a legfõbb jogalkotó s melynek szabályait, -az alkotmányosnak tekinthetõ szabályok, vagyis az alapszerzõdések kivételével - többnyire közvetlen demokratikus legitimációval nem rendelkezõ szervek alkotják, és általában közvetlen demokratikus legitimációval rendelkezõ szervek - a nemzeti parlamentek - hajtják végre. Miként a Bizottságot tevékenységének eredménye, az Európai Bíróságot tekintélye, döntéseinek elfogadottsága legitimálja. Vagy talán kell-e nagyobb legitimáció egy bírói testületnek, mint az, hogy döntése nyomán ( lsd. Factortame-ügy ) évszázados alkotmányjogi dogmák dõlnek meg egy pillanat alatt?
Látni kell azt is, hogy az európai integrációban való részvétel önálló, szuverén döntés eredménye. Az Európai Unió nem valamiféle KGST-szerû akol, ahová egyszerûen csak beterelik az ellenállásra képtelen, szerencsétlen állatokat.Ha viszont egy állam úgy dönt, hogy részt kíván venni az európai egységesülés folyamatában, akkor a közösségi jogból származó kötelezettségei mellett el kell fogadnia az Európai Bíróság joggyakorlatának központi szerepét is a közösségi jog és az európai jogrend fejlesztésében. Nagyrészt ugyanis ennek a joggyakorlatnak, vagyis az Európai Bíróság esetjogának köszönhetõ az, hogy ma már az európai integrációra is igazak Eötvös József mottóul választott szavai: létrejöttek, mégpedig természetes, szerves fejlõdés eredményeképp “azon kellékek, melyek nélkül nem állhatna fenn.” A luxembourgi törvényszéket ezen tevékenysége során mindvégig két alapelv vezérelte. Az elsõ az “új szuverenitás” teóriája, vagyis - Robert Schuman szavaival - “a nemzetek feletti törvényhozás által támogatott nemzetek feletti fennhatóság” elmélete, a másik pedig a közös jog, vagyis a közös döntés révén megszületett szabályok védelme az egyoldalú aktusokkal szemben.
Mert - miként azt Rudolf Stammler olyan szépen megfogalmazta a helyes jogról szóló értekezésében - “ a közösség gondolatának érvényesülnie kell: ez a jog ideája.”

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI UNIÓ BÍRÓSÁGA
TANULMÁNY