A tulajdonjog garanciái európai és nemzeti szinten: kiegészítés vagy konkurencia? Avagy a tulajdon védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében, illetve a német jogrendszerben

2002. január 25. Dr. Hörömpöli-Tóth Levente
letöltés

5. Az Egyezmény és a német jogrendszer viszonya
5.1 Az Egyezmény a német jogforrási hierarchiában
Az, hogy a strasbourgi szervek döntései milyen joghatást váltanak ki egy adott országban, mindig annak a függvénye, hogy az érintett jogrend az Emberi Jogok Európai Egyezményének a jogforrási hierarchiában milyen szerepet szán. Németországban az Egyezmény minden más olyan nemzetközi szerzõdéshez hasonlóan, amelyet a német alkotmány (a továbbiakban: GG - Grundgesetz) 59. cikk (2) bekezdése értelmében a törvényhozó jóváhagyott, a német jogrendben a törvényekkel van egy sorban, illetve az alkotmánynak alárendelten helyezkedik el. Ez azt vonja maga után, hogy elvileg egy késõbb hozott törvény lex posteriorként megelõzné az ugyancsak törvényi formába foglalt nemzetközi szerzõdést. A gyakorlat azonban nem igazolja a szóban forgó elvi lehetõséget, mivel az érvényesül, hogy a törvényeket kétség esetén a nemzetközi joggal, illetve a nemzetközi szerzõdésekkel összhangban kell értelmezni. Ha tehát egy olyan törvényt fogadnak el, amely ellentmondani látszik a korábbi szerzõdésnek, annak értelmezése során úgy kell a törvényhozói akaratot vizsgálni, hogy az nem szándékozott eltérni a szerzõdéstõl.
Mégsem zárhatjuk kategorikusan ki azt a lehetõséget, hogy egy késõbb hozott törvény megelõzheti az Egyezményt, elég például a kettõs adóztatásról szóló egyezményekre utalni. Ilyenkor azonban az a szabály érvényesül, hogy lex specialisként a nemzetközi szerzõdés mérvadó, nem pedig a késõbb alkotott törvény.
A szerzõdések jogrendben történõ dogmatikai elhelyezése azzal a további következménnyel jár, hogy az Emberi Jogi Egyezmény, csakúgy, mint más nemzetközi szerzõdés, a német alkotmánybíróság számára nem szolgál jogi mércéül. Noha többször hívták fel az alkotmánybíróságot arra, hogy az Egyezményt emelje az alkotmány rangjára, és a német jogszabályokat ehhez mérje, eddig a felvetés elutasításra talált a német alkotmánybírók részérõl. Idõközben azonban sajátos elvi jelentõségû döntés született ezzel kapcsolatban, amely szerint kétség esetén az alaptörvényben garantált alapjogokat nemcsak az Egyezménnyel, hanem az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogával is összhangban kell értelmezni. Ugyanebben az 1987-es döntésben esik szó arról, hogy egyes garanciák, mint például az ártatlanság vélelme, a jogállamiság elvének, illetve más elveknek elemeként az alaptörvénybe foglalt alapjogoknak is szerves alkotórészei egyben. Külön hangsúlyt kapott, hogy, ha a jogállamiság elvének vagy az alkotmányban rögzített alapjogok tartalmának, illetve terjedelmének értelmezésérõl van szó, az említett joggyakorlat segítségül hívható. Ez azonban nem vezethet semmi esetre sem az alaptörvényben biztosított alapjogi jogvédelem csorbulásához, illetve beszûkítéséhez. (vö. Egyezmény 60. cikk) Ezáltal a Bundesverfassungsgericht az Egyezményben rögzített biztosítékokat lényegében az alkotmány szintjére emelte, még ha csak közvetetten ismerte el alkotmánynak megfelelõ joghatást. Ezt a megközelítést viszont a német jogirodalom akként fogja fel, hogy ily módon már jó elõre el lehetne hárítani azt, hogy a Német Köztársaság megsértse az Egyezményt. Mivel ugyanis az alkotmányjogi panasz egy olyan jogorvoslat, amelyet a belsõ jogban kell kimeríteni, az alkotmánybíróságnak nyitva állna a lehetõség, hogy a szükséges belsõ jogi kontrollt elvégezhesse. Minél több egyezményes jogot vesznek föl a közvetetten alapjogi védelemben részesítettek közé, annál kevesebb ügy kerül végül a strasbourgi szervek elé.
Már régóta tartanak a viták arról, hogyan lehetne, illetve kellene az Egyezménynek a törvényekhez képest magasabb rangot biztosítani Németországban. Az egyik vonatkozó kísérlet azt célozza, hogy az Egyezményt az alkotmány 24. cikk (1) bekezdése alá kellene besorolni. Indokként az ötlet felvetõi azt hozták fel, hogy az Egyezmény egyfajta nemzetközi szervezetként fogható fel, amelynek révén egy Egyezményközösség (Konventionsgemeinschaft) szerveiként létrehozták (az azóta már megszûnt) Bizottságot és a Bíróságot. Mivel e két intézmény nem az Európa Tanács szerveiként mûködik (mûködött), hanem önállóan az Emberi Jogi Egyezmény keretein belül, ez a megfontolás legalábbis elgondolkodtató. Ha abból indulunk ki, hogy nemzetközi szervezetekrõl csak azok jogképességük megléte esetén beszélhetünk, akkor adódik a kérdés, hogy ez az Egyezményközösség rendelkezik-e jogképességgel, illetve kinek van annak nevében eljárási jogosítványa. Természetesen korábban a Bizottság és a Bíróság töltötte be ezt a szerepet, most már pedig csak a Bíróság. Ha ezen a vonalon megyünk tovább, eljutunk a következtetésig, hogy ezáltal lehetõség adódhat az Egyezmény GG 24. cikk (1) bekezdése alá történõ besorolásra, hogyha elfogadjuk, hogy az megfelel az abban kikötött államközi intézmény (zwischenstaatliche Einrichtung) kritériumainak. Ehhez kapcsolódik viszont a kérdés, hogy e besorolás keretében az európai joghoz hasonló módon egy magasabb jogforrási fok is elképzelhetõ-e. A GG említett szakasza azonban nem biztosít eleve a német törvényeknél magasabb jogforrási hierarchiában elfoglalt pozíciót a megjelölt államközi intézményeknek. Ennek a jogforrási foknak mindenkor az adott nemzetközi szerzõdésbõl kell következnie. Az ellenben korántsem biztos, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményébõl egy ilyen következtetés levonható, noha Bleckmann és más szerzõk szerint ez minden további nélkül megtehetõ.
5.2 A német alkotmány, illetve az Egyezmény által biztosított jogok
Németországban az emberi jogok alapjogoknak számítanak, amelyek biztosítása a valamennyi állami szervre kötelezõ alkotmányjog szintjén az alaptörvényen keresztül valósul meg. Az alapjogok közvetlenül érvényes jogként kötelezõek a törvényhozói, a végrehajtói és igazságszolgáltatói hatalom gyakorlói számára. A törvények alkotmánnyal való összeegyeztethetõségérõl az alkotmánybíróság dönt.
Az elemzés teljessége végett elengedhetetlen megvizsgálni, hogy az Egyezményben lefektetett, illetve a német alkotmányban megállapított alapjogok katalógusa hogyan viszonyul egymáshoz. Összességében elmondható, hogy legnagyobb részt fedi egymást a két katalógus. Egyrészt maguk az elõírások egyeznek, vagy pedig legalábbis ugyanarra a területre vonatkoznak. Ez érvényes például a lakás és a magánélet védelméhez, a vélemény-nyilvánítás szabadságához, illetve az egyesüléshez való jogra. Megállapítható ugyanakkor, hogy a német alaptörvény értelmezésével, illetve az alkotmányjogi panaszok elbírálásán keresztüli joggyakorlata révén a Bundesverfassungsgericht kiterjesztõbben értelmezi, illetve szélesebb körben biztosítja azokat a jogokat, amelyekre az Egyezmény szintén tartalmaz szabályozást. Ez egyrészt igaz az általános értelemben vett cselekvési szabadságra, illetve egyenlõségi klauzulára csakúgy, mint az egyes, mindkét jogforrásban megtalálható jogokra. Az Egyezmény 14. cikkében szabályozott egyenlõség elve például a strasbourgi joggyakorlat szerint csak más jogokkal összefüggésben értelmezhetõ és érvényesíthetõ, szemben a német gyakorlattal, amely átfogóan biztosítja e jogra való hivatkozást.
Akadnak azonban jól elkülöníthetõ eltérések is a vizsgált alapjogi rendszerek között. Vannak ugyanis olyan jogok, amelyeket csak a német alaptörvény biztosít, míg az Egyezmény nem. Ilyen például a hivatás szabad megválasztásához fûzõdõ jog (Berufsfreiheit), amely csak a német alkotmányban szerepel kifejezetten. Az, hogy a nemzeti jog túllép az Egyezményben kidolgozott jogok hatókörén, teljesen normális dolog, következik ugyanis annak 60. cikkébõl, amely az államok számára azt lehetõvé teszi.
A német jogrendszer e jellegzetessége abban rejlik, hogy az alaptörvény az általános cselekvési szabadság, illetve egyenlõség alapjogával egy olyan tágan értelmezett alapjogi hatályon nyugszik, amely minden állami beavatkozást az arányosság és a pártatlan eljárás elveihez mér.
A többletjogok biztosítása egyébiránt legnagyobbrészt a polgári és politikai jogok "listájának" összehasonlítására igaz, de szûk körben érvényesül a gazdasági, szociális és kulturális jogok területén is. Egyedül az ún. harmadik generációs jogok tekintetében nem nyújt többet a német jogrend a nemzetközi okmányokban lefektetetteknél. Általában megállapítható, hogy nincs olyan, nemzetközi szinten megadott lényeges jog, amelyet Németországban ne biztosítanának. Pusztán olyan eseteket említhetünk, ahol az adott jogok nem az alkotmány szintjén vannak rögzítve, hanem "egyszerû" törvényekben fogalmazták õket meg.
Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy az említett esetleges eltérõ nemzeti, illetve egyezményi szintû szabályozásból komoly konfliktusok adódhatnak. Ilyen eset elõfordulásakor a német jogirodalom egyértelmûen arra az álláspontra helyezkedik, hogy az alkotmánybíróság mindenképpen az alkotmányt tekintse elsõdlegesnek. Természetesen a strasbourgi szervek szemszögébõl az Egyezmény lesz a mérce, így az kaphat elsõbbséget.
II. A tulajdon fogalma általában

1. Az alapvetõ emberi jog fogalma
A dolgozat tényleges témájának, a tulajdon védelmével kapcsolatos, német vonatkozású strasbourgi eseteknek jól követhetõségéhez elengedhetetlen volt, hogy részletesen vizsgáljuk az Egyezménynek az emberi jogok védelmi rendszerén belül betöltött szerepét, az eljárás módját, illetve azt, hogyan viszonyul az Egyezmény katalógusa a német jogrendben biztosított alapjogokhoz. Ennek fényében van lehetõség a tulajdon kérdéseivel összefüggõ rendkívül összetett problémák felvázolására.
Elõször is a tulajdonjog jellegének, illetve a többi emberi joggal fennálló viszonyának bemutatására van szükség ahhoz, hogy világos legyen, miért kapta a jelenlegi formáját az Egyezményben található vonatkozó szövegezés.
1.1 Az alapvetõ emberi jogok kategóriája
Sokféle emberi jogot deklaráltak eddig az emberi történelem során. Természetesen a nevébõl adódóan valamennyi emberi jog fontos, mégis szükséges egyfajta rangsort felállítani, amely jelzi, hogy mely emberi jogok tartoznak a leginkább védett kategóriába, illetve melyek azok, amelyek esetében bizonyos megszorításokkal korlátozásra van lehetõség. Ezt a felfogást kitûnõen igazolja a már említett német példa is, amely szerint egyes, az Egyezményben szabályozott emberi jogokat az alkotmányban, míg kisebb jelentõségûeket törvénnyel biztosítanak ezzel is mutatva, hogy létezik a szóban forgó különbségtétel.
Nehéz azonban meghúzni a határvonalat az alapvetõ és a többi jogok között. Henry G. Schermers szerint ahhoz, hogy egy jog alapvetõ emberi joggá váljon (fundamental human right), az adott jogot olyan fontosságúnak kell elfogadni, hogy azt az igazságosság és egyenlõség alapján minden személynek vagy bizonyos esetekben egy meghatározott csoport minden tagjának meg kell adni.
A különbözõ társadalmak azonban eltérõ felfogásokat alakítottak ki annak kapcsán, hogy minek alapján történjék a szóban forgó kategorizálás. Mégis az emberi természetben rejlõ igazságosság mércéje egyfajta közös nevezõt jelent a kérdésben. Az mindenképpen széles körben elfogadott, hogy bizonyos jogoktól a törvényhozás ne foszthassa meg önkényesen a polgárokat, de arra se legyen felhatalmazva, hogy önállóan új alapvetõ jogokat létesítsen. Ez utóbbihoz ugyanis a parlamenti többségnél több kell. A gyakorlatban eljárási korlátok nehezítik egy-egy újabb jog elismerésének kodifikálását. Nemzeti szinten ez általában alkotmánymódosítást követel meg, míg a nemzetközi porondon hosszadalmas procedúrák árán lehet csak nemzetközi szerzõdéseket módosítani.
Megállapítható, hogy még az alapvetõ jogokat is érheti korlátozás, ha azt valamely magasabb érdek követeli meg. Vannak olyan jogrendek, amelyek kevés alapvetõ jogot ismernek el, de azokat nagy védelemben részesítik, máshol esetleg több ilyen jogot garantálnak, de egyúttal kivételes korlátozásuknak lehetõségeit kiterjesztik. Ami az Egyezményt illeti, eredetileg azoknak a jogoknak a védelmére irányult, amelyeket a szerzõdõ államok általánosan elfogadtak. A cél az volt, hogy egy korlátozott számú alapvetõ emberi jognak nemzetközi védelmet is nyújtsanak. Mostanra azonban, fõként a gazdag esetjog révén, az Egyezmény értelmezésekor rendkívül sok olyan esetben is jogsérelmet állapítottak meg, amikor az csak a lefektetett elnagyolt jogfogalmak tág interpretációjának volt köszönhetõ. Ilyen egyébként az alábbiakban részletezett tulajdonjog tiszteletben tartásához fûzõdõ jog vagy tisztességes tárgyaláshoz való jog kitételek által biztosított jogvédelem határainak kijelölése is. Ez a folyamat inkább azért mégis pozitívumként értékelhetõ, hiszen ezáltal a polgárok nemzetközi szinten mind nagyobb biztonságban érezhetik magukat államuk esetleges túlkapásaival szemben.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYJOG
POLGÁRI JOG
ALAPJOGOK
PTK
SZAKDOLGOZAT