A tulajdonjog garanciái európai és nemzeti szinten: kiegészítés vagy konkurencia? Avagy a tulajdon védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében, illetve a német jogrendszerben

2002. január 25. Dr. Hörömpöli-Tóth Levente
letöltés

IV. Tulajdon a strasbourgi gyakorlatban

1. A tulajdon fogalma az Egyezmény vonatkozásában
1.1 A szóhasználat fontossága
Az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkének olvasásakor azonnal feltûnik, hogy a szöveg ugyan tartalmát tekintve a tulajdon (property) védelmét hivatott nemzetközi védelemben részesíteni, mellette szerepet kap egy másik kifejezés is. A javak (possessions) tiszteletben tartását, vagy ha úgy tetszik, háborítatlan élvezetét (peaceful enjoyment) említi a szöveg, illetve az azoktól való megfosztást tilalmazza; a "tulajdon" szó csak a tulajdon használatának szabályozásánál kerül elõ (control of use of property). A Bíróság aztán gyakorlatával pontosította ezt a kissé szerencsétlen megoldást a Handyside-, illetve a Marckx-ügyekben hozott ítéleteiben úgy, hogy kifejezésre jutatta, hogy alattuk ugyanazt a dolgot kell érteni, jelesül a tulajdont. Az elõkészületi munkák figyelembe vételével azért még annyit hozzátehetünk, hogy egészen pontosan a magántulajdont. Ide sorolhatóak azoknak a vallási közösségeknek a tulajdona is, amelyeket a Bizottság panaszosként fellépésre jogosultnak ismert el.
Jól látszik tehát, hogy elengedhetetlen mindenekelõtt azt tisztázni, hogy mit ért az Egyezmény javak, illetve tulajdon alatt, mi az, amit védelmébe vesz. E kérdések megválaszolására kizárólag a strasbourgi szervek esetjogán keresztül van mód, hiszen e common law-megoldást idézõ joggyakorlat révén kel életre az Egyezmény által rögzített emberi jogi katalógus.
1.2 Nemzetközi jogi tulajdon fogalom
A probléma teljes körbejárásához érdemes egy gyors összehasonlítást végezni a tulajdon fogalmának nemzetközi jogi és strasbourgi értelmezése között. Mivel az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikke esetében nemzetközi jogi szöveggel állunk szemben, ki lehet abból indulni, hogy rá a nemzetközi jogi tulajdonfogalom érvényes, amely a legszélesebb értelemben nem pedig csak tisztán dologi jogi értelemben értendõ. A nemzetközi közjogban a tulajdon fogalma egyenértékû a szerzett jog (acquired rights, wohlerworbene Rechte) fogalmával. Ide szokták sorolni még az állami hitelekbõl és koncessziós jogokból eredõ hitelezõi jogokat is. Ezt a nézetet támasztják alá az elõkészületi munkák fejleményei is, hiszen ott elutasításra lelt az a javaslat, amely a tulajdon védelmét kizárólag a személyes tárgyak védelmére kívánta korlátozni.
2. Védett javak
A Bizottság joggyakorlatára kell támaszkodnunk fõként annak meghatározását illetõen, hogyan alakul az Egyezményt értelmezõ szervek álláspontja az elsõ cikk hatálya alá tartozó elemek terén. Annál is inkább, mivel a Bizottság végezte egészen a közelmúltig a szûrõ szerepet. E határozatokat és jelentéseket figyelembe véve azt a következtetést lehet levonni, hogy a Bizottság ugyancsak széles értelemben vett tulajdont ismer el. Sõt, olykor még azon a nemzetközi jogi szabályon is túlmutat, miszerint a tulajdon csak abban a formában védendõ, amely formát a belsõ jog fennállónak ismer el. Egyik határozatában ugyanis a Bizottság kimondta, hogy adott esetben a kötelezõ befizetéseken alapuló részvétel egy közjogi társadalombiztosítási rendszerben tulajdonhoz hasonlatos, védelemre érdemes igényt alapoz meg. Az érintett Ausztriában ezzel szemben a közjogi igényeket nem tekintik tulajdonvédelemben részesítendõ jogtárgyaknak.
A joggyakorlat értelmében három csoportra tagolhatjuk a javakat, amelyek az ingó és ingatlan dolgok, a dologi jogok egyrészt, másrészt a követelések, végül a szellemi tulajdon osztályaira oszthatók fel. A javak fogalmának kiterjesztése révén azonban a váromány védelme is mind bevettebb gyakorlattá nõtte ki magát, így ennek bemutatása sem maradhat el. Végül az 1. cikk által biztosított védelmet szûkítõ korlátok kerülnek górcsõ alá.
2.1 Az ingó és ingatlan javak: a dologi jogok
A Bizottság határozataiból egyértelmûen kiderül, hogy a javak halmazába az ingatlanok is beletartoznak. Hiába próbált tehát a brit kormány amellett kardoskodni, hogy csak ingóságokat tekint javaknak. Ennek során leszögezték, hogy az ingatlanon fennálló jog, amely szolgalmi jogosultságban és éves bérleti díj beszedésében nyilvánult meg, a javak körébe tartozik. Az, hogy a dologi jog kizárólag szerzõdésen, vagyis a szerzõdõ felek akaratán alapul, nem akadálya a javak körébe való sorolásnak.
2.2 Követelések
2.2.1 Magánjogi követelések
A követelések jószágként történõ elismeréséhez több kritérium kristályosodott ki az idõk során. A panaszosnak természetesen igazolnia kell, hogy õ a követelés jogosultja, ami minden további nélkül mûködik, ha például az adós tartozását elismerte, vagy a követelésnek megvan a pontos jogcíme. Amennyiben feltételekhez kötött követelésekrõl van szó, az nem tartozik a tulajdonvédelem körébe mindaddig, amíg a megvalósításához szükséges valamennyi elem nincsen együtt, így érvényesítvén a szerzett jogok elméletét. A munkáért végzett ellenértékre vonatkozó igényt csak akkor lehet védelemben részesítettként felfogni, ha az valóban létre is jött magánjogi megállapodás vagy törvényi szabályozás erejénél fogva. Ezért nem volt megalapozott annak a német ügyvédnek ezzel kapcsolatos panasza, aki kérelmét többek között az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkére alapította. Õ ugyanis azt a rá háruló kötelezettséget sérelmezte, hogy az állam oldalán csekély összegért kellett elvállalnia a kirendelt ügyvédi feladatát. A Bizottság azonban azt állapította meg, hogy teljesítménye útján a kirendelt ügyvéd csak a törvény által biztosított kirendelt ügyvédeknek járó díjra jogosult, így nem áll fenn semmilyen megsértése más módon megalapozott díjkövetelésnek.
2.2.2 Közjogi jogviszonyból fakadó igények
Noha továbbra is meglehetõsen vitatott, hogy a közjogi személyes igények az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkének védelme alá tartoznak, ez a tendencia olvasható ki a nemzetközi jog elméleti vonulataiból, illetve a bizottsági gyakorlatból.
2.2.2.1 Az igényjogosultak teljesítményén alapuló közjogi követelések
Ezen a téren fõként a nyugdíjjogosultsággal kapcsolatos esetek mérvadóak. A Bizottság álláspontját számos összefüggésben fejtette már ki a témában. Így kimondta, hogy a nyugdíjpénztárakhoz történõ kötelezõ befizetés bizonyos körülmények között alkalmas arra, hogy tulajdonjogot biztosítson ezen alapok egy részére, és ezt a jogot befolyásolhatja az is, ahogyan az alapot felosztják. A tulajdonhoz való jog a Bizottság értelmezésében a szóban forgó társadalombiztosítás jellegzetességébõl ered. Ha a társadalombiztosítás a szolidaritás elvére épül, a nyugdíjigény jogosultja nem követelheti az alap egy meghatározott részét, ezért itt tulajdoni igényrõl sem lehet szó. A Müller-ügyben aztán pontosította gyakorlatát a Bizottság. A kérelmezõ 1963-ig Ausztriában dolgozott, és fizette a kötelezõ járulékokat. 1963 után Lichtensteinben vállalva munkát, abbahagyta a társadalombiztosításhoz való kötelezõ járulék szolgáltatását, azonban Ausztriában elkezdett egy általa választott nyugdíjpénztárnak járulékot fizetni. Nyugdíjas korában azonban nem kapta vissza az általa befizetett teljes összeget, így a szerzett jogok védelmére hivatkozott. A Bizottság rávilágított arra, hogy noha javakról volt szó, a szóban forgó tulajdonjog nem alapoz meg "egy meghatározott összegû nyugdíjhoz" fûzõdõ jogcímet. "Bizonyos esetekben azonban a nyugdíj összegének lényeges csökkentése úgy is felfogható, hogy az az öregségi nyugdíjbiztosítási rendszer juttatásaihoz való jog lényegét is érintheti".
2.2.2.2 A nem az igényjogosult teljesítményén alapuló közjogi követelések
E közjogi igények másik csoportjának nagyító alá vételekor megint csak német példát ildomos felhozni. Beadványok egy csoportja azt sérelmezte, hogy a kártérítési törvény (Reparationsschädengesetz) által biztosított kártalanításból a jogi személyek ki voltak zárva. A panaszos jogi személyek azt próbálták érvényesíteni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a gyõztes hatalmakkal 1954.10.23-án kötött párizsi Überleitungsvertragban (Átmeneti Szerzõdés) vállalta, hogy gondoskodik arról, hogy a gyõztes hatalmak által elkobzott javak tulajdonosait kártalanítja. Ezáltal az érintett tulajdonosok részérõl kártalanítási igény vált megalapozottá, még ha jogi személy tulajdonosokról is volt szó, amely igénytõl az érintetteket az NSZK a Reparationsschädengesetzben az igényjogosultak körének korlátozásával megfosztotta. A Bizottság nem értett egyet ezzel az érveléssel. Anélkül, hogy vizsgálta volna, hogy a kérdéses fajta kártalanítási igényeket egyáltalán a tulajdonnal egyenértékûként lehet-e értékelni, egyszerûen azt állapította meg, hogy az Überleitungsvertrag rendelkezésire semmilyen peresíthetõ igényt nem lehet alapítani. A Bizottság, csatlakozva a német alkotmánybíróság korában megfogalmazott álláspontjához, megállapította ugyanis, hogy a vitatott, Überleitungsvertrag a Német Szövetségi Köztársaság és a többi Szerzõdõ Fél (a gyõztes hatalmak) között keletkeztetett szerzõdéses kötelezettséget a kártalanításra nézve. A panaszos cégek erre nem hivatkozhatnak, mert õk a szerzõdésben nem szerepelnek félként. Így a német törvényhozó esetleges mulasztása miatt csak a Szerzõdõ Felek követelhetik a szerzõdés pontos betartását. A jogi személyek kártalanításból történõ kizárása ennek megfelelõen nem szüntetett meg semmiféle korábban fennálló jogot. Így az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkének megsértése sem megalapozott. Ez a következtetés azzal a további következménnyel jár, hogy a panaszosok által állított diszkrimináció sem valósult meg. Mindazonáltal a Bizottság rámutatott, hogy elvileg mégis lehetett volna szó diszkriminációról, hiszen a természetes személyek részesültek kártalanításban, a kérelmet benyújtott jogi személyek viszont nem, ami eltérõ elbánásra utal. Ez azonban nem önkényes megkülönböztetés, hanem kormánypolitikai okokkal magyarázható. A Bizottság így itt is kiemelte, hogy lehetnek bizonyos társadalmi, illetve gazdaság okok, amelyek jogosan tesznek különbséget a természetes és jogi személyek között, ami a szóban forgó esetben a kártalanítás eltérõ biztosításában nyilvánult meg.
Egy másik német vonatozású esetben arról volt szó, hogy a panaszosok jogai egy tulajdonosi jogálláshoz hasonló pozícióban azáltal csorbult-e, hogy az általuk érvényesíteni kívánt követelésüket nem ismerték el a Rückerstattungsgesetzben (kárpótlási törvényben) megjelölt bejelentési határidõ elmulasztása miatt. A szóban forgó szabályozás a bejelentéssel kapcsolatos formaságok tekintetében kezdetben nem volt egyértelmû és a bíróságok azt részben a panaszosokra kedvezõ módon értelmezték. Ezt azonban újabb törvényi szabályozás követte, amely révén kiderült, hogy az eredeti szabályozás nem e módon, vagyis a bíróságok által addig értelmezett módon értendõ. A Bizottság abból indult ki, hogy az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikke a Bundesrückerstattungsgesetzbõl eredõ követelésekre esetleg alkalmazható. Azt is észrevételezte, hogy egy olyan szabályozás, amely alapján visszaható hatállyal már meglévõ követeléseket késõn bejelentettként kezelnek, tulajdontól való megfosztásként értékelhetõ. Ilyesmi azonban nem történt az adott ügyben. A késõbbi új szabályozás ugyanis az eredeti bejelentési határidõket érintetlenül hagyta, és csak azt a kérdést érintette, hogy a követelésekre nézve milyen formában lehetett a bejelentéseket megtenni úgy, hogy azok megtétele határidõn belüliséget eredményezzen e jognyilatkozatok hatályát illetõen. A kárpótló bíróságok a panaszosok számára kedvezõ joggyakorlata más felekre vonatkozott és olyan idõpontban született, amikor a panaszosok vélt követelési már régen - késve -be voltak jelentve. A panaszosok tehát követeléseik bejelentése kapcsán erre a joggyakorlatra nem hivatkozhattak. Ennek alapján pedig a Bizottság úgy vélte, hogy nincs szó tulajdontól való megfosztásról.
Megjegyezendõ e két eset kapcsán, hogy noha a Bizottság csak feltételezte az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkének alkalmazhatóságát, ebbõl nem feltétlenül lehet arra következtetni, hogy kész arra, hogy a tulajdonvédelmet kiterjessze olyan közjogi követelésekre, amelyek csak állami garancián, nem pedig az igényjogosultak teljesítményén alapul.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYJOG
POLGÁRI JOG
ALAPJOGOK
PTK
SZAKDOLGOZAT