A tulajdonjog garanciái európai és nemzeti szinten: kiegészítés vagy konkurencia? Avagy a tulajdon védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében, illetve a német jogrendszerben

2002. január 25. Dr. Hörömpöli-Tóth Levente
letöltés

3. A védelem korlátai
3.1 Az állam esetleges pozitív cselekvési kötelezettsége
Az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkében biztosított tulajdonvédelem nem merül ki a kivételekkel ellátott tulajdontól való megfosztás tilalmában, nem úgy, mint például Belgium, Luxemburg vagy Norvégia alkotmányjogi szabályzásában. Az Egyezmény ezen szakasza pozitív védelemben részesít. Ennek megfelelõen ugyanis az elõírás megszegését jelenti nemcsak a tulajdontól való megfosztás, hanem minden állami intézkedés révén bekövetkezett tulajdont ért csorbítás, amennyiben az az elsõ bekezdés 2. mondata vagy második bekezdése alapján nem jogos.
A tulajdonra vonatkozó cikk azonban nemcsak a tulajdont védi fennállásában, hanem a tulajdonost is a tulajdonnal kapcsolatos jogok gyakorlásában. Ide elsõsorban a tulajdonnal való rendelkezés tartozik élõk között vagy halál esetére. Mivel a Bíróság többször kifejezésre juttatta, hogy az Egyezmény és a kiegészítõ jegyzõkönyvben deklarált jogok és szabadságok betartásának parancsából az államok részére pozitív cselekvési kötelezettség keletkezhet, azzal is lehet érvelni, hogy a magántulajdon tiszteletben tartására vonatkozó igény az államot arra kötelezi, hogy azt a lehetõségeihez mérten harmadik személyek beavatkozásaitól megóvja. Ha például a hatóságok engedélyt adnak egy olyan demonstrációra, ahol összecsapásoktól lehet tartani, el lehet várni, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket annak rendezett lezajlásának biztosítása érdekében és azt, hogy megakadályozzák a vandálok tulajdontárgyakat károsító garázdálkodását. Az azonban a joggyakorlat alapján világosnak tûnik, hogy nem áll fenn pozitív cselekvési kötelezettség meghatározott esetekben, így különösen, ha például arról van szó, hogy a piaci tényezõk hatására bekövetkezett értékvesztést meg kellene elõznie az államnak. Ezt egyébként szintén egy német vonatkozású ügyben állapította meg a Bizottság, és hozzáfûzte, hogy az állam nem köteles megvédenie polgárait az infláció hatásaitól. A szóban forgó esetben a kérelmezõ azt panaszolta, hogy a megtakarításaira kapott kamatok után adóznia kellett, ami csökkentette a rendelkezésére álló tõkét. A kamat 6.5 %-os volt, miközben az infláció elérte a 7.5 %-ot az adott évben. A kérelmezõnek felszámított adóként mindössze évi 50 márkát kellett fizetnie a jövedelme, több, mint 2000 márka után. A kérelmezõ mindamellett sérelmezte, hogy az infláció folyamatosan csökkenti a tõkéjét. A Bizottság megállapította, hogy az állam szuverén hatásköre az adóztatás, amely közcélokat szolgál. A hivatkozott törvény ugyanakkor nem irányult a kérelmezõ tõkéjének csökkentésére, illetve arra, hogy ne biztosítson a tõkére járó hasznot az adott év idõtartamára. A Bizottság végül kimondta, hogy a vásárló érték biztosításának általános kötelezettsége nem vezethetõ le az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkébõl.
3.2 Anyagi jogi korlátok
A német alkotmány 14. cikkével ellentétben az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikke nem vonatkozik az öröklési jogra, és a Bíróság véleménye szerint, amely a "tulajodon tiszteletben tartása" szövegbõl indul ki, azt kiterjesztõ értelmezéssel sem lehet az öröklési jogra kiterjeszteni.
Az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikke védelmet nyújt ugyan a fennálló tulajdonra az állami beavatkozásoktól, nem alapoz meg viszont követelést az állam ellen, hogy intézkedései révén lehetõvé tegye az egyének számára, hogy tulajdonukat jobban hasznosítsák, illetve értékcsökkenéstõl megóvják. Ennek megfelelõen a Bizottság elutasította egy svéd tudós panaszát, aki azt sérelmezte, hogy az állam megtagadja, hogy kutatómunkájáért fizetést, illetve kutatási hitelt adjon, és ezáltal megfosztja a lehetõségtõl, hogy potenciális tulajdonjogait a kutatási eredményekben fennálló szellemi alkotások jogainak formájában hasznosítsa. Ezzel kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra, hogy az Egyezmény nem biztosít szociális jogokat, és ebbõl következik, hogy abból nem vezethetõ le a létminimum biztosítására vonatkozó jog. Ez a jog Németországban a jogirodalomban uralkodó felfogás szerint viszont egyenesen következik az emberi méltóság tiszteletben tartásának alapjogi elõírásából.
3.3 Idõbeli korlátok
Az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkére csak olyan tulajdontól történõ megfosztás vagy tulajdont ért sérelem esetén lehet hivatkozni, amelyek a kiegészítõ jegyzõkönyv hatályba lépése után történtek. Ezért nem terheli felelõsség a Német Szövetségi Köztársaságot a második világháború alatt a harmadik Birodalom intézkedései alapján - akár kül- akár belföldön - történt tulajdont ért megsemmisülés, megfosztás vagy egyéb sérelem miatt.
A fennálló határok ún. Ostverträge-ben (Keleti Szerõdések) Németország részérõl kinyilvánított elismerése nem eredményezte a Bizottság szerint a német állampolgárok egykori német területeken a második világháború bejfejezése után elkobzott vagyontárgyain fennálló tulajdonjog végleges elvesztését. A tulajdonjog elvesztését sokkal inkább az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv hatályba lépését megelõzõen egyedül a kérdéses területre bevonult államok részérõl történt elkobzó intézkedések okozták. Ezért az Ostrverträge, mint aktus nem érintett semmilyen, az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikke által védett jogot.
Az sem ütközik az adott cikkbe, ha egy állam az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv hatályba lépése után tagadja meg, hogy egy olyan, addig fenn nem álló kötelezettséget vállaljon, amely a jegyzõkönyv hatálybalépése elõtti tulajdonvesztésért való kártalanítás fizetésében testesül meg. A cikk rendelkezésében van ugyan utalás a nemzetközi jog általános elveire, amibõl az következik, hogy legalább a külföldieknek jár kártalanítási igény, ha egy állam tulajdonuktól fosztja meg õket. A Bizottság azonban a nemzetközi jog szabályait nem vizsgálhatja elkülönítetten; csak a kiegészítõ jegyzõkönyv adott cikkével összefüggésben alkalmazhatja azokat. Ha azonban adott esetben az elõírás alkalmazása rationae temporis kizárt, mivel a tulajdontól való megfosztásra a jegyzõkönyv hatályba lépése elõtt került sor, a nemzetközi jog általános elveit sem veszik figyelembe. Ezt állapította meg a Bizottság egy olyan személyek által beadott kérelemmel kapcsolatban, akik igazságtalanul kizárva érezték magukat azoknak a körébõl, akiknek a Német Szövetségi Köztársaság háborús okokból történt tulajdonvesztésért kártalanítást nyújtott.
V. A megfosztás és a használat szabályozása

1. Az 1. cikk szerkezetének fontossága
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye által biztosított tulajdonvédelem sajátosságai az elsõ kiegészítõ jegyzõkönyv 1. cikkének szerkezeti vizsgálata során ismerhetõk meg a legjobban. A Bíróság joggyakorlatában segítséget nyújtott ahhoz, hogy a cikk különbözõ elemeinek értelmezését egyfajta konzisztencia jellemezze, ami az ennek révén európai szinten, az Egyezménybõl fakadó jogok érvényesítésével kapcsolatban kialakult jogbiztonság megalapozásához nagyban hozzájárult. A Bíróság a cikket tartalmilag három elkülöníthetõ szabályra bontotta, és fokozatosan árnyalta a köztük fennálló viszonyt. A több szempontból is mintaértékû Sporrong és Lönnroth Svédország elleni ügy kapcsán fogalmazódott meg, hogy
"...ez a rendelkezés három elkülönült szabályt ölel fel. Az elsõ szabály, amely az elsõ bekezdés elsõ mondatában található, általános jellegû és a tulajdon tiszteletben tartásának elvét mondja ki; az ugyanezen bekezdés második mondatában helyet kapó második szabály a javaktól való megfosztásra terjed ki, és azt bizonyos feltételektõl teszi függõvé; a második bekezdésben rögzített harmadik szabály pedig elismeri, hogy a szerzõdõ államok jogosultak, többek között, hogy a javak használatát a köz érdekében szabályozzák. A három szabály nem 'elkülönült' abban az értelemben, hogy ne lennének egymással kapcsolatban: a második és a harmadik szabály a tulajdon tiszteletben tartásához való jogba történõ beavatkozás meghatározott példáira vonatkozik, és ezért õket az elsõ szabályban kimondott általános elvvel összhangban kell értelmezni."
A Sporrong ügy középpontjában az állt, hogy két ingatlanra Svédország egyik városában kisajátítási határozatot hoztak anélkül, hogy a kisajátításra sor került volna. Az adott ingatlanokon az építkezés lehetõségét is érintette ugyanakkor ez a tilalom. A Bíróság végül arra jutott, hogy a körülmények nem merítették ki a megfosztás követelményeit, de mivel a tulajdonjog lényegi részén esett csorba, és miután a fair balance teszt is erre mutatott, az 1. cikk sérelme fennállt, mégpedig a tulajdon tiszteletben tartására vonatkozó átfogó szabály megsértése miatt.
Lényeges szerep jut tehát a tulajdonjog tiszteletben tartását lefektetõ követelménynek, hiszen az államok tulajdonhasználat szabályozási jogosítványát e kissé gumiszabálynak tûnõ megállapítás hatósugarához mérten kell értelmezni.
A Bíróság annak meghatározására, hogy vajon e szabálynak megfeleltek-e az adott esetben, az ún. "fair balance" tesztet (igazságos egyensúly) alkalmazza. A Sporrong és Lönnroth-ügyben (69. szakasz) a Bíróság kimondta:
"A cikk elsõ bekezdés elsõ mondatának értelmezése céljából a Bíróságnak meg kell határoznia, hogy vajon a közösségi érdek és az egyén alapvetõ jogainak védelme között igazságos egyensúly (fair balance) valósult-e meg. Ezen egyensúlynak a felkutatása az egész Egyezményben rejlik, és az 1. cikk szerkezetében is tükrözõdik."
A fenti indoklásból jól látható tehát, hogy a fair balance teszt esetében egy általános érvényû, az Egyezmény egész értelmezése szempontjából is kardinális technikáról van szó. Azt is észlelni kell, hogy a Bíróság egyébként is egyre inkább hajlik arra, hogy ügyeket e tesztre való utalás alapján döntsön el tekintet nélkül arra, hogy álláspontja szerint az adott eset a cikk melyik mondata alá sorolható. A Bíróság általában az államokra hagyja annak meghatározását, mit is értenek õk közösségi érdeken. Magának az "egyensúlynak" a keresése az állami intézkedés és a jogkorlátozás között aztán már nagyfokú mérlegelést és helyenként politikai döntést is magában foglal. Azt viszont kijelenthetjük, hogy e téren nyilván szándékosan biztosítottak az államoknak széles mérlegelési jogkört (margin of appreciation), hiszen a tulajdon kapcsán mégis csak egy kiinduló jelentõséggel bíró gazdasági alapegységet érint az Egyezmény, így teljesen érthetõ, hogy az államok a szövegezés során minél nagyobb teret igyekeztek maguknak fenntartani saját gazdasági érdekeik védelmében.
A fair balance teszt dominanciájának elõretörése annak ellenére megfigyelhetõ a Sporrong-ügy után, hogy az 1. cikk szövegezése külön formulát igazából csak a megfosztás és a használat szabályozása esetére határozott meg. Az egyik oka ennek a folyamatnak, hogy a tulajdon tiszteletben tartásának sérelmét önálló beavatkozási formaként azonosította a Bíróság, amely kategória azért vált fontossá, mert a Bíróság vonakodott a megfosztás fogalmát a de facto megfosztás legegyértelmûbb esetkörén túlra kiterjeszteni. Ezért állapította meg a Sporrong-ügyben csak a tulajdon tiszteletben tartásának sérelmét, tagadván a de facto megfosztás feltételeinek fennállását. A tiszteletben tartási formula térnyerésének másik oka abban rejlik, hogy a Bíróságnak ki kellett nyilatkoztatnia, mely feltételek fennállta esetén lehet az elsõ bekezdés elsõ mondata alapján még jogszerûen beavatkozni. Ezek a feltételek anyagi és eljárásjogi jellegûek.
Mindenesetre a fair balance teszt tagadhatatlanul egyre inkább általános érvényû módszerré nõtte ki magát. Természetesen nem minden körülmények között alkalmas egy eset maradéktalan indoklására, de védelmet nyújt a tekintetben, hogy a tulajdonos számára nyitva álljon egy folyamat, amelyben megtámadhatja, hogy az adott beavatkozás valóban a közösségi érdeket szolgálja-e. Itt egy olyan folyamat adott, amely nemcsak az elõnyök mérlegelését veszi figyelembe, hanem azt is szem elõtt rajta, hogy a közjó érdekében tett bizonyos lépést a tulajdonos személyes jogainak megsértése nélkül nem lehetett volna-e ugyanúgy elérni. Sokfajta ilyen jellegû beavatkozás ugyanis magában foglalja egy "polgári jog meghatározását", ami azt eredményezi, hogy az egyén jogosulttá válik a 6. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes tárgyalásra.

  • kapcsolódó anyagok
ALKOTMÁNYJOG
POLGÁRI JOG
ALAPJOGOK
PTK
SZAKDOLGOZAT