Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

TASZ-Álláspont (19.) - A büntetõ jogszabályok módosításáról

2002. november 15. Társaság a Szabadságjogokért <>
letöltés

Mi az, ami a módosításból kimaradt?

A Javaslatnak a visszaélés kábítószerrel bûncselekményt érintõ szakaszaival a TASZ egyetért, mivel azok egyrészt újra megteremtik az elterelés lehetõségét az alkalmi kábítószer-fogyasztók számára is, másrészt enyhítik az indokolatlan szigort a terjesztõi típusú magatartásoknál. A Javaslat nem pusztán visszaállítja az 1993-as helyzetet, hanem annál jóval progresszívebb és ugyanakkor differenciáltabb elbírálásra ad lehetõséget.

A TASZ 1998 õszén igen komoly aggályokat fogalmazott meg az akkori kormány által elõterjesztett és végül 1999. március 1-én hatályba lépett Btk-módosítással kapcsolatban. "Európa legszigorúbb drogtörvényének" az elmúlt négy évben számos negatív hatása volt, s ezen nem változtat az a tény sem, hogy bizonyos esetekben valójában nem a törvény, hanem annak nem kellõen átgondolt kommunikációja volt felelõssé tehetõ a különbözõ káros következményekért. Feltétlenül le kell szögezni azt is, hogy a szigorítás eredményeként nem csökkent sem a kábítószerfüggõk, sem az alkalmi drogfogyasztók száma.
A szigorított szabályok megváltoztatása tehát feltétlenül szükséges. Ugyanakkor a TASZ drogpolitikai álláspontja változatlanul az, hogy a jelenlegi módosítás nem érint két olyan jogi problémát, amelyek esetében reformra lenne szükség.

Jelenlegi törvényünk semmilyen különbséget nem tesz az egyes illegális drogok között, sem egészségkárosító hatás, sem "társadalmi veszélyesség" szerint. A Btk. szerint minden illegális kábítószer egy kategóriába esik. A Javaslat nem szándékozik változtatni ezen a helyzeten. A TASZ álláspontja szerint a drogok közti törvényi szintû különbségtételre feltétlenül szükség van. A nemzetközi gyakorlat szerint még azokban az országokban is, ahol a magyar helyzethez hasonlóan a drogfogyasztót börtönbüntetéssel fenyegetik, különbséget tesznek az egyes szerek között. Hazánkban azonban ezt a differenciálást a törvény nem teszi meg, így például a marihuánával visszaélõk a heroinnal kapcsolatba kerülõkkel esnek egy megítélés alá. Ez a megoldás mind a keresleti oldalra, mind a kínálati piacra kedvezõtlen hatással van. A droghasználókat ugyanis ha elrettenteni nem is, de befolyásolni valóban lehet a törvényi szabályozással. Jól mutatja ezt Hollandia esete, ahol a könnyû drogok 1976-os kvázi-legalizációja óta folyamatosan csökken a keménydrog-fogyasztók aránya, míg átlagéletkoruk a világon szinte egyedülálló módon nõ. A jelenlegi helyzetben azonban hazánkban a kevésbé veszélyes drogokat semmi sem választja el a komolyabb egészségkárosító szerektõl, azt a valótlan üzenetet közvetítve a társadalom felé, hogy nincs különbség az egyes illegális szerek között. A differenciálás hiánya a kábítószer kínálati oldalán elkövetett bûncselekményeket is kedvezõtlen irányba befolyásolja. Egyrészt, míg a marihuána árusítását ugyanolyan büntetéssel szankcionálják, mint a heroinét, jóval több kereskedõ fogja az utóbbi szert árulni, hiszen annak forgalmazásával - azonos kockázat mellett - magasabb haszon érhetõ el. Másrészt, amíg a szereket nem választják külön, sokkal nagyobb az esély például arra, hogy a marihuánás cigarettát kínáló kereskedõ egyéb drogokat is forgalmazzon.

A drogok differenciálására többféle megoldás is elképzelhetõ. A kábítószereket különbözõ veszélyességi osztályokba lehetne sorolni, s a büntetés mértéke ilyenkor a drog mennyiségén kívül annak fajtájától is függne. A megkülönböztetésnek mind a kínálati, mind a keresleti oldali bûncselekmények elkövetõire ki kell terjednie, fenntartva azt, hogy a TASZ a fogyasztás teljes körû dekriminalizálásának a híve.
A Javaslat továbbra is fenntartja a drogfogyasztók büntetõjogi fenyegetettségét. A TASZ álláspontja szerint sem az alkalmi droghasználók, sem a kábítószer-függõk büntetõjogi üldözése nem befolyásolja pozitívan a kábítószer-fogyasztási statisztikák alakulását. Beteg, drogfüggõ emberek ugyanúgy nem a törvénykönyvek alapján döntenek szerfogyasztásukról, mint 15-16 éves kíváncsi kamaszok. A drogfogyasztás büntetõjogi fenyegetettségének nincs visszatartó ereje, a fogyasztók számának csökkenését csak megfelelõ felvilágosító és prevenciós programokkal lehet elérni.
Az elmúlt négy évben a korábbi trendnek megfelelõen évrõl-évre emelkedett a kábítószeres büntetõeljárások száma. 2001-ben 4332 eljárás indult kábítószerrel való visszaélés miatt. Elmondható ugyanakkor, hogy az amúgy is túlterhelt bûnüldözõk a könnyebb ellenállás felé elmozdulva elsõsorban nem a kínálati oldali bûncselekményekre, hanem az egyszerûen megoldható, fogyasztási típusú cselekményekre koncentrálnak. A droggal összefüggõ eljárások háromnegyede kizárólag kábítószer fogyasztása vagy tartása miatt indul. Jellemzõ adat, hogy a fiatalkorú bûnelkövetõk aránya több mint kétszer olyan mértékben nõtt a szigorítás óta, mint az összes drogos eljárás száma. Egyre több diákot és fiatalkorút ér utol a Btk. szigora, a kérdés csak az: vajon hatékony-e a kábítószerekkel szembeni fellépés, ha az a gyakorlatban gyakran azt jelenti, hogy 15-16 éves fiatalok válnak büntetõeljárások alanyaivá?

A felmérések szerint a leginkább veszélyeztetett korosztály, a tinédzserek körében a korábbi évek gyakorlatával szemben 2000-ben megállt a kábítószert kipróbálók arányának növekedése. Kevéssé valószínû azonban, hogy ez a jelenség a Btk. szigorának a következménye. Egyfelõl a legfrissebb adatok szerint 2001-ben ismét emelkedett a drogokat már kipróbáltak aránya a középiskolások körében, másfelõl a TASZ álláspontja szerint a vizsgálatok értékelésekor hiba lenne figyelmen kívül hagyni a felméréskor érvényben levõ büntetõjogi szabályokat és az azokról folytatott közbeszédet. 2000 volt az elsõ olyan év, amikor teljes egészében az új drog-jogszabályok voltak érvényben, s anélkül, hogy a kutatásokat végzõk szakmai kompetenciáját megkérdõjeleznénk, nem tagadhatjuk, hogy a szigorításnak igen jelentõs hatása lehet a drogproblémával kapcsolatos minden jelenségre, így a kérdõíves vizsgálatok eredményeire is. Legyen szó bár természetesen anonim vizsgálatokról, naivitás lenne azt feltételeznünk, hogy a 2000-re a köztudatba minden bizonnyal nagymértékben "beépült" drogjogi szigor nem befolyásolja kedvezõtlenül a fiatalok õszinteségét.

Hangsúlyozzuk, hogy a drogfogyasztás dekriminalizálása nem jelentené a kábítószerek legalizálását. Dekriminalizálás esetén a kis mennyiségû drog saját célra történõ megszerzését, tartását és fogyasztását nem büntetné a törvény, ez azonban nem jelentené azt, hogy a drogok átadása vagy az azokkal való kereskedés ne lenne bûncselekmény. A kábítószerekhez való hozzájutás nem hogy könnyebb, hanem valószínûleg nehezebb lenne, hiszen a fogyasztók üldözésének megszûnésével a felszabaduló rendõri erõket a kábítószer-kereskedõk elfogására lehetne fordítani. Az utóbbi évek nyugat-európai példái bizonyították, hogy a drogfogyasztás dekriminalizálása nem jár együtt a fogyasztás jelentõs mértékû növekedésével, de javítja a kereskedõkkel szembeni rendõri fellépés hatékonyságát.

Álláspontunk szerint az önrendelkezési jogot tiszteletben tartó törvényhozás a saját használatra szolgáló kis mennyiségû kábítószer birtoklását és megszerzését nem kriminalizálhatja. Az Európai Unió számos tagállamában is ebbe az irányba halad a jogalkotás és jogalkalmazás, különös tekintettel a kannabisz-származékokra. A fogyasztót megkímélõ büntetõpolitika hatékonysága a tapasztalatok szerint nem kisebb, mint a prohibíciót a fogyasztókra is kiterjesztõ gyakorlaté.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
BŰNÜLDÖZÉS
EGYÉB PUBLIKÁCIÓ
TASZ