A homoszexualitás társadalmi megítélése a büntetõjog, illetve a 37/2002 (IX.4.) AB határozat tükrében

2003. július 10. Weimann Krisztina
letöltés

IV. Kitekintés az Európára

A vonatkozó alkotmánybírósági határozat részletesebb vizsgálata elõtt érdemes egy pillantást vetni a kérdéssel foglalkozó nemzetközi joggyakorlatra, annál is inkább, mivel a magyar határozat is figyelmet szentel neki annak hangsúlyozásával, hogy a különbözõ bírói fórumok döntései nem rónak kötelezettséget az Alkotmánybíróságra. Mégis lényegesek lehetnek a határozat jogalapjának értékelésénél.
A nemzetközi joggyakorlatban a melegek jogaival kapcsolatosan a bíróságoknak rendszerint három esettípussal kellett foglalkozniuk: a homoszexualitás büntetõjogi megítélésével, a társadalmi életben való részvétel során ért hátrányok megszüntetésével (pl. munkahelyi diszkrimináció, gyermekelhelyezés, örökbefogadás), valamint a homoszexuális párok jogi elismerésével. (Garai, 2002. 113. o.)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) egy örökbefogadással, és egy gyermekelhelyezéssel kapcsolatos ügyben
(Fundamentum, 2002. 163. o.) a nemi irányultságon való megkülönböztetést a magánszféra megsértésével összefüggõ diszkriminációként kezelte (az emberi jogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló egyezmény 8. és 14. cikke alapján). A hasonló elvi alapállás és a két eset közti csekély különbség ellenére a bíróság eltérõ döntésre jutott. Philippe Fretté örökbefogadási ügyében az EJEB azt állapította meg, hogy Franciaország az örökbefogadási kérelem elutasításával nem sértette meg a homoszexuális kérelmezõ jogát arra, hogy szexuális irányultsága miatt ne részesüljön hátrányos megkülönböztetésben a magánéletére kiható hatósági döntés során. A bíróság ugyan elismerte, hogy az örökbefogadási kérelmet kizárólag Fretté szexuális orientációja miatt utasították el, kinyilvánította azonban azt is, hogy e kérdés elbírálása során az egyes államok nagyobb értékelési szabadságot élveznek, mint más diszkriminációs kérdésekben, mert az örökbefogadás terén nincs olyan egységes európai szabályozási mérce, amely támpontot adhatna az EJEB számára az ügy mérlegelésében. (Fundamentum, 2002. 164. o.)
A Da Silva-ügyben a portugál bíróság tagadta meg egy meleg apától felügyeleti jogát a gyermek érdekére hivatkozva, amikor a bírák által is elismerten nem fért kétség a férfi gyermeknevelésre való alkalmasságához. (Fundamentum, 2002. 164. o.) Az EJEB megállapította, hogy a portugál bíróság megsértette az egyezmény 8. cikkét a 14. cikkel összefüggésben, amikor a gyermekelhelyezésnél felmerülõ tényezõk közül (pl. mindkét szülõnek a nevelésre való alkalmassága) kizárólag az apa szexuális orientációját vette figyelembe.
Közvetlenebbül érinti a magyar alkotmánybíróság döntését - miként azt a határozat is kiemeli - a Sutherland-ügy, amely a beleegyezési korhatár homoszexuális férfiakra nézve magasabb mivoltát az egyezmény 8. és 14. cikkébe ütközõnek találta. (Garai, 2002. 114. o.)
Az Európai Unió szabályozásában kiemelkedik az 1999. május 1-én hatályba lépett Amszterdami Szerzõdés, amely mérföldkõ a homoszexuálisok jogai szempontjából. A 13. cikkely megfogalmazása szerint:
"A Tanács a Bizottság javaslatára egyhangúlag cselekedve és az Európai Parlamenttel való konzultáció után, megteheti a megfelelõ lépéseket, hogy megtiltsa a nemi-, a faji- vagy etnikai eredet, a vallás vagy hit, a fogyatékosság, a kor vagy a szexuális orientáció alapján való diszkriminációt."
A cikkely jelentõségét az adja, hogy elõször utal a Szerzõdés a szexuális orientációra, mint a diszkrimináció egyik lehetséges alapjára a nemi és a nemzetiségi megkülönböztetésen kívül. Az idézett rendelkezés alapján az EU elismeri, hogy létezik a szexuális orientáció miatti diszkrimináció, és feladatául tûzi ki az ezzel szembeni intézkedések megtételét. ( ILGA-Europe, 2000. 20. o.)
Mindazonáltal a 13. cikkely az általános jogi alapelvek között kapott helyet, így nem áll meg önmagában, nincs közvetlen hatálya, hanem lehetõvé teszi az EU szerveinek, hogy ennek megfelelõ jogszabályokat alkosson, ha úgy látja jónak, és ha hatáskörrel rendelkezik az adott esetben.
Az Amszterdami Szerzõdés hatályba lépését megelõzõen az Európai Bíróság gyakorlatát az jellemezte, hogy az "egyenlõ bánásmód", mint általános jogelv alkalmazását és ezen keresztül a nemi diszkrimináció kérdését az egyes nemekkel szemben kialakított társadalmi szerepek és elvárások alapján értékelte és nem akarta azt az egyenlõség elvének egy általánosabb szintjére terelni. (Jenei, 2002. 150. o.) Jól példázza ezt a felfogást az a döntés, mely szerint nem megkülönböztetõ jellegû egy olyan vállalati szabályzat, amely a hozzátartozóknak juttatandó utazási kedvezményt csak heteroszexuális pároknak adja meg, mert - a bíróság érvelése szerint - az nemcsak a "nõi" hanem a "férfi" párokat is kizárja a kedvezménybõl. (A felperes egyébként leszbikus volt. ) (Jenei, 2002. 149. o.)
Amint arra fentebb is utaltam: sem az említett döntések, sem az Európai Parlament 1998. szeptember 17-én kelt határozata - amely kinyilvánítja, hogy nem adják meg az Európai Uniós tagságot azoknak az országoknak, amelyek törvénykezéseikben vagy intézkedéseikben megsértik a homoszexuálisok emberi jogait - jelenleg semmilyen tekintetben nem kötik a magyar alkotmánybíróságot. Mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy a határozat sokéves várakozás után a csatlakozás jól látható közeledtével született.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
ALAPJOGOK
KISEBBSÉGI JOGOK
SZAKDOLGOZAT