A homoszexualitás társadalmi megítélése a büntetõjog, illetve a 37/2002 (IX.4.) AB határozat tükrében

2003. július 10. Weimann Krisztina
letöltés

VI. Konzekvenciák

Folytatva az elõzõ részben írtakat: az AB határozat formálisan megoldotta az alkotmányossági problémát, komoly lépést téve a melegjogok terén. Az említett hiányosságok azonban rávilágítanak a döntés gesztusértékûségére; arra, hogy még mindig munkál a társadalom, és a bírák (tekintettel a különvéleményekre) kollektív tudatalattijában az a homofób elképzelés, amely a 199. §-t létrehozta: elõször is, hogy a homoszexuális magatartás eltanulható, valamint az a meggyõzõdés, hogy a homoszexualitás ettõl függetlenül is "természet elleni", és, hogy a népesség heteroszexuális beállítottsága lenne kívánatos. (Takács, 2002. 96. o.)
Azt, hogy a határozat mögött nem áll - legalább jogalkalmazói szinten - valódi szemléletváltozás, az is bizonyítja, hogy a bíróság szerint nem alkotmányellenes a "fajtalanság", valamint a "természet elleni fajtalanság" megbélyegzõ és elavult terminológiája, mivel érvelésük szerint ez olyan terminus technikus a büntetõjogban, amelynek alkalmazásával pontosan körülhatárolható az adott magatartásforma. Az Alkotmánybíróság arról sem vett tudomást, hogy egyik korábbi határozata (21/1996. (V. 17.) AB határozat) - melyben nem engedélyezte egy olyan homoszexuális érdekvédelmi szervezet nyilvántartásba vételét, melynek fiatalkorúak is tagjai lehetnek, a gyermek védelemhez való jogára és arra való hivatkozással, hogy az ilyen korú fiatalok nem rendelkeznek kellõ élettapasztalattal arra a kockázatvállalásra nézve, amelyet egy ilyen szerepvállalás késõbbi életükre nézve jelenthet - nem áll összhangban jelenlegi döntésével. A Habeas Corpus Munkacsoport elnevezésû jogvédõ szervezet szerint sokkal veszélyesebb a serdülõkre az, ha felnõttekkel folytatnak szexuális kapcsolatot, mintha "nyilvános kontroll alatt álló jogvédõ szervezethez csatlakoznak". (Juhász-A. Tímár, 2002. 205. o.)
Ezek a fejtegetések elvezetnek a 199. § lényegéhez, a fiatalkorúak felnõttek általi szexuális kizsákmányolásához, a fizikai, pszichikai, társadalmi függõség okozta alárendeltség kérdéséhez, amelynek a határozat nem szentelt figyelmet. Itt kell megemlíteni, hogy az Alkotmánybíróság kompetencia híján nem dönthetett abban a kérdésben, melyet az indítványozók szintén felvetettek, hogy jelenleg nem bûncselekmény az, ha egy 14-18 év közötti személy 12-14 év közötti gyermekkel "fajtalankodik" (értendõ ezalatt akár homoszexuális kapcsolat is), noha az ilyen jellegû szexuális magatartás éppoly intenzív és a pszichoszexuális fejlõdést befolyásoló lehet, mint a közösülés. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a jogalkotó kellõen érettnek tartja ezeket a fiatalokat egy ilyen döntésre. A 14 és 18 év közöttieket homoszexuális viszonylatban ugyanakkor nem tartotta elég érettnek ugyanerre egy felnõttel szemben. Nem gondolom, hogy egy 12-14 év közötti gyermek megfontoltabb döntést hozhat (homo)szexualitásával kapcsolatban, mint egy 14-18 éves. A két eset közti különbség abban a momentumban ragadható meg, hogy az utóbbiban az "elkövetõ" nagykorú; ráadásul a megrontás bûncselekményét követi el az a 18 éven felüli, aki 12-14 év közötti fiatallal fajtalankodik. Mindez alátámasztja azt a gondolatmenetet, hogy a fiatalkorúak egészséges szexuális fejlõdését - az így burkoltan megnyilvánuló törvényhozói szándék szerint is - sokkal inkább a felnõttekkel való kiegyenlítetlen szexuális kapcsolatok veszélyeztetik és újfent igazolják, hogy a 199. § célja valójában nem volt más, mint kifejezni a társadalom homoszexualitással kapcsolatos ellenérzéseit.
Juhász Géza és A. Tímár Eszter egy igen elgondolkodtató szemszögbõl világítja meg ugyanezt. Állításuk szerint az Alkotmánybíróság határozata nemcsak a melegjogok szempontjából aggályos az elõzõ fejezetekben kifejtettek okán, hanem a nõi és gyermekjogok miatt is. Kétségtelen, hogy a 199. §-nak volt olyan funkciója is, hogy a fiatalokat védje a felnõtt homoszexuálisok általi visszaélésektõl. Tapasztalatok szerint az esetek túlnyomó többségében az elkövetõk 35 éven felüli férfiak voltak, nõi elkövetõk jellemzõen nem fordultak elõ. A sértettek többnyire rossz szociális körülmények között élõ, az utcára került, bántalmazott, vagy állami gondozott ún. veszélyeztetett gyermek. Ezek a kapcsolatok tehát sohasem alapultak kölcsönösségen, mert a terheltek a fiúk elhanyagoltságával, nincstelenségével éltek vissza. A cikkírók szerint a 199. § abban a tekintetben is diszkriminatív volt, hogy heteroszexuális férfiak hasonló cselekményeivel szemben a leányok nem kaptak védelmet. ( Ahogy az sem tilos a férfiak számára, hogy bûnözõk által megkínzott és prostitúcióra kényszerített akár 14 éves lánnyal létesítsenek szexuális kapcsolatot.) Végkövetkeztetésük szerint, mivel a szexuális bûnözés jellemzõen férfibûnözés, "minden olyan megkülönböztetés, amely a homoszexuális visszaéléseknek, bûncselekményeknek a hasonló heteroszexuális cselekményekhez képest szigorúbb, vagy kiterjedtebb szankcionálásához vezet, egyúttal valójában a sértetti körre nézve is diszkriminatív: megvédi a férfiakat és a fiúkat a szexuális visszaélésektõl, de nem védi meg a nõket és a lányokat."
( Szomorú folyománya ennek, hogy patriarchális társadalmunk a nõk szexuális kiszolgáltatottságát ezek szerint nem tekinti rajtuk esett sérelemnek.)
Végül érdemes megemlíteni Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indoklását, melyben az állam további szerepvállalására hívja fel a figyelmet annak érdekében, hogy a fiatalok megalapozottabb döntést hozhassanak homoszexuális irányultságuk felvállalásáról, és hogy elõsegítse egy elõítélet-mentes társadalmi közeg kialakulását. Véleménye szerint kiváltképp az iskolarendszeren keresztül, a középiskolában megvalósítandó felvilágosítással lehetne ezt elõmozdítani, bemutatva a különbözõ szexuális irányultságok közötti választás következményeit "a különbözõ nézetek képviselõinek teret engedõ fórumok megszervezésével".
A közelmúltban történt is hasonló kísérlet a Labrisz Leszbikus Egyesület szervezésében PHARE támogatással. (Solymár, 2002. 197.o.) A program keretében oktatási szakemberek és melegjogi aktivisták kívántak tanórai beszélgetést folytatni középiskolai diákokkal azzal a céllal, hogy megpróbálják eloszlatni a heteroszexuális fiatalokban a homoszexualitással kapcsolatos elõítéleteket. Néhány megtartott óra után a politika is tudomást szerzett a programról, s noha az nem volt törvényellenes, homofób nézetek hangoztatásával (például a szexturizmust szolgáló kerítéshez való hasonlítással) gyakorlatilag ellehetetlenítette azt.
Az ilyen esetek arra engednek következtetni, hogy igen erõs a társadalomban a homoszexualitással szembeni intolerancia, ezért az említett rosszemlékû elõzmények ellenére a jövõben valóban szükséges lenne megvalósítani a Kiss László által is megfogalmazottakat, különösen, mivel az Európai Unió is támogatja ezeket a kezdeményezéseket.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
ALAPJOGOK
KISEBBSÉGI JOGOK
SZAKDOLGOZAT