Címke: állatvédelem

Segítség, állatvédelmi hatóság lettem!

A Szerző írásával azoknak kíván segíteni, akik új feladatként kapták az állatvédelmi hatósági hatáskört, illetve részletkérdésekben azoknak is több újdonságot tud mutatni, akik már évek óta foglalkoznak vele. “Ha valaki kellő elhivatottságot érez és elegendő kitartása, akaratereje és pszichés támogatottsága van ahhoz, hogy egyszerre segítsen rászoruló állatok sorsán és tűrje a perlekedési tébolyban szenvedők és a bejelentők sokszor ok nélküli erős kritikáját, akkor egy csodálatos hivatást végezhet amelynek valódi társadalmi értéke van.” A Szerző a környezet- és állatvédelemnel kapcsolatos jog szakértője, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat Egyesület titkára. Letöltés

Zárókőből alapkő – az ultima ratio elv elporladása állatkínzás bűncselekményeknél (kitekintéssel a szankciókiszabás tendenciái miatt kialakulóban lévő “forum shoppingra”)

Ultima ratio mint végső eszköz – de valóban az? Az utóbbi években rendre megjelentek olyan állatvédelmi hatósági döntések, melyekben akár tízszeres anyagi hátrányt okozó szankciót is kiszabtak a hatóságok azonos cselekmények esetén mint a bíróságok. Aztán jött a kettős értékelés tilalmáról szóló alkotmánybírósági döntés, de paradox módon a párhuzamos eljárások kapcsán a szankciók helyett alkalmazott közigazgatási intézkedések (jellemzően állattartástól eltiltások) is nagyobb hátrányt jelentettek az elkövetők életvitelére, megélhetésére mint a csekély összegű pénzbüntetések. Ezzel a jelenséggel egyidőben megindult a “forum shopping” vagyis a büntetőeljárás helyett az állatvédelmi hatósági eljárások kezdeményezése, hiszen nagy valószínűséggel súlyosabb szankciókat szabnak ki az elkövetőkre –...

Állatvédelmi vagy szomszédjogi szabály a 41/2010. (II. 26.) Korm. rend. 14. § (2) bekezdése?

Az “indokolatlan” kutyaugatás vezető probléma az állatvédelmi hatósági és jegyzői birtokvédelmi eljárások megindításánál. Látszólag van a kezelésére egy remek szakasz a kedvtelésből tartott állatok tartásáról szóló kormányrendeletben, amivel csak az az egy bökkenő, hogy egy kósza szomszédjogi szabály egy állatvédelmi jogszabályban. Hogyan lehet mégis megoldást találni a problémára? A Szerző az elmélet áttekintésén túl saját és bírósági jogesetekkel segíti a hatósági jogalkalmazókat. A Szerző a környezet- és állatvédelemnel kapcsolatos jog szakértője, a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegély-szolgálat Egyesület titkára. Letöltés