Címke: büntetőjog

Emberkereskedelem Bács-Kiskun megyében – Végzés a Szegedi Ítélőtáblán

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az I. fokon eljáró bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügybe, amelyben emberkereskedelemmel vádoltak meg több vádlottat. A táblabíróság döntését azzal indokolta, hogy az I. fokú bíróság több eljárási szabályt is megsértett, ítélete felülbírálatra alkalmatlan.

Szemérem elleni erőszak – végzés a Szegedi Ítélőtáblán

Hatályon kívül helyezte a Békés Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy medgyesbodzási férfit I. fokon felmentettek a szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények vádja alól.

Pedofília: házkutatás már állami intézményeknél is

Pedofília: házkutatás már állami intézményeknél is

Tizenegyezer pedofil jellegű bűncselekmény miatt indított nyomozást a rendőrség az elmúlt évben. A kiskorúakról készült pornográf fotókat nem csak otthon, hanem munkahelyen is letöltöttek, az érintettek között segédmunkás ugyanúgy megtalálható, mint orvos vagy rendőr.

Kábítószerrel való visszaélés kísérlete – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Helybenhagyta az I. fokon eljáró bíróság ítéletének a büntetési tételre vonatkozó részét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, így jogerősen 3 év börtönbüntetést kapott az a Bács-Kiskun megyei férfi, M. I., akinél egy rendőri ellenőrzés során jelentős mennyiségű kábítószert találtak. Változott a bűncselekmény minősítése: a táblabíróság a vádlottat kábítószerfüggőként, jelentős mennyiségű kábítószerrel visszaélés kísérletében mondta ki bűnösnek.

Szemérem elleni erőszak a Szelidi-tónál – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy kiskunlacházi férfit, G.G.-t mondtak ki bűnösnek. Így a vádlott a nevelt lánya sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak miatt jogerősen 5 év börtönbüntetést kapott.

Erőszakos közösülés Magyarbánhegyesen – Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Helybenhagyta az I. fokú bíróság ítéletének büntetési tételre vonatkozó részét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, így jogerősen 12 év fegyházbüntetést kapott az a magyarbánhegyesi férfi, Á. Z., akit folytatólagosan, 12. életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülés miatt ítéltek el. A táblabíróság a feltételes szabadságra bocsátásból való kizárásról szóló rendelkezést mellőzte.

Emberölés Szegeden – ítélet a Szegedi Ítélőtáblán

Megváltoztatta az I. fokú bíróság döntését a Szeged Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy 68 éves férfit, Nagy Istvánt emberölés miatt 4 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt a Csongrád Megyei Bíróság.