Címke: egyetem

Universitatis ludus – On-line nyereményjáték a pécsi jogi karon!

A pécsi jogi kar az idei évben a beiskolázási kampány támogatására on-line játékot indított, melyet „Universitatis ludus” néven hirdetett meg. A játék célja, hogy az intézmény felkeltse a beiskolázási célcsoport figyelmét a PTE ÁJK képzési portfóliójára.

Jogi kari felvételik

Jogi kari felvételik

Idén is több ezren jelentkeztek az ország jogi egyetemeire. Az államilag finanszírozott nappali jogászképzésnél legalább 460, a költségtérítésesnél pedig 280 pontra volt szükség a felvételhez. A legmagasabb ponthatárt Miskolcon (470) és Szegeden (465) húzták meg. A költségtérítéses képzésekre augusztus 7-ig várják a pótjelentkezőket.

A leghosszabb mandátum – Beszélgetés Kiss László alkotmánybíróval

A leghosszabb mandátum – Beszélgetés Kiss László alkotmánybíróval

1998 márciusa óta megszakítás nélkül alkotmánybíró. Bíráskodott valamennyi elnök időszakában, Sólyom Lászlótól Lenkovics Barnabásig. A közigazgatási jog szakértője, az elmúlt években mégis az ügynökvád miatt került a hírekbe. Ebben az ügyben is különvéleményt csatolt.

Alkalmazott tudományok egyeteme, hallgatói kompetenciamérés – Több ponton módosult a nemzeti felsőoktatási törvény

Az egyetemen kívül létrejöhet új intézményi kategóriaként az alkalmazott tudományok egyeteme, több helyen lehetnek közösségi képzőközpontok, megjelenik a hallgatók kompetenciamérése, bevezetik a mesteroktató kategóriát, valamint változnak a hallgatói átsorolás feltételei is. Így módosult a nemzeti felsőoktatási törvény, amelyet 123 támogató szavazattal, 65 nem ellenében változtatott meg az Országgyűlés.

Nemi erőszak jogi egyetemi gólyatáborban – Távozik az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának HÖK-elnöksége

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító- és Óvóképző Kar hallgatói önkormányzatának (HÖK) elnöke pénteken lemondott, és “visszahívta elnökségének tagjait”, az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói önkormányzatának elnöksége pedig benyújtotta lemondását az egyetem gólyatáboraiban történt erőszakos bűncselekmények miatt.

Nyilvánosak a felvételi ponthatárok – jogi karok ponthatár listája

Nyilvánosak a felvételi ponthatárok – jogi karok ponthatár listája

Kedden este közzétették a 2012 szeptemberében induló felsőoktatási képzések ponthatárait. A legtöbb (482) pontot a Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodási szakához kellett megszerezni, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen alkalmazott közgazdaságtan szakon 471, az ELTE jogi karán 467 pontra volt szükség a bekerüléshez. Idén 110 ezren felvételiztek, 67 százalékuk elektronikus úton.