Címke: igazságszolgáltatás

Hetvenmilliárd kell jövőre a bíróságok működésére

Hetvenmilliárd kell jövőre a bíróságok működésére

A bírói szuverenitás elsősorban anyagi természetű kell legyen, hiszen ha a kormánytól várják az évi költségek fedezetét, akkor már kétségessé válik a függetlenség. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ülésén átvették megbízatásukat az új bírák, és költségvetési kérdések is szóba kerültek. Beszélgetés dr. Lomniczi Zoltánnal, a Tanács elnökével.

A héten választják az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagjait

A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint az elmúlt fél évszázadban nem volt olyan jelentős változás az igazságszolgáltatásban, mint napjainkban. Lomnici Zoltán főbíró annak kapcsán nyilatkozott, hogy csütörtökön OIT-választást tartanak, illetve a közelmúltban megállapodás született a 2005-ben felállítandó két új ítélőtábla elhelyezéséről.

Változnak az ügyvédi költségek

Változnak az ügyvédi költségek

Változnak az ügyvédi költségek; a szeptember 1-jén hatályba lépő új igazságügy-miniszteri rendelet szerint a bíró a pernyertes fél kérésére, a pertárgyérték nagyságától függően, öt, három vagy egy százalékban, illetve legkevesebb ötezer forintos óradíjban határozza meg azt az összeget, amelynek megfizetésére a pervesztes kötelezhető.

Leszbikus tanárnő perli a gyalázkodó diákokat

Egy angol leszbikus tanárnő a Lordok Házához fordult kártérítési igényével, miután munkahelyéről távoznia kellett a tanulók miatt, akik folyamatosan zaklatták szexualitás irányultságára célozva.

Ítélőtábla Szegeden

Január 1-én a budapesti és a pécsi után 52 év után Szegeden is megalakul az Ítélőtábla. A Szegedi Ítélőtáblához a következő hónapokban a megyei- és a Legfelsőbb Bíróságtól mintegy 2700 büntető-, polgári- és peren kívüli ügy kerül át.

Három ítélőtábla létesül január elsejével

Január 1-jétől, 52 évnyi szünet után, újra lesznek ítélőtáblák Magyarországon. A fővárosban, Szegeden és Pécsett felálló és működését júliusban megkezdő három ítélőtábla egy új bírósági szintet alkot majd a megyei bíróságok, illetve a Legfelsőbb Bíróság között.

A sajtójog aktuális kérdései

A tanulmány a sajtójog idõszerû felvetéseirõl, az új kihívásokról szól és elsõsorban azokat a bírósági eseteket elemzi, amelyek kapcsán felmerülhet a sajtójogi szabályozás szükségessége. Az ismertetett ügyek a bíróságok gyakorlatának jövõbeni differenciálódásához vagy éppen egységesítéséhez járulhatnak hozzá. A tanulmány továbbá a média és a jog kapcsolatát, valamint a sajtójog jogrendszerbeli helyét vizsgálja és megállapítja, hogy a médiával kapcsolatos jogszabályok a médiához való irányultságuk szerint két kategóriába sorolhatók: direkt anyagi jogi szabályok és az indirekt jogszabályok. A tanulmány leszögezi, hogy a médiajog továbbra sem önálló jogág, hanem gyûjtõterülete azon törvényeknek és alacsonyabb rendû jogszabályoknak, amelyek a médiához direkt vagy indirekt módon...

Menesztenék az OIT hivatalvezetőjét

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) még e hónapban rendkívüli ülésen foglalkozik az OIT Hivatalát ért súlyos kifogásokkal. A Népszabadság értesülései szerint a megyei bírósági elnökök kezdeményezték Zanathy János hivatalvezető menesztését.