Címke: ingatlanjog

Kétlépcsős ingatlanárverési rendszer januártól

Kétlépcsős ingatlanárverési rendszer januártól

Kétlépcsőssé vált az ingatlanárverési rendszer január 1-jétől; az eddigi nyilvános licitet elektronikus versengés előzi meg – közölte Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a csütörtöki, budapesti kormányszóvivői tájékoztatón.

Recenzió Szalma József Az Ingatlan-nyilvántartási jog című könyvéről

A vizsgált mű elsősorban a magyar telekkönyvi, azaz ingatlan-nyilvántartási jog fejlődésmenetét, valamint hatályos szabályait, alapelveit elemzi az európai jogfejlődés áramában. A nyugati (német, osztrák és francia) kitekintés mellett a szerző figyelmet szentel a Magyarországgal szomszédos országok ingatlan-nyilvántartási rendszereinek. A szomszédos országok jogrendszereibe való kitekintés nemcsak jog-összehasonlítási okból szükséges, hanem azért is, mert az ingatlan-nyilvántartás – mint az ingatlantulajdon szerzésének előfeltétele, azaz a tulajdonszerzés jogi garanciája – a határon túli kapcsolatok fejlesztésének fontos eleme lehet napjainkban is. Letöltés

Termőföldbe fekteti a pénzt a lakásmaffia

A jogszabályok szigorítása következtében mára évi száz-százötvenre csökkent a lakásmaffia áldozatainak száma, a károsultak többnyire elesett, idős emberek. Az ingatlanra specializálódó bűnszövetkezetek következő célpontja a termőföld lehet.

Hol érdemes ingatlant venni?

A várakozáson felül jól teljesítő évkezdetet erőteljesebb tavaszi visszaesés és nyári pangás követte a lakáspiacon. Míg a tavaszi visszaesést az magyarázhatja, hogy az emberek ekkorra szembesültek ténylegesen a gazdasági megszorítások hatásával, a nyári mérsékelt forgalom az általános szezonalitásra, illetve a szokatlanul nagy melegre fogható. Érdeklődés, regisztrálás szintjén folyamatos volt a kereslet, a visszaesés a tényleges üzletkötésekben mutatkozott meg.

Tubesi radar: perre készülnek Pécsen

Ingatlanjaik értékcsökkenése miatt, több mint 1200 pécsi ingatlantulajdonos készül perre az állam ellen, ha megépül a Tubesre tervezett NATO-lokátorállomás. Egy most elkészült tudományos kutatás szerint, a radar évente 62 milliárd forintos közvetlen gazdasági kárt okoz majd Pécsnek.

Nem lesz jövőre ingatlanadó

Nem lesz jövőre ingatlanadó – így döntöttek az MSZP vezető testületei. Ezt Kékesi Tibor, a szocialista frakció költségvetési munkacsoportjának tagja nyilatkozta a Világgazdaságnak.

Ingatlanadó: két százalék alatt?

Ingatlanadó: két százalék alatt?

Az uniós államok többségében van ingatlanadó, melynek mértéke legfeljebb két százalék. Ez Magyarországon túl magas lenne – jelentette ki Kovács László.

“Bevezethetetlen az értékalapú ingatlanadó”

“Bevezethetetlen az értékalapú ingatlanadó”

Bevezethetetlen az értékalapú ingatlanadó az ingatlanszakma szerint úgy, ahogy az a koalíciós megállapodásban szerepel. Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal volt elnöke szerint előbb néhány év alatt egy országos ingatlankatasztert kellene létrehozni, az átmeneti időszakban pedig csak az alapterület alapján szabadna adóztatni az ingatlantulajdonosokat.

A luxusadó besegített

A luxusadó besegített

Jövőre több új adójogszabály bevezetésére van esély, ezek egy része még kicsit nyers állapotban került nyilvánosság elé. A szakma javában bírál.