Címke: jogalkotás

Sürgősségi előzetes döntéshozatal

Sürgősségi előzetes döntéshozatal

A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térsége vonatkozásában alkalmazandó új eljárás: a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – tájékoztat az Európai Bíróság.

2 éves a távoltartás intézménye

Nőjogi civil szervezetek a távoltartó rendelkezés hatályba lépésének második évfordulóján nyílt levélben kérték az Igazságügyi és Rendészeti Minisztert a jogintézmény módosítására – közölte a PATENT Jogvédő Egyesület.

Egyházi forintok

Egyházi forintok

A napokban az Oktatási és Kulturális Minisztérium tervezete és az Alkotmánybíróság döntése nyomán az egyházi közoktatási intézmények finanszírozása ismét a közbeszéd tárgya lett.

Regionális szinten működnek tovább a közigazgatási hivatalok

A jövőben is regionális keretek között működnek a közigazgatási hivatalok, miután a kormány rendeletben biztosította ennek a jogszabályi feltételeit – közölte az önkormányzati miniszter kedden. A Fidesz és a KDNP rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezte a kormányrendelet ügyében.

Módosult a területrendezési törvény

Az ország területének különböző övezetekbe besorolását, a gyorsforgalmi utak, a tervezett hidak és kikötők felsorolását is tartalmazza egyebek mellett az Országos Területrendezési Tervről szóló törvény módosítása, amelyet hétfőn fogadott el a parlament.

OGY: Jogi személyek büntetőjogi felelőssége

A képviselők közül egyedüliként felszólaló Bárándy Gergely (MSZP) arról beszélt kedden a parlamentben, a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló törvényjavaslat vitájában, hogy a büntetőjogi felelősséget nem mondja ki a törvény, de lehetővé teszi a büntetőjogi intézkedés alkalmazását.