Címke: jogászképzés

Jogi perbeszédverseny európai régiós döntőjét rendezik Pécsett

Jogi perbeszédverseny európai régiós döntőjét rendezik Pécsett

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) ad otthont a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) joganyagához kapcsolódó idei perbeszéd-világverseny egyik csütörtökön kezdődött, európai regionális döntőjének – közölte az Európai Joghallgatók Szövetségének (ELSA) pécsi elnöke az MTI-vel.

Jogász kerestetik – sikeres állásbörze az ELTE jogi karán

Jogász kerestetik – sikeres állásbörze az ELTE jogi karán

Eredményesnek ítélték a szervezők a 2007. április 18-19. között megtartott JOGERÕ – Országos Jogász Állás- és Ösztöndíjbörzét. Az ország összes jogi karának hallgatóit vonzotta az esemény, melynek médiatámogatója a Jogi Fórum volt.

II. JogászEXPO

II. JogászEXPO

A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar szervezésében 2007. április 17-18. között zajlik a II. Országos Jogász Állásbörze.

Törvénybe zárt identitás, avagy a jogászi éthosz

Szakdolgozati témám kiválasztásánál elsõdleges szerepet játszott az, hogy a tételes ismeretek elsajátítása mellett, olyan tudásra is szert tegyek, amire az egyetem aligha taníthatott, taníthat meg. Így esett választásom jövendõ hivatásom, a jogászi pálya etikai követelményeinek vizsgálatára. Hiszen a jogászi munka nem csupán az értelem, intellektus, hanem a jellem, karakter szférájába tartozó követelményeket is támaszt mûvelõivel szemben. Nem csupán megtanulható ismeretekre, gyakorlatban elsajátítható rutinra épül, hanem legszorosabban összefügg az ember személyiségének olyan összetevõivel, amelynek összességét, az erkölcsi értékítéletet is magában foglaló, jogászi éthosz fogalmával fejeznek ki.[…]A kérdõívnek köszönhetõen dolgozatom a szociológiai jogelmélet terrénumába tartozik, tehát valahol az empirikus kutatás és a...

A piac mondja meg, hogy ki kell – kevesebb lesz a jogász hallgató

A piac mondja meg, hogy ki kell – kevesebb lesz a jogász hallgató

Nehezebb dolguk lesz az elkövetkezendő években a jogi és közgazdasági pályákra készülőknek: 2006-tól ugyanis a munkaerőpiac is beleszólhat majd abba, hány hallgatót vegyenek fel egy-egy szakra. Márpedig az előzetes tárgyalásokon kiderült, ez a két szakma telített, így jelentős csökkenés várható az elsősök létszámában. Emelkedik viszont az orvosi és valószínűleg a műszaki képzések keretszáma is.

Jogerősek vagyunk – beszámoló a Jogerő VIII. állásbörzéről

Jogerősek vagyunk – beszámoló a Jogerő VIII. állásbörzéről

A kiállítók kedvükre válogathattak a jól képzett rátermett érdeklődőből. Külön örömömre szolgál az, hogy sikerült sok fiatal számára távlatot teremtenünk, megcsillant számukra a lehetőség, hogy a jogásztúlképzés viharaiban is van értéke a diplomájuknak.

BÜK: Ügyvédjelölti felhívás

BÜK: Ügyvédjelölti felhívás

Mint az köztudott, sem a Magyar, sem a Budapesti Ügyvédi Kamarának – szemben más országok kamaráival – semmilyen létező jelölti érdekképviseleti szerve nincs. E helyzet megváltoztatását célul kitűzve a Budapesti Ügyvédi Kamara Elnökének és Elnökségének támogatásával a Kamara szervezetén belül ügyvédjelölti tagozatot kívánnak létrehozni.