Címke: kereskedelem

Módosul az elektronikus kereskedelemről szóló törvény

Módosul az elektronikus kereskedelemről szóló törvény

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvény módosításával megszűnnek az interneten folytatott kereskedelem akadályai – mondta Kovács Kálmán hétfőn az Országgyűlésben. Az informatikai és hírközlési miniszter közölte, világszerte mintegy 500 millió ember használja az internetet, Magyarországon pedig kétmillióan, akik jelentős befolyást gyakorolnak az elektronikus kereskedelem számos formájának fejlődésére.

Csúszik az új kereskedelmi törvény

Csúszik az új kereskedelmi törvény

A Napi Gazdaság értesülése szerint 2004 második felében kezdődhet meg az új belkereskedelmi törvény szakmai egyeztetése. Az eredeti tervek szerint még az idén tárgyalta volna a parlament a törvényt, így ehhez képest jelentősen csúszik a piac áttekinthető szabályozási környezetének kialakítása.

Hét év börtön bennfentes kereskedésért

Adócsalásért és bennfentes kereskedésért 87 hónap börtönre és hárommillió dolláros pénzbüntetésre ítélték az amerikai ImClone biotechnológiai cég alapítóját és volt vezetőjét.

Hatásokak-e az amerikai szabadkereskedelmi szerződések?

A kereskedelmi minisztérium és az informatikai ipar képviselői arra kérték a Kongresszust, szavazzák meg a Szingapúrral és Chilével kötött szabadkereskedelmi szerződéseket, a törvényhozók azonban arra kíváncsiak, nem sértik-e ezek a megállapodások az amerikai technológiai ipart.

Kereskedelmi bizottság a szexspam ellen

Az Amerikai Kereskedelmi Felügyelőbizottság (FTC) az első alkalommal fordult a bírósághoz, hogy blokkoltasson egy olyan spam e-mailt, amely megtéveszti a felhasználókat, és egy szexoldalra csalja őket.