Címke: klónozás

Kína: nem a klónozásra

Kína elfogadhatatlannak tart bármiféle emberi klónozási kísérletet, viszont engedélyezi azokat a kutatásokat, amelyeket embriósejtekkel folytatnak szigorú ellenőrzéssel betegségek megelőzése, illetve gyógyítása érdekében – jelentette be csütörtökön a kínai egészségügyi minisztérium.

Emberi klónozás – a Lordok Háza megtiltja

Az Egyesült Királyság parlamentjének felső háza hétfőn este megszavazta azt a törvénytervezetet, amely 10 évi börtönbüntetés terhe mellett megtilt minden reprodukciós célú emberi klónozást.

Bírósági “nem” a brit embrióklónozási törvényre

Egy brit életpárti csoport javára döntött csütörtökön a londoni központi bíróság, amikor határozatában hiányosnak mondta a brit parlament által az emberi embrió klónozásáról egy éve elfogadott törvényt.

A klónozásról

A bioetika manapság legnagyobb kérdésérõl, nemzetközi eseményeirõl és jogi vonatkozásairól készült áttekintés. Letöltés

Kouchner nemzetközi beavatkozási jogot sürget az emberklónozás ellen

A nemzetközi szankcionálást lehetővé tevő “etikai beavatkozási jog” megteremtését szorgalmazza Bernard Kouchner francia egészségügy-miniszter a szaporítási célzatú emberklónozás meggátlására. A lehető legsürgősebb módon nemzetközi akcióba kell kezdeni az ilyen cselekmények betiltása érdekében, mégpedig az etikai beavatkozás jogának nevében, amelyet meg kell teremteni – mondta a francia miniszter a Le Monde című párizsi lapban csütörtök délután megjelent interjúban. Szerinte “most kell megtiltanunk az emberi lények fénymásolását”. Kormánya a némettel együtt előző nap kérte fel Kofi Annan ENSZ-főtitkárt, hogy tegyen kezdeményezést a reprodukciós célú emberklónozás tilalmát kimondó nemzetközi egyezmény kidolgozására. Kouchner – mint a Le Monde-nak kifejtette – a nemzetközi tilalmat a...

Antinori akar a világon elsőként embert klónozni

Severino Antinori olasz orvosprofesszor, nőgyógyász eltökélt szándéka, hogy a világon elsőként klónozott emberi egyedeket hozzon létre. Nemhogy nyugvópontra nem jutottak, jóformán még ki sem bontakoztak a reproduktív, illetve gyógyászati célú emberi klónozás távlatai körüli erkölcsi és tudományos viták. Antinori professzor azonban az elméleti megfontolások elébe vágva és mindenkit megelőzve már idén végre kívánja hajtani a korszakalkotó kísérletet: húszfős orvoscsoportja élén kétszáz nő méhébe a világon először klónozott embriókat ültet be. Ha a kísérlet sikerrel jár, jövőre megszülethet az első klónozott ember. A korszakalkotó kísérletet a várható nemzetközi tiltakozások miatt valószínűleg egy nemzetközi vizeken levő hajón tervezik végrehajtani, hogy hol, azt...

Meg nem erősített hír: klónozott emberek előállítása egy nemzetközi vizeken tartózkodó hajón

Szenzációs, de más források által egyelőre nem megerősített hírt közölt egy amerikai on-line hírszolgálat: még az idén csaknem 200 nő méhébe a világon először klónozott embriókat ültetnek be emberi egyedek előállítása céljából. A drudgereport hírmagazin szerint a XXI. század híréről van szó. A novemberre tervezett kísérletet állítólag Washingtonban, az amerikai tudományos akadémián jelenti be csütörtökön Severino Antinori olasz embriológus, akinek római klinikáján 1994-ben egy 62 éves asszony egészséges gyereknek adott életet. A klónozott magzatok kihordására kiválasztott nők esetében hasonló sebészi beavatkozásra kerül sor, mint amilyen 1997-ben történt az első klónozott emlős, Dolly bárány “megalkotásakor”. A tudományos kísérlet valószínűleg óriási nemzetközi...

Emberklónozási tilalom az Egyesült Államokban

Teljes körű embrióklónozási tilalmat szavazott meg kedden az Amerikai Egyesült Államok képviselőháza. 265:162 arányban döntöttek úgy a képviselők, hogy az egész országban tilos és büntetendő az emberi embriók klónozása. A törvény megszegői akár egymillió dolláros pénzbírságra, illetve legfeljebb tízéves szabadságvesztésre számíthatnak. A törvény nem tesz kivételt, őssejtátültetés és tudományos kutatások céljára sem engedélyezi a klónozást. A jogszabály tervezetét támogatta George W. Bush amerikai elnök is, arra hivatkozva, hogy az emberklónozás által felvetett erkölcsi kérdéseket még a tudomány előrehaladása érdekében sem szabad figyelmen kívül hagyni. A törvényt kihirdetése előtt a – demokrata többségű – szenátusnak is jóvá kell hagynia.

Bush nem támogatja az emberi klónozást

Az amerikai elnök nem támogatja az emberi klónozást sem új egyedek előállítása, sem tudományos kutatások céljából. A Fehér Ház hétfő esti közleménye szerint George Bush azt a republikánus párti képviselők által előterjesztett törvényjavaslatot tartja elfogadhatónak, amely betiltja az emberi klónozás, a sejtanyag-átültetéses emberi embrió-előállítás minden formáját. A közlemény indoklása szerint “az emberi klónozás által felvetett súlyos erkölcsi kérdéseket nem lehet figyelmen kívül hagyni a tudományos felfedezések érdekében”. A sejtanyag-áthelyezés az a technika, amellyel 1997-ben “megalkották” Dolly bárányt, az első klónozott emlőst. Az amerikai kormány azonban – olvasható az állásfoglalásban – támogatja azoknak a sejtalapú gyógyászati eljárásoknak a fejlesztését, amelyek nem...