Címke: oktatásügy

Vizsgálja a diákhitelt a GVH

Akár erőfölénnyel való visszaélést is jelenthet, hogy a Postabanknál kötelező számlát nyitniuk a diákhitelt igénylőknek – hangzott el tegnap a gazdasági bizottság ülésén, amelyen meghallgatták a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tavalyi beszámolóját. Nagy Zoltán, a GVH elnöke közölte: vizsgálatot kezdtek a diákhitel ügyében, és ennek eredményétől függ, megindul-e a versenyfelügyeleti eljárás.

Ombudsmani ajánlásra oldódhat meg a halmajugrai iskola sorsa

A kisebbségi ombudsman levélben kezdeményezi, hogy a halmajugrai képviselőtestület a helyi iskola alapító okiratában és pedagógiai programjában szerepeltesse az iskola alapfeladatai között a cigány kisebbségi oktatást, továbbá kérje ki a cigány kisebbségi önkormányzat utólagos egyetértését az igazgató kinevezéséhez.

Alkotmányellenes lenne a kötelező hittanoktatás

A választható, de kötelező hitoktatás bevezetése a tenger alatt járó repülőgép tipikus esete. Azon túl, hogy ellentétes a lelkiismeret és vallásszabadság alkotmányos jogával, az állam és az egyház szétválasztásával sem egyeztethető össze – nyilatkozta a Népszavának Kolláth György alkotmányjogász, aki arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, egy egyházi konferencián azt mondta: meg kellene vizsgálni, milyen lépésekben lehetne bevezetni a közoktatásban a “választható, de kötelező” hitoktatást és etikaoktatást. Borókai Gábor kormányszóvivő közölte, hogy az Oktatási Minisztériumnak kell megvizsgálnia a kérdést, a kormányfő csak a kötelező hitoktatás, illetve etikaoktatás lehetőségéről beszélt. Az államtitkár hozzátette, valószínűleg vitára bocsátják a “felvetést”. Az Oktatási...

Törvényesen működik a Meixner iskola

Véget érhet a rákospalotai Meixner iskola körül több mint egy éve dúló “közoktatási háború”, miután a X. kerület jegyzője megállapította: az intézmény működése megfelel a jogszabályoknak. A határozat szerint a Fővárosi Közigazgatási Hivatal által sokat támadott intézmény már 2000. július elsejétől törvényes keretek között működött. A rákospalotai Meixner iskola működése megfelel a jogszabályokban előírt feltételeknek, ezért az intézmény 2000.. július elsejéig visszamenőleg megkapta a működési engedélyt. A X. kerület jegyzője által aláírt határozat végre békét hozhat a lassan egy éve húzódó “közoktatási háborúban”, amely a Fővárosi Közigazgatási Hivatal, a XV. kerületi önkormányzat és a Meixner iskola között dúl. A diszlexiás...

Drogmegelőzési programot indít a felsőoktatási intézményekben az ISM

Drogmegelőzési programot indít az egyetemeken és a főiskolákon az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) a középiskolákban nemrég bevezetett programhoz hasonlóan – közölte a tárca vezetője. Deutsch Tamás tájékoztatása szerint a felsőoktatásban jövőre induló prevenciós program keretében az ország 20 campusában életvezetési ambulanciákat nyitnak majd a hallgatók számára. Az egyetemi központok ezen új intézményeinek mindegyikében két szakembert bíznak meg azzal, hogy a fiataloknak segítsenek reális tájékoztatást adni a kábítószerek veszélyeiről. A tárca korábban hasonló programot indított mintegy 180 ezer középiskolás számára és rövidesen megjelenik az a pályázat is, amellyel az általános iskolák felső tagozatos diákjait kívánják elérni. A miniszter elmondta, hogy rövidesen...

Nem sérültek az oktatási jogok a diákparlamenten

Az április 11-12-ei Országos Diákparlament záró plenáris ülésén nem sérültek az oktatási jogok – állapította meg Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa a tanácskozáson készült hangfelvételek, iratok és a személyes meghallgatások alapján hivatalból indított vizsgálata során. Az Országos Középiskolás Érdekképviselet (OKÉ) kifogásolta, hogy a diákparlament diák levezető elnökét a zárószavazás végére leváltották, s helyére Wootsch Pétert, az ifjúsági tárca volt államtitkárát jelölték ki, aki nem bocsátotta szavazásra javaslataikat. Aáry-Tamás közölte: a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, a záró plenáris ülésen nem váltották le a diák levezető elnököt. A biztos megvizsgálta azt az OKÉ által benyújtott indítványt is, melyet állításuk szerint...

Diákparlament rendezvények április 11-12-én

A tanulói jogok érvényesülése, az oktatási jogok miniszteri biztosának tevékenysége, működésének tapasztalatai szerepelnek többek között a Diákparlament április 11-én kezdődő ülésének napirendjén, a kétnapos budapesti találkozón az általános iskolákból 681, a gimnáziumokból, szakközépiskolákból 524 diák vesz részt.