Címke: OTDK dolgozat

A kisebbségek oktatása az európai jogban

elen tanulmány a kisebbségi kérdés európai oktatásjogi vonatkozásait járja körül, azonban két szempontból is tág megközelítésben. Egyrészt, mert nem kizárólag az oktatási jogosultságok katalogizálására törekszik, sõt, nem is célja a kimerítõ felsorolás, hanem második fejezetében mintegy elméleti alapvetésként egy hipotézist állít fel és bizonyít egy általános kisebbségvédelemtõl független, önálló, ám kötelezõ erejû európai kisebbségi oktatási jogokat rögzítõ dokumentum szükségessége mellett. Másrészt a tanulmány szakít azzal a szemlélettel, mely szerint az Európa-jog az Európai Unió joga, s minden más európai szervezet joga nemzetközi jog, így kiterjesztette vizsgálódását az európai jogalkotás mindhárom pillérének, tehát az Európa Tanács (ET) és az Európai Biztonsági...

A modernkori japán jogfejlõdés történeti csomópontjai

Jelen dolgozat, amely a XXVI. OTDK versenyen került elõadásra, s díijazásra, a modernkori japán jogfejlõdésnek a meidzsi fordulattól a II. világháborút követõ évekig tartó korszakát igyekszik felölelni. A kontinentális jogi dogmatikára felépült meidzsi kodifikáció az angol-amerikai elemeket átültetõ világháborút követõ jogalkotással a jogösszehasonlítás és jogtörténet számára kínál igen izgalmas területet. Letöltés

A munkaviszony fogalmával kapcsolatos jogi problémák, különös tekintettel a leplezett munkaszerzõdésekre

“A munkajogviszony a munkajog alfája és omegája, ez jelöli ki az egész munkajogi rendszer kereteit. A munkajoggal foglalkozó könyvek, cikkek többsége tulajdonképpen evidenciának tekinti a munkaviszonyt. Ez ésszerû, hiszen nem kezdõdhet minden cikk azzal, hogy definiálja és elhatárolja a munkajogviszonyt a szóba jöhetõ egyéb területektõl. Olyan ez, mint egy fizikai példa, ahol feltételezzük, hogy a hõmérséklet és a nyomás ismert és nem változik. Ha ezzel a hasonlattal élünk, akkor ez a dolgozat éppen ezeket az állandónak tekintett értékeket veszi górcsõ alá. …” A dolgozat a XXVI. Országos Tudományos Diákköri KonferenciaÁllam- és Jogtudományi szekciójában a Magyar Ügyvédi Kamara különdíját kapta meg....

Drogfogyasztás Magyarországon és Erdélyben

A szerzõ ötödéves PPKE Jog és Államtudományi Karán és az Országos Tudományos Diákköri Konferencia elsõ fordulójában második lett, így áprilisban indul a debreceni végsõ megmérettetésen. A dolgozatkülönlegessége, hogy erdélyi a szerzõ, így személyes tapasztalatai is bekerültek a dolgozatba. Részlet a dolgozat kivonatának bevezetõjébõl: “Igaz ugyan, hogy Magyarország és Románia között hasonlóság van a kábítószerkérdést illetõen, de ez leginkább csak a probléma idõbeni megjelenésére vonatkozik. Emellett azonban lényeges eltérések figyelhetõek meg, amelyek egyaránt érvényesek a kérdés törvényi megközelítésére, de a jelenség konkrét megnyilvánulására is. Ezen különbségeket szeretném röviden feltárni, hisz olyan két egymással közvetlenül szomszédos országról van szó, amelyek között együttmûködés...

A kéretlen elektronikus reklámok szabályozása

A tanulmány a 2002. évi Médiakönyvben megjelent cikk kibõvített változata, a magyar szabályozás nagyobb terjedelmû kifejtésével. A XXVI. OTDK-n tovább bõvített változata az IHM különdíját kapta meg. Idézet a bevezetõbõl: “A felhasználókat naponta közvetlenül érintõ probléma a kéretlen elektronikus reklám alkalmazásának tömeges elterjedése. A spam rövid idõn belül, platformtól függetlenül, a direktmarketing közkedvelt eszközévé vált , amely az Internetes közegben elsõsorban e-mail-ben – de más szolgáltatásokon is -, a mobilhálózatokon pedig hirdetéstartalmú SMS-ekben terjed.” (Mivel a cikk 2002-ben készült, azóta több változás is történt a téma szabályozásában. Egyrészt az eredetileg illetékes felelõs szervként szereplõ HíF átalakult NHH-vá, másrészt a spammel...

A mulasztásos alkotmánysértés

A dolgozat a XXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi szekciójában alkotmányjog témakörben elsõ díjat nyert. Letöltés

  • 1
  • 2