Címke: pénzmosás

Félreértelmezhető a terrortörvény

Hiba csúszott a “terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről” szóló törvénybe, s emiatt a vámőrség mindenkit pénzmosás gyanúsítottjaként kezel, aki nem jelenti be a határon, hogy egymillió forintnak megfelelő összegű készpénzt tart magánál.

Jogszabályváltozások a vámhatóságnál

Január 1-jétől módosul a vámtörvény raktározásra, ideiglenes behozatalra, vámértékre és utasforgalomra vonatkozó szabályozása – mondta Kovacsics Iván, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) bevételi főigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Törvénycsomag a pénzmosás ellen

Az Országgyűlés tegnap elfogadta a kormány által október elején beterjesztett pénzmosás elleni törvényjavaslat-csomagot, ami több területen jelentősen szűkíti a pénzmosás lehetőségét. A változtatások alapján jó esély van arra, hogy jövő év elején Magyarország lekerüljön az OECD szakcsoportjának a feketelistájáról. Az egyik legfontosabb változtatás, hogy az új jogszabály kihirdetésével egy időben megszűnik az anonim betétek nyitásának lehetősége, s a meglévő mintegy 300 milliárd forint értékű — betéteket is csak nevesítésüket követően lehet majd felhasználni. Emellett a hitelintézetek, a 2 millió forintot meghaladó betétek nevesítése esetén, 2002 június 30-át követően kötelesek megküldeni minden ügyfelük adatait a rendőrségnek. A pénzmosás elleni intézkedések kijátszásának...

Hazánk a tagjelöltek középmezőnyében van

Az idei országjelentés hasonló problémákat fogalmazott meg, mint a korábbiak. Az Európai Unió élesen bírálja Magyarországot, amiért nem lép a pénzmosás megakadályozása érdekében, nem megfelelően működik a kisebbségek, elsősorban a romák védelme.

Budapesti egyezmény a számítógépes bűnözés ellen

Az Európai Unió miniszterei november 23-án Budapesten fogják aláírni a nemzetközi számítógépes bűnözés elleni egyezményt, mely többek között tiltja a gyermekpornográfia, valamint a rasszista és idegengyűlölő nézetek terjesztését.

Módosították a terrorellenes törvényt

Az Országgyűlés megszavazta a terrorizmus elleni intézkedésekről szóló törvénycsomagohoz benyújtott módosító indítványokat. A képviselők 202 igen, 5 nem szavazattal és 24 tartózkodással fogadták el a kormány által támogatott javaslatot. A módosításokkal egyebek mellett szigorítanák a pénzmosás megakadályozásáról szóló jogszabályokat. A törvényjavaslat egészéről következő ülésén szavaz a parlament.

Tőkepiaci törvényjavaslat – miniszteri expozé

A pénzmosás visszaszorítása mellett az olcsóbb, gyorsabb és biztonságosabb értékpapír-kereskedelem az egyik alapvető célja a tőkepiacot szabályozó törvényjavaslatnak – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a törvényjavaslat általános vitáját bevezető expozéjában.

Magyarország a 31. helyen a globális korrupciós jelentés rangsorában

Az elmúlt egy év tizenkét meghatározott régiójának korrupciós eseménytörténetét dolgozza fel és tekinti át a Transparency International (TI) globális korrupciós jelentése, amelyet első ízben hétfőn bocsátottak közre a kötet szerkesztői – hangzott el a kiadás alkalmából tartott keddi sajtótájékoztatón, a fővárosban.