Címke: szabálysértés

Közrend, közbiztonság, köznyugalom

Közrend, közbiztonság, köznyugalom

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2008. augusztus 29-én hivatalos honlapján közzétette a “Javaslatcsomag a közrendet és a köznyugalmat veszélyeztető, valamint az igazságszolgáltatás működését zavaró jelenségek elleni hatékonyabb fellépés érdekében” című előterjesztését.

Kondorosi: kevesebb jogsértés volt az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjon

A korábbi évekhez képest az idén a vállalkozók jobban betartották a szabályokat a Formula-1-es Magyar Nagydíjon – tájékoztatott Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa szerdán. A javulás ellenére a foglalkoztatottak mintegy fele feketén dolgozott, és a vendéglátó egységek felénél találtak szabálytalanságokat.

NJA:rendőri jogsértés miatt a BRFK-t ismét kártérítésre kötelezte

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Kocsis Imre, a Lelkiismeret ’88 Csoport elnöke újból sikert ért el Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ellen, ezúttal a 2004. december 10-én a Margit hídon történt jogtalan előállítás és azt követő fogva tartás miatti kártérítési perben kötelezték a rendőri szervet kártérítésre.

Kiemelt szabálysértés lehet a mozgássérültek helyére parkolni

Kiterjesztené a közigazgatási bírságot az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) annak érdekében, hogy el lehessen szállítani a mozgássérültek parkolóhelyeit jogosulatlanul igénybe vevő gépkocsikat. Erről a kormányszóvivői iroda tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.

Szigorodik a közlekedési pontrendszer

Szigorodik a közlekedési pontrendszer

Január 1-jétől a jelenleginél két büntetőponttal több jár minden egyes közlekedési szabálysértésért vagy bűncselekményért. A szigorításra azért volt szükség, mert az eddigi rendszernek nem volt elég visszatartó ereje.

Szabálysértés: emelkedik a helyszíni bírság felső határa

Szabálysértés: emelkedik a helyszíni bírság felső határa

A szabálysértésekről szóló törvényjavaslat megemeli a helyszíni bírság alsó és felső határát, amire azért van szükség, mert a bírság irreálisan alacsony összegű a jelenlegi piaci, gazdasági viszonyok között – mondta Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a javaslat általános vitájának kezdetén, szerdán a parlamentben.

Tettarányos büntetést kapnak a száguldozók

Tettarányos büntetést kapnak a száguldozók

A kormány el akarja kerülni az erős felindulásból elkövetett jogalkotást, ehelyett tettarányos büntetést, alkotmányos, szakszerű, törvényes megoldást akar a közlekedési szabályok megszegőivel szemben – erről az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos beszélt.

ROP: vissza a pénzt!

Első ízben vontak vissza szabálytalanság miatt egy teljes támogatási összeget a Regionális Fejlesztés Operatív Program pályázatain. A megbüntetett cég az Irányító Hatóság közlése szerint több szabálytalanságot is elkövetett, a legsúlyosabb talán az, hogy nem kötöttek munkaszerződést az ügyfeleikkel.

Itthon is behajthatók lesznek a külföldi bírságok

Itthon is behajthatók lesznek a külföldi bírságok

Elfogadta az Országgyűlés a szabálysértési jogsegélyről szóló törvényjavaslatot. Az új szabályozás szerint július közepétől már itthon is behajthatóak lesznek a külföldön kiszabott szabálysértési bírságok forintban.