Címke: szellemi alkotások joga

Digitális tartalmak szerzői jogi védelme online környezetben – I., II. rész

Jelen dolgozat arra törekszik, hogy átfogó képet adjon a szellemi alkotások, ezen belül a szerzői jog által védett szoftverek, audiovizuális alkotások és zenék megváltoztatott helyzetéről, amely az elmúlt két évtized technikai változásai és az internet elterjedése miatt alakult ki hazánkban. Napjainkban ugyanis egyre nagyobb figyelmet érdemel a világhálón zajló kommunikáció, a köz- és magánszférában mindinkább gyorsuló információáramlás, aminek következtében az ott található adatok több felhasználóhoz, a távközlés fejlődésével pedig rövidebb idő alatt jutnak el a címzettekhez, valamint rajtuk kívül több személyhez is. A szellemi alkotások vonatkozásában sincs ez másképp. Eredetileg megjelent az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemlében, utánközlés a kiadó...

Hamisítás elleni nemzeti testület alakul

Hamisítás elleni nemzeti testületet hoz létre február 1-től a kormány a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés, valamint a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések visszaszorítása érdekében – tudta meg az MTI kedden.

Európai Unió és szellemi alkotások joga 2008-ban

Európai Unió és szellemi alkotások joga 2008-ban

Év eleji összeállításunkban a teljesség igénye nélkül összefoglaljuk azokat a szerzői jogi és iparjogvédelmi tárgyú kérdéseket, melyekkel az Európai Unió a közeljövőben foglalkozni fog.

Véget vetne az EU az autóalkatrészek mintaoltalmának

Véget vetne az EU az autóalkatrészek mintaoltalmának

Az EP támogatta az Európai Bizottság javaslatát, amely megszüntetné az autók alkatrészeinek formatervezési oltalmát. A képviselők öt éves átmeneti időszakot szeretnének, mielőtt sor kerül a teljes liberalizációra.

Javaslat a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület létrehozására

Javaslat a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület létrehozására

A feketegazdaság elleni határozott és hatékony fellépés érdekében, az új rend programjának megvalósítása jegyében a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke és a „Új rend és szabadság” programért felelős kormánybiztos javaslatot tett a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) létrehozására a Kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói feladatokkal felruházott testületeként.

Egyszerűsödnek a szabadalmi eljárások

Egyszerűsödnek a szabadalmi eljárások

Olcsóbb és egyszerűbb lesz jövőre egész Európára kiterjedő szabadalmi védelmet szerezni, mert Franciaország ratifikációjával elhárult az utolsó akadály az ESZH eljárásának nyelvi követelményeit egyszerűsítő Londoni Egyezmény alkalmazása elől.

Számítógépi programalkotások jogi oltalma

A dolgozat célja, hogy bemutassa mennyire képes a jogi szabályozás követni a technikai fejlõdést, illetve megtalálni a jogi védelem legmegfelelõbb formáját. A írás külön foglalkozik a számítógépi programalkotások szerzõi, valamint szabadalmi védelmével kapcsolatos jogi szabályozással. A szerző mindkét esetben igyekszik külön-külön megvizsgálni a jogi szabályozás formáját az Egyesült Államokban, valamint Európában. Tekintettel arra, hogy a számítógépi programok nehezen illeszthetõek be bármelyik jogi védelem korlátai közé, ezért a dolgozat kiemelten foglalkozik a bíróságok esetjoga által kínált megoldásokkal. Letöltés