Törvénytár


A kereséshez egy feltétel megadása is elegendő.

 

1996. évi XX. törvény

a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról * 

Az Országgyűlés, kiindulva a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogból, és szem előtt tartva azt a követelményt, hogy a személyes adatok felhasználásának átláthatóságát biztosítani kell, az információs önrendelkezési jog arányos korlátozásával a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról a következő törvényt alkotja:

A törvény célja és hatálya

1. § E törvény célja, hogy rendelkezzen a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról, megállapítsa az azonosító kódok képzésének, kezelésének és továbbításának szabályait, továbbá rögzítse az adatkezelőknek és az azonosító kódokkal érintett természetes személyeknek (a továbbiakban: polgár) az azonosító kódok használatával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.

2. § (1) *  E törvény hatálya az e törvényben meghatározott azonosító kódokra, az azonosító kódok használatára feljogosított adatkezelőkre és adatkezelésekre, a velük érintettként kapcsolatba kerülő polgárokra, az összerendelési nyilvántartásra és az összerendelési nyilvántartáshoz az e törvény szerint kapcsolódó nyilvántartásokra, valamint az összerendelési nyilvántartás által e törvény szerint érintett azonosító kódok és más egyedi azonosítók használatára feljogosított adatkezelőkre terjed ki.

(2) E törvény hatálya nem terjed ki a más törvényben meghatározott személyazonosítási módokra, valamint a kizárólag belső azonosításra szolgáló technikai kódokra.

(3) *  E törvényt az adó- és vámügyi eljárásokban képzett azonosító kódokra is alkalmazni kell.

I. Fejezet

Értelmező rendelkezések

3. § E törvény alkalmazása során

a) * 

b) *  adózással kapcsolatos nyilvántartás: az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény (a továbbiakban: Air.) szerinti adóhatóságoknak az adó megállapításával, beszedésével, végrehajtásával kapcsolatos nyilvántartásai;

c) archív nyilvántartás: a személyazonosító jel használatára 1996. december 31-ig feljogosított szerv nyilvántartásaiban az érintett polgár 1997. január 1-je előtt rögzített adatai;

d) kapcsolati kód: a különböző célú adatkezelések közötti törvényes kapcsolat elősegítésére, megvalósítására képzett ideiglenes számjegysor;

e) *  társadalombiztosítási szerv: az egészségbiztosítási szerv, rehabilitációs hatóság, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, valamint a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény szerinti társadalombiztosítási feladatokat ellátó szervek;

f) egészségügyi ellátóhálózat szerve: az egészségügyi szolgáltatást nyújtó szerv vagy polgár, függetlenül attól, hogy tevékenységét milyen szervezeti vagy tulajdoni formában végzi;

g) *  szociális igazgatás szerve: a települési és a vármegyei (fővárosi) önkormányzat képviselő-testülete, a jegyző és főjegyző, a szociális hatóság, a szociális intézmény vezetője;

h) *  munkaügyi igazgatás szerve: az állami foglalkoztatási szerv és a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság;

i) *  összerendelési bejegyzés: a természetes személy összerendelési nyilvántartásba történő felvétele céljából az összerendelési nyilvántartás működtetője által képzett nyilvántartási elemi egység, amely biztosítja az összerendelési kapcsolati kódokat képező nyilvántartások egy személyhez tartozó adatelemeihez tartozó titkosított összerendelési kapcsolati kódokkal történő kiegészítését és tárolását.

II. Fejezet

Általános rendelkezések

4. § *  (1) A polgárt

a) természetes személyazonosító adataival,

b) a természetes személyazonosító adatokból kiválasztott, az adatkezelés célja szerint szükséges és megfelelő mértékű adattal vagy

c) törvényben meghatározott esetben családi és utónevével, valamint az e törvényben meghatározott azonosító kóddal

(a továbbiakban együtt: azonosítási módok) kell azonosítani.

(2) A polgárt saját maga azonosítása céljából csak egy azonosítási mód alkalmazására lehet kötelezni.

(3) Törvény eltérő rendelkezése hiányában a polgár az (1) bekezdés szerinti adatok igazolásának módját szabadon megválaszthatja.

(4) Természetes személyazonosító adat a polgár

a) családi és utóneve, születési családi és utóneve,

b) születési helye,

c) születési ideje és

d) anyja születési családi és utóneve.

Az azonosító kód

5. § (1) Az azonosító kód olyan, matematikai módszerrel képzett, különleges adatra nem utaló számjegysor, amely a polgárt az adatkezelés során egyértelműen azonosítja.

(2) Az azonosító kód személyes adat, ezért azt kezelni és továbbítani csak törvényben meghatározott szabályok szerint lehet.

6. § (1) Az adózással kapcsolatos nyilvántartás azonosító kódja az adóazonosító jel, melynek képzési szabályait a törvény 1. számú melléklete tartalmazza.

(2) *  Az egészségügyi, a szociális és a társadalombiztosítási és a magánnyugdíj rendszerrel kapcsolatos nyilvántartások azonosító kódja a Társadalombiztosítási Azonosító Jel (a továbbiakban: TAJ szám), melynek képzési szabályait a törvény 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás azonosító kódja a személyi azonosító, melynek képzési szabályait a törvény 3. számú melléklete tartalmazza.

7. § (1) Az adatkezelő az érintettel, illetve más adatkezelővel való, meghatározott célú kapcsolattartása során csak azt az azonosító kódot használhatja, amelyre a feladatot meghatározó törvény őt felhatalmazza.

(2) *  Az az adatkezelő, akit törvény azonosító kód használatára nem hatalmaz fel, a 6. §-ban meghatározott azonosító kódot csak a polgár előzetes, az (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk 11. pontja szerinti hozzájárulása vagy az ügyintézési rendelkezésben tett hozzájárulása alapján használhatja fel.

(3) A polgárt a hozzájárulás megadása, megtagadása, illetve visszavonása miatt hátrány nem érheti, a hozzájárulás megadásáért bármilyen előny kilátásba helyezése tilos.

(4) * 

Az azonosító kód kiadása

8. § (1) Az azonosító kód igazolására az érintett polgárnak hatósági igazolványt kell kiadni.

(2) A 6. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott azonosító kódok mindegyikéről külön hatósági igazolványt kell kiadni. A hatósági igazolvány csak egy azonosító kódot tartalmazhat.

(3) *  A tárolóelemmel rendelkező állandó személyazonosító igazolvány a 6. § (1)–(3) bekezdése szerinti azonosító kódot elektronikusan hitelesen igazolja, amennyiben a külön törvényben meghatározottak szerint a tároló elem azt tartalmazza.

9. § *  (1) Az adóazonosító jel és a Társadalombiztosítási Azonosító Jel képzése és az ezekről szóló hatósági igazolványnak a polgár részére első alkalommal történő kiadása díjmentes.

(2) *  Díjmentesen kell kiadni az (1) bekezdésben meghatározott hatósági igazolványt akkor is, ha a korábban kiadott igazolványban szereplő adat megváltozott, téves, illetve a megváltozott adat beírására szolgáló rovat betelt, vagy ha annak kiadása eltulajdonítás miatt válik szükségessé.

(3) *  Amennyiben a kiállító hatóság az (1) bekezdésben meghatározott hatósági igazolvány eltulajdonításáról hivatalból tudomást szerez, intézkedik az eltulajdonított hatósági igazolvány pótlásáról.

10. § *  Az adóazonosító jelet, illetőleg a Társadalombiztosítási Azonosító Jelet igazoló hatósági igazolvány kiadásáért az általános tételű eljárási illetéknek megfelelő összegű igazgatási szolgáltatási díjat fizet a polgár, ha az új hatósági igazolvány kiadása a birtokából való elkerülés (elvesztés, megsemmisülés) vagy megrongálódás miatt válik szükségessé.

10/A. § *  (1) *  Az összerendelési nyilvántartás olyan központi elektronikus ügyintézési szolgáltatás, amelynek célja a (2) bekezdésben meghatározott azonosító kódok és azonosító adatok (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: azonosító) kezelésére feljogosított nyilvántartások együttműködési képességének biztosítása, az azonosítóhoz tartozó titkosított kapcsolati kódon alapuló adatcsere útján.

(2) *  Az összerendelési nyilvántartásban az alábbi azonosítók alapján képzett összerendelési kapcsolati kódok titkosított változatát (a továbbiakban: titkosított összerendelési kapcsolati kód) kell tárolni:

a) személyi azonosító,

b) központi idegenrendészeti nyilvántartási azonosító,

c) társadalombiztosítási azonosító jel,

d) adóazonosító jel,

e) a kártya formátumú, állandó és ideiglenes személyazonosító igazolvány (a továbbiakban együtt: személyazonosító igazolvány) okmányszáma,

f) az útlevél okmányszáma,

g) kártya formátumú vezetői engedély (a továbbiakban: vezetői engedély) okmányszáma,

h) * 

i) a személyre szabott ügyintézési felület szolgáltatáshoz kapcsolódó azonosító,

j) az ügyfél ügyintézési rendelkezésének nyilvántartási azonosítója,

k) az elektronikus ügyintézést igénybevevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartásának nyilvántartási azonosítója,

l) *  a digitális állampolgárság nyilvántartás azonosítója (ideértve a Kormány által kötelezően biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatáshoz kapcsolódó egyedi azonosítót is),

m) *  oktatási azonosító szám,

n) *  a fővárosi és vármegyei kormányhivatal által a természetes személy ügyfelek tekintetében képzett belső technikai azonosító,

o) *  a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény szerinti aláírásminta-nyilvántartásban alkalmazott kapcsolati kód,

p) *  az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által megállapított FELIR azonosító szám (a továbbiakban: FELIR azonosító).

(3) A természetes személyhez tartozó új összerendelési bejegyzés felvételét a (2) bekezdés a), b) és k) pontja szerinti azonosító képzésére jogosult nyilvántartás adatkezelője kezdeményezi.

(4) Az új összerendelési bejegyzés felvételét kezdeményezni jogosult adatkezelő a polgár (a továbbiakban: érintett) adatainak nyilvántartásba vételekor az érintett nyilvántartási azonosítójának létrehozásával egyidejűleg összerendelési kapcsolati kódot képez. Az adatkezelő az összerendelési kapcsolati kódot az azonosítóhoz rendelten nyilvántartásba veszi és gondoskodik – csak az általa visszafejthető titkosítással – a titkosított összerendelési kapcsolati kód létrehozásáról. Az adatkezelő az érintett természetes személyazonosító adatait és a titkosított összerendelési kapcsolati kódot az összerendelési nyilvántartást vezető szervnek átadja. Az átadott adatokat a (3) bekezdés szerinti azonosító képzésére jogosult nyilvántartások adataival össze kell vetni, majd az összevetés eredményétől függően az összerendelési nyilvántartást vezető szerv új összerendelési nyilvántartási bejegyzést hoz létre vagy – ha az érintettnek az összerendelési nyilvántartásban már létezik összerendelési bejegyzése – a bejegyzést az átadott titkosított összerendelési kapcsolati kóddal egészíti ki.

(5) *  A (2) bekezdés c)–j), l), m) és p) pontja szerinti azonosító képzésére jogosult adatkezelő az általa képzett azonosító első alkalommal történő kiadásával egyidejűleg összerendelési kapcsolati kódot képez. Az adatkezelő az összerendelési kapcsolati kódot az azonosítóhoz rendelten nyilvántartásba veszi és gondoskodik a titkosított összerendelési kapcsolati kód létrehozásáról. Az adatkezelő az érintett természetes személyazonosító adatait és az azonosítójához rendelt titkosított összerendelési kapcsolati kódot – az érintett személy összerendelési bejegyzésének kiegészítése céljából – az összerendelési nyilvántartást vezető szervnek átadja. Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv az átadott adatokat a (3) bekezdés szerinti nyilvántartásokban az érintettről tárolt természetes személyazonosító adatokkal összeveti. Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv az összevetés eredményétől függően az érintett személy összerendelési bejegyzését az átadott titkosított összerendelési kapcsolati kóddal kiegészíti, vagy – sikertelen azonosítás esetén – a kiegészítést elutasítja. Az adatkezelő a (2) bekezdés a), c) és d) pontja szerinti azonosító kódot igazoló hatósági igazolványt csak a (4) bekezdésben, valamint az e törvényben meghatározott feladatok végrehajtását követően bocsáthatja az érintett rendelkezésére.

(6) A természetes személyek összerendelési nyilvántartása számára összerendelési kapcsolati kód képzésére kötelezett alábbi adatkezelő szervek az összerendelési nyilvántartást vezető szervet a természetes személy következő adataiban bekövetkező változások esetén értesítik az összerendelési kapcsolati kód megszüntetéséről:

a) *  a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve a titkosított összerendelési kapcsolati kóddal rendelkező természetes személy külföldre távozásáról, elhalálozásáról (ideértve a holtnak nyilvánítást és a halál tényének bírói megállapítását), személyi azonosítójának változásáról, a 100 évesnél idősebb, külföldön élő magyar állampolgár a nyilvántartásból korhatár miatt történő kikerüléséről, a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személy, menekült, oltalmazott e jogállásának megszűnéséről, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy engedélyének visszavonásáról, illetve a magyar állampolgárság visszavonásáról;

b) a központi idegenrendészeti nyilvántartás szerve a külföldi természetes személy jogállásának megszűnéséről;

c) az elektronikus ügyintézést igénybevevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartásának adatkezelője a természetes személy adatai kezelésének nyilvántartásban történt megszüntetéséről vagy törléséről;

d) a személyazonosító igazolvány nyilvántartást vezető szerv a személyazonosító igazolvány érvényességének megszüntetéséről;

e) a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény szerinti engedély-nyilvántartást vezető szerv a vezetői engedély személyazonosításra alkalmasságának megszűnéséről;

f) az úti okmány-nyilvántartást vezető szerv az útlevél érvényességének megszűnéséről, ideértve az útlevél állampolgárság igazolására szolgáló érvényessége lejáratának idejét is;

g) a társadalombiztosítási azonosító jelet tartalmazó hatósági nyilvántartást vezető szerv a hozzá beérkezett adatszolgáltatást követően a hatósági igazolványra való jogosultság megszüntetéséről;

h) az adóazonosító jelről szóló hatósági igazolvány nyilvántartást vezető szerv a hatósági igazolványra való jogosultság megszüntetéséről;

i) * 

j) *  a Nemzeti Egységes Kártyarendszer központi nyilvántartás működtetője a törvény alapján személyazonosításra alkalmas elsődleges kártya adatainak törléséről;

k) *  az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv a FELIR azonosító törléséről;

l) *  a digitális állampolgárság nyilvántartás azonosítóját nyilvántartó szerv az azonosító jogosultjához tartozó adatok kezelésének nyilvántartásban történt megszüntetéséről.

(7) A (6) bekezdés szerinti értesítés a változással érintett természetes személyazonosító adatait, a megszüntetésre került összerendelési titkosított kapcsolati kódot, annak típusmegjelölését, valamint a megszüntetés okát és időpontját tartalmazza.

(8) Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv a (6) bekezdés szerinti értesítés alapján az érintett összerendelési bejegyzését az (5) bekezdés szerinti összevetési eljárás értelemszerű alkalmazásával kiegészíti a megszüntetési okkal és a megszüntetés időpontjával vagy az értesítést visszautasítja.

(9) Az összerendelési nyilvántartásból az összerendelési bejegyzést az alábbi megszüntetési okokhoz tartozó változás dátumától számított 15 év elteltével kell törölni (fizikai törlés):

a) *  a személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozó természetes személy külföldre távozása, elhalálozása (ideértve a holtnak nyilvánítást és a halál tényének bírói megállapítását), a 100 évesnél idősebb külföldön élő magyar állampolgár a nyilvántartásból korhatár miatt történő kikerülése, a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező személy, menekült, oltalmazott e jogállásának megszűnése, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy engedélyének visszavonása, illetve a magyar állampolgárság visszavonása,

b) a központi idegenrendészeti nyilvántartás hatálya alá tartozó külföldi természetes személy tartózkodási jogcímének megszűnése,

c) elektronikus ügyintézést igénybevevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartásából történő fizikai törlés.

(10) Ha az összerendelési bejegyzés a (9) bekezdés szerinti nyilvántartások összerendelési titkosított kapcsolati kódjai közül egynél többet tartalmaz, az összerendelési bejegyzés akkor törölhető, ha a bejegyzésben a (9) bekezdés szerinti megszüntetési okok valamelyike, illetve a (9) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti megszüntetési ok és a hozzá tartozó változás dátuma is szerepel. A törlés időpontja ezekben az esetekben a (9) bekezdés szerinti megszüntetési okokhoz tartozó legkésőbbi változás dátumától számított 15. év eltelte. Az összerendelési bejegyzés megszüntetéséről a (9) bekezdés szerinti nyilvántartás adatkezelőjét értesíteni kell.

(11) Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv az összerendelési nyilvántartásban az érintett természetes személy összerendelési bejegyzéséhez rendelten kizárólag a (2) bekezdés szerinti titkosított összerendelési kapcsolati kódokat jogosult tárolni, azok típusának megjelölésével. Az összerendelési nyilvántartás a természetes személyről egyéb azonosítót vagy a személy azonosítására szolgáló adatot nem kezelhet. Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv a (3)–(5) bekezdés szerinti, adatátadásra kötelezett szerv által átadott természetes személyazonosító adatokat kizárólag a személyiadat- és lakcímnyilvántartás, a központi idegenrendészeti nyilvántartás és az elektronikus ügyintézést igénybevevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartása által kezelt azonosítóhoz rendelt összerendelési kapcsolati kód lekérdezéséhez jogosult felhasználni, és azokat az összerendelési bejegyzés létrehozását vagy az összerendelési bejegyzés újabb titkosított összerendelési kapcsolati kóddal történő kiegészítését – vagy a kiegészítés elutasítását – követően haladéktalanul törli.

(12) Az összerendelési nyilvántartásban tárolt kapcsolati kód lecserélését kezdeményezheti

a) a (2) bekezdés szerinti nyilvántartás adatkezelője,

b) az összerendelési nyilvántartás vezetője.

(13) A (2) bekezdésben meghatározott nyilvántartás adatkezelője kapcsolati kód állományát legalább félévente köteles cserélni.

(14) A titkosított összerendelési kapcsolatikód-állományt soron kívül cserélni kell, ha az összerendelési nyilvántartás vagy a (2) bekezdés szerinti nyilvántartások működtetése során az összerendelési kapcsolatikód-állományt érintő, az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvény szerinti biztonsági esemény következett be. A kódcsere végrehajtásának módját és időpontját a kódcserével érintett, (2) bekezdés szerinti nyilvántartások adatkezelői és az összerendelési nyilvántartást vezető szerv összehangoltan, előre egyeztetett módon hajtja végre.

(15) A kapcsolatikód-állomány gyakoribb cseréjét vagy meghatározott feltételek szerinti lecserélését jogszabály kötelezővé teheti.

10/B. § *  (1) Az arra jogosult szerv számára az általa jogszerűen kezelt, természetes személyre vonatkozó titkosított összerendelési kapcsolati kód alapján a kérelemben megjelölt nyilvántartásban szereplő, ugyanazon természetes személy titkosított összerendelési kapcsolati kódja szolgáltatható. Az igényelt azonosító kód szolgáltatását követően az eljáró szerv a szolgáltatás teljesítése céljából az ügyfél által rendelkezésre bocsátott okmányazonosító adatokat – kivéve, ha annak kezelésére törvény vagy az érintett személy ügyintézési rendelkezése feljogosítja – haladéktalanul törli.

(2) Az összerendelési nyilvántartás hatálya alá tartozó azonosítóval összefüggő olyan adatigénylés, illetve adattovábbítás esetében, amelynél az azonosító képzésére kötelezett szerv által kezelttől eltérő azonosító használata is szükséges, az eltérő azonosítónak a szerv eljárásában történő felhasználása az összerendelési nyilvántartás igénybevételével, az e törvényben szabályozott módon történhet.

(3) Amennyiben jogszabály az ügyfél számára hatósági igazolvánnyal rendszeresített azonosító kód igazolását írja elő, az ügyfél az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szerv előtt a magyar hatóság által kiállított, személyazonosításra alkalmas hatósági igazolványa bemutatásával is eleget tehet e kötelezettségének. Az összerendelési nyilvántartást igénybevevő eljáró szerv az ügyfél által bemutatott hatósági igazolvány típusának és okmányazonosítójának az összerendelési nyilvántartást vezető szervhez történő továbbításával gondoskodik az eljárás lefolytatásához szükséges azonosító kód összerendelési nyilvántartás útján történő beszerzéséről.

(4) Az igényelt azonosító kód szolgáltatását követően az eljáró szerv – kivéve, ha annak kezelésére törvény feljogosítja – és az összerendelési nyilvántartást vezető szerv haladéktalanul törli a szolgáltatás teljesítése céljából az ügyfél által rendelkezésre bocsátott azonosító adatokat. Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv törli az adatot szolgáltató szerv által rendelkezésére bocsátott adatokat.

10/C. § *  (1) *  Ha valamely, az összerendelési nyilvántartást igénybevevő adatkezelő a családi és utónév mellett személyi azonosítót, társadalombiztosítási azonosító jelet vagy adóazonosító jelet használ a polgár 4. § (1) bekezdés c) pontja szerinti azonosítására, vagy valamely eljárásban ezen azonosítók valamelyikének megadása kötelező, a polgár e törvény rendelkezései szerint az adatkezelő által használt azonosítót igazoló hatósági igazolvány helyett más, személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal is igazolhatja az adatkezelő által használt azonosítóját.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti adatkezelő a polgár által igazolt azonosítót és az igényelt azonosító típusmegjelölését az annak kiadására és nyilvántartására kijelölt közhiteles nyilvántartás adatkezelőjének továbbítja. A nyilvántartás adatkezelője elektronikus úton továbbítja a továbbított azonosítóhoz tartozó titkosított összerendelési kapcsolati kódot az összerendelési nyilvántartást vezető szervnek.

(3) *  Az összerendelési nyilvántartás az adatátadás alapján elektronikus úton továbbítja az igényelt azonosítót tartalmazó nyilvántartás adatkezelője részére az igényelt azonosítóhoz tartozó titkosított összerendelési kapcsolati kódot. Az igényelt azonosítót tartalmazó közhiteles nyilvántartás adatkezelője elektronikus úton továbbítja az (1) bekezdés szerinti adatkezelő részére az igényelt azonosítót, feltéve hogy az adatkezelő az azonosító kezelésére jogosult.

(4) *  A (2) és (3) bekezdés szerinti adattovábbítás az (1) bekezdés szerinti adatkezelő által képzett egyedi tranzakciós kódra hivatkozással történik. Az egyedi tranzakciós kód képzési szabályait az adatigénylést kezdeményező adatkezelő határozza meg azzal, hogy az egyedi tranzakciós kód nem lehet azonos az (1) bekezdés szerinti azonosítóval vagy bármely egyéb, az adatkezelő által használt azonosítóval, továbbá nem származtatható azokból.

(5) Az adatkezelő az adatigénylésre kapott válaszüzenet megérkezését követően haladéktalanul törli a polgár által az (1)–(4) bekezdés szerinti adatigénylés érdekében a (2) bekezdés szerint megadott azonosítót, kivéve ha annak kezelésére törvény feljogosítja.

10/D. § *  (1) *  Ha valamely, az összerendelési nyilvántartás szolgáltatáshoz csatlakozott adatkezelő törvényi felhatalmazás alapján a természetes személyazonosító adatoktól eltérő azonosítót használ, az azonosítót, illetve személyazonosságát a polgár az adatkezelő által használt azonosítót igazoló igazolvány helyett az elektronikus azonosítás szolgáltatás útján is igazolhatja, feltéve, hogy ahhoz az ügyféli ügyintézési rendelkezésében, vagy az ügyintézés során hozzájárult.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során az adatkezelő elektronikus úton olyan módon azonosítja a polgárt, hogy az azonosítás korábban elvégzett, az ügyfél személyes megjelenését igénylő személyazonosításra visszavezethető, és a (3) bekezdésben foglaltak szerint személye valamely személlyel egyértelműen megfeleltethető legyen.

(3) A polgár személye valamely személlyel akkor feleltethető meg egyértelműen, ha az igazolt adatok egyeznek az ügyfélre vonatkozó,

a) a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban vagy a központi idegenrendészeti nyilvántartásban szereplő természetes személyazonosító adatokkal,

b) az összerendelési nyilvántartás adatainak felhasználásával igényelt, a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, a központi idegenrendészeti nyilvántartásban vagy az elektronikus ügyintézést igénybe vevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartásában szereplő természetes személyazonosító adatokkal,

c) *  az ügyintézési rendelkezésében az ügyfél által megadott azonosítási szolgáltató regisztrációs nyilvántartásában szereplő azonosító adatokkal,

d) olyan, a hatóság informatikai rendszerében kezelt személyazonosító adatokkal, amelyekből valamely közhiteles nyilvántartáson keresztüli ellenőrzés útján az ügyfél személyének az adott személyhez rendeltségét ellenőrizheti, vagy

e) a hatóság saját nyilvántartásában szereplő, egyértelmű hozzárendeléshez elegendő adatokkal, feltéve hogy a nyilvántartásba vétel a (2) bekezdés rendelkezéseinek megfelelt.

(4) *  Ha az adatkezelő a (2) és (3) bekezdés rendelkezései szerint sikeresen azonosította a polgárt, az azonosító, illetve személyazonosság igazolására a továbbiakban a 10/C. § rendelkezései irányadók azzal, hogy az összerendelési nyilvántartás útján történő lekérdezés az azonosítás szolgáltatója által igazolt, az összerendelési nyilvántartás hatálya alá tartozó valamely azonosító alapján történhet.

10/E. § *  Ha a polgár ahhoz az ügyféli ügyintézési rendelkezésében, vagy az ügyintézés során hozzájárult, valamint törvény felhatalmazása alapján, a polgár azonosítására az összerendelési nyilvántartás hatálya alá tartozó azonosító használatára jogosult, az összerendelési nyilvántartás szolgáltatást igénybevevő adatkezelő a polgárnak az összerendelési nyilvántartás hatálya alá tartozó más azonosítója igazolásával is kérhet adatszolgáltatást a 10/C. § megfelelő alkalmazásával

a) a polgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartásából,

b) a központi idegenrendészeti nyilvántartásból, vagy

c) az elektronikus ügyintézést igénybevevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartásából,

ha az adatszolgáltatás igénylésére az adatkezelő törvény felhatalmazása alapján jogosult. E művelet idejére az adatkezelő jogosult az adott azonosító vonatkozásában az összerendelési bejegyzés felvételét kezdeményező szerv által képzett, a 10/A. § (4) bekezdése szerinti titkosított összerendelési kapcsolati kód kezelésére.

10/F. § *  A digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény szerinti központi azonosítási ügynök használata esetén az összerendelési nyilvántartás szolgáltatást igénybevevő szerv a polgárnak az összerendelési nyilvántartás hatálya alá tartozó más azonosítója igazolásával is kérhet adatszolgáltatást a 10/C. § megfelelő alkalmazásával * 

a) a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból,

b) a központi idegenrendészeti nyilvántartásból, vagy

c) az elektronikus ügyintézést igénybe vevő, külföldön élő természetes személyek személyi nyilvántartásából,

ha az adatszolgáltatás igénylésére az adatkezelő törvény felhatalmazása alapján jogosult. E művelet idejére az adatkezelő jogosult az adott azonosító vonatkozásában az összerendelési bejegyzés felvételét kezdeményező szerv által képzett, a 10/A. § (4) bekezdése szerinti titkosított összerendelési kapcsolati kód kezelésére.

10/G. § *  Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv az összerendelési nyilvántartásból kormányrendeletben megadott szabályok szerint adatot szolgáltat a nemzeti adatvagyon hasznosításának rendszeréről és az egyes szolgáltatásokról szóló 2023. évi törvény szerinti adat-összekapcsolási szolgáltatás végrehajtásához.

III. Fejezet

Az adóazonosító jel

11. § (1) *  Az adóazonosító jelet az állami adóhatóság képezi.

(2) Ahol más jogszabály adószámot említ, azon 1997. január 1-jétől a vállalkozási tevékenységet, illetőleg általános forgalmi adó köteles tevékenységet folytató magánszemély adóazonosító jelét is érteni kell.

12. § (1) Az adóazonosító jelről kiadott hatósági igazolvány az adóigazolvány.

(2) Az adóigazolvány tartalma:

a) családi és utónév,

b) anyja neve,

c) születési hely, idő,

d) adóazonosító jel,

e) a kiállítás kelte.

13. § * 

14. § *  (1) A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv a fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény szerinti belföldi gyermek természetes személyazonosító adatait, állampolgárságát, lakcímét, nyilvántartási jogcímét, továbbá ha a Magyarországon élő magyar állampolgár újszülött – a titkolt terhesség, valamint a szülőnek az újszülött örökbefogadásához adott hozzájárulás esete kivételével – intézetben született, ezt a tényt közli az állami adóhatósággal. Az állami adóhatóság a belföldi gyermek részére az adóigazolvány kiállításáról hivatalból gondoskodik.

(2) A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatása alapján – a titkolt terhesség, valamint a szülőnek az újszülött örökbefogadásához adott hozzájárulás esete kivételével – az intézetben született, Magyarországon élő magyar állampolgár újszülött részére hivatalból kiadásra kerülő állandó személyazonosító igazolvány tároló elemén az adóazonosító jel elhelyezése, továbbá az adóigazolvány megszemélyesítése céljából az állami adóhatóság az adatok átadását követően 8 órán belül gondoskodik a gyermek adóazonosító jelének képzéséről és az adóigazolvány kiállításához szükséges adatoknak az állandó személyazonosító igazolvány megszemélyesítését végző szervezet részére történő megküldéséről.

15. § *  (1) Az adóigazolványt a polgár köteles megőrizni, és annak adatait felhívásra – személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása mellett – megismerhetővé tenni az adóhatóság, valamint az adózással kapcsolatban adatszolgáltatásra kötelezett szerv számára.

(2) A polgár az (1) bekezdés szerinti megismerhetővé tételt az összerendelési nyilvántartásra irányadó rendelkezések szerint is biztosíthatja, amennyiben ennek műszaki feltételei adottak.

16. § *  (1) Ha a polgár birtokából az adóigazolvány kikerül, e tényt haladéktalanul be kell jelentenie az állami adóhatóságnak.

(2) A bejelentés az adóigazolvány eltulajdonítása esetén a rendőrség felé is megtehető. Ebben az esetben a rendőrség a bejelentésről haladéktalanul tájékoztatja az állami adóhatóságot.

17. § Az állami adóhatóság az adóigazolványt bevonja, ha

a) a polgár elhalálozott,

b) *  a külföldön letelepedni szándékozó polgár az adójának soron kívüli megállapítását kéri,

c) *  az abban szereplő adat megváltozott.

d) * 

Az adóazonosító jel használata

18. § *  (1) Az adó- és vámhatóság az adóazonosító jelet a hatáskörébe tartozó feladatai ellátása során azon személyek azonosítása céljából használja, akinek jogát, kötelezettségét vagy jogos érdekét az eljárás érinti, továbbá e személyek képviselőjének, valamint az eljárás egyéb résztvevőjének azonosítása céljából, az adótitokra vonatkozó rendelkezések figyelembevételével használja.

(2) Az állami adóhatóság az adóazonosító jelről megkeresésre tájékoztatja az adózással kapcsolatos nyilvántartás vezetéséhez az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény szerinti más adóhatóságot.

19. § Az állami adóhatóság részére törvény alapján adatszolgáltatásra kötelezett szerv az adóazonosító jelet e feladata teljesítésével összefüggésben használhatja.

20. § (1) Az adóazonosító jel megismerésére törvényben meghatározott feladatkörében eljárva jogosult

a) az Állami Számvevőszék, ellenőrzési tevékenységének a végzéséhez;

b) *  az adópolitikáért felelős miniszter, az adóztatás ellenőrzésével, felügyeletével összefüggésben.

(2) Az adóazonosító jel kezelésére törvényben meghatározott feladatkörében eljárva jogosult

a) az Egészségbiztosítási és Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint az elkülönített állami pénzalap kezelője, az általa kezelt alap javára teljesítendő kötelező befizetéssel összefüggésben;

b) *  a munkaügyi igazgatás szerve annak megállapítása érdekében, hogy a polgárnak a munkaügyi ellátás mellett van-e kereső tevékenységből származó jövedelme; illetőleg annak ellenőrzése céljából, hogy a polgár eleget tett-e munkavállalói járulék befizetési kötelezettségének, az adatszolgáltatás teljesítése érdekében; továbbá a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszerrel kapcsolatos hatáskörei gyakorlása érdekében;

c) *  a bíróság, igazságszolgáltatási feladatának ellátásával összefüggésben;

d) *  a nyomozó hatóság, valamint az előkészítő eljárást folytató szerv, ha az adóazonosító jel megismerése a büntetőeljárás megindítása vagy lefolytatása érdekében szükséges;

e) a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott feladataik ellátásához;

f) *  az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szerv, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti szerv az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvényben meghatározott hatósági feladatai ellátásához;

g) *  a kincstár az önkormányzatokat és a nem állami humánszolgáltatókat megillető normatív hozzájárulásokkal, támogatásokkal, továbbá a lakástámogatásokkal kapcsolatos feladatai teljesítéséhez, valamint a családtámogatások és a bányászati keresetkiegészítések ügyében eljáró szerv a családtámogatási ellátásokkal és a bányászati keresetkiegészítéssel kapcsolatos feladatai teljesítéséhez, az ellátások megállapításával, a jogszerű igénybevétel ellenőrzésével és a jogosulatlanul igénybe vett összeg visszakövetelésével összefüggésben;

h) *  a lakáscélú támogatási hatáskörében eljáró hatóság a lakástámogatásokkal kapcsolatos feladatai teljesítéséhez a hozzájárulások, támogatások megállapításával, érvényesítésével, a jogszerű igénybevétel ellenőrzésével és a jogosulatlanul igénybe vett összeg visszakövetelésével összefüggésben;

i) *  az egészségbiztosítási szerv, a központi nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, valamint a rehabilitációs hatóság a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényben, továbbá a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben meghatározott feladatai ellátásához;

j) *  a Diákhitel Központ a hallgatói hitelek folyósításával, nyilvántartásával és törlesztésével összefüggésben;

k) *  a Vám- és Pénzügyőrség, illetve a vámhatóság törvényben meghatározott feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben a természetes személyek azonosításával összefüggésben;

l) *  a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások folyósításával, nyilvántartásával és ellenőrzésével;

m) *  az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény szerinti felügyeleti díj bevallásának, illetve megfizetésének ellenőrzésével, továbbá az élelmiszerlánc szereplőinek nyilvántartásával összefüggésben;

n) *  a mezőgazdasági igazgatási szerv a föld tulajdonjoga vagy a földhasználati jogosultság megszerzésének a hatósági jóváhagyásával, a szerzési korlátozások hatósági ellenőrzésével, továbbá a földművesek és a mezőgazdasági termelőszervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárással összefüggésben;

o) *  az ügyfél ügyintézési rendelkezési nyilvántartását vezető szerv a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvénnyel szabályozott, a rendelkezési nyilvántartással kapcsolatos feladatai ellátásával összefüggésben;

p) *  a Központi Statisztikai Hivatal statisztikai célra;

q) *  a köznevelésért felelős miniszter köznevelési feladatkörébe tartozó egyes feladatainak ellátására a Kormány rendeletében kijelölt szerv, a szakképzési államigazgatási szerv és a felsőoktatási intézmények nyilvántartását vezető szerv (a továbbiakban együtt: oktatási hivatal) az oktatással kapcsolatos hatáskörei gyakorlásához, a nemzetgazdasági szintű tervezéshez, továbbá az oktatásban résztvevők jogainak gyakorlásához és kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges feladatainak ellátásával összefüggésben;

r) *  a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az általa finanszírozott hazai közfinanszírozású támogatásban részesített projekttel összefüggésben.

IV. Fejezet

A TAJ szám és annak használata

21. § (1) *  A TAJ számot a kincstár képezi.

(2) A 8. § (1) bekezdés szerinti hatósági igazolvány tartalma:

a) családi és utónév,

b) születési idő,

c) TAJ szám, valamint

d) a kiállító szerv bélyegzőlenyomata és a kiállító személy aláírása.

(3) *  A TAJ számról szóló hatósági igazolványt – a (7b) bekezdés kivételével – az egészségbiztosítási szerv állítja ki és juttatja el az érintett részére.

(4) *  A (3) bekezdés szerinti hatósági igazolvánnyal egy tekintet alá esik a TAJ szám igazolására e törvény hatálybalépése előtt kiadott hatósági bizonyítvány.

(5) A (4) bekezdés szerinti hatósági bizonyítvány tartalma:

a) családi és utónév,

b) *  születési családi és utónév,

c) születési hely, idő,

d) anyja neve,

e) TAJ szám,

f) a hatósági bizonyítvány kiállításának időpontja.

(6) E törvény 8. §-ának (1) bekezdése szerinti hatósági igazolvánnyal esik egy tekintet alá a külön törvény szerint kiállított, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot is igazoló okirat.

(7) *  A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv az újszülött családi és utónevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, állampolgárságát és nemét, lakcímét, valamint ha a Magyarországon élő magyar állampolgár újszülött intézetben született, ennek tényét közli a kincstárral a TAJ szám képzésével és nyilvántartásával kapcsolatos, valamint az anyasági támogatás és a családi pótlék hivatalból történő megállapításával, a kérelmek elbírálásával összefüggő összefüggő feladatok ellátása céljából.

(7a) *  A Magyarországon élő magyar állampolgár újszülött részére az egészségbiztosítási szerv a kincstár adatátadása alapján a TAJ számot tartalmazó hatósági igazolványt hivatalból állítja ki.

(7b) *  Amennyiben az újszülött – a titkolt terhesség, valamint a szülőnek az újszülött örökbefogadásához adott hozzájárulás esete kivételével – intézetben született, Magyarországon élő magyar állampolgár, a kincstár a (7) bekezdésben meghatározott adatainak átadását követően haladéktalanul TAJ számot képez, és erről adatot szolgáltat az egészségbiztosítási nyilvántartásokat vezető szerv részére. Az egészségbiztosítási nyilvántartásokat vezető szerv az adatok átadását követő 8 órán belül gondoskodik az intézetben született, Magyarországon élő magyar állampolgár újszülött részére hivatalból kiadásra kerülő állandó személyazonosító igazolvány tároló elemén a TAJ szám elhelyezése céljából a TAJ számnak, valamint a hivatalból kiállításra kerülő TAJ számot tartalmazó hatósági igazolvány adatainak az állandó személyazonosító igazolvány megszemélyesítését végző szervezet részére történő megküldéséről.

(7c) *  Az egészségbiztosítási szerv a TAJ számot tartalmazó hatósági igazolványt hivatalból állítja ki a Magyarországon házasságot kötött magyar állampolgár részére, amennyiben a polgár a házasságkötést követően a korábban viselt nevétől eltérő házassági nevet visel. Az egészségbiztosítási nyilvántartásokat vezető szerv a házasságkötésből eredő névváltozásra vonatkozó, a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve általi adatszolgáltatást követően gondoskodik a hivatalból kiállításra kerülő TAJ számot tartalmazó hatósági igazolvány adatainak az állandó személyazonosító igazolvány megszemélyesítését végző szervezet részére történő megküldésről.

(8) *  Amennyiben a rendőrség tudomást szerez a TAJ számot tartalmazó hatósági igazolvány eltulajdonításáról, haladéktalanul értesíti az egészségbiztosítási szervet.

(9) *  A kincstár haladéktalanul, elektronikus úton értesíti az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működtetőjét a nyilvántartásában szereplő polgár elhalálozásáról.

22. § *  Azt a polgárt, aki nem rendelkezik TAJ számmal, de jogosulttá válik egészségügyi szolgáltatásra, álláskeresési vagy szociális ellátásra, külön kérelemre külön törvény alapján, a kincstár TAJ számmal látja el.

23. § A TAJ számot a következő szervek az alábbiakban meghatározott célból kezelhetik:

a) *  a társadalombiztosítási szerv, a társadalombiztosítási kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztató, illetve a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvényben (a továbbiakban: Tbj. tv.), a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényben (a továbbiakban: Tny. tv.), a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvényben (a továbbiakban: Mpt. tv.), a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben (a továbbiakban: Eb.tv.), a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben, valamint az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényben előírt adatszolgáltatásra, -kezelésre kötelezett szerv (foglalkoztató, polgár vagy intézmény) és a Kormányzati Ügyféltájékoztató Központ az e törvényekben meghatározott nyilvántartásokkal, járulékok levonásával, bevallásával, befizetésével, behajtásával, a társadalombiztosítási szervek által folyósított pénzbeli ellátásokra való jogosultsággal, azok kifizetésével, ellenőrzésével, valamint a kifizetett ellátások visszafizetésével, megtérítésével kapcsolatban;

b) *  a társadalombiztosítási szerv és az Egészségbiztosítási Alap működtetéséért felelős minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) az egészségügyi szolgáltatás teljesítésének és igénybevételének, valamint a baleseti megtérítési eljárások ellenőrzése céljából;

c) az egészségügyi ellátóhálózat szerve az alap- és szakellátással, a gondozóhálózati ellátással, a vérellátással és a mentéssel kapcsolatban, továbbá a közegészségügyi-járványügyi érdekből végzett feladatával összefüggésben, valamint a szociális intézmény a szakellátással kapcsolatos feladatának ellátása céljából;

d) *  az egészségügyi államigazgatási szerv, közegészségügyi-járványügyi, valamint jogszabályban meghatározott szociális feladata ellátása érdekében;

e) *  a szociális, gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás szerve, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmény vezetője, a szociális, gyermekvédelmi ellátás megállapításával és folyósításával, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások, ellátások biztosításával összefüggésben;

f) *  a munkaügyi igazgatás szerve az álláskeresési ellátással, a foglalkoztatást elősegítő támogatással és foglalkoztatást elősegítő szolgáltatással kapcsolatos, valamint a foglalkoztatottakkal összefüggő, jogszabályban meghatározott egyéb tevékenysége, valamint ellenőrzési eljárása során, továbbá a munkaügyi adatszolgáltatásra kötelezett foglalkoztató e tevékenysége körében;

g) a fogva tartó szerv, a fogvatartott egészségügyi szolgáltatásra jogosultsága keletkezésével, megszűnésével összefüggő adatszolgáltatás, illetve a fogvatartott nem büntetés-végrehajtási egészségügyi intézményben való ellátása érdekében;

h) *  a kincstár a 20. § (2) bekezdés g) pontjában meghatározott feladata teljesítéséhez;

i) *  a családtámogatások, a fogyatékossági támogatás és a bányászati keresetkiegészítés ügyében eljáró szerv a családtámogatási ellátások, a fogyatékossági támogatás, a vakok személyi járadéka, a bányászati keresetkiegészítés megállapításával és ellenőrzésével, a jogosulatlanul igénybe vett összeg visszakövetelésével összefüggésben, valamint a törvényben meghatározott nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése során, továbbá a nagycsaládos gázdíjkedvezmény ügyében eljáró szerv a nagycsaládos gázdíjkedvezmény megállapításával, érvényesítésével és a jogszerű igénybevétel ellenőrzésével összefüggésben;

j) *  a kincstár a helyi önkormányzatokat megillető, a központi költségvetésből származó források igénybevételének és elszámolásának szabályszerűsége megállapításához, valamint a nem állami intézmények fenntartói részére folyósított humánszolgáltatások normatív támogatási előirányzataival kapcsolatos adatszolgáltatási, folyósítási és ellenőrzési feladatai ellátása érdekében;

j) *  a Magyar Honvédség a törvényben meghatározott hadkiegészítési és érdekvédelmi feladatai ellátásához;

j) *  a kincstár a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 20/C. §-a, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 139. § (2) bekezdése szerinti feladata teljesítésével, továbbá a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató, intézmény vezetője a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások, ellátások biztosításával összefüggésben;

k) *  az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működtetője az Egészségügyi Szolgáltatási Tér útján történt adatkezelések jogszerűségének ellenőrzése, az érintett tájékoztatása, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Eüak.) 35/F. §-a, 35/J. és 35/K. §-a, valamint 35/M. §-a szerinti szolgáltatások működtetése céljából;

l) *  az Eüak. 35/H. §-a szerinti elektronikus önrendelkezési nyilvántartást vezető szerv az érintettek önrendelkezési nyilatkozatainak érvényesítése és nyilvántartása céljából;

m) *  az Eüak. 35/L. §-a szerinti elektronikus betegségregiszterek kapcsolati kódjának képzése és nyilvántartása céljából;

n) *  a családtámogatási kifizetőhely a családtámogatási ellátások megállapításával és ellenőrzésével, a jogosulatlanul igénybe vett összeg visszakövetelésével összefüggésben, valamint a törvényben meghatározott nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése során;

o) *  statisztikai célra a Központi Statisztikai Hivatal;

p) *  az oktatási hivatal az oktatással kapcsolatos hatáskörei gyakorlásához, a nemzetgazdasági szintű tervezéshez, továbbá az oktatásban részt vevők jogainak gyakorlásához és kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges feladatainak ellátásával összefüggésben;

q) *  a kincstár a TAJ-szám képzésével és nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátása céljából;

r) *  az atomenergia-felügyeleti szerv az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 16/A. §-ában meghatározott, Országos Személyi Dozimetriai Nyilvántartás vezetése során a sugárterhelésnek kitett munkavállalók egészségügyi nyomon követéséhez;

s) *  az önkormányzati adóhatóság a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény 5. § f) pontjában meghatározott adómentesség megállapítása, valamint a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 14/A. §-a és 26/A. §-a szerinti adófelfüggesztés iránt benyújtott kérelem elbírálása és az adózással kapcsolatos nyilvántartás vezetése során;

t) *  a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről szóló törvény 2. §-a szerinti szervezet, valamint a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszer a Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerbe történő adatszolgáltatás érdekében;

u) *  az egészségügyről szóló törvény szerinti védettségi igazolványt kiállító hatóság, a védettségi igazolvány kiállítása érdekében;

v) *  a sportról szóló törvény szerinti sportszervezetek, sportszövetségek, sportköztestületek, egyéb adatszolgáltatók a nemzeti sportinformációs rendszerbe történő adatszolgáltatás, valamint a sportpolitikáért felelős miniszter a nemzeti sportinformációs rendszer működtetése érdekében.

24. § A TAJ szám továbbítására jogosultak:

a) *  a társadalombiztosítási szervek és a minisztérium egymás között, valamint a társadalombiztosítási kifizetőhellyel rendelkező munkáltató, illetve a 23. § a) pontja alapján adatszolgáltatásra kötelezett szerv (foglalkoztató, polgár és intézmény) a társadalombiztosítási szerv részére a törvényekben meghatározott nyilvántartások, a járulékok bevallásával és egyéb követelések befizetésével, behajtásával, a társadalombiztosítási szervek által folyósított pénzbeli ellátásra való jogosultsággal, annak kifizetésével, illetve ellenőrzésével kapcsolatos feladata teljesítése, továbbá az egészségügyi szolgáltatás teljesítésének, igénybevételének ellenőrzése, valamint az ellenőrzés koordinációjának céljából;

b) *  az egészségbiztosítási szerv az egészségügyi ellátóhálózat szervei részére feladatkörükben, külön törvényben meghatározott esetben;

c) *  az egészségügyi ellátóhálózat szerve, a társadalombiztosítási szervnek, az egészségügyi szolgáltatás teljesítésének és igénybevételének ellenőrzése céljából;

d) *  az egészségügyi ellátóhálózat szervei egymás között, az alap- és szakellátással, a gondozóhálózati ellátással, a vérellátással, valamint a mentésüggyel kapcsolatban, továbbá közegészségügyi-járványügyi feladataikkal összefüggésben;

e) *  az egészségügyi államigazgatási szervek egymás között, közegészségügyi-járványügyi feladataikkal összefüggésben;

f) *  az egészségügyi ellátóhálózat szerve, az egészségügyi államigazgatási szerv részére a közegészségügyi-járványügyi feladatokkal összefüggésben;

g) *  az egészségügyi ellátóhálózat szerve a 23. § e) pontja szerinti szerveknek a szociális ellátás megállapításával összefüggésben;

h) *  a 23. § e) pontja szerinti szervek egymás között, továbbá az állami foglalkoztatási szerv, a 23. § e) pontja szerinti szervek részére a szociális ellátás megállapításával és folyósításával összefüggésben;

i) *  a munkaügyi igazgatás szerve, az álláskeresési ellátással, a foglalkoztatást elősegítő támogatással és foglalkoztatást elősegítő szolgáltatással kapcsolatos tevékenysége, valamint ellenőrzési eljárása során, továbbá a munkaügyi adatszolgáltatásra kötelezett munkáltató, e tevékenységével összefüggésben;

j) *  a fogva tartó szervek egymás között, továbbá az egészségügyi ellátó hálózat szervének a fogvatartott egészségügyi szolgáltatásra jogosultságának keletkezésével, megszűnésével összefüggő adatszolgáltatása, illetve a fogvatartott nem büntetés-végrehajtási egészségügyi intézményben való ellátása érdekében;

k) *  a kincstár a 20. § (2) bekezdés g) pontjában, valamint a 21. § (7a) bekezdésben meghatározott feladatai teljesítéséhez;

l) *  a Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve, valamint a katonai igazgatás területi szervei a törvényben meghatározott hadkiegészítési és érdekvédelmi feladataik ellátásához;

m) *  a családtámogatások, a fogyatékossági támogatás és a bányászati keresetkiegészítés ügyében eljáró szerv, valamint a családtámogatási kifizetőhely a 23. § i) és n) pontjában meghatározott feladatainak teljesítéséhez;

n) *  az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szerv a tanulói, illetve a hallgatói jogviszonyhoz kapcsolódó juttatás jogszerű igénybevételének megállapítása céljából a szolgáltatást nyújtó vagy az igénybevétel jogosságának ellenőrzésére hivatott szerv vagy személy részére;

o) *  a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek, valamint a szociális, gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás szervei egymás között a szociális és gyermekvédelmi ellátások megállapítása, folyósítása és ellenőrzése érdekében.

25. § *  (1) A 23. és 24. §-ban meghatározott szerv kérésére a polgár – személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása mellett – TAJ számát köteles megismerhetővé tenni.

(2) A polgár az (1) bekezdés szerinti megismerhetővé tételt az összerendelési nyilvántartásra irányadó rendelkezések szerint is biztosíthatja, amennyiben ennek műszaki feltételei adottak.

26. § *  (1) A társadalombiztosítási szerv kapcsolati kódot képezhet az ugyanazon polgárra vonatkozó, rendszeresen ismétlődő adatszolgáltatás igénylése, teljesítése, valamint az adatszolgáltatást kérő nyilvántartásának karbantartása céljából. Ugyanazon polgárra adatkérőnként más-más kapcsolati kódot kell képezni.

(2) A kapcsolati kód tartalmát és képzési szabályait a társadalombiztosítási szerv határozza meg. A kapcsolati kód nem lehet azonos az adóazonosító jellel, a TAJ számmal és a személyazonosító jellel, továbbá nem származtatható azokból.

(3) A kapcsolati kód kizárólag az (1) bekezdésben meghatározott célra használható, azt az adatkezelés céljának teljesülése után mind társadalombiztosítási szerv, mind az adatkérő nyilvántartásából törölni kell. A kapcsolati kódot csak a társadalombiztosítási szerv, valamint az adatszolgáltatást kérő kezelheti és továbbíthatja.

27. § A társadalombiztosítási szerv az általa folyósított ellátások azonosítására, valamint a polgár járulékbefizetésének és egyéb követelések nyilvántartása céljából – a TAJ szám helyett – törvény felhatalmazása alapján más azonosítót is használhat.

V. Fejezet

A személyi azonosító és annak használata

A személyi azonosító

28. § *  A személyi azonosítót a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) hatálya alá tartozó polgárok azonosítására a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv képezi.

29. § * 

A személyiadat- és lakcímnyilvántartás kapcsolatrendszere

30. § A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve a polgárról személyi azonosítóval vagy annak alapján csak törvény felhatalmazása esetén, vagy a polgár írásos hozzájárulásával szolgáltathat adatot.

31. § A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve a személyi azonosítót csak a kezelésére jogosultnak – jogosultsága keretein belül – továbbíthatja.

A személyi azonosító kezelésére jogosultak

32. § *  A személyi azonosító kezelésére – az adattovábbítás kivételével – jogosult

1. a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve a személyiadat- és lakcímnyilvántartás vezetéséhez, a címnyilvántartás szerve a címnyilvántartás vezetéséhez;

2. az Nytv. alapján a személyiadat- és lakcímnyilvántartás vezetéséhez adatszolgáltatásra kötelezett szerv vagy polgár, adatszolgáltatási feladatai teljesítéséhez;

3. a kötvénynyilvántartó szerv a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 50/C. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartással kapcsolatos feladata ellátásához;

4. elektronikus anyakönyvbe bejegyzés teljesítésére jogosult személy az anyakönyvezési feladatainak ellátása céljából;

5. a külképviseleti hatóság, olyan ügy intézéséhez, amelyben a személyi azonosító kezelésére az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező hazai hatóság jogosult;

6. az ingatlan-nyilvántartás és földhasználati nyilvántartás szerve, belső azonosítóként, a törvényben meghatározottak szerint, az ingatlantulajdonosok és a földhasználók, illetve az ingatlannal kapcsolatos bármely joggal és kötelezettséggel összefüggésben, a nyilvántartásba bejegyzett polgár azonosításához;

7. a katonai igazgatás szervei és a Magyar Honvédség központi irattárazási feladatait ellátó honvédelmi szervezet kijelölt szerve, továbbá a katonai szolgálat teljesítésének időtartama alatt a tényleges állomány vonatkozásában az állományilletékes honvédelmi szervezet a törvény szerinti hadköteles nyilvántartás vezetéséhez, az önkéntes tartalékos és kiképzett hadköteles állomány katonai szolgálata tervezése érdekében, a háborús veszteség-nyilvántartással kapcsolatban, nemzetközi megállapodásban rögzített kötelezettségek teljesítéséhez, valamint a honvédelmi ágazatban használt okmányok kezelésével kapcsolatban;

8. a választási szerv a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvényben, valamint az országgyűlési, a helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati képviselő, az országos nemzetiségi önkormányzati közgyűlés tagjai és a polgármesterek választásáról szóló törvényekben meghatározott feladatai ellátásához;

9. a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartását vezető, valamint a neki adatot szolgáltató szerv, a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartásának vezetéséhez;

10. a polgármester (főpolgármester), a népiülnök-választási eljárásban a választójogosultság ellenőrzéséhez;

11. az idegenrendészeti szerv és a központi menekültügyi szerv a törvényben meghatározott feladataik ellátásához;

12. *  a rendőrség a polgári kézilőfegyverekkel, lőszerekkel, gáz- és riasztófegyverekkel, ipari célokat szolgáló robbantóanyagokkal, pirotechnikai tevékenységekkel, a kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal, személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységgel, továbbá a rendészeti feladatokat ellátó személyekkel kapcsolatos engedélyezési és nyilvántartási eljárásokhoz;

13. a bűntettesek nyilvántartását kezelő szerv;

14. a körözést elrendelő, a körözési eljárást lefolytató és a körözési nyilvántartást vezető szerv a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló törvényben meghatározott feladatai ellátásához;

15. a bíróság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott feladataik ellátásához;

16. az ügyészség, a nyomozó hatóság és az előkészítő eljárást folytató szerv a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott feladatai ellátása érdekében;

17. a közúti közlekedési nyilvántartást vezető szerv és a közlekedési igazgatási hatóság a nyilvántartási és közlekedési igazgatási eljáráshoz;

18. a lakáscélú állami támogatás nyilvántartását vezető és ellenőrzést végző kincstár, lakáscélú állami támogatások ügyében eljáró szerv, valamint a lakáscélú állami támogatásokért felelős miniszter feladatai ellátásához;

19. a szabálysértési hatóság, valamint a szabálysértési nyilvántartó szerv az eljárás alá vont személy személyazonosságának ellenőrzéséhez;

20. a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló törvényben meghatározott földhasználati összesítő igénylése céljából az ingatlanügyi hatóság, az ügyész, a mezőgazdasági igazgatási szerv, valamint a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv;

21. a mezőgazdasági igazgatási szerv a földművesek, a mezőgazdasági termelőszervezetek, valamint a mezőgazdasági üzemközpontok nyilvántartásának vezetéséhez belső azonosítóként, törvényben meghatározottak szerint a polgár azonosításához;

22. a gondnokoltak nyilvántartását és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartását vezető szerv a nyilvántartás vezetéséhez;

23. *  az ügyfél ügyintézési rendelkezési nyilvántartását vezető szerv a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvénnyel szabályozott, a rendelkezési nyilvántartással kapcsolatos feladatai ellátásával összefüggésben;

24. a Központi Statisztikai Hivatal statisztikai célra;

25. az útlevélhatóság és az eljárásában közreműködő hatóság az úti okmányokkal kapcsolatos feladataik ellátásához;

26. az intézetben történt születést bejelentő egészségügyi szolgáltató a születés bejelentéséhez;

27. a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendeletben megjelölt személy vagy szerv a haláleset bejelentéséhez;

28. az arcképelemzési nyilvántartás vezetéséért, valamint az arcképelemző rendszer működtetéséért felelős központi szerv az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló 2015. évi CLXXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartással kapcsolatos feladata ellátásához;

29. *  az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény szerinti működtető a kártyafelhasználói regisztrációhoz kapcsolódóan, valamint a kártyakibocsátáshoz a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból történő adatkérés céljából,

30. *  a digitális állampolgárság nyilvántartást vezető szerv feladatai ellátásához,

31. *  a digitális állampolgárság szolgáltató a szolgáltatása nyújtásához.

32. *  a jegyző és a közjegyző az örökhagyó, a hagyatéki eljárásban érdekelt és a kieséses örökös tekintetében a hagyatéki eljárással és az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos feladatai, valamint az országos kamara az egységes ügykezelő alkalmazással kapcsolatos feladatai ellátásához;

33. *  az ügyvéd és a kamarai jogtanácsos az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos feladatai ellátásához.

34. *  a járási (fővárosi kerületi) hivatal, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti kijelölt kormányhivatal és a személyiadat- és lakcímnyilvántartást kezelő szerv a digitális állampolgárság előregisztrációhoz.

32/A. § *  Az adattovábbítás kivételével a személyi azonosító kezelésére a 32. §-ban foglaltakon kívül jogosult az egészségügyről szóló törvény szerinti védettségi igazolványt kiállító hatóság a védettségi igazolvány kiállítása érdekében.

33. § *  (1) A polgár a személyi azonosítóját – személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása mellett – a 32. §-ban felsorolt szerveknek az ott megjelölt feladataik ellátásához köteles megismerhetővé tenni.

(2) A polgár az (1) bekezdés szerinti megismerhetővé tételt az összerendelési nyilvántartásra irányadó rendelkezések szerint is biztosíthatja, amennyiben ennek műszaki feltételei adottak.

34. § (1) *  A polgár a személyi azonosítóját a népszavazási kezdeményezés, európai polgári kezdeményezés támogatására aláírást, illetőleg a választási eljárásban jelöltajánlást gyűjtő szervnek és polgárnak kezdeményezési, jelöltállítási jogának gyakorlásakor köteles átadni.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt szerv és polgár az aláírások gyűjtése során jogosult a személyi azonosító kezelésére.

35. § *  A személyi azonosítót a polgár előzetes írásbeli vagy az ügyintézési rendelkezésében tett hozzájárulásának tartalma szerint jogosult kezelni az az adatkezelő, akit az érintett erre feljogosít.

A személyi azonosító továbbítása

36. § *  A személyi azonosító továbbítására jogosult:

1. a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve, ha az adatszolgáltatást a személyi azonosító átvételére feljogosított adatkérő részére teljesíti;

2. a 32. § 2. pontja szerint adatot szolgáltató szerv vagy polgár, a személyiadat- és lakcímnyilvántartás illetékes szervének;

3. az adatkezelő, ha törvény alapján a személyi azonosító alkalmazásával a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból adatszolgáltatás igénylésére jogosult, a személyiadat- és lakcímnyilvántartástól történő adatszolgáltatás igényléséhez;

4. a népszavazási kezdeményezést, európai polgári kezdeményezést szervező az összegyűjtött aláírásoknak a Nemzeti Választási Bizottság, illetve a helyi választási bizottság részére történő átadásakor;

5. a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartásának vezetéséhez adatszolgáltatásra kötelezett szerv, e kötelezettsége teljesítésekor;

6. a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartását vezető szerv, az európai polgári kezdeményezést, a népszavazás-kezdeményezést aláírók adatai hitelesítéséhez, a választások lebonyolításához a választási szervnek és a bíróságnak teljesített adatszolgáltatáskor;

7. a polgármester (főpolgármester) a népiülnök-választási eljárásban, a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartását vezető szervtől történő adatszolgáltatás igényléséhez;

8. a választójoggal nem rendelkezők nyilvántartását vezető szerv a népiülnök-választási eljáráshoz a polgármesternek (főpolgármesternek) teljesített adatszolgáltatáskor;

9. az idegenrendészeti szervek, a törvényben meghatározott feladataik ellátásához egymás között, valamint a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, előkészítő eljárást folytató szerv részére;

10. a polgári kézilőfegyverekkel, lőszerekkel, gáz- és riasztófegyverekkel, ipari célokat szolgáló robbantóanyagokkal, pirotechnikai termékek gyártásával, forgalmazásával, a kábítószerekkel és pszichotrop anyagokkal kapcsolatos engedélyezési és nyilvántartási eljárást lefolytató rendőrségi szervek egymás között, valamint a bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, előkészítő eljárást folytató szerv részére;

11. a 32. § 7. pontjában felsorolt szervek egymás között az ott meghatározott feladataik ellátásához;

12. a külképviseleti hatóság, a hatáskörébe utalt ügyek intézése keretében a hatáskörrel rendelkező hazai hatóságnak;

13. a nyilvántartási szerv és az elektronikus anyakönyvbe bejegyzés teljesítésére jogosult személy az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben meghatározott adattovábbítás teljesítése céljából, ha az adattovábbítást a személyi azonosító átvételére feljogosított adatkérő részére teljesíti;

14. a közúti közlekedési nyilvántartást vezető szerv és a közlekedési igazgatási hatóság a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból történő adatszolgáltatás igényléséhez;

15. a jelöltajánlást gyűjtő szerv és személy, az ajánlásoknak vagy aláírásgyűjtő íveknek a választási szervhez történő továbbításakor;

16. a bíróság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott feladataik ellátásához;

17. az útlevélhatóság és az eljárásában közreműködő hatóság a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból történő adatszolgáltatás igényléséhez;

18. az ügyészség, a nyomozó hatóság és az előkészítő eljárást folytató szerv a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott feladatai ellátása érdekében;

19. az érintett előzetes, írásbeli hozzájárulása szerint a továbbításra feljogosított adatkezelő;

20. feladatai ellátásához a választási szerv és a választási munkacsoport egymás között, illetve a bíróságnak, a választási eljárással összefüggő kifogások elbírálásához;

21. a szabálysértési nyilvántartó szerv a szabálysértési eljárás alá vont személy személyazonosságának ellenőrzéséhez;

22. a 32. § 6. és 21. pontjában felsorolt szervek egymás között, az ott meghatározott feladataik ellátásához;

23. a kötvénynyilvántartó szerv a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 50/C. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartással összefüggésben a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból történő adatszolgáltatás igényléséhez;

24. a körözési nyilvántartó szerv a körözött személy személyazonosságának ellenőrzéséhez;

25. az intézetben történt születést bejelentő egészségügyi szolgáltató a születés bejelentéséhez;

26. a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendeletben megjelölt személy vagy szerv a haláleset bejelentéséhez;

27. az arcképelemzési nyilvántartás vezetéséért, valamint az arcképelemző rendszer működtetéséért felelős központi szerv az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló 2015. évi CLXXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartással kapcsolatos feladata ellátásához;

28. *  az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszerről szóló 2014. évi LXXXIII. törvény szerinti működtető a kártyafelhasználói regisztrációhoz kapcsolódóan, valamint a kártyakibocsátáshoz a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból történő adatkérés céljából,

29. *  a digitális állampolgárság nyilvántartást vezető szerv feladatai ellátásához,

30. *  a digitális állampolgárság szolgáltató a szolgáltatása nyújtásához;

31. *  a jegyző és a közjegyző az örökhagyó, a hagyatéki eljárásban érdekelt és a kieséses örökös tekintetében a hagyatéki eljárással és az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos feladatai, valamint az országos kamara az egységes ügykezelő alkalmazással kapcsolatos feladatai ellátásához;

32. *  az ügyvéd és a kamarai jogtanácsos az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos feladatai ellátásához.

Rendszeres adatátadás a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból

37. § (1) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – köteles rendszeres adatszolgáltatást teljesíteni:

a) *  az állami adóhatóságnak az adóalanyok nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, állampolgárságának változásáról, nyilvántartási jogcímének, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról és annak időpontjáról, nyilvántartásból kikerülése okáról és időpontjáról;

b) *  a társadalombiztosítási szervnek az egészségbiztosítási nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének, nemének, állampolgárságának, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának, nyilvántartásba történő bekerülés okának, nyilvántartásból való kikerülés okának (passziválási jogcím), lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, azok időpontjáról, az érintett elhalálozásáról, a külföldön történő letelepedésről, nyilvántartási jogcíméről és annak változásáról;

c) *  a társadalombiztosítási szervnek a nyugdíj-biztosítási nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, az érintett elhalálozása tényéről, helyéről, idejéről, a külföldön történő letelepedésről;

d) *  a kincstárnak a TAJ szám nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének, nemének, állampolgárságának, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának, nyilvántartásba történő bekerülése okának, nyilvántartásból való kikerülése okának (passziválási jogcím), lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, azok időpontjáról, az érintett elhalálozásáról, a külföldön történő letelepedésről, nyilvántartási jogcíméről és annak változásáról, továbbá az Nytv. hatálya alá tartozó újszülöttek nyilvántartásában szereplő adatairól;

e) *  a családtámogatások és a fogyatékossági támogatás ügyében eljáró szerv részére az ellátásban részesülő személy és a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 49/B. §-a szerinti egységes szociális nyilvántartásban szereplő személy családi és utónevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozásáról;

f) *  a társadalombiztosítási szervnek a megváltozott munkaképességű személyek nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, az érintett elhalálozásáról, a külföldön történő letelepedésről;

g) * 

g) * 

h) *  az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervnek az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, állampolgárságának, lakcímének változásáról, az érintett elhalálozásáról;

i) *  a nyilvántartást vezető szervnek a bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról szóló törvény szerinti nyilvántartásban szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozásáról;

j) *  az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szervnek az oktatási nyilvántartásban szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja születési nevének, születési helyének és időpontjának, nemének, állampolgárságának, nyilvántartás jogcíme adatainak, lakcímének változásáról, továbbá az érintettnek a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból való kikerülése okáról és időpontjáról;

k) *  a kincstárnak és az egészségbiztosítási nyilvántartásokat vezető szervnek jogszabályban meghatározott feladatai ellátásához a polgár elhalálozásának tényéről, helyéről és idejéről;

l) *  a Központi Statisztikai Hivatalnak a hivatalos statisztikáról szóló törvény alapján kezelt adatbázisában szereplő adatszolgáltató természetes személy családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, nemének, születési helyének és időpontjának, állampolgárságának, lakóhelyének, tartózkodási helyének, családi állapotának változásáról, azok időpontjáról, a házasságkötés vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének helyéről, az érintett elhalálozásáról, a külföldön történő letelepedésről, a nyilvántartásba bekerülés és a nyilvántartásból való kikerülés okáról, idejéről;

m) *  az adatváltozás-kezelési szolgáltatónak a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2022. évi XXII. törvény 15. §-a szerinti adatváltozás-bejelentési szolgáltatást igénybe vevő polgár

ma) családi és utónevének,

mb) születési nevének,

mc) anyja nevének,

md) születési helyének és időpontjának,

me) lakóhelyének, tartózkodási helyének

változásáról, valamint az érintett elhalálozása tényéről, idejéről;

n) *  az Nytv. 24/L. §-a szerinti, a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében megvalósuló, az önellátásra korlátozottan képes emberek biztonságát és életvédelmét szolgáló digitalizációs program (a továbbiakban: Program) megvalósítására a Kormány által kijelölt jogi személy részére az Nytv.-ben meghatározott polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és idejének, lakóhelyének és tartózkodási helyének változásáról, továbbá az érintett külföldön történő letelepedéséről, valamint elhalálozása, holttá nyilvánítása tényéről és idejéről;

o) *  a közigazgatási szankciót kiszabó hatóságoknak a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló 2017. évi CXXV. törvény 3. §-a szerinti nyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, továbbá állampolgárságának változásáról;

p) *  a digitális állampolgárság nyilvántartást vezető szervnek a kezelt adatok naprakészségének biztosítása és az elektronikus azonosításhoz szükséges adatellenőrzés érdekében a nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, állampolgárságának változásáról, az érintett nyilvántartásból való kikerülése okáról és idejéről.

(1a) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – adatszolgáltatási engedély alapján rendszeres adatátadást teljesít a hallgatói hitelrendszert működtető szervezet részére a hallgatói hitelt felvett polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, a külföldön történő letelepedésről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1b) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – rendszeres adatátadást teljesít az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv részére az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerben nyilvántartott polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, a külföldön történő letelepedésről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1c) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – a támogató erre irányuló igénye esetén rendszeres adatátadást teljesít a Kedvezményezetti Nyilvántartási Rendszerben nyilvántartott polgár családi és utónevéről, névváltozásáról, születési nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, a lakóhelyének változásáról, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1d) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – rendszeres adatátadást teljesít az erdészeti hatóság részére az erdőgazdálkodói nyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevéről, névváltozásáról, születési nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, a lakóhelyének változásáról, külföldön történő letelepedéséről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1e) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – a kötvénynyilvántartó szerv részére rendszeres adatátadást teljesít a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 50/C. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevéről, születési nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1f) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – rendszeres adatátadást teljesít a cégbíróságnak a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja születési családi és utónevének, születési helyének és időpontjának, lakcímének változásáról, valamint az érintett elhalálozásának tényéről és időpontjáról.

(1g) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – rendszeres adatátadást teljesít az egészségügyi dolgozók alap- és működési nyilvántartását vezető egészségügyi államigazgatási szerv részére az egészségügyi dolgozók alap- és működési nyilvántartásában szereplő egészségügyi dolgozó természetes személyazonosító adatainak, lakóhelyének és tartózkodási helyének, valamint állampolgárságának a változásáról, továbbá az egészségügyi dolgozó elhalálozásának tényéről és időpontjáról.

(1h) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – az általános hatáskörű útlevélhatóság részére rendszeres adatátadást teljesít a külföldre utazásról szóló 1998. évi XII. törvény 24/B. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevéről, születési nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1i) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szerv részére rendszeres adatátadást teljesít az Nytv. 33/B. §-a szerinti nyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevéről, születési nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1j) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – a közúti közlekedési nyilvántartást kezelő szerv részére rendszeres adatátadást teljesít a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 32/B. §-a szerinti nyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevéről, születési nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1k) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – a vasúti közlekedési hatóság részére rendszeres adatátadást teljesít az elektronikus vasúti személyi és szervezeti nyilvántartásban szereplő polgár természetes személyazonosító adatainak, lakóhelyének és tartózkodási helyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozása helyéről és idejéről.

(1l) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – az arcképelemzési nyilvántartás vezetéséért, valamint az arcképelemző rendszer működtetéséért felelős központi szerv részére rendszeres adatátadást teljesít az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló 2015. évi CLXXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevéről, születési nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(1m) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – kapcsolati kód alkalmazásával – a digitális állampolgárság nyilvántartást vezető szerv részére rendszeres adatátadást teljesít a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény 14/B. §-a szerinti nyilvántartásban nyilvántartott polgár családi és utónevéről, születési nevéről, anyja nevéről, születési helyéről és idejéről, valamint az érintett elhalálozásáról.

(2) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – személyi azonosító alkalmazásával – rendszeres adatszolgáltatást teljesít:

a) *  a Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szervének a hadköteles korba lépő polgárok, a magyar állampolgárságot megszerző, magyarországi lakóhellyel rendelkező polgárok, valamint a külföldről hazatérő magyar állampolgárok első alkalommal történő nyilvántartásba vételéhez a polgár természetes személyazonosító adatairól, lakóhelyéről, tartózkodási helyéről, családi állapotáról, személyi azonosítójáról, valamint a hadköteles nyilvántartásban lévő polgár családi és utónevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, személyi azonosítójának, családi állapotának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, az érintett elhalálozásáról vagy külföldön történő letelepedésről;

b) *  az idegenrendészeti hatóságnak a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező polgár, valamint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, az érintett elhalálozásáról, külföldön történő letelepedéséről, továbbá a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkező polgár családi állapotának változásáról;

c) *  a bűntettesek nyilvántartását kezelő szervnek, a bűntettesek nyilvántartásában szereplő polgár természetes személyazonosító adatainak, személyi azonosítójának, lakóhelyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozásáról;

d) *  a közúti közlekedési nyilvántartó szervnek a központi közúti közlekedési nyilvántartás hatálya alá tartozó polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, állampolgárságának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, az érintett elhalálozásáról;

e) *  a központi menekültügyi szervnek a menekült és oltalmazott jogállású személyek családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának, lakóhelyének, tartózkodási helyének változásáról, az érintett elhalálozásáról, a külföldön történő letelepedésről;

f) *  a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartását vezető szervnek a gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásában szereplő polgár természetes személyazonosító adatainak, személyi azonosítójának, lakóhelyének és tartózkodási helyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozásáról;

g) *  a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartását vezető szervnek a választójoggal nem rendelkező polgárok nyilvántartásában szereplő polgár természetes személyazonosító adatainak, személyi azonosítójának, lakóhelyének és tartózkodási helyének változásáról, továbbá az érintett elhalálozásáról;

h) *  az ingatlan-nyilvántartás, illetve a földhasználati nyilvántartás szerveinek az ingatlan-nyilvántartásban és a földhasználati nyilvántartásban szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, családi állapotának változásáról, az érintett elhalálozása tényéről, helyéről és idejéről;

i) *  a digitális állampolgárság nyilvántartást vezető szervnek a kezelt adatok naprakészségének biztosítása és az elektronikus azonosításhoz szükséges adatellenőrzés érdekében a nyilvántartásában szereplő polgár családi és utónevének, születési nevének, anyja nevének, születési helyének és időpontjának, állampolgárságának, nemének, személyi azonosítójának változásáról, az érintett nyilvántartásból való kikerülése okáról és idejéről.

(3) *  Az adatszolgáltatást az (1), (1a) és (2) bekezdés alapján igénybe vevő szervek –

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti állami adóhatóság,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti egészségbiztosítási nyilvántartást vezető Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő,

c) az (1) bekezdés d) pontja szerinti TAJ-nyilvántartást vezető kincstár,

d) * 

e) az (1) bekezdés j) pontja szerinti, az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szerv,

f) az (1) bekezdés l) pontja szerinti Központi Statisztikai Hivatal,

g) a (2) bekezdés a) pontja szerinti Magyar Honvédség katonai igazgatási és központi adatfeldolgozó szerve,

h) a (2) bekezdés d) pontja szerinti közúti közlekedési nyilvántartás járműnyilvántartását vezető szerv, valamint kizárólag az érintett elhalálozása, vagy a nyilvántartásból történő kikerülésének egyéb oka, és időpontja adatok vonatkozásában a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény szerinti engedély-nyilvántartást vezető szerv,

i) az (1) bekezdés c) pontja szerinti nyugdíjbiztosítási nyilvántartást vezető társadalombiztosítási szerv,

j) az (1) bekezdés k) pontja szerinti kincstár,

k) az (1) bekezdés m) pontja szerinti adatváltozás-kezelési szolgáltató,

l) az (1) bekezdés n) pontja szerinti, a Kormány által a Program megvalósítására kijelölt jogi személy,

m) az (1) bekezdés i) pontja szerinti bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásokról szóló törvény szerinti nyilvántartását vezető szerv,

n) a (2) bekezdés f) pontja szerinti gondnokoltak és az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartását vezető szerv,

o) *  a (2) bekezdés h) pontja szerinti ingatlan-nyilvántartás és földhasználati nyilvántartás szervei,

p) *  az (1) bekezdés p) pontja és a (2) bekezdés i) pontja szerinti digitális állampolgárság nyilvántartást vezető szerv

kivételével – az adatátadást kizárólag akkor kezdeményezhetik, ha jogszabályban előírt feladataik ellátása érdekében az általuk kezelt adatok időszerűségét biztosítani kell, és csak azokra az érintettekre vonatkozóan, akiknek az adataira nézve az időszerűséget biztosítani kell.

VI. Fejezet

A személyazonosító jel kezelésére, továbbítására vonatkozó átmeneti rendelkezések

38. § (1) Az Nytv. 37. §-ának (2)–(3) bekezdésében a személyazonosító jel használatára feljogosított szerv, a rá vonatkozó határidő után

a) a személyazonosító jelet csak archív nyilvántartásában, az archív nyilvántartás adatainak törvényben meghatározott selejtezési időpontjáig kezelheti;

b) a személyazonosító jelet adatigénylés céljából a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervének, illetve törvényben előírt adattovábbítási kötelezettsége teljesítéséhez a személyazonosító jel kezelésére feljogosított adatkezelőnek továbbíthatja;

c) a személyazonosító jel alkalmazásával csak archív nyilvántartásának a természetes személyazonosító adatokkal és lakcímmel történő kiegészítése céljából igényelhet adatot a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervétől. Ennek érdekében a személyazonosító jelet a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve számára továbbítja.

(2) Az Nytv. 37. §-ának (4) bekezdésében említett adatkezelő, 1996. december 31. után a személyazonosító jelet csak archív nyilvántartásában, az archív nyilvántartás adatainak törvényben meghatározott selejtezési időpontjáig kezelheti.

39. § (1) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve 1996. december 31. után – a 38. § (1) bekezdésének c) pontjában foglalt adatigénylésre adott válasz kivételével – személyazonosító jelet nem továbbíthat.

(2) Az adóhatóság a személyazonosító jelet az elévülési időn belül adatszolgáltatás igényléséhez a személyiadat- és lakcímnyilvántartás szervének, illetve – 1996. december 31-ig – törvényes adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítéséhez annak a szervnek továbbíthatja, amely a személyazonosító jel kezelésére jogosult.

(3) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve – a személyazonosító jelet is tartalmazó adatszolgáltatási igényre adott válasz kivételével – az adóhatóságnak a személyazonosító jelet 1996. december 31-e után nem továbbíthatja.

(4) *  A foglalkoztató és kifizető a személyazonosító jelet az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott kötelezettsége teljesítése érdekében kezelheti, és az állami adóhatóságnak továbbíthatja.

VII. Fejezet

Záró rendelkezések

40. § * 

Felhatalmazó rendelkezések * 

40/A. § *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza az összerendelési nyilvántartás működését. * 

Módosuló rendelkezések

41-44. § * 

45. § Ahol más jogszabály személyazonosító jelet említ, azon – az Nytv. 5. §-ának (6) bekezdése, 37. §-ának (1), (3), (5) és (6) bekezdése, valamint az Nytv. melléklete kivételével – személyi azonosítót kell érteni.

Hatálybalépés

46. § (1) *  Ez a törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével – 1996. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) *  E törvény 6. §-ának (3) bekezdése, 28–37. §-ai és 44–45. §-ai 1997. január 1-jén lépnek hatályba.

(3) E törvény 40. §-ának (1) és (3) bekezdése a kihirdetése napján lép hatályba.

46/A. § *  (1) Az összerendelési nyilvántartás létrehozása (a továbbiakban: kezdeti adatfeltöltés) során a személyiadat- és lakcímnyilvántartást, a központi idegenrendészeti nyilvántartást kezelő szerv összerendelési kapcsolati kódot képez az általa vezetett nyilvántartás hatálya alá tartozó valamennyi természetes személyre. Az adatkezelő az összerendelési kapcsolati kódot az azonosítóhoz rendelten nyilvántartásba veszi.

(2) *  Az összerendelési bejegyzés képzésének kezdeményezésére jogosult szerv – az összerendelési nyilvántartást vezető szerv részére történő adatátadás céljából – létrehozza az (1) bekezdés szerinti természetes személyek összerendelési bejegyzési kapcsolati kódjának titkosított változatát, továbbá ahhoz kapcsoltan az érintett természetes személyazonosító adatait tartalmazó adatállományt.

(3) *  A személyiadat- és lakcímnyilvántartás szerve a (2) bekezdésben meghatározott adatállomány adattartalmát az érintettek személyi azonosítójával, valamint a 37. § (1) bekezdés a) és b) pontja alapján rendszeres adatátadás céljára általa képzett ágazati kapcsolati kódjaival (a továbbiakban: ágazati kapcsolati kód) egészíti ki.

(4) Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv

a) az (1) és (2) bekezdés adatainak felhasználásával létrehozza a természetes személy összerendelési nyilvántartásban tárolt összerendelési bejegyzését (a továbbiakban: összerendelési bejegyzés), és

b) az összerendelési kapcsolati kód képzése és annak a csak általa visszafejthető titkosított változatának létrehozása, valamint a titkosított kapcsolati kód összerendelési bejegyzéshez történő hozzárendelése céljából megkeresi a 10/A. § (2) bekezdésében meghatározott azonosító képzésére jogosult szervet (a továbbiakban: összerendelési kapcsolati kód képzésére jogosult szerv).

(5) *  A 10/A. § (2) bekezdés c)–j) és l) pontja szerinti adatkezelő szerv a (4) bekezdés b) pontja szerinti megkeresésben foglaltak teljesítése során az összerendelési kapcsolati kód titkosított változatát, valamint ahhoz kapcsoltan az összerendelési kapcsolati kód alanyának természetes személyazonosító adatait tartalmazó adatállományt átadja az összerendelési nyilvántartást vezető szervnek.

(6) Az adatkezelő az (5) bekezdés szerinti adatállomány összeállítása céljából azon azonosítókhoz rendel összerendelési kapcsolati kódot, amelyek:

a) *  a 10/A. § (2) bekezdés e) és g) pontja szerinti okmányok esetében személyazonosság igazolására történő felhasználási célból érvényesnek minősülnek,

b) a 10/A. § (2) bekezdés f) pontja szerinti okmány esetében a 10/A. § (6) bekezdése szerinti megszüntetési ok nem áll fenn,

c) *  a 10/A. § (2) bekezdés c), d), i) és l) pontja szerinti azonosítók esetében az adatállományt átadó adatkezelő nyilvántartásában a 10/A. § (6) bekezdése szerinti megszüntetési vagy törlési ok nem áll fenn.

(7) A 10/A. § (2) bekezdés c)–d) pontjában felsorolt azonosítókat kezelő szervek a (3) bekezdés szerinti adatállományt a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatkezelője által az ágazati kapcsolati kóddal kiegészítve adják át az összerendelési nyilvántartást vezető szervnek.

(8) Az összerendelési nyilvántartást vezető szerv az összerendelési bejegyzés létrehozását, illetve a (2)–(3), (5) és (7) bekezdés szerinti adatállomány felhasználásával az összerendelési kapcsolati kód titkosított változatának összerendelési bejegyzéshez történt sikeres vagy sikertelen illesztését követően haladéktalanul törli az átvett adatokat.

47. § *  Ez a törvény az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet az 1996. évi XX. törvényhez

Az adózó polgár adóazonosító jelének képzési szabályai

1. Az adóazonosító jel tízjegyű szám.

2. Az adóazonosító számot az alábbiak szerint kell képezni:

a) az 1. számjegy konstans 8-as szám, mely az adóalany magánszemély voltára utal,

b) a 2–6. számjegyek a személy születési időpontja és az 1867. január 1. között eltelt napok száma,

c) a 7–9. számjegyek az azonos napon születettek megkülönböztetésére szolgáló véletlenszerűen képzett sorszám,

d) a 10. számjegy az 1–9. számjegyek felhasználásával matematikai módszerekkel képzett ellenőrző szám.

3. Az adóazonosító jel 10. számjegyét úgy kell képezni, hogy a 2. a)–c) pontok szerint képzett 9 számjegy mindegyikét szorozni kell azzal a sorszámmal, ahányadik helyet foglalja el az azonosítón belül. (Első számjegy szorozva eggyel, második számjegy szorozva kettővel és így tovább.)

Az így kapott szorzatok összegét el kell osztani 11-gyel, és az osztás maradéka a 10. számjeggyel lesz egyenlő. A 2. c) pont szerinti születési sorszám nem adható ki, ha a 11-gyel való osztás maradéka egyenlő tízzel.

2. számú melléklet az 1996. évi XX. törvényhez

A Társadalombiztosítási Azonosító Jel képzési szabálya

A TAJ szám egy kilenc számjegyből álló szám, amelyben az első nyolc számjegy egy folyamatosan kiadott egyszerű sorszám, amely mindig az előző, utoljára kiadott sorszámból egy hozzáadásával keletkezik. A kilencedik számjegy ellenőrző ún. CDV kód, melynek képzési algoritmusa az alábbi:

A TAJ szám első nyolc számjegyéből a páratlan helyen állókat hárommal, a páros helyen állókat héttel szorozzuk, és a szorzatokat összeadjuk. Az összeget tízzel elosztva a maradékot tekintjük a kilencedik, azaz CDV kódnak.

3. számú melléklet az 1996. évi XX. törvényhez

I.

Az 1997. január 1. előtt született polgár személyi azonosítójának képzési szabályai

1. A személyi azonosító tizenegy jegyű szám.

2. A személyi azonosítót az alábbiak szerint kell képezni:

a) az 1. számjegy a polgár állampolgárságát, születésének évszázadát és nemét jelöli a következők szerint:

Születési idő és nem
1900. január 1. után 1900. január 1. előtt
Állampolgárság született
férfi férfi
magyar 1 2 3 4
nem magyar 5 6 7 8

b) a 2–7. számjegyek a polgár születési évének utolsó két számjegyét, a születés hónapját és napját tartalmazzák;

c) a 8–10. számjegyek az azonos napon születettek születési sorszáma;

d) a 11. számjegy az 1–10. számjegyek felhasználásával, matematikai módszerekkel képzett ellenőrző szám.

3. A személyi azonosító 11. számjegyét úgy kell képezni, hogy a 2. a)–c) pontok szerint képzett tíz számjegy mindegyikét szorozni kell azzal a sorszámmal, ahányadik helyet foglalja el a személyi azonosítón belül. (Első számjegy szorozva eggyel, a 2. számjegy szorozva kettővel és így tovább.) Az így kapott szorzatokat össze kell adni és az összeget tizeneggyel osztani. Az osztás maradéka a 11. számjeggyel lesz egyenlő. A 2. c) pont szerinti születési sorszám nem osztható ki, ha tizeneggyel való osztás maradéka egyenlő tízzel.

4. Az 1996. december 31-e után képzett személyi azonosító az állampolgárságra utaló adatot nem tartalmaz, azaz a jelzett időpont után képzett személyi azonosító 1. számjegye csak 1, 2, 3 vagy 4 lehet a 2000 előtt született polgárok esetében.

5. A hontalan polgárt – a hontalan, Magyarországon született gyermeke kivételével – a nem magyar állampolgárságnak megfelelő személyi azonosítóval kell ellátni.

II.

Az 1996. december 31-e után született polgár személyi azonosítójának képzési szabályai

1. A személyi azonosító tizenegy jegyű szám.

2. A személyi azonosítót az alábbiak szerint kell képezni:

a) az 1. számjegy az állampolgár születésének évszázadát és nemét jelöli a következők szerint:

Születési idő és nem
1997. január 1. és
1999. december 31-e között
1999. december 31-e után
született
férfi férfi
1 2 3 4

b) a 2–7. számjegyek a polgár születési évének utolsó két számjegyét, a születés hónapját és napját tartalmazzák;

c) a 8–10. számjegyek az azonos napon születettek születési sorszáma;

d) a 11. számjegy az 1–10. számjegyek felhasználásával, matematikai módszerekkel képzett ellenőrző szám.

3. A személyi azonosító 11. számjegyét úgy kell képezni, hogy a 2. a)–c) pontok szerint képzett számjegy mindegyikét meg kell szorozni egy számmal, mégpedig a 10. helyen állót eggyel, a 9. helyen állót kettővel és így tovább. A szorzatokat össze kell adni, és az összeget tizeneggyel elosztani. A 2. c) pont szerinti születési sorszám nem osztható ki, ha a tizeneggyel való osztás maradéka egyenlő tízzel.