Versenyjog

BLOG új hozzászólás

A hozzászólásokban leírtak kizárólag a szerző álláspontját türközik!


Marosi Zoltán: A liftek és a versenyjog

2015. január 30.

A sokemeletes épületek és a bennük található liftek mára szerves részévé váltak a városi ember életének: szenvtelenül közlekedünk benne nap mint nap, és sokszor már fel sem figyelünk arra, hogy éppen egy csillogó-villogó panorámaliftben, egy belső gombok nélkül működtethető automata liftben vagy akár a liftek korosodó „nagybácsikájában”, egy páternoszterben utazunk. Kevesen gondolnák, hogy a liftek (pontosabban azok építése, karbantartása és az ezzel járó költségek) milyen fejfájást okoznak a versenyjog tudományát művelőknek: legutóbb éppen az uniós szerződések őrének, az Európai Bizottságnak.

A blog egyik korábbi posztjában már utaltunk az európai liftkartell-ügyre. Történt ugyanis, hogy az Európai Bizottság több európai országban – így Belgiumban is – működő olyan kartellt fülelt le 2007-ben, amelynek során nemzetközi liftgyártó és karbantartó vállalkozások egymás között tendereket osztottak fel és szenzitív piaci információkat cseréltek hosszú éveken át. Az Európai Bizottság – miután majd 1 milliárd eurós bírságot kiszabott az érintett vállalkozásokra – megdöbbenve tapasztalta, hogy a kartellnek maga is károsultja lehetett: a kartell által lefedett időszakban ugyanis éppen az érintett vállalkozások szereltek be új lifteket az Európai Bizottság brüsszeli Berlaymont épületegyüttesébe. A Bizottság tehát a bírság kiszabása után – közhatalmi tógáját levetve – magánjogi jogalanyként lépett az illetékes belga bíróság elé, és az Európai Unió nevében (tehát egy picit mindannyiunk nevében is…) kártérítési keresetet nyújtott be.

A remélt busás, ám az összbírsághoz képest jóval szerényebb (kicsit több, mint 6 millió eurós) kártérítési összeghez vezető út azonban jóval rögösebbnek bizonyult, mint azt a Bizottság elképzelte. A felperesnek először azzal az alperesi kifogással kellett megküzdenie, hogy a Bizottság nem is jogosult perelni: az alperesek szerint ugyanis a Bizottság kettős (hatósági és károsulti) szerepe miatt a kereset sérti a fegyveregyenlőség perjogi alapelvét és az alperesek hatékony jogvédelemhez való jogát. Ezt az alperesi kifogást a belga bíróság – az Európai Bírósághoz történt előzetes döntéshozatali kérelem (C-199/11 (Europese Gemeenschap v Otis NV) és némi tanakodás után – még 2012-ben elutasította, és folytatta a per érdemi tárgyalását.

Ennek során a Bizottság igyekezett érdemben bizonyítani a kártérítési felelősség egyes - a magyar joghoz igen hasonló - elemeit. A belga bíróság azonban nemrégiben, 2014 novemberében hozott ítéletében a Bizottság ellen ítélt, és a keresetet teljes egészében elutasította. A belga bíróság úgy vélte, hogy bár a polgári jogi jogsértés valóban megtörtént, a Bizottság nem tudta meggyőzően (a rá háruló bizonyítási tehernek eleget téve) bemutatni, hogy a Bizottság esetében – a jogsértéssel okozati összefüggésben - valóban kár merült volna fel. A bíróság összehasonlította a ténylegesen előállt helyzetet a kartell hiányában fennálló ún. tényellentétes (angol műszóval: counterfactual) helyzettel, és úgy találta, hogy a két helyzet között nem volt kimutatható érdemi különbség az árak tekintetében. A bíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy a kérdéses kartellnek nem volt bizonyított az „árfelhajtó” hatása. Ebben a tekintetben a bíróság arra utalt, hogy mind a jogsértés jellege (árkartellt nem, csak piacfelosztást állapított meg a Bizottság), mind pedig a piac szerkezete (jelentős további versenytársak jelenléte) ilyen „árfelhajtó” hatást megakadályozott. A belga bíróság továbbá élesen kritizálta a Bizottság által beadott magánszakértői véleményt is, és a Bizottság által felajánlott szakértői bizonyítási indítványnak sem adott helyt.

Az ítélet jól mutatja, hogy a versenyjogsértéssel érintett harmadik feleknek – így egy kartell „vevőinek” - milyen komoly nehézségekkel kell szembenéznie, ha valóban érvényesíteni kívánják az igényüket, még akkor is, ha a kartellre vonatkozó majd minden háttérinformáció a rendelkezésükre áll. A bíróság tehát még a legsúlyosabb kartellek és a leginformáltabb felperesek esetében sem tekinthető valamiféle „automatikus kártérítési kifizetőhelynek”: a vonatkozó kártérítési jogi és polgári perjogi általános követelmények alkalmazásától nem lehet eltekinteni. Ez a helyzet azonban csak időleges: a versenyjogi kártérítési igényekről szóló – 2014 decemberében elfogadott - uniós irányelv már igen speciális szabályokat (kárvélelem, iratok kiadásának kötelezettsége, stb.) tartalmaz épp az ilyshutterstock_183795767.jpgen esetek kezelésére, kifejezetten eltérve az általános kártérítési jogi és perjogi rezsimről. Alappal feltehető tehát, hogy ha a fenti perre is alkalmazandó lett volna az új irányelv, akkor az alpereseknek jóval nehezebb dolguk lett volna. És persze milyen érdekes lett volna, ha a per Magyarországon játszódik le, ahol a versenytörvény 88/C. §-a már most is tartalmaz egy 10%-os vélelmet épp ilyen típusú jogsértések esetére…

Mindazonáltal az ítélet még nem jogerős: a pletykák szerint a Bizottság jónevű ügyvédei már a fellebbezést fogalmazzák. A liftek és a versenyjog története tehát még korántsem ért véget…




A hozzászóláshoz szükséges!


Az oldal tartalma nem minősül jogi tanácsadásnak.
Kérjük olvassa el a Jogi Fórum felhasználási feltételeit.