A bírák úgy ítélték meg, hogy a gyermek jogainak érdekében korlátozni lehet az örökbefogadási jogot.
Cigányszervezetek tüntettek a minisztérium előtt
Jogegyenlőségért, a diszkrimináció ellen tüntettek cigányszervezetek az Igazságügyi Minisztérium előtt hétfőn. Képviselőik szerint az elmúlt években nem csökkent a kisebbségekkel szembeni ellenérzés, a hatóságok pedig sokszor indokolatlanul erélyesen lépnek fel velük szemben.
A várkincs-rablók nyomában
Egyelőre nem találja a rendőrség a sárospataki Rákóczi-vár kifosztóit. A vár vöröstornyából négy, 17. századi, muzeális karabélyt loptak el szombat hajnalban. Az ellopott műkincsek értéke csaknem 6 millió forint.
Alkotmánysértő volt Tarlós Sziget-ultimátuma
Diszkriminatív és ezért alkotmánysértő volt az a szerződés-kiegészítés, mellyel Tarlós István óbudai polgármester homoszexuális felvilágosító programok megtartását kívánta megakadályozni tavaly a Pepsi Szigeten – állapította meg a II.-III. kerületi bíróság egy melegszervezet keresete nyomán hétfőn kihirdetett elsőfokú – nem jogerős – ítéletében. Az óbudai polgármester szerint ma az derült ki, hogy nem sértett személyiségi jogot.
Egymilliárd dollárra perli a Sun a Microsoftot
A múlt hét végén a Sun keresetet adott be a Microsoft ellen, amelyben egymilliárd dolláros kártérítést követel a szoftveróriástól, ill. kéri a bíróságot, kötelezze a Microsoftot, hogy építse be a Sun JVM-jét a Windows XP operációs rendszerbe. A Microsoft ugyanis megszüntette a Java támogatását operációs rendszerének és böngésző szoftverének legújabb verzióiban.
A képernyősugárzás mint biztonsági kockázat?
Markus Kuhn, a Cambridge-ben PhD téziseinek megvédésére készülő fiatal német kutató szerint megfelelő körülmények között egy hacker le tudja lopni az információkat a katódsugaras számítógép monitor fényének a felhasználó arcáról való visszaverődéséből. 16 oldalas cikkében Kuhn néhány ilyen rekonstruált képernyő képet is közzétesz, melyeket csoportjával készített speciális szűrők és fénykollektorok segítségével.
Pénzmosásra is használható a földhitelezés
Hivatalosan egy hete kezdődött meg, máris megindult a vidéki spekuláció az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) családi gazdaságokat segítő kedvezményes földhitelakciójával kapcsolatban – értesült a Világgazdaság.
Huszonkét feljelentés az FVM cégei ellen
Kilenc feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az agrártárca tulajdonában lévő Concordia Közraktár Rt.-nél folytatott vizsgálatok nyomán. Sepsey Tamás, a hivatal elnöke a Világgazdaságnak elmondta: összesen 22 feljelentést tett a Kehi az FVM-es agrárcégekkel kapcsolatban.
Börtönlakó-adatbázis az interneten
Az ügyvédek és az óvadékügyeket intézők dolgát igyekszik megkönnyíteni a JailCenter.com weblap, amely egy komplex adatbázisba szervezi a különböző börtönök lakóinak adatait. Az eddig megszokott hosszas ügyintézés helyett az arra jogosultak így néhány pillanat alatt hozzáférhetnek a gyanúsított adataihoz.
Gyarapodnak a helyi adók
Tíz év alatt megtízszereződött a helyi adókat bevezető önkormányzatok száma, az ebből származó bevétel pedig csaknem harmincszorosára nőtt.