Napster: erősítés a Gigabeat-től

Csupán órákkal az újabb bírósági meghallgatás előtt, a sok vihart megélt Napster bejelentett, hogy a Gigabeat zenei anyagok terjesztésével foglalkozó vállalkozás által kidolgozott technológiát megvásárolja és átveszi a fejlesztőket is. A Napster ezentúl a Gigabeat által kifejlesztett adatbányászati és szűrőtechnológiát használja a szerzői jogokkal védett zeneszámok kiszűrésére szervereiről, ezzel igyekezve eleget tenni Marilyn Hall Patel bírónő feltételeinek. A technológia mellett a Gigabeat fejlesztőcsapata és két alapítója is a Napster csapatának tagja lett, A pénzügyi részletek nem ismeretesek. A Gigabeat weblapját látogatók a Napster weboldalaira lesznek átirányítva.

Terítéken az ÁFA csökkentése

Nyitott kapukat döngetnek a vállalkozói érdekképviseletek akkor, amikor a forgalmiadó-terhek csökkentését szorgalmazzák a kormánynál.A pénzügyi tárca ugyanis a 2000-re tervezett, számtalan változatban kidolgozott adókoncepcióba sokáig kitartott amellett az elképzelés mellett, hogy az uniós jogharmonizáció miatt legalább az EU-országokban alkalmazott szintre, azaz 20 százalékra kellene mérsékelni a jelenleg 25 százalékos áfa-kulcsot.

Tőzsdeügyletnek álcázott csalás

Az áfacsalás legjellemzőbb formája az általános forgalmi adó jogosulatlan visszaigénylése, ám százmilliók tűnnek el hamis banki átutalásokkal is. Továbbra sem csökkent a csőd bűntettek száma, valamint a fantomcégek létrehozásával elkövetett bűncselekményeké. Újdonság volt tavaly a bűncselekmények között a külföldről irányított, nagy haszonnal kecsegtető tőzsdeügyletekre specializálódó “befektetési irodák” megjelenése.

A Napster végleges bezárását fontolgatja a bírónő

A Napster ügyét tárgyaló bírónő közölte, gondolkozik a szolgáltatás végleges leállításának elrendeléséről, mivel szerinte nem hozott eredményt az illegális MP3-fájlok szűrése. A zenecserélő hálózatot felkaroló Bertelsmann eközben tárgyalásokat kezdett más vállalatokkal, információk szerint igyekszik eltávolodni a halálos ítéletére váró Napstertől. Önök hozták létre ezt a szörnyeteget, ezért maguknak is kell kijavítaniuk – közölte Marylin Hall Patel bírónő az április 10-én tartott meghallgatás alatt, amelynek során a lemeziparosok szövetsége (RIAA) azzal vádolta meg a Napster képviselőit, hogy erőtlen és nem sok sikerrel járó próbálkozás volt a jogvédett zeneszámok kiszűrése. Carey Ramos, a RIAA jogi képviselője kijelentette, az elmúlt hónapban letiltott számokra...

Alkotmányellenes a szövetkezeti üzletrészről szóló törvény

Alkotmányellenes a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvény, amely tavaly augusztusban lépett hatályba. A testület szintén az alaptörvénybe ütközőnek tartotta a március 3-án életbelépett végrehajtási rendeletet. Az Alkotmánybíróság mindkettőt hatályba lépése napjára visszamenőlegesen megsemmisítette.

Befoltoztatnák a kódex lyukait

Kellő szabályozás híján a bírók rendszeres tanácskozásokkal törekszenek a szabálysértési kódex egységes alkalmazására, s egyúttal az erről szóló, alig egyéves törvény módosítását szorgalmazzák. Az igazságszolgáltató fórumokhoz érkezett szabálysértési esetek nyolcvan százaléka tárgyaláson kívül elintézhető, így az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a bírósági titkári állások növelését javasolja.A szabálysértési hatóság határozata ellen tavaly március óta vehető igénybe bírói út. Akkor úgy becsülték: a lehetőség évi 40 ezerrel növelheti a helyi bírósági esetek számát. A múlt év végéig azonban csaknem 65 ezer szabálysértési ügyet regisztráltak az igazságszolgáltató fórumokon. A legtöbbet, kevés híján 15 ezret a fővárosban, Nógrád megyében ezzel szemben alig haladta meg...

Németország: országos razzia az interneten terjesztett neonáci dalok ügyében

A német rendőrség több mint 100 gyanúsított ellen indított eljárást, mert betiltott neonáci indulókat terjesztettek egy internetes zenebörzén keresztül. A szövetségi bűnügyi rendőrség kedden Wiesbadenben hozta nyilvánosságra, hogy a múlt héten Németország 16 szövetségi államából 15-ben tartottak razziát összesen 103 lakásban, ahol számítógépeket, adathordozókat és egyéb berendezéseket foglaltak le az eddigi legnagyobb ilyen jellegű rendőrségi akcióban. Dirk Büchner rendőrségi szóvivő elmondta, hogy viszonylag gyorsan sikerül rábukkanni a neonáci indulókat felkínálók nyomára, ami azt mutatja, hogy egyáltalán nem könnyű a betiltott anyagok terjesztése. Egyelőre nem tudni, hogy mikor várható vádemelés az előállított 106 gyanúsított ügyében a fajgyűlöletre uszító és fasiszta ideológia...

Hollandiában törvény szabályozza az eutanáziát

A holland parlament felsőháza kedden jóváhagyta az eutanázia törvényesítéséről szóló javaslatot, s ezzel Hollandia lett az első olyan ország a világon, ahol jogilag szabályozott keretek között lehetővé válik e sokat vitatott módszer alkalmazása.