Félreérthető és téves információ jelent meg a Világgazdaság című lap csütörtöki számában az elektronikus aláírásról szóló törvényjavaslat bizottsági vitájához kapcsolódóan. A lap azt állította, hogy az aláírás-hitelesítést végző, úgynevezett hitelesítésszolgáltatókat a kormány kívánja kijelölni, és ezt már módosítási javaslat formájában fideszes képviselők be is nyújtották a témában illetékes informatikai és távközlési bizottsághoz. A bizottság ülésén a kormánypárti képviselők bírálták a gazdasági lapban megjelent durva tartalmi tévedéseket. Elmondták, nem azt javasolták, hogy az aláírás-hitelesítést végző szolgáltatók kijelölését a kancelláriaminiszter végezze. Márton Attila és Szabó István fideszes képviselők módosító indítványa mindössze arra irányult, hogy a Miniszterelnöki Hivatal vezetője jelölje ki – a Hírközlési Felügyelet helyett – az aláírás létrehozásához használt technikai eszközök alkalmasságát tanúsító szervezetet. Pénteki kiadásában a Népszabadság átvette – változtatás nélkül – a Világgazdaság anyagát, holott azt már előző nap a hírgazdák cáfolták. Az Index pedig a Népszabadságra hivatkozva ismételte a félreértelmezett híranyagot. A száraz témának indult informatikai szakdisputa ezek után átlépte a parlamenti határokat, és a lapok címoldalára került. Az érintett médiumok ugyanis kénytelenek voltak helyesbíteni, erre a legalkalmasabb formának viszont nem a helyreigazítást találták, hanem a vitatott kérdés alaposabb körbejárását, kolumnás cikkekben. A Népszabadság, az Index, a Magyar Hírlap és a Népszava is nagy terjedelemben tárgyalta az eredeti felvetéseket, végül is a tényeknek megfelelő írásokban, több érintett szereplőt megszólaltatva. A médiaviharnak az elektronikus aláírás ügye és a bevezetése mellett kardoskodó személyek és szervezetek lettek az igazi nyertesei: a jelentős publikációk ráirányították a figyelmet az e-szignó létezésére és erősítették jövőbeli esélyeit. A vitát elindító téves híradás és azt követő reagálások az említett lapok online kiadásai alapján visszakereshetők és olvashatók.