Ma letette hivatali esküjét az új osztrák kancellár, Christian Stocker.
Megújul a Szonoki Törvényszék és börtön
A projekt munkálatai a napokban kezdődnek meg, és tervezetten egy évig tartanak.
A vasúti átjárókban bekövetkezett közlekedési balesetek büntetőjogi értékelése
A tanulmány a vasúti átjárókban bekövetkezett baleseteket vizsgálja és mutatja be büntetőjogi és szabálysértési szempontból, konkrét jogesetek elemzésén keresztül. A dolgozat a vonatkozó KRESZ szabályok, illetve a vasúti biztosítóberendezések fajtáinak ismertetésével, valamint a szabályrendszer kialakulására vonatkozó történi áttekintéssel kezdődik, mely során korabeli jogeseteket is bemutat. Kitér továbbá a baleseti helyszínelés és a szakértői vizsgálatok kérdéseire, a Közlekedésbiztonsági Szervezet által végzett munkára, valamint a nemzetközi szabályozásra. Zárásként összegzi a fentieket, rögzíti a szerző gondolatait a szankciórendszer és a balesetek bekövetkezésének megelőzése kapcsán. A Szerző bírósági titkár a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon. Letöltés
Új adóvezető az EY Magyarország élén
Módos András határozott célokkal veszi át az Adó és Jogi tanácsadás üzletágat.
Hogyan lehet fellépni a jogellenes tartalmú kommentekkel szemben?
Az internetes agresszió visszaszorításáról - Az NMHH ajánlást tette közzé az online sajtótermékek kiadói számára - ITT elérhető, videóval!
150. éves a Pest Vármegyei Ügyvédi Kamara
Az ügyvédek a jogállamiság őrei - Idézzük Sulyok Tamás államfő ünnepi gondolatait!
Mit érdemes tudni a székhelyszolgáltatók nyilvántartásba vételéről?
A modern cégvilágban a székhelyszolgáltatások iránti kereslet fokozatosan nő. Ez nem csoda, hiszen rengeteg előnnyel jár, különösen azok számára, akik rugalmas és költséghatékony megoldásokat keresnek vállalkozásuk működtetéséhez. (X)
Mik a nemzeti bírák javadalmazásának meghatározására vonatkozó uniós jogi követelmények?
Az Európai Bíróság a bírói függetlenséggel kapcsolatos kérdéseket tisztáz!
Omnibusz javaslat - szükséges egyszerűsítés vagy visszalépés a fenntarthatósági törekvésekben?
A főbb, drasztikus módosításokról!
Az európai fizetési meghagyásos eljárás
Miben különbözik a külföldi adósokkal szembeni követelések peren kívüli behajtása a magyar eljárástól? - Szakértői összefoglaló!
