Kisebb a bírósági ügyhátralék

Bár a tavalyi esztendő bírósági ügyforgalmára vonatkozó adatok még nem teljesek, annyi már most bizonyos, hogy tovább csökkent az igazságszolgáltató fórumok hátraléka. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) megalakulásakor, 1997 decemberében 206 698 bírósági ügy maradt folyamatban. Azóta folyamatos a csökkenés. A megalakulástól máig mintegy 15 százalékos mérséklődést regisztráltak. Mindez azt is jelzi, hogy a testület intézkedései eredményesek voltak.

Számlamegosztás csak törvénymódosítással

A vállalati telefonok üzleti és magáncélú használatának megosztása a magyar szabályok szerint jelenleg nem lehetséges – ebben egyetértenek a Magyar Hírlap által megkérdezett szervezetek. A budapesti kamara tiltakozik a nyilvántartás és a számla megosztása miatt.

Holnap kezdődik Pándy András pere Brüsszelben

A magyar származású férfit azzal vádolják, hogy lánya, Ágnes segítségével megölte hat családtagját, két feleségét és négy gyermekét. Az egyik vallomás szerint Ágnest azért tudta rávenni a gyilkosságokra, mert a lánnyal húsz éven át viszonya volt. A férfinak az egyik mostohalányától gyermeke is született. Az eltűnt családtagok holttestei nem kerültek elő. Azok az emberi csontok, amelyeket Pándy házának pincéjében találtak, nem a családtagokéi voltak. Pándy mindent tagad, ezzel szemben ott van lányának a vallomása, amely részletesen beszámol a gyilkosságokról.

Jugoszlávia megfigyelői státust kért a Milosevic-perben

A jugoszlávkülügyminiszter a hét végén megerősítette, hogy a szövetségi kormány megfigyelői státust kért a hágai Nemzetközi Törvényszéktől a Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő elleni perben. Pénteken a belgrádi állami RTS televízió brüsszeli forrásokra forrásokra hivatkozva szellőztette meg a hírt, hogy a jugoszláv kormány még február 12-én, a per első napján fordult ilyen értelmű kéréssel a nemzetközi büntetőtörvényszékhez. A kormány állítólag azt is kérvényezte, hogy kapjon betekintést minden fontos iratba, amely a per tárgyát képezi. “Szövetségi külügyminiszterként én nyújtottam be a hivatalos kérelmet a törvényszékhez még a per kezdetén. Remélem, hogy pozitív lesz a válasz,” közölte Goran Svilanovic nisi látogatása alkalmával....