A Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) mégis áldását kell adnia arra, hogy a Triász-Perry (T-P) Kft. – a Raiffeisen Private Equity Fund cége – irányítást szerezhessen a Stollwerck Budapest Kft. felett.
Mádl Ferenc beiktatta Lomnici Zoltánt
Mádl Ferenc köztársasági elnök beiktatta Lomnici Zoltánt a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesi tisztségébe kedden a Parlament Nándorfehérvári termében. Megbízatása február 1-jétől hatéves időtartamra szól.
Lakat alá került a kiskunfélegyházi szatír
Most került lakat alá az a 19 éves kiskunfélegyházi férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt év őszén két 15 éves iskolás lányt erőszakolt meg – tájékoztatta az MTI-t kedden a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Az MTI a kiskunfélegyházi rendőrkapitányságon megtudta, hogy a fiatalembert – akit betöréses bűncselekmények gyanújával már keresett a rendőrség – hétfőn vették őrizetbe, és szerdán dönt a bíróság előzetes letartóztatásáról. Az erőszakos közösülés augusztus végén a gyanúsított barátjának a lakásán, illetve szeptember elején a város egyik közterületén történt, a bűncselekményre azonban október végén derült fény, akkor jelentette a rendőrségnek az iskola igazgatója. A rendőrség tájékoztatása szerint a...
Egységes szabályokat sürgetnek a könyvvizsgálók
Az Enron amerikai energetikai cég csődje miatt világszerte fellángolt a vita a könyvvizsgálók tevékenységéről. Magyarországon is, ahol a pénzmosás elleni kormányzati küzdelem egyik legfőbb fegyverének szánt “téglatörvénynek” köszönhetően reflektorfénybe kerültek e szakma művelői. A könyvvizsgálók egyébként világszerte egységes szabályozórendszer bevezetését sürgetik.
Dr. Kovács Kázmér
Dr. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának az elnöke. Csak az elmúlt évben az Autóklub képviseletében versenyjogi, biztosítási jogi és adatvédelmi jogi vitákban lett pergyõztes, vagy indított országos érdeklõdésre számot tartó eljárást. Ezekrõl az ügyekrõl és az érdekképviseleti munkáról általában kérdeztük.
Újabb alkotmánybírósági beadvány a földtörvény ügyében
A MEDOSZ szerint az elővásárlási sorrend hátrányos a munkavállalóknak.
Elfogtak egy nőgyűlölő szegedi hajléktalant
Elfogták a rendőrök azt a hajléktalan férfit, aki több alkalommal nőket pofozott meg Szeged belvárosában – jelentette be kedden tartott sajtótájékoztatóján Zélity László őrnagy, a Szeged Városi Rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője. Elmondta, hogy hétfőn este sikerült elfogniuk a 34 éves V. Sándort, aki december 20-a óta legalább négy alkalommal a belvárosban sétáló nőket minden ok nélkül ütlegelni kezdte, majd továbbállt. Az esetek többségében a megtámadott nők könnyebb sérülésekkel megúszták a találkozást, december végén azonban a férfi úgy megütött egy étteremben ülő nőt, hogy annak orrcsontja eltörött és három foga kiesett. A támadó kihallgatása során tettét azzal magyarázta, hogy a nők...
Jogvédő hálózat romáknak
A cigányok számára létrehozott állami jogvédő hálózat munkatársait megközelítőleg kétszáz ügyben keresték fel roma sértettek az elmúlt három hónapban.
Konferencia a bírói függetlenségről
Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy keveset jelentenek az intézményes jogszabályi korlátok, ha a civil moralitás, a civil kurázsi, az autonómiákhoz való ragaszkodás nem áll ellen az alkotmányosság relativizálásának – hangsúlyozta Fleck Zoltán jogszociológus a bírói függetlenségről rendezett konferencián kedden Budapesten.