Alkotmányellenes helyzet áll fenn a fővárosi forrásmegosztásban

Az Alkotmánybíróság döntése szerint alkotmányellenes helyzet keletkezett azáltal, hogy az Országgyűlés az önkormányzati törvényben nem szabályozta a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek megosztásának elveit és részletes szabályait – derül ki az Alkotmánybíróságnak a testület honlapján hozzáférhető határozatából.

Internetes bűnüldözés

Bűnüldöző csoporttá alakítják át a közeljövőben az ORFK-n működő internetfigyelő csoportot, amely 24 órán keresztül a világhálón elkövetett bűncselekmények felderítésével foglalkozik majd – jelentette be Pintér Sándor csütörtötök Budapesten.

Péterfalvi lehet az adatvédelmi ombudsman

Hétfőn konzultálnak a parlamenti pártok politikusai Mádl Ferenc köztársasági elnökkel a lehetséges ombudsmanjelöltről; úgy tudni, a tisztségre Péterfalvy Attila a legesélyesebb. Péterfalvy a Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen tanít, közben pedig ügyvédi praxist folytat; szakmai tevékenysége folytán jelentős tapasztalatokra tett szert az adatvédelem területén. Korábban dolgozott a Fidesz jogi kabinetjének, majd Majtényi László adatvédelmi biztos külső munkatársa volt.

Hagyományteremtő jogászbál Debrecenben

A debreceni joghallgatók az idén először kapcsolták össze az ötödévesek szalagtűző bálját a gólyák avatásával. A Lovarda Hallgatói Kulturális Központban pénteken megrendezett bálon a Unique lépett fel.

Hét és fél plusz egy milliárd a debreceni egyetemnek

Az Oktatási Minisztérium a 7,5 milliárd forintos debreceni egyetemi fejlesztésekhez további 1 milliárdot juttat új könyvtárak építésére – jelentette be Pálinkás József kedden a debreceni városházán tartott sajtótájékoztatóján. – A pénz felhasználása után az egykori egyetemi templomból kiköltözhet a könyvtár és az ott lévő informatikai központ, s a templomot visszaadják a református egyháznak – mondta el a miniszter. Hozzátette: a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusának területén már megkezdődött a társadalomtudományi központ építése, míg a nagyerdei központi épület mögött márciusban helyezik el az új élettudományi központ alapkövét. Tájékoztatása szerint mindegyik központhoz tartozik majd egy-egy könyvtári épület, amelyet a most rendelkezésre...

Alkotmánysértő az ítélőtáblákról szóló törvény

Az Alkotmánybíróság szerint mulasztásos alkotmánysértést idézett elő a parlament azzal, hogy nem írta elő az országban több ítélőtábla létrehozását. Az Országgyűlés ugyanis egy, az egész országra kiterjedő, budapesti székhelyű ítélőtábla felállításáról rendelkezett. Az alkotmánybírák felszólították az Országgyűlést, hogy jövő év végéig változtassák meg a jogszabály szövegét.