A debreceni joghallgatók az idén először kapcsolták össze az ötödévesek szalagtűző bálját a gólyák avatásával. A Lovarda Hallgatói Kulturális Központban pénteken megrendezett bálon a Unique lépett fel.

Az idén második alkalommal rendezték meg a végzős debreceni joghallgatók szalagtűző bálját. A jogászképzés újraindítása óta a mostani a második végzős évfolyam. A tanév elején merült fel a lehetőség, hogy a végzősök számára rendezett bált összekapcsolják a gólyák beiktatásával. A kezdeményezés találkozott a Jog- és Államtudományi Intézet és az egyetem vezetésének törekvéseivel is.

A bál fővédnökségét Kósa Lajos polgármester vállalta. Köszöntőjében Szabó Béla, a Jog- és Államtudományi Intézet igazgatója hangsúlyozta: a mai elsősöknek már lehetőségük lesz arra, hogy ne az egyetem különböző épületeiben szétszórva, hanem egy korszerű oktatási épületben tanuljanak már a következő tanévtől kezdve, így még a jelenleginél is több lehetőség lesz közös hallgatói rendezvényekre, az évfolyamok összekovácsolódására. Az igazgató köszönetet mondott a Hallgatói Önkormányzatnak a szétszórtság ellenére is kiemelkedő közösségi élet szervezéséért, és örömét fejezte ki azért, hogy a jogászbálok már most is – a régi hagyományoknak megfelelően – a város rangos rendezvényei közé tartoznak.

A gólyák eskütétele, a végzősök szalagtűzése és a nyitótánc után a Unique, majd a Fish zenekar szórakoztatta a közönséget, a báli zenét – több más debreceni gólyabálhoz hasonlóan – az Abrakazabra szolgáltatta.