Jelen tanulmány keretei között végzett kutatás célja annak vizsgálata, hogy mekkora a súlya a szakvéleménynek a jogi döntéshozatalban, illetve, hogy a szakvéleményben megválaszolt kérdések érdemben segítik-e a büntetőügyekben eljáró bíróságokat a büntetőjogi felelősség megállapítása és a megfelelő büntetés kiszabása körében. A tanulmány bemutatja a szakértőkkel kapcsolatos szabályozás fejlődésének hazai mérföldköveit, majd kitérek az igazságügyi szakértői tevékenység hatályos szabályozására. A Szerző kutatása során vizsgálta, hogy hol helyezkedik el a szakértői bizonyítás a büntetőeljárásban, továbbá, milyen jelentőség jut a szakvéleménynek a bizonyítékok között, valamint hogy leggyakrabban milyen bűncselekmények esetén, és milyen kérdések megválaszolásában veszik igénybe szakértők „különleges szakértelmét” a bírók. A tanulmány...
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a Fidesz-KDNP államfő-jelöltje
Jövő hétfőn dönt Novák Katalin köztársasági elnök lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés.
Gyermeki akarat ellenében kikényszerített kapcsolattartás
Hogyan győzheti le a gyermek mindenek felett álló alkotmányos jogát a különélő szülő kapcsolattartási joga? Szolgálja-e a gyermek érdekét a kényszerláthatás? Kell-e menni, ha nem jó? - Jogesetek által felvetett kérdések a jogalkalmazási gyakorlattal kapcsolatben!
Esztétikus tömés, egészséges fogak
Ahhoz, hogy a fogaink megőrizzék esztétikus mivoltukat és jól, fájdalom nélkül funkcionáljanak, elengedhetetlen, hogy rendszeres időközönként ellátogassunk a fogorvoshoz és ellátásban részesüljünk. Viszont ha fájdalmat érzünk, akkor nincs mire várni, mielőbb időpontot kell kérni. (X)
Vény nélkül is kapható lesz Lengyelországban az esemény utáni tabletta
A lengyel szejm megszavazta a törvénymódosítást.
Kell-e tájékoztatni a határozott időre alkalmazott munkavállalót a rendes felmondás indokairól?
Az Európai Bíróság ítéletében válaszol!
A legfrissebb jogszabályok
A Magyar Közlönyök 2024. évi 15-18. számainak tartalma
Kriptobefektetések: minek nevezzelek?
Milyen hatással lesz az európai piacokra az amerikai értékpapírfelügyelet nagy hírt kavart döntése?
Akár 6 ezer eurónyi támogatás vállalkozásoknak szellemitulajdon-védelemhez!
Uniós visszatérítési program az oltalomszerzéshez kapcsolódó díjak részfinanszírozására.
Gyorstalpaló, elvtársaknak - A bírói és ügyészi akadémia, 1949-1954
Bemutatták Zinner Tibor történészprofesszor legújabb kötetét a Kúrián.


