OVB: törvényt sértett a Nap Tv műsorait készítő kft.

Megsértette a választási eljárásról szóló törvényt a Magyar Televízióban megjelenő Nap Tv műsorait készítő St. Plusz Kft., amikor egy civil szervezet számára nem tette lehetővé, hogy három, tartalmában az uniós csatlakozást elutasító fizetett politikai hirdetése megjelenhessen a képernyőn.

Ügyész vizsgálja a Kehi-jelentés kiszivárgását

A Fővárosi Főügyészség az Országos Rendőr-főkapitányság jelentésének ismeretében dönt majd arról: szükség van-e további lépésekre annak kapcsán, hogy Princz Gábor gyanúsítottként előbb ismerhette meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentését, mint a Postabank-ügyben a nyomozást felügyelő ügyész.

Politikai demonstráció a bíróságon

Nem szabad megengedni, hogy a bíróságok politikai demonstrációk terepévé váljanak – hangsúlyozta Furmann Imre ügyvéd, aki egy cigány férfi jogi képviselőjeként első fokon pert nyert a Magyar Fórum című, a MIÉP szellemiségét közvetítő hetilappal szemben. Elmondása szerint a bírósági tárgyaláson és azt követően egy 20-30 fős, magyar zászlót lengető csoport méltatlan helyzetet teremtett.

A szex nem ok rendkívüli felmondásra

Lakástulajdonos nem mondhat fel azonnali hatállyal bérlőjének, csak mert szexmániás – derül ki egy kölni közigazgatási bíróság ítéletéből, amellyel a bíró elutasította a lakás tulajdonosának e tárgyban benyújtott panaszát. Az ítélet indoklása szerint “házasságon kívüli nemi kapcsolat létesítése a tulajdonos lakásának négy fala között” nem szolgáltat okot azonnal felmondásra. A tulajdonos azt állította keresetében, hogy a lakás bérlője albérletbe adta azt prostituáltaknak, de bizonyítani nem tudta állítását. Éppen ellenkezőleg: inkább az látszott beigazolódni, hogy a lakástulajdonosnak lehetett szexuális kapcsolata több nővel is. A jogerős ítélet rámutat végül: nem hagyható figyelmen kívül, hogy a lakás a városnak olyan negyedében található, amely...

Orbán kontra Juszt személyiségi jogi per

Orbán Viktor exminiszterelnök személyiségi jogi pert indított Juszt László ellen, mert az újságíró tavaly októberben azt írta róla, hogy “zsidózik”; az első tárgyalást szerdán tartották a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB).

A lakásmaffia kiszolgálásából élt az ügyvédnő

Az egy hónapja magát tulajdonosnak valló örmény férfit kidobóemberek várták aznap lakása előtt, mondván: az ingatlan a német megbízójuk tulajdona, aki azzal a feladattal küldte oda őket, hogy cseréljék le a zárakat. A lakásmaffia ügyekre szakosodott Kaptár-csoport a papírokat átvizsgálva jutott el B.-né S. Zsuzsához, akit két évvel ezelőtt különböző visszaélések és szabálytalanságok miatt az ügyvédi kamara kizárt tagjai sorából.

Jövő héten feláll a korrupcióellenes bizottság

A korrupcióellenes társadalmi testület tagjainak névsorát várhatóan a jövő héten hozzák nyilvánosságra – tudta meg a Népszabadság Gál J. Zoltán kormányszóvivőtől. Gál J. emlékeztetett arra, hogy a kormányfő a grémium vezetőjének Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – aki jelenleg ugyanott tanácselnök – kérte fel, egyben a testület tagjainak személyére is tőle várt javaslatokat. Solt a napokban megtette indítványát a miniszterelnöknek.

Olcsóbb lesz az autóvásárlás az EU-integráció után

Érdemes megvárni az Európai Unióba való belépést azoknak, akik a közeljövőben kívánnak új személygépkocsit venni. A csatlakozás, illetve az uniós autópiac 2005-ös felszabadítása valószínűleg az autóárak jelentős csökkenését hozza. Az új és a használt gépkocsik költségeit jelentősen befolyásolja az autóvásárlás finanszírozása terén várható átalakulás. Az itthoni autófinanszírozás átveszi a nyugat-európai gyakorlatot.