Sokan összeférhetetlennek tartják, hogy gyakorló bíró politikai feladatot lásson el. Ezt a véleményt az igazságügyi tárca is osztja, ezért várhatóan címének és javadalmazásának megtartása mellett a minisztériumba rendelik Solt Pált, aki a napokban kapott megbízást egy korrupcióellenes szakértői csoport vezetésére a kormányfőtől.
Túlzsúfoltak a magyar börtönök – a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának sajtótájékoztatója
Magyarországon 32 börtönben, 11 ezer férőhelyen 18 ezer elítéltet tartanak fogva; a büntetés-végrehajtási intézetek feltöltöttsége 159 százalékos.
Bárándy: Csak kiegészít az etikai kódex
Bárándy Péter szerint a tervezett etikai kódex nem konkurál az állami vezetőkre vonatkozó jogszabályokkal, hanem kiegészíti azokat. Az igazságügy-miniszter ezzel Dávid Ibolya MDF-elnök aznapi nyilatkozatára reagált.
Nyártól on-line is lehet már biztosítást kötni
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a biztosítótársaságok ezentúl az ügyfél személyes megjelenése nélkül, akár az interneten keresztül is kössenek szerződéseket. A nyáron hatályba lépő jogszabály jelentősen megkönnyíti majd a biztosítóintézetek és a biztosítási alkuszok számára előírt ügyfél-azonosítást.
Hétfőn esküt tehetnek az új miniszterek
A parlamenti bizottsági meghallgatások után, akár már jövő hétfőn esküt tehet az Országgyűlés előtt Kiss Péter és Burány Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal, illetve a munkaügyi tárca leendő vezetője.
Új gyerekpornó ellenes törvény
A vád dolgán lényegesen könnyítő törvényt fogadott el az amerikai szenátus, miután a Legfelsőbb Bíróság a szólásszabadságra hivatkozván, tavaly megsemmisített egy hasonlót.
Első fokon pert vesztett a sportminiszter
Jánosi György sportminiszter első fokon személyiségi jogi pert vesztett Bodor Andrással, a tárca volt közigazgatási államtitkárával, illetve Szabó Lászlóval, a tárca volt helyettes államtitkárával szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden.
Rendőr verbuválta a bérgyilkost
Bérgyilkosságban való részvétellel gyanúsítják a Készenléti Rendőrség egyik rendőrét – tudta meg a HavariaPress. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség gyanúja szerint K. László készenléti rendőr szerzett bérgyilkost tavaly tavasszal egy kékcsei férfi kivégzésére.
Lezárult a nyomozás a balástyai rém ügyében
A pótnyomozás is lezárult kedden a balástyai emberölések ügyében – jelenti a HavariaPress. Amint arról a hírügynökség már többször beszámolt, a csongrádi településen egy helyi férfit azzal gyanúsítottak, hogy az elmúlt években öt nő életét oltotta ki.
AOL: a hackerek mekkája
Amerikai hackerek a múlt héten betörtek a világ legnagyobb internetszolgáltatója, az AOL felhasználói adatbázisába, és elméletileg hozzáférhettek a cég 35 millió felhasználójának személyes adataihoz – írja a Wired. Nem ez az első alkalom, hogy illetéktelenek ki-be mászkálnak az AOL rendszerében, a cég azonban védekezés helyett hallgat a problémákról.