Még nem zúzzák a szavazólapokat

Nem kezdik meg a szavazólapok megsemmisítését a BM rendelete által megszabott július 20-i időpont előtt Pesterzsébeten. Hódmezővásárhelyen nem is terveztek hasonló lépést, a jegyző csak elviekben vetette fel a lapok elégetésének hétfői kezdetét a Magyar Hírlap újságírójának.

Szabadlábon a Simon-ügy három gyanúsítottja

A Fővárosi Főügyészség döntése alapján kiengedtek három gyanúsítottat a négy közül, mert a napokban lezárul a nyomozás Simon Tibor halála ügyében. Így már nincs meg a veszélye annak, hogy eltüntetnek bizonyítékot vagy más módon akadályozzák a nyomozást, és az ügyészek szerint a szökésüktől sem kell tartani.

2003-ban nem változik a felvételi

Nem vezetik be jövőre az előző kormányzat által elhatározott módosításokat, amelyek szerint minden szakon és szakcsoporton egységes, 120 pontos rendszerben, a középiskolai eredmények és a felvételi vizsga eredményei alapján bírálták volna el a jelentkezők teljesítményét – írta a Népszabadság. A felvételi változtatások bevezetése óriási energiákat igényelne a felsőoktatástól, ráadásul fölöslegesen, mivel 2005-ben a kétszintű érettségivel ismét módosul a felvételi eljárás – nyilatkozta a lapnak Manga Béla, az Oktatási Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára. Pálinkás József volt oktatási miniszter helytelennek tartja, hogy egy évek alatt kialakított folyamatot akaszt meg a tárca új vezetése. Úgy vélte, a felvételi reform akadályozása gátolni fogja a...

Bírósági megfigyelő a WorldComnál, tárgyalás márciusban

Miután az USA tőzsdefelügyelei bizottsága (SEC) beperelte a WorldComot mérleghamisításért, a bíróság a SEC elnöki tisztét 1989-93 között betöltő Richard Breedent delegálta megfigyelőként a céghez, egyrészt hogy megakadályozza a vezetőknek történő nagy összegű jutalmak kifizetését, másrészt, hogy elejét vegye az esetleges iratmegsemmisítéseknek.

India vizsgálja a Xerox “szabálytalan kifizetéseit”

Az indiai pénzügyminiszter vizsgálatot indított a Xerox múlt héten nyilvánosságra hozott bejelentésével kapcsolatban, miszerint indiai közös vállalatának vezetői kenőpénzt fizettek az indiai kormányhivatalnokoknak a zsírosabb kormányzati megrendelések biztosítása érdekében. A Xerox a gurgaoni székhelyű Xerox Modicorp azon vezetőit vádolja, akiket indiai partnere, a ModiCorp delegált a közös cég vezetésébe.

Oroszország igent mond a Nemzetközi Büntetőbíróságra

Oroszország támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) felállításának gondolatát. Az ICC létrehozásáról szóló római szerződés ratifikálását előkészítő orosz törvénytervezet most egyeztetik az illetékes minisztériumok – jelentette ki az orosz külügyminiszter.

Két és fél milliárd forinttal tartoznak a budapesti autósok

Az elmúlt hónapokban közel 80 ezer fizetési felszólítást postáztak a budapesti parkolás-üzemeltető cégek a nem fizető autósoknak, azonban a mintegy 2,5 milliárd forintot kitevő díjhátralék csupán kis része folyt be a társaságokhoz – írja hétfői számában a Világgazdaság.