Az Országos Választási Bizottság pénteki ülésén csak érintőlegesen foglalkozott azzal a kérdéssel, szavazhassanak-e a külföldi lakcímmel rendelkező, de Magyarországon tartózkodó, nagykorú magyar állampolgárok a 2002-es parlamenti választásokon.
Parkolás: első fokon jogszerű a nem fizető autósok azonosítása a rendszám alapján
Nem találta jogsértőnek a fővárosban parkolási díjat nem fizető autósok adatainak kezelését a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon meghozott pénteki ítéletében. Az adatokat kezelő, illetve továbbító Belügyminisztérium, a Centrum Kft., illetve az Euro-Inford Kft. ellen a Magyar Autóklub (MAK) nyújtott be keresetet.
Írországban népszavazáson döntenek az abortusz szigorításáról
Az Irish Times című napilapban pénteken megjelent közvéleménykutatás szerint eddig egyik fél táborának sem sikerült elnyernie a bizonytalan szavazók támogatását az abortuszról jövő szerdán rendezendő népszavazás előtt.
Pedofílokat ítéltek el Nagy-Britanniában
Gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűnökért tizenöt, illetve tizenkét évi börtönre ítélt egy angol bíróság két férfit, akik bűneire egy televíziós riportműsor hívta fel a figyelmet.
Nem volt sikeres a Gyermekrák Alapítvány fellebbezése az Alkotmánybíróságon
Jogosan követelte vissza az APEH a Gyermekrák Alapítványtól a személyi jövedelem adók 1 százalékából korábban átutalt összeget, mert az Alapítványnak az Alkotmánybíróságnál kezdeményezett “fellebbezése” sem volt sikeres.
Közúti ellenőrzésen bukott le az MSZP iroda kifosztója
Közúti ellenőrzés során bukott le az a fiatalember, aki beismerte, hogy ő tört be szombaton az MSZP szécsényi irodájába. Az ellopott műszaki cikkek autójában voltak – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hacker a NY Times rendszerében
Behatolt a New York Times belső számítógépes hálózatába Adrian Lamo, a hirhedt hacker, aki egyebek közt a WorldCom, a Yahoo, a Microsoft és az Excite@Home rendeszerét is feltörte.
Elfogták az utcai sorozatrablót
Elfogták azt a kaposvári rablót, aki az esti órákban magányos nőket támadott meg az utcán, brutálisan bántalmazta őket, majd táskájukból pénzt, mobiltelefont vett el. A városszerte riadalmat okozó férfi bevallotta a bűncselekmények elkövetését, három rablást és egy rablási kísérlet.
“Erény-rendeletek” törlése az uniós csatlakozás jegyében
Az ankarai kabinet már 1999-ben hozott egy olyan rendeletet, amely betiltotta a kényszerű szüzességteszteket, miután öt középiskolás diáklány öngyilkosságot kísérelt meg patkányméreggel. A korábbi években több lány el is dobta magától az életet, mert a vizsgálatot követően kicsapták őket az iskolából.
Vádalkut kötött a cracker
Szerdán bűnösnek vallotta magát John Sankus, a DrinkOrDie crackercsoport egyik vezetője, egy virginiai bíróság előtt. Sankusra kétszázötvenezer dolláros bírság mellett öt évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki.